“Születéskor felszállunk a vonatra és találkozunk a szüleinkkel. “
És hisszük, hogy mindig velünk fognak utazni.
Mégis egy állomáson a szüleink leszállnak a vonatról,
magunkra hagyva minket, hogy folytassuk az utunkat…
Ahogy telik az idő…
Mások is felszállnak a vonatra.
És fontosak lesznek: testvériségünk, barátaink, gyermekeink,
még életünk szerelme is.
Sokan fognak lemondani (még életünk szerelme is)
és többé-kevésbé nagy űrt hagy maga után.
Mások olyan visszafogottak lesznek
nem fogják észrevenni, hogy elhagyták a helyüket.
Ez a vonatút tele lesz örömökkel, bánatokkal, elvárásokkal,
helló, viszlát és viszlát.
A siker az, ha jó kapcsolatot ápolsz az összes utassal
feltéve, ha a legjobbat adjuk magunkból.
Nem tudjuk, melyik állomásra fogunk leereszkedni.
Tehát éljünk boldogan, szeressünk és bocsássunk meg!
Fontos ezt megtenni, mert amikor leszállunk a vonatról,
csak kedves emlékeket hagyjunk azoknak, akik folytatják útjukat…
Örüljünk annak amink van, és köszönjük meg az égnek ezt a csodálatos utat.
Továbbá köszönöm, hogy utas voltál a vonatomon.
És ha el kell jutnom a következő állomásra,
Örülök, hogy hosszú utat tettem meg veled! “
Jean of Ormesson