GONDOLATOK kategória bejegyzései

Elengedés érzelmi intelligenciával


„Olyan világban élünk, ahol az emberek megengedik maguknak azt, hogy szó nélkül eltűnjenek a másik életéből.

Ahol vesszők és befejezetlen mondatok vannak pontok és felkiáltójelek helyett. Ahol teher és nyűg megírni a másiknak, hogy ‘bocs, nekem ez veled mégsem fog működni.’
Ahol az emberek törlés-tiltást használnak ahhoz, hogy véget vessenek egy kapcsolatnak, elfelejtve azt is, hogy egyáltalán valaha is létezett a másik.
Ebben a világban, jelekből kell megtudnunk, hogy hányadán is állunk a másikkal. Ilyen a sztorikra reagálás, a lájkok küldözgetése, a kikövetés, bekövetés az, hogy mennyi idő után válaszol az üzenetre. És sokan ezt hívják ismerkedésnek…mondok rosszabbat, kapcsolatnak!
Hol vannak ma már a telefonszám kérések, a találkozóra hívások?
Ciki lett a romantika, kommersz a séta, tabu érzelemről beszélni. Eltűnt a kíváncsiság, a meghittség. A türelem szó már csak a várakozóban hangzik el az orvosnál, az őszinteséggel meg a legtöbben csínján bánnak.
A kommunikáció döntő hányada pedig az okostelefonra küldözgetett üzeneteken keresztül történik. Sokszor csak vársz egy válaszra, amit talán sose kapsz meg, bármilyen fárasztó és fájdalmas is mindez.
Ebben a világban bizony az emberek nem szeretik a nézeteltéréseiket megbeszélni. Nem akarják megérteni a másikat. Így képesek egyetlen egy szó nélkül, egyik napról a másikra eltűnni annak is az életéből, aki addig az élete része volt.
Nem ír? Nem hív? Így adja tudtodra, hogy köszöni szépen, de ő már kilépett ebből a kapcsolatból. Igen, így, hogy már nem keres és te érzed magad ostobának, ha nem érted mi történik.
Így maradnak a megválaszolatlan kérdések.
Mi történt? Rosszul láttam, éreztem valamit? Mégsem vagyok fontos neki? Tényleg képes csak így eltűnni az életemből?
Így tesszük egymást sérültté. A kommunikáció hiánya mérgezi a lelki egészséget.
Nem nagy szavak vagy tettek kellenek, csak egy-egy őszinte mondat. Leírva, elmondva, elmutogatva, suttogva, kiabálva, személyesen vagy telefonon keresztül, megüzenve, elénekelve.
Mindegy, hogy hogy adjuk a másik tudtára a döntésünket, csak tegyük meg.
A tisztánlátás miatt.  A becsületesség, a tisztelet miatt. A továbblépés miatt.
Azért, hogy egyre kevesebb sebzett szív legyen.”

A Tudatos Nő önmagára hangolt


„A MÁTRIXON túli világban, ahol nincs ELME-PROGRAMOZÁS, (érzelmi függőség) a Tudatos Nő sosem elveszett, akár fizikailag párkapcsolatban van, akár egyedül van.
A Tudatos Nő önmagára hangolt.
S ez az önmagára ébredés nem hoz tapsot, sem társaságot, de hoz magával Erőt és egy olyan Szabadságot, ami sokak számára még érthetetlen.
E létsíkon ilyen Nőre felnéznek, mert teljesnek érzi magát. A Mátrixban vannak kik fenyegetően tekintenek rá, mert nincs szüksége földi kapcsolatra, hogy teljesnek érezze magát.
Ez bizony szembe megy a 3D földi irányítás logikájával, leleplezi az érzelmi függőség mítoszát, és egy igen fontos igazságot tár fel.
A legtöbb férfi nem tud mit kezdeni olyan Nővel, akit nem kell megmenteni, mivel belső Istennői Erejével él.
Kevesen merik megtestesíteni, mivel nem kiáltanak szeretetért, nem kelletik magukat és nem érdeklődnek a mesebeli hercegek iránt.
A Nő, aki önmagára hangolt más szinten van.
Amit sokan még nem értenek, hogy e látszólagos távollét mögött egy jelenlét van, amely beteljesít és túllépi a korlátokat, s ez bizony kihívást is jelent.
Ez az a csendes és kitartó út, ami elvezet az Igaz Szeretethez!
Az a csend, ami egy ilyen Nőt körül vesz, egy Szentély, s e Szentélybe akárki nem léphet be!
Míg a legtöbben külsőleg próbálnak kiteljesedni, addig e Nő saját tudattalanjával néz szembe, s egyesíti önmaga férfias és nőies aspektusát és emberi és isteni részét.
Szembenéz és magához öleli gyermekkori sebeit, a Szellemvilágot, függőségeit, az alárendelt szerepmintáit, amelyek szerelemnek álcázták magukat.
Hisz az Igaz Szerelemben, de már nem befogadó arra, ami összezsugorítja őt!
Ez egy mély belső lélekérettség, ami sok sok fájdalom tapasztalatával született.
Igazságot hoz, mely nem engedi az ígéretek csábítását.
Egy Nő aki belső mélységeit elérte, gyógyír, s két szélsőséget vált ki, csodálatot és félelmet.
Ahol a konvekció uralkodik, ott kevés hely marad az Igazira.
Egy felszabadult lélek hiteles létezése, kíméletlen tükör mindazoknak, akik még láncokkal élnek.” – Carl Jung

