Tanmese az optimizmusról

.


A süket béka

Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra. Építettek egy magas falat és megkérték a békákat másszák meg. Csábító volt a fődíj, finom falatok, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok, nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.
Úgy sem sikerül nekik – mondta egy nyúl és mikor kimondta három béka le is esett a földre.
Túl gyengék ehhez! – harsogta a medve és láss csodát: tíz béka megint lepottyant a talajra.
A békák nem is tudnak falat mászni – nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról!
Ez így ment egészen addig, míg csupán egyetlen béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.
Le fog esni – morogta a farkas de nem így történt. A béka felért a csúcsra! Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig olyan kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták.
Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? – kérdezte a róka.
Mi a titkod? – kérdezte egy másik béka.
Gyakoroltál? – szegezte neki kérdését a farkas.
Csakhogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka SÜKET! Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak saját belső hangját hallotta: – Feljebb, feljebb, feljebb! – mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá és nem vették el önbizalmát.
Mert lássuk be, nap mint nap találkozunk olyanokkal akik ezt sujkolják belénk. Úgyhogy tanuljunk meg a kellő időben süketté válni. Olyankor csak saját, őszinte belső hangunkra hallgassunk… akkor többször érünk fel a csúcsra.

Ezoterikus szakterületeim

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek!

Előző életből hozott okkult és misztikus tudással születtem, küldetésemet 2002 óta gyakorlom. Avatott spirituális nagymesterként várom a spirituális úton levő Hölgyeket tanácsadásra, problémamegoldó ülésekre, holisztikus, spirituális terápiákra Budapesten, az Örs vezér terén levő magas tisztító energiákkal behangolt stúdiómba – ezoterikus, hangulatos környezetben -, vagy lehetsz bárhol a Világban – külföldiek, vidékiek számára skypon és messengeren is elérhető vagyok. Bejelentkezni személyesen lehet, bejelentetni mást nem lehet. Egy konzultációs ülés másfél óra. A tanfolyamok igénybe vehetők személyes konzultációban is.

EZOTERIKUS SZAKTERÜLETEIM, AMIBEN SEGÍTENI TUDOK NEKED:

ÉLETVEZETÉSI tanácsadás – spirituális terápiák.
ELŐZŐ ÉLETED megtapasztalásai: mi voltál, hogyan éltél, mit tettél – oldások.
JELENLEGI LESZÜLETÉSI INKARNÁCIÓD – spirituális programok.
KARMA, Lélek wellnes: mostani kapcsolataiddal való karmikus feladataid.
KÜLDETÉSED – munka, hivatás, szakma választás, spirituális feladat.
KARMA-OLDÁS – a megtapasztalások kiegyenlítésével.
CÉLMEGVALÓSÍTÁS:  vizualitásos gyakorlat pozitív programokra.
TAROT-jóslás – Lehetőségek, opciók. Kazanlár, Atlantiszi tarot, Angyal tarot, Kör sors tarot. (Avatott tarot mesterként alkalmazom.)
ATLANTISZI ANGYAL-tarot-jóslás /Tarot tanfolyam /.
ŐRANGYAL csatornázás /kapcsolatfelvétel/.
PLEJÁD fénykamra gyógyítás – test-lélek-szellem harmonizálása
FENG-SHUI /Bágua- térrendezés/.
TÉRTISZTÍTÁS FEHÉR mágiával /lakás, üzlet- beavatás, negatív erőterek bemérése és levédése, szellemelengedés/.
SORSELEMZÉS: SZÁMMISZTIKA – sorselemzés, karmaszámítás, párkapcsolat elemzés.
DNS– sejtmegújító vezetett– meditáció.
ENERGIAGYÓGYÁSZAT – testi, lelki betegségekre gyógyító-harmonizáló energetikai kezelések – minden konzultáció részeként ajándékba!
MÁGIA – problémamegoldó energiák – elakadt élethelyzetekre.
PÁRKAPCSOLAT tisztítás, harmonizálás, ha nincs akkor “bevonzás”.
SZERELEMKÖTÉS OLDÁSA – FEKETE MÁGIA törlése.
PÁRKAPCSOLAT ELEMZÉS – Szerelmi jóslás. Oldás,elengedés,párkapcsolati tanácsadás.
ÁTVEZETÉS: Segítségnyújtás a léleknek a testből való könnyebb kilépéséhez a halál pillanatában.
ELHUNYT hozzátartozótól búcsúvétel, elengedés – karmatisztítással – halottkommunikáció,kapcsolatfelvétel!
ÁTOK-rontás levétel, önsors-rontás ellenni tisztítás – csakra-aura tisztítás, védelem.
HARMADIK SZEM csakra nyitás – tudattisztítás.
TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – beavatás a vizualizációs agykontrollba.
MASSZÁZSOKTATÁS (Harmóniamasszázs)
SPIRITUÁLIS energiamasszázs csak hölgyek részére:
gyógyító energiákkal – méregtelenítő seavajas arc, és fiatalító olivás arcmasszázs, fél órás kivitelben.
MEGSZÁLLOTTSÁG kezelése, szellemek, entitánsok levétele
TUDATMÓDOSÍTÁS – tudati tisztítás– negatív szenvedélyek ellen.
FOGYASZTÁS – negatív súlyfelesleg energia oldása,egyénre szabott programozott technikákkal.
ENERGIASZINT EMELÉS – csakra-aura harmonizálás, tisztítás.
VEZETETT MEDITÁCIÓK – tisztító energiák.
SPIRITUÁLIS VÁLASZTERÁPIA – védett szellemi térben.
ÖNBIZALOM ERŐSÍTŐ terápiák – stresszoldás.
ANGYAL TANFOLYAMOK (egy, két napos és négy napos kivitelben).
ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ – megoldhatatlannak tűnő élethelyzetek segítésére.
ARKANGYALI csakra-behangolások.
ATLANTISZI tarot tanfolyam.
ANGYAL GYERTYAMÁGIA tanfolyam – misztikus behangolással.
REZGÉSSZINTEMELŐ vezetett tisztító meditációk.
ÁLOMFEJTÉS
FELSŐBBRENDŰ ÉN meditáció – spirituális ezotéria haladóknak!
HADÓ, MAHATMA-ENERGIÁK alkalmazása.

A spirituális tanácsadás egy elemző, tisztázó konstruktív terápiás ülés egy adott sorsfeladat megoldására érdekében. Tarot kártyát használok, ingát, kristályt, és a tisztánlátó képességemet, az auraolvasást. Avatott szellemi térben dolgozom, arkangyali erőtérben. Segítséget adhat az ülés számodra:
– Ha előrelépnél szolgálatodban: életcél, életfeladat, lehetséges élettervek.
– Ha elakadtál több életterületeden: kapcsolatok, hivatás, önismeret, párkapcsolat.
– Ha fejlődnél spirituálisan: ismerd meg jobban képességeidet, mivel járulhatsz Te is hozzá a világ fejlődéséhez. Hogy meg tudd, mi a küldetésed, a spirituális életfeladatod. (Előző életbeli karma és mostani inkarnációs életküldetés.)
Hívj, bátran bizalommal, legjobb tudásom szerint segítek neked. Ne toporogjál, ne hezitálj, itt a megoldás: a lehetőség nyitva áll előtted is!
MINDEN KONZULTÁCIÓS ÜLÉS AJÁNDÉKA: Csakra-aura harmonizáló tisztítás!

Szeretettel várom a spirituális úton levő ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász–angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek!
Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Bejelentkezés, időpontkérés: 06202782612
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!
Messengeren és skypeon, telefonon is elérhető a konzultációs ülés a vidékiek és külföldiek számára.

A részletekről érdeklődni a facebook profiloldalamon is lehet, amely a weboldalon található facebook profilképre kattintva elérhető. Bejelentkezni telefonon egyszerűbben és rugalmasabban lehet.

Január havi energiák a Hold évében!

