A Fény születése!

December 21. – Téli napforduló.

A Téli Napforduló,  december 21-én, pénteken 22 óra 23 perckor következik be  – a Nap átlép a Bak jegyébe.


A nappalok innentől hosszabbodnak, és a Sötét, a Hideg, a Halál, melyek a Bak jegy címszavai, elkezdenek látszólag erősödni, de hamarosan túl is jutunk rajtuk.

December 21.-e az egyik legfontosabb ünnep, az újjászülető Fény ünnepe. A téridő pillanatnak karmikus súlya van: erőt, kitartást kapunk a változtatáshoz ma! A fordulati nap az új kezdetek lehetőségét hozza el. Ősi szokások szerint ez az újév kezdete.

Örüljünk, mert élünk, létezünk, vagyunk!

A Nap segítségével megvalósulásra kerülnek a már elkezdett tervek, most visszatér az alkotó erőnk, mert megszületik a Fény. Sokan lencsemágia szertartást kezdenek ma el – mások teremtő mágiákhoz fordulnak. Egyesek családjuk körében ünneplik meg a szeretet fényét.
Legyen az Újjászülető Fény ünnepe mindnyájunk lelkében ma este, ahol fényt gyújtunk, ott megszűnik a sötét. Mert a fény mindig győzedelmeskedik a sötét felett.

AZ UNIVERZUM SZERETETE RAJTAD KERESZTÜL ÁRAMLIK!

Szeretetteljes, Áldott Fény Ünnepet és Téli Napfordulót!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta