„Kijelentem hogy a mai napon áldott vagyok Isten természetfeletti erejével, bölcsességével, és beteljesüléssel.
Kijelentem hogy a mai napon, áldott vagyok bátorsággal, szeretettel, boldogsággal és örömmel.
Kijelentem hogy a mai napon áldott vagyok erős akarattal, önfegyelemmel és önuralommal amik segítenek az elmémet a helyes úton tartani.
Kijelentem hogy a mai napon áldott vagyok jó egészséggel, gyógyulással, megbocsájtással és elengedéssel.
Kijelentem, hogy a mai napon áldott vagyok biztonsággal, belső békével, és Isteni védelemmel.
Kijelentem, hogy a rám valaha mondott rossz megjegyzések, az ellenem valaha kimondott ártó megjegyzések, most azonnal megtörnek és semmissé válnak Isten nevében.
Kijelentem hogy itt és most Isten jóra fordítja az életem.
Isten vezeti és irányítja lépteimet, és mindent a javamra fordít.
Számítok arra, hogy a körülményeim a javamra változnak. Köszönöm!…” – Bagdi Bella: Megerősítések
Angyalos zenék
https://www.youtube.com/watch?v=5MDF9DQmqV0
Hangolódj felfelé!
Értékes vagy, szerethető vagy!
Nem az számít honnan jöttél, az a fontos milyen utat választasz. Egyre több emberre jellemző manapság, hogy “lefelé hangolódik”. A lehangolódással, rezgésszint csökkenésével a negatív energiák, gondolatok, érzések nőnek meg bennük. Ez még inkább lehangol, legyengít, beteggé tesz…
Ami belőled kiáramlik, az visszhangra lel és visszaáramolva megsokszorozza életedben mindazt, amit érzel és gondolsz.Ezért fontos, hogy mindig pozitív gondolatokat tarts fenn!
A rezgésszintemelés módszerei.
Sokféle módszer létezi, amivel a rezgésszint emelhető:
Táplálékkal történő rezgésszintemelés.
– olajos magvak, nyers ételek, zöldségek, gyümölcsök fogyasztása.
Meditáció (jóga)
– pozitív képek vizualizálása.
A hála érzete is emeli a rezgésszintet.
– Légy hálás mindenért amid van.
Rezgésszintemelő zenék.
– mantrák, relaxáló zenék.
Természetbenjárás.
– kirándulások barátokkal, vidám programok.
Csakra harmonizáló kezelések.
-energetikai rezgésszintemelések (Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket, ha úgy döntesz, erre van szükséged!) Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium,
tarot mester-jós
energiagyógyász – angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Asajah Stúdió
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Az élet egy lehetőség…
„Az élet nem más, mint egy üres vászon – festhetsz gyönyörű jelenetet, tájképet, vagy festhetsz fekete szellemeket és veszélyes embereket. Tőled függ. (…)Az élet csupán egy lehetőség. Megad mindent, amire szükséged lehet: és most csináld magad!”- Osho
Ha hit van a szívedben…
Isten legszebb adománya az élet, ő adta és csak ő veheti el. Élned kell, hinned és remélned, mert ez az Úr parancsa és ha a parancsát követed, elmúlik tőle a keserű pohár, és ráébredsz a nagy igazságra, hogy a megpróbáltatások megszépítik az életet. Tél után tavasz jő, az éjszaka után nappal, a szenvedés után öröm, a nélkülözésre bőség, ha hit van a szívedben. Hallgasd a szívverésed, ami azt mondja: élned kell. – Vissza az úton c. film
Szerelmi kalandba
Időpontot egyeztetett, telefonon, korrektül, határozottan velem.És ahogy megérkezett a hölgy szenvtelenül rátért a lényegre:
– Csak azt szeretném tudni Asajah – mondta ellentmondást nem tűrően, hogy a nagy ő e az, akire rátaláltam?! Más nem is érdekel – csak ennyi, mert nem tudok hirtelen dönteni járja-e vele, vagy hagyjam…és esetleg más után nézzek gyorsan, hamarjában. mert nekem pasi kell és punktum.
– Huhh, hát legyél már egy icipicit ezoterikusabb – kezdem hozzá a foglalkozásnak.
