A holdjegyed az érzelmi világodat befolyásolja.

“Pedig annyira egymáshoz illettünk” – mondta egy igen csinos, kis vörös hölgy a konzultáció legelején.  És mégsem sikerült a kapcsolat – folytatta, mélyen megrendülve.

Van amikor nem sikerül egy kapcsolat – és ennek ezer és ezer oka lehet. Ha a napjegyed alapján választasz párt, partnert magadnak lehet, hogy nagyon is csalódni fogsz a választásodban. Nem kissé összetett a képlet, ami a lényeg: nemcsak a napjegyed vagy.  A jó választás  alapja – ha ezoterikusan szemmel nézzük –  a hold állása a hölgyeknél.  Az a jegy, ahol a Hold tartózkodik az asztrológiai képletében. Mert az az igazi, valódi női egyéniséged – világosítottam fel a hölgyet. Ha a férfi napjegye stimmel a hölgy holdjegyével, akkor abból a kapcsolódásból fergeteges jó kapcsolat, de akár házasság lehet.

“A múlttal már nem lehet mit kezdeni, azt viszont mindig eldöntheted, hogy másként, jobban csinálod ezután.” – Nyírő András

 

Amilyen a holdjegyed olyan szerető vagy!
Nos, lényegtelen hogy ki tetszik Neked külsőre… pedig azt mondják az megfog. Talán, lehet…de azért ennél egy igazibb kapcsolódáshoz több is kell. A közös érdeklődési kör, az azonos életszemélet…sorolhatnák reggelig. De nézzük inkább érdekesebb dolgokat itt. A holdjegy a teljes képletből számíthatók ki, ha tudjuk a teljes születési évet, hónapot, napot, órát, percet, és helyet.

A Kos holdjeggyel rendelkezőknek nagy a szabadságvágya, és szenvedélyesen keresi a kalandokat. Szereteted, ha a párod rajong érted. Ugyanakkor vágysz nagyon a barátságokra is. Életszerető, energikus ember – mindig megszerzi azt, amit, akit akar. Javasolt ékszerkő a Kunzit, a kreatív kompromisszumban segít.

A Bika holdjegyűeknek a lelki oldala igen intenzív. Nagyon fontos számára belbecs. A kapcsolata biztonságérzetet nyújt neki, a hűség számára a legnagyobb érték. Megemlítem, hogy a Magnetit ékszer a hűséges társat vonzza – lehet lánc, vagy karkötő is.

Az Ikrek holdjegynél sokat számít, a megértés, a beszélgetős kezdeményezések. Bár hajlamos a kicsapongásra, szeret flörtölni, szereti a könnyed kapcsolatokat, de szereti kifejezni mindenkor érzelmeit is. A Zafír segít összpontosítani és megnyugodni.

A Rák holdjegynél bizony erős birtoklási vágyad fedezhetünk fel. Ellenben érzelmes, és megértő lélek. És igen kedveled a hozzád hasonló érzékeny emberereket, velük jössz ki a legjobban. A rózsaszín Turmalin megóv az érzelmi túlterheléstől, akár napi viseletként is szép lehet.

Ha az Oroszlán jegyében áll a hold a legfontosabb számodra a hatalom és hogy különlegesnek tartsanak, felnézzenek rá. Sem a manipulációtól, sem az érzelmi játszmáktól sem riadsz vissza. Tudatosan keresi az olyan embereket, akikkel jól is érzi magát. A Rodokrozit segít megmutatni a jó tulajdonságaidat.

A Szűz holdjegyűek a tökéletes partnerre vágynak. Nem igazán érzelgős típus, inkább elemezgetős egyéniség a szerelemben is, erősen gyakorlatias jelleggel. Az Ametiszt segít neked abban, hogy reálisan láss, használd.

A Mérleg holdjegynek nagy szüksége van arra, hogy szeressék. Hajlamos hirtelen döntéseket hozni, meggondolatlansága révén a szíve viszi előre. Lelki társat keres egyértelműen. A Celesztin segít megőrizni a harmóniát – csodás darab, jó szívvel ajánlom Neked.

A Skorpió holdjegynek szüksége a felfokozott érzelmekre. Szerelme temperamentumos, és szenvedélyes. Vágyai viharosak és erőteljesek. A Füstkvarc elvezeti a negatív energiákat – garantáltan használ.

A Nyilas holddal rendelkezőnek szüksége van az érzelmi szabadságra. Arra, hogy önnön maga lehessen egy kapcsolatban. Vidám és optimista, barátságos és szeretni való társa. A Gránit segít abban, hogy megmaradj önmagad a kapcsolatban, csodás ékkő megéri az árát.

A Bak holdjegy képtelen kifejezni az érzelmeit, holott valójában mély lelki kapcsolatra vágynak. A társától viszont elvárja, hogy kimutassa az érzelmeit, és igényli is. A Vaspirit önbizalmat ad – próbáld.

A Vízöntő holdjegyűeknél pedig az a fontos, hogy függetlenek maradjanak egy kapcsolaton belül is. Ha sikerül egy belsőséges viszonyt kialakítania akkor is szüksége van a szabadságra. A Kalcedon segít megtalálni a lélektársadat.

A Halak holdjegyű igényli, hogy másoknak nagy szüksége legyen rájuk. Csakis akkor boldog, ha tudja, hogy másokon segíthet. Rendkívül érzékeny ember, nehezen szakad el régi szerelmeitől. A Jáspis segít abban, hogy tökéletesen egybeolvadj a partnereddel.

A Hold az érzelemvilágra hat – sokkal jobban befolyásolhat, mint a Nap. Érdemes kicsit másképpen nézni – asztrológus szemmel talán – a kapcsolatokat. De azt, hogy ki kell Neked senki sem mondhatja meg – azt csak Te tudod eldönteni tiszta szívből, igazán!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Párkapcsolat elemzés – Kapcsolati, szerelmi  tarot.