Ez év első hónapja Nagyboldogasszony hava.
„Írd le a céljaidat, készíts terveket ezek elérésére, és minden áldott nap tégy valamit ebben az irányban.” – Brian Tracy

A hónap rezgése emberi kapcsolataink terén harmonikus időszakot mutat. Érdemes lesz  lelki beszélgetésekkel elmélyíteni kapcsolódásainkat – érzelmileg közelebb kerülhettek egymáshoz. Új emberekkel is megismerkedhetünk, új barátokat is szerezhetünk.
Január hónap angyala Gábriel arkangyal, ő az igazság és a remény angyala. Hozzá fordulhatunk segítségül, ha elakadnánk sorsfeladatainkban.
Az év első hónapja az egyes szám rezgése alatt áll – a tarot teremtő Mágus lapjának felel meg.  Az egyes a cselekvés száma, a céltudatosság és függetlenség, ami rá jellemző. Arra szólt fel, hogy maradj motivált ahhoz, hogy elérd célodat, Teremts és alkoss nagyot.

A hónap legfontosabb napjai:

Január 2-án a Nap a Szaturnusz bolygóval szövetkezik. Küldetést, sorfeladatot segítő energiák érkeznek szellemi segítőinktől.

Január 3-án a Nyilas jegyébe lép a Mars. Magas minőségű energiákkal dolgozhatunk, lelkes, optimista időszakban.Ezen időszak alatt alaposan gondold végig mit szeretnél és légy bátor, állj ki magadért!

Január 10-én, este 8 óra 20 perckor Telehold érkezik el a Rák jegyében. Az elengedéshez kapunk most nagy lehetőséget. Szerelmi mágiához, bevonzáshoz és elengedéshez – kapcsolati rontáslevételhez remek alkalom.

Január 12 Szaturnusz-Plútó együttállás. A két erőteljes sorsbolygónk találkozik. A sorsikus felelősségteljes energiák két és fél évig velünk maradnak. Előrelendítik a megújulást, az újrarendeződést és ezáltal támogatják a fejlődési utunkat.

Január 13-án a Vénusz a Halakba lép. Ügyeljünk anyagi ügyeinkre, gazdasági dolgainkra. Ez az állás hozhat csábító ajánlatokat, figyeljünk a hamis ábrándoknak ne adjunk energiát.

Január 14-én az Uránusz előreindul hátráló mozgásából. Oldódhat ezáltal az akadályok, és a blokkok. Jobban tudunk haladni életdolgainkban tenniakarásunk megnő.

Január 16-án a Merkúr a Vízöntő jegyébe lép. Szerelmi téren energikus napok jönnek – áldozhatunk a romantikának.

Január 20-án a Nap a Vízöntőbe lép egy hónapra.  Arra inspirálva, hogy törődjünk többet önmagunkkal, szabadítsuk fel életünket a korlátozások alól.

Január 24-én, 22 óra 40 perckor Újholdat köszönthetjük a Vízöntő jegyében. Teremtő időszakba lépünk. Innen kezdve a nem szeretet-szerelem alapú érdekkapcsolat felborulhatnak, véget érhetnek a hamis, álszent barátságok is. Szerelmi jósláshoz most a legjobb rezgések vannak – eldőlhet a seveledsenélküled.

Mindent egybevéve izgalmas hónapnak nézünk elébe. Érzékenyebbek leszünk az égi sugallatokra – átgondolhatjuk életcélunk aspektusait. Friss energiák érkeznek az Univerzumból – segítséget kapunk a fény felé lépéshez. Akivel már nincs dolgunk többé tovarezeghet – engedjük el a félelmeinket, és lépjünk a minőségibb lehetőségek felé- változz a változó világgal. Ha elakadnál sorsdolgaidban keres meg konzultációban – szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!
Használjuk ezt a csodás hónapot terveink, céljaink elérésére – higgyünk és bízzunk az égi vezettetésben.

