Népi gyógymódok a javasok hagyatékából

Hagyma gyógylé
Vöröshagymát apróra vágunk, olajban aranybarnára dinszteljük, fél liter hideg vízzel felöntjük, és addig főzzük, míg a hagyma teljesen áttetszővé válik. Ezután kevés zöldséglevet öntünk hozzá, és jól összekeverjük. Leszűrés után az áttetsző levet esszük. A Breuss-féle rákterápia része. Máj és epebajban szenvedő rákos betegek inkább hasonlóképpen készült babhéj-levest fogyasszanak.

Hagymabor
Két fej apróra vágott hagymát és egy marék köménymagot 10 napon át fél liter fehér borban érlelünk. Leszűrjük. Étkezés után egy likőröspohárnyit igyunk. Gyomorfekélyre.

Szójatej
Hozzávalók: 3 csésze sárga szójabab, 6 dl víz. A szójababot 12 órán át beáztatjuk, duzzadni hagyjuk. Leöntjük az áztatóvizet, jól átöblítjük. Minden egyes csészényi megdagadt szójababot kb. 2 csésze forró vízzel mixerben pürévé keverünk, ha kész nagy fazékba öntjük. Közepes lángon, állandó kevergetés közben felfőzzük. Vigyázzunk, hamar kifuthat! Ha felforrt, gyenge lángon 10-15 percig főni hagyjuk. Pamutkendőn átszűrjük. Ha a massza kihűlt, jól kinyomkodjuk. A kész szójatej a fazékban van, ha jeges vízbe helyezve hirtelen lehűtjük, 4 napig eltartható hűtőszekrényben.

Almasavó
Almabort vízzel, tejjel egyenlő részben összeöntünk és felmelegítjük. (nem főzzük.) A melegítéskor egy túrószerű anyag válik ki, ekkor szitára, vagy szűrőre öntjük, a túró a szűrőn marad, A szüredékből 1-2 evőkanálnyit fogyasztunk köhögés, lepedékes nyelv, étvágytalanság esetén.

Lenmagpakolás
Lenmaglisztet forró vízzel vagy tejjel péppé főzzük és lenvászon közé téve amilyen melegen csak bírjuk a beteg testrészre kötjük. Felhasználjuk kelések, furunkulus, stb. érlelésére, lágyítására, epegörcsre.

Krumplipakolás
Héjában főtt krumplit péppé nyomunk, egy kendőre kenjük. A gyulladt testrészre kötjük. Meleg kendővel átkötjük, rögzítjük. 1 óra hosszat maradjon fenn. Szükség szerint ismételhető. Gégegyulladásra, tüdőgyulladásra, puffadásra, kelésekre.

Túrópakolás
Sovány túróhoz pár csepp ecetet és annyi tejet adunk, hogy kenhető legyen. Kenjük egy vászondarabra, a felhasználásnak megfelelően. (Nyakra kisebb, mellkasra nagyobb) Tegyük fel a gyulladt, fájó testrészre. Folpackkal szigeteljük. Meleg ruhával rögzítsük, tartsuk melegen. Addig maradhat fenn, amíg a túró megszárad. Két nap múlva ismételhető, ha szükséges. Hörghurut, gégegyulladás.

Fejessaláta főzet.
Készítése: Hideg vízbe tesszük a fejessalátát és félig lefedve kis lángon főzzük 5 percig. Lefekvés előtt egy pohárral iszunk a langyos főzetből. Hörghurutra.

Citrombor. Zelenyák J.: „A citromlé borban főzve hasat indít és kitűnő izzasztó szer.”

Ürömbor
Fehér ürömfű, borsmenta, rozmaring, narancshéj, fahéj, szegfűszeg keverékét édes borban áztatjuk. Két-három napig érleljük, meleg helyen. Leszűrjük, üvegekbe töltjük. Emésztésjavító, „gyomorkeserű”.

Rozmaringos zsályabor
30 g friss rozmaring- és 10g zsályalevelet leöntünk 1 liter száraz vörösborral, melyet előzőleg majorannával, fahéjjal és korianderrel fűszereztünk. A keveréket egy hétig állni hagyjuk, majd reggel és délben egy pohárkányit mézzel fogyasztunk belőle. Alacsony vérnyomásra.