 

Visszatérés az isteni intelligenciához


Vedd le a cipődet!
Nem, valóban.
Érintsd meg újra a Földet.
Mert amit soha nem mondtak el neked, hogy a földelés – a Föld – nem csak „egészséges”, hanem szent.
Ez az elektromágneses feltámadás.
Ez az idegrendszer javítása.
Ez közösség a Föld élő testével, amely a tiédet is megszülte.
Amikor a mezítlábas lábad földet, homokot vagy követ ér,
a tested elkezd elektronokat cserélni a Földdel.
Szó szerint gyógyító áramlatok kezdenek áramlani.
A gyulladások csökkennek.
A kortizol egyensúlyba kerül.
A sejtek kommunikációja harmonizálódik.
A szervek újrarendeződnek.
Miért?
Mert a Föld intelligens – és a tested úgy van kódolva, hogy fogadja a jeleit.
A reflexológia a test minden szervét a lábadon lévő nyomáspontokhoz rendeli.
Ez azt jelenti, hogy a mezítláb járás egy teljes testmasszázs belülről kifelé.
Nem csak „földelsz”.
Minden fontosabb rendszert – endokrin, idegrendszeri, emésztőrendszeri, immunrendszeri – visszakapcsolsz az eredeti hálózathoz.
Az ősi időkben az emberek mezítláb jártak, mert soha nem veszítették el a kapcsolatot a Forrással.
Elkezdtünk gumitalpakat viselni – és megszűntünk energiát kapni.
Városokat építettünk betonra – és elvesztettük saját testünk templomát.
Elszigetelődtünk az élettől – és ezt neveztük „fejlődésnek”.
De most már emlékezünk.
Járj mezítláb.
A fűben.
A homokban.
Az erdőben.
Bárhol, ahol a Föld valódi és nyers.
Engedd, hogy újra kalibráljon téged.
Engedd, hogy a talpad visszahozza a lelkedet a ritmusba.
Mert a gyógyulásod nem odafent van.
Hanem a talpad alatt.
Yeshua Ben Yosef

A tavaszi napsütésben


„A boldogság ült a világvégén és lógatta a lábát a semmibe.
– Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte a Semmi a Boldogságot.
– Csak ülök. – mondta a Boldogság.
– De mindenki téged akar! – okvetlenkedett a Semmi.
– Tudom. Csak rossz helyen keresnek. Pénzben, hatalomban, autóban, palotában. Ott úgysem találnának meg. – magyarázta a Boldogság.
– És most mi lesz? – kérdezte a Semmi.
– Egyre jobban üldöznek, átgázolnának mindenen, nem állhat útjukba senki, …még te sem… – ráncolta homlokát a Boldogság.
– Ideérnek? – kérdezte a Semmi.
– Egyre közelebb vannak. – árulta el a Boldogság.
– A világvégéhez? – kérdezte a Senki.
– A világvégéhez. – bólintott a Boldogság.
– És te nem teszel semmit? – kérdezte a Semmi.
– Rajtuk múlik. Minél jobban hajtanak, űznek, annál több akadályt állítanak, annál több bajt okoznak maguknak. Talán rájönnek, hogy rossz úton járnak. – tárta szét karját a Boldogság.
– És Te? – kérdezte a Semmi.
– Majd ha ott keresnek, ahol igazán lenni szeretek, akkor újból visszaköltözöm. – nézett a Semmire a Boldogság.
– Az hol van? – kérdezte a Semmi.
– Az önzetlenségben, az odaadásban, a szeretetben, a tavaszi napsütésben. – válaszolta a Boldogság.
– A tavaszi napsütésben? – kérdezte a Semmi.
– A tavaszi napsütésben! – mosolygott a Boldogság.”
Ismeretlen szerző

Új fejezet kezdődik el!