Lélekölelésem:

spirituális tanácsadó-life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Szerelmi jóslás
Energetikai tisztítások – Életvezetési tanácsadás
Spirituális terápiák
Kapcsolat: 06202782612
Budapest,Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Személyes weboldal: https://asajah.hu

Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Tízmilliószoros napok 2020-ban

Ha teremteni akarsz tudatosnak kell lenned, jelen kell lenni benned a szándéknak!
A tízmilliószoros napokon nagy energiák mozognak! Mond ki mit szeretnél, a valódi vágyadat fogalmazd meg, és adj időt az Univerzumnak a megvalósulásra.

2020 tízmilliószoros napjai:
március 9.
június 5.
július 24.
november 7.

Mindenféle spirituális terápiákat nagy erővel lehet alkalmazni ezen a napon, és oldásokat is érdemes erre az időszakra összpontosítani. Hálát adni most is jó dolog. De elengedheted a negatív érzelmeidet is egyben. Tudnod kell, ezeken a különleges napokon nemcsak a pozitív gondolatok hatnak tízmilliószoros erővel, hanem a visszahúzó, félelmekkel, rosszindulattal teliek is. Éppen ezért a változásért lépj túl a visszahúzó vagy idejétmúlt gondolatokon, érzéseken, és teremts helyette új, boldog, szeretettel teli világot magadnak. Ne hibáztass másokat a saját életed nehézségeiért, hanem ismerd fel, hogy boldogulásodért egyedül te tehetsz. Ha az életed épp nem olyan, mint amire vágynál, az a te döntéseid következménye, és nem mások tehetnek róla.
Küldhetsz Fényt és Szeretetet ismerőseidnek, szeretteidnek is ezeken a napokon. Gondolj pozitív dolgokra, és cselekedj jót ma is. Ami segítséget most adsz másoknak, azt sokszorosan kapod majd vissza!
Szeretettel várom  tanácsadásaimra, konzultációimra a spirituális úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach,
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Szerelmi jóslás
Energetikai tisztítások – Életvezetési tanácsadás
Spirituális terápiák
Kapcsolat: 06202782612
Budapest,Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Szilveszter éjjel

A szilveszter egyfelől a leltárkészítés ideje, másfelől a szórakozásé. A szerteágazó cselekmény különböző történeteket fűz egybe. Van itt első szerelem, megbocsájtás, kapcsolat helyrehozása és lezárása, gyermekáldás és az elmúlás kérdése, és hosszan lehetne folytatni a sort. A szereplők sokszor előre nem látható döntéseket hoznak, illetve különleges figurákkal találkoznak. A történetben fontos szerepet játszik az idő is, senki sem akar lemaradni a visszaszámlálásról. A háttér mindehhez New York.

https://videa.hu/videok/vicces/szilveszter-ejjel-2011-teljes-film-happy-new-year-0G2RPuBC2CQqKjcU?fbclid=IwAR0sA5tqwvItwrDBnhLawb7O0w6glkAOX4S5hkH0dn-v-YHh6NhnFN6RHL4

Régi magyar áldás!


Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

2020 a változás-átalakítás-megújulás éve lesz!

Elérkeztünk az óév búcsúztatóhoz, Szilveszter napjához. Most van  itt van  az ideje annak,  hogy végiggondold és összegezd ezt az évedet. Mit hozott neked, miben voltál sikeres? Mi tettél azért, hogy elérd a terveidet, és ebben kik támogattak téged? Mi az a tanítás ami által sokkal erősebbé váltál? Mi az, amiért a leginkább hálás vagy? És aztán gondold végig, miben újulnál meg a következő évben? Szilveszter éjjelén a Neptunusz a Halak jegyében jár – a zord idő ellenére kellemes hangulatban léphetjük az új év küszöbét.


Használd az eszedet – most sorsbolygónk a szerencsebolygód is lehet!