Idegbor
Szent Hildegárd receptje. Fél kávéscsészényi fehérbort kis edényben tűzön felforralunk, a kávéscsészében kevés hideg vizet tartunk készenlétben, a gyorsan forrósodó bor mellett állunk, és közvetlenül a forrás előtt beleöntjük a hideg vizet. Rögtön levesszük a lángról, beleöntjük a kávéscsészébe és kortyolva megisszuk. Fogyasszuk, ha „bal lábbal keltünk fel”, ha reggel rossz a hangulatunk, ha nyomasztó álmok után ébredtünk, ha frontérzékenyek vagyunk, ha dühösek vagyunk az egész világra. Az idegekre való legjobb háziszer.

Prosztatabor
Szent Hildegárd receptje. Gilisztaűző varádics levelének levét borba kell önteni, annyit, hogy kellemes itallá váljék. Ebből naponta többször néhány kortyot kell fogyasztani hosszabb időn keresztül.

Reumabor
Szent Hildegárd receptje. „Ha mindenütt fáj, szaggat, igyál éhgyomorra, főleg reggeli előtt, de akár minden étkezés előtt tiszta fodormentalevelet borban. Néhány napon át egy-egy kortyot. Majd tarts szünetet, amíg a hatása tart. (Kb. 2 evőkanálnyi összevágott fodormentalevél fél liter borban áztatva.)„

Mogyoróbor
A mogyoró bele megsütve vagy megtörve és kevés borban áztatva jó hatás hurutnál, náthánál. 5 deka tört vagy sült mogyorót 3-4 napig kell fél liter borban áztatni. Reggel kis pohárkával kell bevenni belőle. (Z.J.)

Mandulatej
1/4 csésze nyers mandula, 1 csésze hideg víz. A meghámozott mandulát (forró vízbe merítve könnyen lejön a héja) tegyük turmixgépbe, és 1 pohár hideg vízzel 2-3 percig mixeljük, amíg fehér tej lesz belőle. Szűrve ihatjuk. Így készül a szezámmagtej is. Nagyon finom, és rengeteg, könnyen felszívható kalciumot tartalmaz! Csontritkulásnál, növésben lévő gyermekeknek , kismamáknak gyógyszer!

Mandulabor
Borban főzve az összetört mandula gennyes sebeket, koszmót tisztít és szárít.

Karmelita szesz
Már 1611-ben gyógyszerként használták. Fő alkotórésze a citromfű, mely az egész szervezetet védi a meteorológiai hatásoktól. Csipetnyi citromfű levelet, izsópot, bazsalikomot, mentát és zsályát, valamint egy evőkanálnyi ánizst két liter pálinkában 20 napig kell áztatni, majd leszűrni és gondosan lezárva tárolni. Naponta kétszer kb. 3 cl-t javallott fogyasztani, főleg az időjárási frontok idején.

Ánizslikőr
30 gr ánizsmagot összetörünk mozsárban és két héten keresztül 0,7 liter gabonapálinkában érleljük. A készítményt átszűrjük. Lehűlt szirupot keverhetünk bele. Hasmenés esetén 1-2 evőkanállal fogyasztunk belőle.

Csipkebogyólikőr
1 kg érett csipkebogyót üveg, vagy zománcozott edényben áztassunk 14 napig 1 l alkoholban. Áztatás után leszűrjük, szitán átpasszírozzuk. Az így nyert pépes anyaghoz tetszés szerint szirupot adunk. Mivel nem főztük, jól hasznosuló kivonatot kaptunk. Különösen jó hólyag- és veseproblémánál 1 kanálnyit bevenni.

Szirupok
A vadon termo és termesztett gyümölcsökből készíthető. A gyümölcsöket összetörjük, elnyomkodjuk, és 15-20 fokon nem lezárva, csak befedve erjedni hagyjuk 3-6 napig, miközben többször összekeverjük. Ezután a mennyiségnek megfelelően feleannyi cukorral szirupsűrűségűre befőzzük. A kész főzetet átszűrjük, ruhán keresztül, akár többször is. A szirupokat hűvös helyen tartjuk.

Őszibarackszirup
Zelenyák János lekéri plébános receptje. „Az őszibarackot szeptember első felében szedd le, törd össze magostul, pácold 24 óráig cserépedényben, facsard ki a levét és adj hozzá mézet vagy cukrot. Egy liter baracklébe fél deci méz adandó. Az így elkészített lé egy évig is eltart. Mint gargalizáló szer jó hatású torokbajoknál.”

