“A nyakam nagyon fájt. Így hát abbahagytam a szűk ruhák viselését, kicseréltem a székemet. Ortopédiai fűzőt vettem, jógáztam, piláteszre jártam, csontkovácshoz és mindenféle orvoshoz, de a fájdalom nem múlt.
Egy súly, egy teher, egy kellemetlenség, ami már aludni sem hagyott, néha még lélegezni is nehezemre esett….
– És? Mit csináltál?
– Egy bölcs asszony, akkor azt mondta nekem, hogy azért van, mert sokáig túl sokat cipeltem.
– Honnan tudta ezt?
– Csak úgy hogy ránézett megfeszült és összenyomott testemre, csak úgy, hogy érezte a csupasz bőrömet az öreg és ráncos keze érintésével, és tudta…
– Mit mondott?
– Azt mondta: – Annyi nyomást cipeltél az évek során, annyi fájdalmat, neheztelést, hogy már számolni se tudom, hogy a saját vagy más világának súlyát cipeled …

– És akkor kifújtam az összes levegőt, amit több mint két évtizede visszatartottam ….
– Elmondta neked, hogyan gyógyítsd meg magad?
– Megfogta a kezem a sajátjába tette, azokba az öreg hölgy tenyerekbe, majd elengedte a kezemet, leengedte a vállamat, felemelte a fejem az államnál, és mögém állt. Az ajkai a fülemet érintették, és halkan azt súgta nekem:
“- Nem minden a te hibád…
Nem minden a te felelősséged…
Nem tudsz mindent te csinálni…
Nem tudsz mindent helyrehozni..
Nem kell mindent elfogadnod!”
– És akkor a szememből könnyek kezdtek kicsordulni, mint a törött üveg darabkák. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy véreset fogok sírni, a sok fájdalomtól, amit éreztem. Lassan a vállaim visszatértek a helyükre, a nyakam ellazult és újra felemelkedett, a hátam kiegyenesedett, ahogy már évek óta nem, és hallottam, hogy a csontjaim roppannak.. A világ súlya került le a vállamról, .a múlt fájdalmainak súlya végre a földre szállt.
– Mondott még valamit?
– Tiszta szemei várakozóan nézett rám, és azt mondta:
“- Vannak fájdalmak, amelyek a szívben vannak terhelve, és azokat nem lehet könnyen eltávolítani. Tanuld meg elengedni a múltat, különben a végén még “megfojtod” a jövődet,
és azt is értsd meg, hogy a megbocsátás hiánya nem fáj senkinek jobban, mint annak, aki nem tud megbocsátani… ” –  Bali