SZAKTERÜLETEIM kategória bejegyzései

ANGYALI SEGÍTSÉG

 

Az Angyalok időtlen idők óta velünk vannak, ha ráhangolódunk spirituális énjükre, megtapasztalhatjuk őket.
Vannak olyanok, akik látják (látók), vannak, akik hallják (belső hang, gondolat által) őket, míg mások érzik jelenlétüket (bizsergést, meleget, simogatást, szélfuvallatot, stb.)
Egyre több ember tudatában van a valóságnak, hogy nem vagyunk egyedül, mert az Angyalok velünk vannak.
De fontos tudnunk, hogy csak akkor segíthetnek, ha mi kérésünkkel felhatalmazzuk őket – mivel tisztelik a szabad akaratot.

 

 

Elérhető lehetőségek nálam:

Angyal-tarot jóslás
Angyal mágiák – gyertyamágia angyalszerződéssel
Angyal gyógyítás – arkangyali energiákkal
Angyal segítség – párkapcsolati problémáknál
Angyali segítség  a mindennapi életben
Arkangyali csakra behangolások
Arkangyali családfa – Őrangyal kommunikáció
Angyal meditációk – rezgés szintemelés

Életeink során mindig olyan angyalt kapunk, mely hozzátartozik a felvállalt életúthoz és feladatokhoz. Sok embernek segítenek megélni, vagy tudat alatt emlékezni az előző életben összegyűjtött tapasztalatokat, ezért van az, hogy néha úgy érezzük, hogy  olyat tudunk amit ebben az életünkben  nem is tanultunk.

 

Egy órás konzultációk – arkangyali erőtérben.

 

Asajah
spirituális tanácsadó

Bejelentkezés: 20/278-26-12
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
ASAJAH STUDIO

 

Konzultációk, skyp ülések, tanfolyamok

 

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS

 

“Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át.” – Maharishi Mahesh

 

 

TAROT-jóslás – Kazanlár, Atlantiszi, Angyal tarot
ATLANTISZI ANGYAL-tarot /leszületési életterv elemzés/
ŐRANGYAL csatornázás /kapcsolatfelvétel/
PLEJÁD fénykamra gyógyítás /alszemélyiség harmonizáció/
FENG-SHUI /Bágua- térrendezés/
TÉRTISZTÍTÁS FEHÉR mágiával /lakás,üzlet- beavatás, negatív erőterek bemérése és levédése/
SZÁMMISZTIKA – sorselemzés a tarot alapjaként
PÁRKAPCSOLAT tisztítás – harmonizálás – megerősítés, bevonzás!
DNS- sejtmegújító vezetett- meditáció
SPIRITUÁLIS energiamasszázs – gyógyító energiákkal
ENERGIAGYÓGYÁSZAT – testi,lelki betegségekre gyógyító-harmonizáló energetikai kezelések – minden konzultáció részeként ajándékba!
MÁGIA – problémamegoldó energiák – Angyal gyertyamágia
ÁTVEZETÉS. Segítségnyújtás a léleknek a testből való könnyebb kilépéséhez a halál pillanatában
ELHUNYT hozzátartozótól búcsúvétel, elengedés – karmatisztítással.
ÁTOK-rontás levétel, önsors-rontás ellenni tisztítás
TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – beavatás
MASSZÁZSOKTATÁS – terápiák
ANGYAL TANFOLYAMOK angyalkommunikáció,behangolások, rezgésszintemelő meditációk.

 

SPIRITUÁLIS TERÁPIÁK: elemző, tisztázó konstruktív beszélgetések egy adott sorsfeladat megoldására érdekében – órás kivitelben, avatott térben, ezoterikus környezetben – csakra-aura tisztítás, blokkoldás grátisz, ajándékba.

