Te milyen kapcsolatban élsz?!

 

Mit gondolsz a Nagyőt találtad meg, a Lélektársadra bukkantál, az Ikerlángod a segítőd, vagy pedig épp egy karmikus kapcsolatot egyenlítesz ki – szabad szívvel döntöttél?!

LÉLEKTÁRSAK – IKERLÁNGOK – KARMIKUS KAPCSOLAT

 

A LÉLEKTÁRSAK egymáshoz nagyon közelálló rokonlelkek. A Lélektárs különbözik az Ikerlángtól. A lélektársak azért kerültek össze, mert hasonló típusú karma kiegyenlítésén, és ugyanannak a csakraenergiának a kifejlesztésén dolgoznak. A Lélektársak közötti vonzalom a szent munkán és az önmegvalósítás útján alapul. Egy lélektárs olyan, mint saját visszhangunk az anyagban, aki ugyanazon a feladaton munkálkodik, hogy Isten egyik tervét megvalósítsa. Lélektársból lehet több is, olyan lelkek, akikkel már sokszor találkozhattunk is előző életeinkben. Ezért is tűnnek rögtön az első látásra nagyon ismerősnek. Sok esetben várnak az újraegyesülésre, hogy segíthessék egymást.

IKERLÁNGJA mindenkinek csak egy van. Ő a szellemünk másik fele. Frekvenciaszámuk megegyezik. Együtt kell lenniük, folyton folyvást az egyesülést keresik. Az Ikerlángod, olyan mint Te. Tükörképet mutat neked, ezért is nehéz elviselni, mert visszatükrözi az összes olyan tulajdonságodat, amit nem szeretsz. Addig nem is hoz össze titeket a sors – vagy ha igen, akkor el is választ – , amíg mindkét fél saját magában meg nem találta a harmóniát, az egyensúlyt. Hiszen hogyan várhatnád el valakitől, hogy elfogadjon, ha te sem tudod saját magadat elfogadni? És hogyan tudnád elfogadni azt az embert, aki ugyanolyan mint te, ha saját magadat nem szereted?
Ha fejlődsz, akkor őt is emeled, ha rossz kedved van és negatív vagy, akkor őt is lehúzod.
Tehát legyél mindig pozitív!
Az Ikerlángi kapcsolat azért jön az életedbe, hogy segítse az átformálódásodat arra, hogy befogadhasd és megtestesíthesd a Feltételnélküli Szeretet vibrációját.

Megemlítendő még a harmadik féle kapcsolatot, a KARMIKUS KAPCSOLATOT. Ilyenkor a két felet közös karmájuk kiegyenlítése vonzza egymáshoz. Az ilyen kapcsolatok, vagy házasságok gyakran nehezek, de a spirituális fejlődés szempontjából fontosak.

A PÁRODDAL ÉLSZ, VAGY CSUPÁN VALAKI MELLETT ÉLSZ?!

 

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
léleklátó médium

tarot mester-jós
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Párkapcsolat elemzés – Számmisztika – Tarot – Csipetnyi asztrológia

Elengedő blokkoldások – Szerelmi mágiák: már meglévő kapcsolat megerősítése  – bevonzások.
Elérhetőségem: 06202782612
Kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is kereshetsz!
Budapest, Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-2.php