2020 szellemi síkú év lesz – a négyes szám rezgése alatt áll, szaturnuszi energiákat képviselve. A számmisztika négyese a megpróbáltatásokat, akadályokat, blokkokat jelöli. 22-es év mesterszám,  magas rezgésekkel bír, mint általában a négyes évek. A 2020 azaz a  negyven, egy különleges várakozást mutat. Tarot lapként a négyes a Császár lapját idézi – a döntésképességet jelöli, a sorshelyzet uralását képviseli.
A 2020-as év egészét a változás iránti vágy fogja betölteni. Ennek oka az Uránusz elhelyezkedése a Bikában, mely októberig tart majd.
A jövő év tehát az átalakulásra való előkészítés éve lesz – felkészít bennünket a nagy változásra a sodródás, fordulat évében, amely majd anyagi síkban, az ötös számban rezeg.
Az asztrológiai újév márciustól indul, innentől kezdve erős energiák érkezhenek az átalakuláshoz. Ne merevedj bele a drasztikus bolygóállásokra, hallgass az eszedre, légy leleményes! A karriert a Halak jegyébe átlépő Neptunusz segíti. Gondoskodj magadról, szeretteidről, légy találékony, és lépj ki a megszokott sémákból. Élj a mában, szedd össze magad, higgy és bízz. Hozd ki mindenben a legjobbat és a legtöbbet. Vedd fel a kapcsolatot égi segítőiddel, bölcs cselekvő energiákkal cselekedj. Erős akarattal álmaidat is megvalósíthatod, ne légy rest.

Változásokat hoz ez az év mindenkinek. Két nagy erejű bolygónk a Szaturnusz és a Plútó átrendezi az életed – gyakran a változások a külső térből érkeznek. Légy elemedben, és használd ki a lehetőségeket! 2020-ban a Jupiter-Szaturnusz együttállása idejében megnyílik egy ‘dimenziókapu’,  amelyen át segítő energiák érkeznek hozzánk az égiektől. Az Uránusz Bikában marad – rombolása felfordulást okozhat. A Neptunusz a Halakban – megérzéseink támogatja majd.
Az új esztendőben jöhet be nem tervezett átalakulás, akár gazdasági válság, anyagi nehézség, infláció – elbocsátás gazdasági átalakulás miatt és természeti katasztrófákban sem lesz hiány – a Szaturnusz-Plútó gyakran együttáll,  a Mars is nagy energiát ad majd, a lendületét használd. Gábriel arkangyal  élni segít, vezet  –  fordulj hozzá, hogy jó megérzéseidre számíthass.


Minden személyes évre más-más hatással lesz az év rezgése és minősége.
Emlékezz vissza az előző 9, 18 évre milyen sorsdolgaid voltak – mert most hasonló jön. A személyes éved mellé gondold oda a négyes rezgését is – minden elnehezülhet ebben az évben.

