Életleckék

Sorselemzés – előző életek – spirituális életfeladat – mostani küldetések.

“Az ember utólag döbben rá, mennyi csoda mellett ment el. Utólag jön rá, hogy elfelejtett szeretni. Utólag, hogy boldog volt, s észre sem vette. Utólag, hogy nem is figyelt a másikra. Utólag, hogy elfelejtett jónak lenni hozzá. Utólag, hogy kár volt őt nem szeretni. Kár volt unni, aminek örülni is lehetett volna.” – Müller Péter

A földi inkarnációnk leglényege, hogy lelkünk fejlődhessen: megismerhessük legmélyebben önmagunkat. Ezért is minden embernek meg kell élnie negatív és pozitív aspektusait is, hogy az előre eltervezett életét” megélje”. Megtapasztalni jöttünk: ezért van a szenvedés, a betegség és a negatív helyzetek, emberek bevonzása is…a Vonzás törvényével összhangban állva. Negatív élményeink leckék tehát – amik segíthetnek nekünk a spirituális fejlődés magasabb szintjére lépni. A leszületésünk előtt megtervezett célokat a végső megoldásban: csakis pozitív gondolkozással érhetjük el, valósíthatjuk meg és teljesíthetjük be.
Bizonyos embereknek több sorskörben is lehetőség adatik, míg másoknak be kell érniük egy fejlődési szakasszal. A nehéz “fényszögek” mindig segítenek megtapasztalni azt, amit nehezen értünk meg… Ki hányszor volt már a földön, attól függően súlyosodnak a leckék, nehezednek a próbák. Mindig csak úgy abban, ahogyan épp érzelmi-lelki-pszichiai szinten áll… amit elbír, amit kibír; mert így szól a láthatatlan szerződés – ez a szabály! Minden egyes “szerep” amit eljátszhatunk bennünket szolgál!
A konzultáció alatt megtudhatod hogyan éltél előző életedben, a mostban milyen életfeladatot írtál meg magadnak, milyen sorsleckékkel kell szembesülnöd, a spirituális fejlődésedben, hogyan oldhatod a karmákat. Ha úgy érzed, hogy elakadtál talán azért van, mert nem a saját utadon jársz – de akkor hogyan tovább… Kérdések, válaszok – lehetőségek, válaszutak, helyzetfelmérés – újratervezéssel. Szeretettel várlak sorselemzésre – számmisztika, csipetnyi asztrológia – tarot – meditáció – önismeret, párkapcsolat. Agykontroll – akarati minták rögzítése, célmegvalósítás.
A tudás erőt ad, hogy szembe merj nézni önmagaddal, hogy örömben éled meg a küldetésed és a valósítsd meg a feladataidat. Energetikai tisztítás, rezgésszint emeléssel grátisz. Éld át sorsod minden egyes szituációban, lelked végtelen síkján, itt a ebben a földi valóságban, az Élet csodálatos Színpadán!

Szeretettel várom spirituális tanácsadásaimra az ezoterikus úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások: csakra-aura harmonizálás, rezgésszintemelés
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-2.php