Fontos bizony, hogy miért pont épp őt vonzottad be, mert azt jelzi neked, hogy hol tartasz a lelki fejlődésben. Mit és hogyan kell dolgoznod önmagadon, hogy boldog legyél önmagad is, és egy teljes egész, értékes minőséget építs fel. Minden kapcsolat tükör – amelyben megláthatod önmagad. A szerelemnek időre és térre van szüksége, hogy beteljesedjen – sürgetni nem lehet, alapvetően botorság lenne.
Az elemzés során (névelemzés – ki ő, és milyen életcéllal, feladattal, sorslappal született le, a kapcsolati szám – hogyan működhet a társaskapcsolat vele, az életszám, közös jövő – megmutatja, mi a dolog vele egy kapcsolatban, a tarot milyen lehetőséged lehet vele a szellemvilág szerint, és milyen érzelmeket táplál felőled. auraolvasás: benne vagy-e a szívében, és vajon van-e olyan hölgy, akit még nem felejtett el, s miatta blokkol a szerelemre.
Az ülés alatt kiderült sok minden – nem a társa a férfi – viszont rámutatott egynéhány dologra a vele való találkozás. Átbeszéltük a lényeget, mi az, hogy vonzás, bevonzás, vizualizáció , aura elementál. Miért fél a kapcsolódástól, és hol a blokk. Amit ő képzelt az csupán egy futó kaland…amit meg is kapott, bizony…de semmi több. Meg kell érni mindenre…fejlődni a megtapasztalásokkal lehet. Jobban rálátott a miértekre, a beszélgetés-tanácsadás alatt. Megokosodva köszönt el, és megbeszéltük a következő terápiás találkozót vele – az első fejezet a blokkoldás, oldás lesz.
Örülök, hogy megismerhettem, és hogy segíthettem egy fontos döntésében.
Ha úgy érzed, hogy elbizonytalanodtál, dönteni nem tudnál – hiányzik a bizonyosság! – keress meg kapcsolati tanácsadással.
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/?fbclid=IwAR3lZphiIaHhCseJ6QJpjnWUJopxfWat03c8oE1cC9D2dtIm5_bPsJSOQ_Y
Szeretettel várom továbbra is a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!
Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium,
tarot mester-jós
energiagyógyász – angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Asajah Stúdió
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Fehér zaj
A legszebb nap a ma!
“A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály? A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit.
A legfontosabb emberek? A szülők.
A legszebb a világon? A SZERETET.”
Teréz anya
Válaszutak – sorsdöntés
„Nem az vagyok, ami történt velem. Az vagyok, amit döntöttem, hogy legyek.” – Carl Gustav Jung
A világot, ami téged körülvesz, a döntéseiddel teremtetted meg. Minden szituációban, minden pillanatban döntéseket hozol, és ezzel formálod magad és a környezeted. Ne a körülményeket hibáztasd, ha valami balul sült el. Gondold végig, mi vezetett idáig, és mi volt az a pont, melyik volt az a döntés, ami letérített a helyes útról. Mindig legyél tudatos – sorsépítő, megfontolt, okos.
Ha egyedül nem menne, s válaszút előtt állsz szeretettel segíthetek Neked. Egyéni, személyre szabott foglalkozásokkal: tarot-számmisztika-csipetnyi asztrológia-tarot-auraolvasás – várom az ezoterikus Hölgyeket!
Jelentkezz be bátran időpont egyeztetésre – ha nem szeretnél kimozdulni kamerás skypeon és kamerás messengeren is lehet. Lélekölelésem:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
tarot mester-jós,
spiritiszta-orákulum – léleklátó médium
energiagyógyász-angyalterapeuta
Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Ragadd meg a pillanat csodáját…
„Ha a holnapnak élsz, ami csupán egy álom, akkor mindössze ez a megvalósítatlan álom marad neked. A múlt sem valóság, értéke mindössze annyi, hogy azzá tett, ami most vagy, nem több. Így hát ne élj a múltban. Élj a mának! Amikor eszel, egyél. Amikor szeretsz, akkor szeress. Amikor beszélgetsz valakivel, beszélj. Amikor egy virágra nézel, láss! Ragadd meg a pillanat csodáját!” – Leo Buscaglia