„Találj mindig új ösvényeket magad előtt – új kihívásokat, hogy ösztönözzenek. Új fejezeteket az életben, hogy elgondolkoztassanak, és új változásokat, hogy próbára tegyenek.” – Helen Thomson

A hibáink is tanítanak…

„A hibákat nem kell szégyellni. A hibák megtanítanak bennünket felelősséget vállalni, megtanítanak arra, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Tudni fogjuk, legközelebb mit csinálunk majd másképpen, hogyan lehetünk jobbak, bölcsebbek a jövőben.” – Cecelia Ahern


A szeretet univerzális erő!


„Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről.
A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják.
A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza.
A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe.
A szeretet kibontakozik és megnyilvánul.
A szeretetért élünk és halunk meg.
A szeretet Isten és Isten a szeretet.”
Albert Einstein

Ébredj fel a szabadságra



“A szokásból fel lehet ébredni a szabadságba. És a szabadság az egyetlen realitás. Tehát minden pillanat az a pillanat, amiben az ember egészen mást tehet, mint az elmúlt pillanatban.

Nagyon meglepő rájönni arra, hogy mennyi szokás van az életemben vagy a ti életetekben. A szokás olyan, hogy ha választanom kell, akkor mindig erre megyek. Annyira beidegződött ez a szokás, hogy csak megyek gyorsan és nem is látom, hogy lehetne másfelé is menni.
Ha szokásoktól akarok megszabadulni, akkor le kell lassulni.
Legalábbis annyira, hogy lássam, van más választásom is. Még akkor is, ha minden sejtem erre akar menni, mert mindig erre mentem, legalább meglátom, hogy most, ebben a pillanatban arra is mehetnék…” -Feldmár András

Energiák a jövőlétben

Te hol tartasz most a sorsutadon?

„A dolgokat nem olyanoknak látjuk, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk!”


Hogy mit hoz számodra a nyár – az nemcsak a napjegyedtől függ – hanem attól is, hogy miben fejlődési szakaszban vagy. Az Univerzum csak olyan akadályt, próbát tesz eléd, amit teljesíteni is tudsz. Érdemes tehát ráfigyelni az eseményekre, mert sok hasznos lehetőség érkezhet el hozzád, ha beleállsz a sorspróbádba.
Van akinek újratervezést hoz,  van akinek elengedést, lezárást, lelki gyógyulást, gondolkodás váltást és lesz, akinek egy sikeres életút meglapozását. A vízöntő-plutós időtérben minden égi bolygóállás bennünket támogat.
É
bresztőt fújnak az égiek: legyen merszed tenni – senki sem léphet helyetted. Amíg elfojtásban, megúszásban, megfelelésben, önhazugságban, mártírszerepkörben  élsz megrekedsz és elakadsz. Merd kinyitni a szemed, és ismerd fel, hogy nem jó úton haladsz. Idő van: változtass!
Szedd össze magad, vedd komolyan az életedet – állj bele a sorsodba, és irányítsd a  helyes irányba, még ha konfliktusokkal jár is. Különösen figyelj: április 21 és május 18 brutális bolygóállások lesznek. A Bika Nap – Oroszlán Mars – Vízöntő Plútó vitatkozós, háborgós hangulatot hozhat. Magas érzelmi intelligenciával átevickézhetsz ezen is – a nyugalom derűjét ne veszítsd el.
H
a egyedül nem megy a jó megoldás,  energetikai blokkoldással, ezoterikus tanácsadással kereshetsz.
Ne feledjétek: a holdcsomópont Szűz/Halak tengelyen van. Precízen megfogalmazod az akaratod és a beteljesülést a fentiekre bízod…nem ér keretbe rakni. Inkább érdemes felküldeni: ‘Legyen meg az Univerzum  akarata’…így a pozitív megvalósulást az ég összes angyala támogatni fogja.


Minden sorspróbával fejlődsz…néha elindulni pokoli, de ha megérkezel az már mennyei. Tapasztalatból állíthatom, hogy így igaz.
Kívánom, hogy legyen erőd elengedni a félelmeidet, és a szeretet erejével pozitív emberi kapcsolatokat építeni. Tudd, hogy jogod van csodálatos dolgokra. Higgy jobban önmagadban és a teremtő Gondviselésben. Képes vagy megszabadulni attól, amire már nincs szükséged, csak szánd el magad –  így helyet csinálhatsz az életedbe beköszönő újnak.
Engedd, hogy a segítő égi energiák akadálymentesen áramoljanak hozzád. Lépésről lépésre tégy rendet az életedben, hogy szerencsés, boldog életet élhess.  Megérdemled a jóllétet és a boldogságot. Csodálatos spirituális létező vagy, teremts békét a szívedben.
Egyedi, különleges lényed a Fény világosságában élve, szívtudatosságodhoz kapcsolódva vezessen.  Az Univerzum áldása kísérjen minden utadon! Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu