Teljesen természetes ha félelmet érzel, amikor másoktól várod, hogy szeressenek, mert mások, rólad alkotott nézőpontját nem alakíthatod. Az az ő nézőpontjuk. A nehézségek pedig ilyenkor kezdődnek: mivel azt akarod, hogy szeressenek és elfogadjanak, megpróbálsz úgy viselkedni, hogy megfelelj másoknak.
Az emberek ilyenkor vagy megadják az elismerést, szeretetet, odafigyelést, törődést, vagy nem. Ha nem kapod meg, szerencsésebb helyzetben vagy, mert rá leszel kényszerítve, hogy megtaláld a Belső Magodat. Ha megtaláltad, a félelem megszűnik, mert rátaláltál a valódi stabilitásra.
Félelmet akkor érzel, amikor valami olyan dologgal kerülsz szembe, amit nem vagy képes irányítani. A külvilág ilyen!

Ha összekapcsolódtál Önmagaddal, az erőd a sokszorosára növekszik, mert hagyod, hogy a Valódi Éned tündököljön. Elképesztő kisugárzásod lesz, határozottá, szilárddá válsz, a jólét két lábon járó megtestesítője leszel – és paradox módon az emberek meglehetősen vonzónak találnak majd.
Ha azonban megfelelsz az emberek elvárásának és „játszol” nekik, azzal mindig együtt jár egyfajta belső bizonytalanság és félelem, ugyanis lényed legmélyén tudod, hogy a külvilág kiszámíthatatlan, az emberek nem egyformák, lesznek akik szeretnek, lesznek akik nem, de próbálod ezt figyelmen kívül hagyni és rádobsz még egy lapáttal, hogy még jobban szeressenek.
Egy darabig ez működhet, de mindvégig érezni fogod a kételyt magadban. Míg egyszer csak, talán hosszú évek múlva belefáradsz.

Az emberi és párkapcsolatok drámái pontosan a fentiekben gyökereznek. Amikor például megteszel dolgokat a párodért, azért mert azt várod, hogy majd szeretni fog, folyton a kedvében jársz, mindig kedvesnek mutatod magad, kiszolgálod, lesed az óhajait, ezzel mindkettőtöknek ártasz. Egyrészt magadnak, mert nem a belső Érzelmi Vezérlőrendszeredre figyelsz, amely az egyetlen biztos pont az életedben, másrészt a párodnak is ártasz vele, mert őt ezzel arra tanítod, hogy ne végezze el a belső összehangolódást, csak bambán figyelje, hogy minden jól alakul körülötte.
Ezzel eltunyul a fókusza és elsatnyul a teremtőereje. A kapcsolat innentől romlásnak indul, hacsak meg nem történik a belső átalakulás.

Ha azonban két stabil, önmagával összhangban lévő ember kerül össze, az a párkapcsolat maga lesz a szeretet, a humor, az intenzitás, az öröm, az izgalom megtestesülése. – Abraham-Hicks