“Nem kérek bocsánatot azért, aki vagyok. Többé már nem.
Nem kell elnézést kérnem, sem pedig engedélyt.
Nem szabadkozom azon dolgok miatt, amelyek mosolyt csalnak az arcomra egy borzasztó és szomorú nap végén.
Nem kérek elnézést senkitől azért, hogy kikkel töltöm az időmet, hogy kik azok, akik mellett jól, és teljesnek érzem magam.
Nem szégyellem, hogy inkább vagyok a virágok és fák között, mit egy irodában, ahol kiölik a lelkem.
Nem kérek elnézést azért, mert rendetlen a lakásom, és inkább játszom a gyerekeimmel és a férjemmel a nap végén. Az ő nevetésük sokkal fontosabb számomra, mint a koszos bögre.
Nem érdekel, hogy megnéznek-e amiatt, mert hangosan felnevetek a buszon, vagy metrón. Nem szégyellem, hogy borzasztóan buta dolgokon is képes vagyok nevetni.
Nem szégyellem, hogy kedves vagyok a kívülállókkal, a fekete bárányokkal, a hajléktalanokkal, azokkal, akik kedvetlenek, vagy éppen durvák.
Nem szégyellem, hogy ha van erőm, adok belőle másnak is, még akkor is, ha ettől éppen Teréz anyának tűnök.
Soha nem fogom bánni, hogy segítek akkor, amikor más elfordul.
Nem bánom, hogy látszanak az arcomon az érzések, még akkor is, amikor jobb lenne keménynek mutatnom magam. Jogom van érezni, és jogom van kimutatni azt.
Nem kérek elnézést a hitemért, a meggyőződésemért, a gondolataimért, a véleményemért. Még akkor sem, ha senki nem ért velem egyet a szobában.
Nem szégyellem, hogy hiszek magamban.
Nem szégyellem, hogy szeretem magam, hogy fontos vagyok magamnak.
Nem kérek elnézést azért, hogy vannak igényeim, és ezeknek tudatában is vagyok. Ettől nem leszek se több, se kevesebb…
Nem bánom, hogy hallgatok a saját hangomra, a belső érzéseimre, ha azt érzem, hogy valami nem helyes.
Nem szégyellem, hogy merek szembe menni az átlaggal, azzal, ami a társadalom elvárása.
A saját belső hangom átvezet a nehézségeken.
Nem szégyellem, hogy intuitív vagyok, hogy a megérzéseim sokszor irányítanak, és azt sem szégyellem, hogy mindezek ellenére tévedek.
Nem kérek bocsánatot az álmaim miatt, még akkor sem, ha senki más nem hisz benne, csak én. Az álmaim az enyémek. És kapaszkodni fogok beléjük még akkor is, ha mások szerint semmi értelmük.
Nem kérek bocsánatot azért, aki vagyok.
Nem szégyellem a tévedéseimet, a hangomat, a véleményemet.
Ez vagyok én.” – Forrás: Gyémánt Erika