 

Bejelentkezés: 20/278-26-12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
Asajah Studió

Asajah
spirituális tanácsadó,
léleklátó médium, tarot mester-jós,
energiagyógyász, angyalterapeuta

KONZULTÁCIÓS ÜLÉS – TANÁCSADÁS

A Tarot kártyát az ősi Egyiptomban, spirituális beavatásoknál használták. Nekünk a jövő meglátásában, életünk megértésében, problémáink megoldásban segíthet.

egyiptom

AZ EGYÉNI ÜLÉSEN

TAROT jóslásnál megnézzük az opciókat mit tartogat neked a sors, de választani neked kell, hiszen a Te életed. A korrekt alapok miatt egy névelemzéssel kezdünk, ami megmutatja a küldetésed, karmád, s a házasságkötésnél felvett névnél pedig a pároddal hozott családi karmát is. Majd ezt követően egy három éves számmisztikai útmutatóval ismerkedünk meg. Ez megmutatja a személyes fordulati évedet is.(aki ezt nem szereti, csinálhatunk ji-king jóslást, vagy pálcával – kristállyal való kérdezéssel válaszadást, illetve rád kapcsolódással a jövődbe láthatok opciókat, lehetőségeket, arra, hogy milyen válaszutak vannak előtted.

egyiptoml


TISZTÍTHATUNK PÁRKAPCSOLATOT is – a békülés, a szeretet nevében. ilyenkor az od- és éterikus szálak kerülnek harmonizálásra arkangyali lehívással. Csak a kérőnek kell jelen lennie….(Ha elengedni szeretnél s nem megy nagy segítség ezen szálak elvágása is…)

AZ AURATISZTÍTÁSNÁL meglátható, hogy kihez milyen entitáns, szellemlény, vagy gondolati formában lélek kötődik, aki elveszi energiáját. A leválasztásnál egy boldogabb kiteljesedettebb önnönegység tudatba kerülsz.

NÉHA ÁTOK, VAGY RONTÁS ÜL VALAKIN (amit lehet, hogy több éve tett oda haragos, ami az immunrendszer legyengültével, mert ilyenkor az aura bereped, s pont akkor oson be a rossz rezgés, negatív kívánság, s rontja meg életét éppen.) ezeket a negatív energiákat speciális technikákkal leemelhetők.
Az önsorsrontás ellen pedig az elemzés után természetesen, hiszen a tanulság éppoly fontos mint a keresendő ok – arámi áldással felemelhető a rezgésszint, s a pozitív életút elindulhat. Szerencséd, védelmed lesz egy dologban, ami éppen életedben van a sorsod következő állomásaként.

A RÁNK CSATLAKOZÓ SZELLEMEKNEK, KÍSÉRTETEKNEK se vége se hossza nem lenne, ha nem lenne ellene védelemkör, amit adok – ha ilyenfajta gondjaid is vannak.

NÉHA ELHUNYT CSALÁDTAGUNK IS VELÜNK LEHET, ami sokaknak megnyugvást – habár tudjuk jól hogy ezzel energiát vesztünk, s karmát teremtünk, hiszen nem engedjük el őket, nem tudnak leszületni újra, s élettervüket akadályozzuk meg ezzel. Tehát érdemes egy oldó-elengedő szertartással fénykaput nyitni, s a fényhazába emelni őket, ezután persze bármikor – ahogy az idő eltelik – lehet segítséget kérni, mert már angyalszinten követhetnek, s fény-szerencse áradattal segíthetnek.

ŐRANGYAL BEAVATÁS – ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot, azzal ki vigyázhat Rád! Rezgése beépül energetikai rendszeredbe, s hívhatók, megbízható kérésekkel.
AZ ANGYAL GYERTYAMÁGIA a megoldhatatlan – karmával nem összeütköző – földi dolgokban segít.

A CSAKRA-AURA TISZTÍTÁS nálam ajándék, úgy mint akár bármi lelki, vagy már testi tüneti kezelés.

EGY TISZTÍTÓ-REZGÉSSZINTEMELŐ SPIRITUÁLIS WELNES MASSZÁZSRA is szeretettel várom a hölgyeket: másfél óra üdítő- blokkoldó varázslat – feltöltődve, ragyogó lesz a kisugárzásod – a pozitív élethelyzeteket vonzod be. Sőt, nálam meg is tanulhatod a speciális fogásokat.

EGY EMELKEDETT ENERGIAREZGÉS amivel tőlem elmehetsz, pozitív energia amit adok: szerencse-problémamegoldó.