Az 1-es személyes év a függetlenség igénye, új kezdetek, új lehetőségek éve. Most azonban a lendület bizonytalanabbá válhat, visszafogottabbá tehet, nehézségekben ütközhetsz.
A 2-es személyes év az intuíció a kapcsolatok, a társra találás, az előrelépés éve. Most nem foghatsz újba, családalapításra viszont jó lehet, és az is lehet, hogy ápolnod kell majd valakidet. Ha teheted légy szeretteiddel, barátaiddal olyanokkal, ahonnan sok szeretetenergiát kaphatsz.
A 3-as személyes év a tanulás, a közösség, a kommunikáció, a társasági élet éve. Ez a beérés és a kinyílás időszaka.  Most alapvetően vidám év jöhet, de légy megfontolt, problémák jöhetnek, vagy nem értenek meg, vagy félreértenek. Viszont munka és párkapcsolat terén jó lehet.
A 4-es személyes év a rendkívüli fizikai aktivitás, a munka, a stabilitás éve. Ez a munka és a rendrakás időszaka. Most azonban ne kezdj új dologba, ügyelj arra, hogy érzelmileg ne keveredj felkavaró dolgokban, légy békében és a harmóniára törekedj.
Az 5-ös személyes év a nagy változások, utazások, üzleti tárgyalások éve.  Most utazásban, mozgásban, vállalkozásban nehézségek adódhatnak, váratlan akadályok lehetnek ezeken a területeken.
A 6-os személyes év az otthon, család, harmónia, szépség, szívbéli döntés éve. Ha nem jó kapcsolatban élsz válást jelöl, a jól működő megerősödhet. Felerősödhet a kreativitásod, de ne kockáztass pénzügyeidben.
A 7-es személyes év a spiritualitás, a belső titkok, a lelki haladás éve. Ez a tisztulás időszaka. Most felerősödhet a tehetetlenség érzése, sodródhatsz az árral, de pénzügyi nehézségekbe is ütközhetsz. fordulj lelki dolgok felé – törődj többet magaddal.
A 8-as személyes év a pénz, a siker, a felelősség éve. Beérik az eltelt hét év gyümölcse. Ez a célkitűzés időszaka. Most határozd meg, mit vársz az életedtől. Szakmai előmenetel, karrier tekintetében most baljóslatú eseményekre számíthatsz, légy megfontolt a befektetéseidben, ne vegyél fel, és ne adj kölcsönt.
A 9-es személyes év a befelé fordulás és az átértékelés éve. Most számot kell vetned az elmúlt évekkel – a felesleges dolgokat engedd el. Elveszíthetsz valakit a szeretteid közül, akár barátokat is. Meg kell tanulnod az elengedés fájdalmát feladatként feldolgoznod.
Jó hír, hogy a 11-es és a 22-es személyes évre nem hat a négyes év nehéz rezgése – magasabb rezgése lesz – tehát nem a négyes év hatását fogja érezni, hanem a mesterszám hatását.
11-es személyes év: A családi élet örömben telhet, de jóval érzékenyebbé lehetsz ezen időben – fennáll a veszélye annak, hogy családi konfliktusok miatt depresszióba eshetsz, amely akár szakításhoz is vezethet. Az Erő lapját adja a tarot nagy arkánumában, pozitív aspektusban használd. Ebben az évben nagyon kreatív lehetsz, különösen termékeny korszakod lesz, alkotás terén jó formában leszel.
22-es személyes év: Nagy lehetőségek lehetnek az üzleti életben, jó befektetések, nagy nyereségek – azonban légy óvatos a kockázatvállalásnál – ez a mesterszám valójában a Bolond lapjának felel meg a taróban, a bátor életmegélő-küzdő erejével.
Ha szeretnéd tudni mit hoz számodra 2020,  személyre szabott sorselemzéssel kereshetsz – tanácsadásaimra szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!


Mindenki csak annyit kap vissza az élettől, amennyi energiát belefektet. Használd a Plútó és a Szaturnusz sorsfordító erejét és keresd mindenben a jó megoldást!

Sikerekben, áldásokban gazdag új esztendőt kívánok, szeretettel!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász–angyalterapeuta

Álomfejtés

Álomképek  – szimbolikus jelenések

„Az álmodó vágyai, hiányérzetei portréját formálja meg először asztrálanyagból, hogy e képteremtés ha egyre több pszichikai vágyplazma koncentrálódik, sűrűsödik össze benne,létrehozhassa a mágia szilárdabb mását a nappalban, a fizikai létsíkon is. Az okkult törvény az, hogy a dolgoknak először az ideában kell megformálódniuk ahhoz, hogy a materiában is valósággá legyenek.”- Szepes Mária

Sokszor találkozhattok a napi tarot elemzéseimben azzal, hogy figyelj oda üzenetálmaidra. De mit is jelent ez tulajdonképpen? Az Univerzum mindenkinek üzen valamilyen formában. Van akinek látomásokkal, van akinek sugallatokkal és van akinek érzésekkel, de van olyan is – és talán ez a legtöbb eset -, hogy álomformájában, szimbolikusan. Ezek az álmok nem rejtélyek, hanem megfejthető válaszok a kérdéseidre.
Álmaink lehetnek ingerálmok, betegségálmok, visszatérő álmok, vágyálmok, krízisálmok és figyelmeztető álmaink is. Az okkult tudomány szerint az álom olyan képsorozatból áll, amelyek éppen úgy, mint a hieroglifáknak három értelmük van. Egy a fizikai világra vonatkozik, másik az érzelmi életre és a harmadik a szellemi síkra.
Nézhetjük általánosságban, pszichológiai megközelítésből vagy spirituálisan, és szimbolikusan, különösen a visszatérő üzenetálmok – profetikus álmok a fontosak.  Ezek minden esetben a jelen valóságodhoz tartozó segítő jellegű üzenetek.