Ibolyaszirup
1 dl vízzel leforrázunk 5 dg ibolyavirágot és gyökeret, 24 órai állás után leszűrjük, és a gyengén felmelegített szüredékben 15 dg cukrot feloldunk. Meghűléskor, köhögésnél vegyünk be kétóránként 1 evőkanálnyit, jó köptetőszer.

Kakukkfűszörp
10 dg kakukkfüvet 2 dl vízzel leforrázunk, húszpercnyi állás után leszűrjük. A szüredékhez 20-30 dg cukrot adunk és szirupsűrűségűre befőzzük. Szamárköhögés, tüdőgyulladás, gyomorhurut esetén fogyasztjuk.

Faeperlekvár
Az epret víz nélkül szétfőzzük egy lábasban, leszűrjük a levét, és annyi mézet adunk hozzá, hogy sűrű szirup legyen. Ebből a szirupból együnk torokgyulladás esetén.

Szénavirág borogatás
A mezőn található virágokat, füveket, leveleket használjuk fel. Elsősorban fájdalomcsillapító hatása jelentős. Szívesen alkalmazzák derékzsába kezelésére. Kedvelt virágainkkal töltsünk meg egy megfelelő méretű vászonzacskót. Öntsük le forrásban lévő vízzel, és hagyjuk a víz-ben állni 10 percig. Utána nyomkodjuk ki belőle a vizet, és helyezzük az ápolandó testrészünkre a zacskót. (nyak, derék, stb.)

Szénapolyvafürdő
Ezzel a kezeléssel az anyagcserét, a vérkeringést serkenthetjük, és a szervek fokozottabb életműködését eredményezzük. A szénapolyva meleg pakolás felmelegít, megizzaszt, Csodálatos eredmény érhető el tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás, petefészek- és méhgyulladás, köszvény, reuma, hólyag- és vesebántalmaknál. 5 liter vízhez veszünk 1 kg tiszta szénapolyvát és lefedett edényben lassú melegítéssel felfőzzük, vagy vászonzacskóba téve belelógatjuk a vízbe. A főzetet a meleg fürdővízhez adjuk, vagy ebbe mártott ruhával helyi borogatást végzünk.

Zabszalmafürdő
Úgy készül, és ugyanarra jó, mint a szénapolyvafürdő. 1 kg zabszalma 5 liter vízre. Kovasav tartalma miatt erősíti a kötőszövetet, ugyanakkor fájdalomcsillapító hatással bír. A zabszalmafőzet meleg pakolása vese-, hólyag- és reumatikus bántalmaknál kitűnő.

Ecetes-vizes göngyölés
Ott ajánljuk, ahol a testet a meghűlésekkel szemben kell megedzeni.

Fenyőfürdő
Az összes fenyőfajta (vörös-, jegenye-) rügyeiből, ágacskáiból megfőzhetjük és a szüredéket a meleg fürdőhöz öntjük. Elsősorban idegbántalmaknál, az idegek megnyugtatására és erősítésére használjuk, hetenként 2-3-szor. Lazítja az izmokat, fokozza az anyagcserét. A fenyőkivonat az erekre és az idegrendszerre van hatással, valamint felbecsülhetetlen mindenfajta reumatikus bántalomnál, általában bedörzsölőként alkalmazzák.

Körömvirág olaj
Egy alkalmas üveget megtöltünk friss, vagy szárított virággal, felöntjük meglangyosított olivaolajjal. Egy hétig érleljük, leszűrjük, hűvös helyen tároljuk. Borbetegségre, sebek kezelésére.

Ibolyaolaj
Üvegbe ibolyafüvet tesznek, felöntik olajjal (oliva-, napraforgó) bedugaszolják és 30 napon át napra teszik érlelni. Ezután megszűrik, és az így kapott olaj fejfájás elmulasztására, vagy lázas betegek bedörzsölésére használatos.

Sópaszta
A sót kevés vízzel sűrű pasztává keverjük, és a fájó izmokra tesszük. 10 perc múlva meleg vízzel lemossuk, szárazra dörzsöljük. Izomlázra. Forrás: javas.hu