EGY TISZTÍTÁS általában négy kezelésből áll – de bármennyi adható, ahogy érzed… A személyes ismeretség folytán, az ülés után: Együttműködve segítve tartom a kapcsolatot minden hozzám fordulóval – akár egy jó gondolattal is meglepve.

SKYPE – HA VALAKI NEM TUD ELÉRNI – külföldön lakik, messzi vidéken – skypes tanácsadásom ugyanezekkel a feltételekkel, mint a privát személyes ülés, elérhető számára.

Szeretettel várom a spirituális úton levő Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó, léleklátó médium,
tarot mester-jós,
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász, angyalterapeuta

 

BUDAPEST-ZUGLÓ, Örs vezér tere
ASAJAH STÚDIÓ

Délelőtt 10-től este 20-ig elérhető vagyok.
Bejelentkezés: 20 278 26 12
Skype: asajah1
Messengeren is elérhető vagyok.

 

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS

Ha úgy érzed, hogy nem tudod egyedül megoldani a problémáid, vagy nem tudod, hogy miért érzed magad rosszul, nem birkózol meg egy krízissel, ne várd meg míg belebetegszel. Kérj segítséget!
Ha úgy érzed, hogy nem tudtál kellőképpen feltöltekezni, vagy segítségre van szükséged, hogy megoldást találj az életedben felmerült problémákra, ha nem birkózol meg a stresszel, fordulj hozzám bizalommal. Sokszor már az is sokat lendíthet a dolgokon, ha valaki meghallgat, aki kívül tud helyezkedni adott esetben.
Keress meg segítek felismerni az utat, és a megoldást!

webangyal

“Fényküldött az az ember, aki késztetést érez mások gyógyítására, szeretné megoldani a világ szociális és környezeti problémáit, hisz abban, hogy spirituális módszerekkel minden meggyógyítható…” – Dr. Doreen Virtue

Ezen a számon hívhatsz – bejelentkezhetsz időpont egyeztetéssel: 20/ 278-26-12
Konzultációk:  hétköznap délelőtt 10-től este 20-ig.
Vidéken, ill. külföldön élők számára skypon is elérhető vagyok.
Budapest-Zugló, Örs vezér tere – Asajah Studio

Terápiás beszélgetés, probléma feltárás és segítségnyújtás az okok megszüntetésében. Mindez személyre szabva – relaxációs, holisztikus, spirituális technikákkal.  Csakraharmonizáló energetikai kezelések, negatív szálak elvágása, oldása. Angyalterápiák. Tanfolyamok. Tarot ülések: jóslás, sorselemzés. Terápiás konzultációk.  Szeretettel, Neked!

Asajah
spirituális tanácsadó

https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-terapiak.php

Őrangyal behangolás – Angyal kommunikáció


„Előbújtam a Földangyal-burokból, és rájöttem, hogy a negatív dolgok azért történhettek meg velem, mert nem hallgattam az Égre. Rájöttem, hogy Isten és az angyalai minden egyes fájdalmas tapasztalat előtt figyelmeztettek, és ha észrevettem volna piros zászlós jelzéseiket, rengeteg kínt elkerülhettem volna.
Amint megbocsátottam magamnak azért, hogy abba a helyzetbe kerültem, amiben voltam, megtaláltam saját belső hatalmamat és erőmet. Kiálltam magamért, és felelősséget vállaltam a helyzetemért.” – dr. Doreen Virute

AZ ŐRANGYAL BEHANGOLÁS EGYÉNI, SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓBAN KÉRHETŐ.

orangyalbehangolas

Az Univerzum Angyalainak szeretete végtelen!

Az őrangyal behangolás valójában egy inkorponáció, amely hozzásegít, hogy rezgését  befogadd  a fizikai testedbe – és íly módon az összes tested  behangolása által  – egy áldott állapotba kerülhess.
Ereje és fénye hozzásegít a gyógyuláshoz és a tisztuláshoz, erőt ad, és szellemi vezettetést nyújt számodra.  Végtelen szeretete feltölt a lelki szépség eredendő rezgésével.
Elhozza Neked a Te sajátságos küldetésed minden lehetőségét. Rámutat és behangol az előtted álló spirituális energiák befogadására, és céljaid elérésében minden életterületeden motivál.
A lélekcsoportod  Angyalai mind veled állhatnak majd összeköttetésben, s az Őrangyalodhoz tartozó  Arkangyali kar Arkangyala is  Neked segíthet.
Ismerd meg és tudd meg miben kérheted őt, milyen imával hangolódhatsz rá mennyei erőterére. Nem leszel már egyedül a kihívások közepette.
Vedd át áldásait, fogadd be erőit.