Keress bizalommal – ha megéltél ilyet a megfejtésben is segíthetek, ha bejelentkezel hozzám konzultációs ülésre. A jövő évben is szeretettel várom a tanácsadásaimra a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász–angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások: csakra-aura harmonizálás, rezgésszint emelés
Auraolvasás közelgő lehetséges eseményekre

Tisztító, lélekemelő, vezetett meditációk
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Internetes személyes weboldal:

Ezoterikus szakterületeim: https://asajah.hu/
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Napfivér, holdnővér

Franceso, a gazdag kereskedőcsalád sarja a tizenkettedik századi Itáliában, Assissi városában él. Barátaival együtt léhűtő életmódot folytat. Ám a Perugia ellen vívott háborúból egy egészen más ifjú tér vissza. A fogságból megszökött, betegséggel küszködő Francesco megvilágosodik, felfedezi az élet apró örömeit, a madarak énekét. Ennek hatására szakít korábbi életével, és családját elhagyva Istennek szenteli életét. Kolduló szerzetesként, a saját kezével épít templomot. Francescónak és tanainak egyre több követője akad.

https://videa.hu/videok/film-animacio/napfiver-holdnover-1972-franco-zeffirelli-YlfJIMGabfTz5sZH?fbclid=IwAR0hx1jiPRJcWVahG8IQ1Qre2POsd2rkzw1n1Kw2eFlp83MDtkS9iLvugkE

Felsőbbrendű Éned az isteni önvalód lényegében!

„Gondolkozni annyi, mint mágiát gyakorolni”. Vigyázol-e rá, hogy agyadban ne uralkodjanak el indulatok, félelmek ártalmas varázsigéi? – Szepes Mária

Meditációs időpontok:  2024.  november 6-án
délután 6 órai kezdéssel.

Néha összekuszálódhatnak az energiák benned, néha kissé szétszóródhatsz, néha ellentétben állhatsz lélekben-tudatban. Hogy miért van mindez, s hogyan tehetsz rendet – ott legbelül a tudattalanban – elérhetővé teszi a Felsőbbrendű Én vezetett meditációt számodra. Lehetőség arra, hogy rendezd a rendezetlen, egyezségre jöjj önnönmagaddal, belső szellemedben.

A Felsőbbrendű Én meditáció arra teremt lehetőséget, hogy jobban megértsd önmagadat. Egy kis ezoterikus pszichológia, a tudatos és tudattalan szövetségében – kapcsolattartás Felsőbbrendű Éneddel. Válaszok arra, hogy mit miért teszel, válaszok arra, hogy ki varázsol benned, válaszok arra, hogy mivé lehetsz, ha elengeded a tudattalanban mélylő félelmeidet. Ha talány vagy saját magad számára a meditáció által kétségtelenül megértheted a mindennapi reakciódat, a tetteidet és ismeretséget-barátságot köthetsz a felsőbbrendű éneddel. A meditáció vezettetésben történik és gyógyító lelki hatással rendelkezik. Általa növekedhetsz, fejlődhetsz és kiteljesedhetsz. Tartogathat meglepetést is ez a különleges-misztikus lélekbúvárkodás számodra… de mindenképpen varázslatos lehetőség arra,  hogy tudatosabb energiákkal egy felsőbb szintre lépve, erősebb önbizalmad legyen általa.
Szeretettel várom tanácsadásaimra a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Tisztító, lélekemelő, vezetett meditációk
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Spirituális tanácsadás