Rezegj hát együtt vele, egy magasabb síkon, egy emelkedettebb erőtérben, felszabadult energiák fényében.

Vezetett Fénytemplom meditáció a szertartás része. Légy önmagad tündöklő Aranyangyala!💟

 

Szeretettel várom mindazokat, akik szeretnék felvenni a kapcsolatot születésnapi őrangyalukkal.

Asajah
spirituális tanácsadó – angyalterapeuta

Bejelentkezés: 20 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Budapest-Zugló, Angyalország
Asajah stúdió

 

A konzultációs üléseken – az angyal tanfolyamok mintájára – Őrangyal behangolás!
Skypen is elérhető vagyok!

TEREMTŐ ENERGIÁK REZGÉSÉBEN – ÚJ A MOSTBAN

 

November 9-én a Mars belépett a Vízöntő jegyébe. Ezzel elindult egy új energetikai változást hozó időszak az életünkben. Ez a vonal egészen közepéig tart majd. Eredeti ötletekkel, megváltozott látásmódunkkal új lendületet hozhatunk életünkbe, sorsunkat „átvarázsolhatjuk” eleddig szokatlannak tűnő megoldásokkal.

 

teremtoenergiak

MOST NÉZZ MÁSKÉPPEN A DOLGOKRA!

Nézzük más szempontból a dolgokat, az eseményeket… hangolódjunk rá a Mars energiájára, és valósítsuk meg álmainkat.
Új lendülettel mások életébe is új lehetőségeket teremhetünk ezzel.
Megérett a helyzet, az időszak kedvező, hogy életünk egy újabb dimenzióját megéljük, s egyben spirituálisan fejlődjünk, haladjunk. Bátraké a szerencse – a Sorsangyalok segítenek a kezdő lépésben.

Sokan kerestek meg azzal a kérdéssel, hogy mi lesz? A mi leszben benne vagy Te is. Hiszen rajtad áll mit teszel, hogyan lépsz, változol… mert csak ezután változhat minden.

 

VÁLTOZZ, HOGY VÁLTOZTATHASS…

 

Veled együtt teremtődnek a dolgok, a Te döntéseid hozzák a holnapot!

 

„Magadat kell átalakítani, ha sorsodon változtatni akarsz. Ha belül változol, megváltozik a “kívül”is. Lelked sugárzása messzire hat, átvarázsolja a külvilágodat.” – Müller Péter

 

Boldogságos, teremtő szép napokat!
Indulj el ebben a mágikus spirituális őszben – a sorsod hívogat!

spirituális tanácsadó

 

KONZULTÁCIÓK – ÜLÉSEK:
Személyes elemzések szembesítő konstruktív beszélgetések.  Sorsfordulatok, személyes évek – spirituális feladat – karmikus vonalak. Blokkoldások – energetikai rezgés szint emelés.

Novemberi Energiakapu – 2016. 11.11.

 

MINDEN ENERGIAKAPU MEGNYITÁS FELGYORSÍTJA A TEREMTŐ FOLYAMATOKAT!

 

novemberienergiakapu

Mágikus szertartás erre a napra Neked:

CSENDESEDJ LE – majd egy kellemes, de éber állapotban kezd el a szertatást.
Inkorponáld őrangyalodat, s egy fehér gyertya társaságában szólítsd meg Mihály Arkangyalt és Könyörület csapatát, hogy legyen segítségedre, erősítse hited, akaratod, s áldja meg a szertartást.

Szólítsd Jophiel Arkangyalt, s kérd meg, kapcsoljon  össze bennünket az isteni mindentudással, azzal, ami mindig is volt és van, az Univerzum valóságával.
Majd hívd le a Bölcsesség, Hatalom és Szeretet Angyalait, hogy az isteni szeretet fényével pozitív gondolatokat teremthess.

Földelt le magad, és aktiváld Földcsillag csakrádat.
Kérd meg az Angyalokat, hogy töröljenek minden negatív érzést, gondolatot a tudatos és tudattalan elmédből az idő minden kiterjedésében és azon túl is. Mostantól csak a pozitív érzések fényében a tudatosság (kauzális) és a lélekbölcsesség (lélekcsillag) csakráidon keresztül Metatron Arkangyal az isteni vezettetésben mutassa a fejlődési utadat.

„Megnyílt egy energiakapu előtted, melyen keresztül megvalósulnak a gondolataid. Válaszd meg bölcsen a gondolataid ezekben az időkben, mert ezek segítik beteljesüléshez a vágyaidat. A félelmeiddel egyáltalán ne törődj, különben azok válnak valóra. ” – Doreen

 

E csodás energiák fényében kérd azt, ami a spirituális fejlődésedet leginkább szolgálja, és teljesedjen be,  ami mások életére is pozitív hatással lehet. A Szeretet és a Fény nevében.

 

Nyíljon meg előtted a Mágikus Energiakapu és hozza el számodra a  Teremtő Tudatosság energiáját!

Asajah

angyalterapeuta

ANGYAL TANFOLYAMOK MINDEN HÓNAPBAN – EGYÉNI KONZULTÁCIÓBAN IS.

TEREMTŐ PROGRAMZÁS

AZ UNIVERZUMBAN található bőség megérkezik hozzád – ha beengeded – oldod a blokkokat, s ezáltal teremtesz!!!VÁLJ TEREMTŐVÉ saját rezgésed és az Univerzum rezgésének egyesítésével. Nyisd ki a kaput és teremts, hogy a titkok titka kitáruljon előtted is!

*PROGRAMOZOTT* TEREMTÉS

Rezgés beavatással – programozott gesztussal!

HA A TUDATALATTI FELÜLÍRJA A TUDATOT A TEREMTÉS NEM SIKERÜL!

A TUDATALATTI ÉS A TUDAT HARMONIZÁLÁSA.

MEGTANULHATOD hogyan programozod magad a teremtésre. A beavatás után elérhető számodra a teremtés képessége hogy életedbe be tudd vonzani a lehetőségeket!

A kódok és a programok beindulnak – a gesztusod alapján.

AZ UNIVERZUMBAN található bőség megérkezik hozzád – ha beengeded – oldod a blokkokat, s ezáltal teremtesz!!!

teremtoprogram

VÁLJ TEREMTŐVÉ saját rezgésed és az Univerzum rezgésének egyesítésével. Nyisd ki a kaput és teremts!!!

TEREMTS: ÚJ, POZITÍV ÉLETHELYZETET – HA A MOTIVÁCIÓ MEG VAN – MÁR CSAK A PROGRAMOZÁSRA KELL ERŐSÍTENED!

SZEMÉLYES, EGYEDI – saját gesztusmodellel

REGISZTRÁLNI LEHET A PROGRAMRA – a hétvégék kivételével! – napi konzultációban.

 

A Krisztusi családfa leszármazottjainak gyógyító beavatással.

Asajah
spirituális tanácsadó

Budapest-Zugló, Örs vezér tere
ASAJAH  STUDIO
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Bejelentkezni: 20/278-26-12

PÁRKAPCSOLATI OLDÁSOK ANGYALTECHNIKÁVAL!


Párkapcsolati tisztítások, oldások, harmonizálás – elengedés

A párkapcsolati oldás segít abban, hogy pároddal helyre tudjon állni párkapcsolatotok egyensúlya, hogy magasabb rezgési szintre, szeretetbe emeljétek kettőtök kapcsolatát.
Segít, hogy más szemmel lásd párodat és a cselekedeteit, hogy elfogadd őt úgy, ahogy van.
Amikor pedig annak van itt az ideje, hogy továbblépjünk, de valami még visszahúz, akkor a párkapcsolati oldás segít egymás szeretetteljes elengedésében.

oldastiszta

Ez nem szerelemkötés, hanem egy tisztító, harmonizáló kezelési – angyaltecnikákkal történő oldás, útmutatás, segítés.

A megoldásra váró feladatok, feloldandó konfliktusok között szerepelhetnek:

  •  visszatérő párkapcsolati minták – előző kapcsolat feldolgozása
  •  párkapcsolati játszmák, se-veled-se nélküled esetére
  • elengedő szertartás – szívcsakra blokkoldások
  •  szerelmi kötés törlése – fekete mágia oldása
  • rontáslevétel kapcsolati útról 
  • a szexualitás kötődés érzelmileg gyenge kapcsolatban
  • a párkapcsolatok teljes vagy időleges hiánya
  • a gyermekáldás elmaradása (nem az apával él az anya!)
  •  karmikus feleség-anyós gondoknál oldás
  • párkapcsolat bevonzás angyalmágiával

A TERÁPIÁN Arámi Áldást adok, amely segít növelni a tudatosságotokat és mindkettőtök valamint a párkapcsolat gyógyulását tovább emeli, támogatja.

A spirituális emberi lét alapja a jól működő párkapcsolat.

Szeretettel várom azt a Hölgyet, aki már döntést hozott, és mer lépni párkapcsolata jobbítása érdekében.

 

Asajah
spirituális tanácsadó,
l
éleklátó médium,tarot mester-jós,
energiagyógyász, angyalterapeuta



Bejelentkezés konzultációra:
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
ASAJAH STUDIO
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
20/278-26-12

SORSELEMZÉS – PÁRKAPCSOLAT ELEMZÉS

 

SZEMÉLYES  ELEMZÉSEK – EGYÉNI TERÁPIÁS KONZULTÁCIÓBAN!

 

Prague astronomical clock

SORSELEMZÉS – PÁRKAPCSOLAT ELEMEZÉS FELSŐFOKON!

Minden  életünk során  felmerülő problémát saját személyiségünkkel hoz összefüggésbe: vagyis minden felmerülő nehézség „belőlünk” származik, melynek  célja az, hogy fejlődjenek a személyes tulajdonságaink,  és tudatos döntésekkel magunk alakítsunk a sorsunkon. A sorsunk a jellemünkben van, ezért fontos megismerni az adottságainkat: képességeinket, tehetségeinket és hibáinkat, gyengeségeinket. Csak az önismeret adhat lehetőséget a tudatos fejlődésre.

AZ ASZTROLÓGIA KÉPLETED ismerete – SEGÍT SZEMBENÉZNI ÖNMAGADDAL!

TAROT – sorsfordulatok – egészség,anyagiak,párkapcsolat-kapcsolatok,drámák-válaszutakban – tanácsot ad.

A SZÁMMISZTIKA megmutatja a személyes éveid hatalmát – mikor miben érhetsz el a legjobbat.

SPIRITUÁLIS  FELADAT – ELŐZŐ ÉLETBELI, MOSTANI KARMIKUS KÜLDETÉS.

 

A SORSELEMZÉS MINDENT TARTALMAZ – UTAT MUTAT!

 

A SZABAD AKARAT SZELLEMÉBEN A VÁLASZTÁS, a döntés, és a felelősségvállalás A TE KEZEDBEN VAN!

Párkapcsolatnál már az ismerkedés dátuma megadja az alapot!  Megtudhatod mi a  közös út:  a közös jövő. Hol van a válaszút, ki az akivel élsz, ki az aki  mellett élsz. A spirituális emberi lét alapja a jól működő párkapcsolat.

 

GRÁTISZ AJÁNDÉKBA : Csakra-aura tisztítás, teljes test-meridián blokkoldás – energetikai rezgésszint emelés!

 

SZERETETTEL VÁROM A SPIRITUÁLIS ÚTON LEVŐ Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó,
tarot mester-jós,léleklátó médium,
energiagyógyász, angyalterapeuta

Bejelentkezés: délelőtt 10-től este 20-ig.
Elérhetőségem: 20/278-26-12
Budapest-Örs vezér tere, Zugló
ASAJAH STUDIO

 

Skypon is elérhető vagyok!!!
Érdeklődni a részletekről a facebook profiloldalamon lehet üzentben – cseten.

EZOTERIKUS SZAKTERÜLETEIM MÉG:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-terapiak.php