TAROT kategória bejegyzései

Misztikus Telihold közeleg…

November 30-án, hétfőn részleges holdfogyatkozás és Telihold lesz az Ikrek levegős jegyében. Ez azt jelenti, hogy nagyon erős teliholdi hatásra számíthatunk. Feszítő energiák hatnak majd!


A Telihold energia jól hat a kapcsolatépítésre, döntéshozatalunk is dinamikusabb lehet. De a kríziseket is mélyebben élhetjük meg. Figyeljünk oda döntéseinkre, legyünk higgadtabbak, és átgondoltabbak.
A kommunikációs, kapcsolódási vágyad is megnő – különösen, ha ikrek holddal rendelkezel az asztrológiai képleted szerint.
Ne bonyolódj most vitákat a szeretteiddel, szentelj időt a velük való szeretetteljes együttlétre.
Megindulhat az információcsere is – üzenetek jönnek mennek – megtudhatod ami téged illet. Pénzügyi, üzleti ügyek is jól alakulhatnak a teliholdas időszakban – három nappal előtte és utána is hatása megmaradhat.
Régi barátokkal is fel lehet most újra venni a kapcsolatot, de jó eséllyel ismerkedhetsz is, új barátokat is találhatsz.


Az Időkapuban most Dániel őrangyal fog tartózkodni, a Fejedelemségek karából, Haniel arkangyal csapatából. Hívd, imagináld  őt, ha szükségét érzed, segít a kiegyensúlyozott, harmonikus döntésekben Téged-
Ezen a napon a párkapcsolati jóslást is nagy sikerrel élvezheted, de a szerelmi összerezegtető angyalmágiának is igen nagy ereje lehet!
Ha ilyet szeretnél gyere, jelentkezz be hozzám!

Kellemes megtapasztalások és csodás megéléseket kívánok, szeretettel! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

 

Önmagad középpontjában haladj!

H  E  T  I     T  A  R  O  T!
November 23-tól november 29-ig.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A héten a tűzenergiákkal szövetkezhetsz. Kapcsolataidat, kapcsolódásaidat éleszd, a szeretet rezgésére emeld: békülj, bocsáss meg. Szelektáld az ismerőseidet, aki már nem tartozik hozzád, azt engedd el. Kezeld helyén a helyzetet – gondolkozz mielőtt döntenél. Ha kicsit befelé figyelsz remek meglátásaid lehetnek.

A Főpap V.
A Nap már a Nyilas jegyében – a csodavárás időszakába léptünk – a hét végén már adventi időbe. A vénuszi skorpiós időben az érzelmi hullámzás nem valószerűtlen, a Nyilasban járó Nap nagy lendület ad  hivatalos ügyeidet is rendezheted – motivál, és inspirál – tedd a legjobbat. (Ha döntésképtelen lennél tarot opciókkal segíthetek, hogy a legjobb választást tedd meg.)
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A növényápolás, a vízparti séta a legjobb időtöltést lehet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Ha menüről van szó, a rántott gomba kitűnő választás lehet. Azért a zöld salátákról se feledkezzetek meg.  A kertészeti munkáknál locsolni, füvet nyírni remek időben vagy – gyümölcseltevésre viszont nem lesz  jó az alkalom. Hétfőn hajat vágatni nem jó gondolat, mert korpásodáshoz és csomós hajhulláshoz vezethet, de kozmetikára, bőrápolásra remek alkalmat ad a nap energetikája. A Bika, a Rák, a Szűz, és a Bak napjegyeknek szerencséje lehet – legyetek figyelmesek, és hozzátok ki mindenből a legjobbat. (A Hold a Halak jegyében lesz jelen hétfőn, kedden a Kos jegyébe lép át. )

A Válaszutak VI.
November 27én Vénusz-Uránusz szembenállás – hirtelen, gyors változások, erőpróbáló hatások – erős kihívás is jöhet, készülj fel, a váratlanra! Önelemezésre, önfejlesztésre, de párkapcsolat gyógyítására is remek időben vagy – a harmonizálásra törekedj – beszélgess, kommunikálj, változtass amin lehet, tedd jobbá a kapcsolati részedet. Törekedj a kompromisszumra, a párkapcsolat mindig tükör – megmutatja minden változtass – hangolódj a szerelemre. Marsikus erőkkel tüzes, heves energiák érkezhetnek – növőholdba érkezünk el. Csak lassabban, pontosabban, figyelmesebben és okosabban – a hamarkodással ronthatsz. Vitatkozó kedvedet hagyd el – légy figyelmesebb a társaiddal, kedveseddel – a kompromisszumképes, pozitív harmonizáló lehetőségeket keresd. Vigyázat, a heves   veszekedés szakításhoz is vezethet – jól gondold végig mit cselekszel. (Kapcsolati tanácsadással bátran kereshettek – szerelmi kötés helyett (feketemágia ezt ne tedd!) – fehér mágiás angyali összerezegtető párkapcsolati áldással segíthetek!)
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A testedzés kellemes kikapcsolódás lehet, de ügyintézésre is jó energiák lesznek. A  legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Most a tojásos ételeket részesítheted előnyben. A finom-ízletes teákat se hagyd el.  A kertészeti munkáknál kedden locsolni, füvet nyírni hasznos, érdemes – csütörtökön ültetni, gyümölcsöt eltenni. Szerda, csütörtök, péntek hajmosásnak kedvez, de a péntek a hajfestésnek is kedvez, sikeresebb lesz a színhatás. Kozmetikára, masszázsra kedvező az alkalom. Fogorvoshoz pénteken inkább ne menj – ha elhalaszthatod inkább azt tedd. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas, és a Vízöntő napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – most nagyobb lendülettel legyetek! (A Hold Keddtől a Kos jegyében lesz, majd pénteken a Bikába lép át. )

A Diadalszekér VII.
November 29-én a Neptunusz direktbe vált – erősebbé válnak intenzív megérzéseid, megsejtéseid – és lesz akinél zavarossá válhat a valóság, így döntési nehézségbe is ütközhet. Egyébiránt pedig üzleti, anyagi téren pozitív, reményteljes változások, szerencsés lehetőségek találhatnak meg – légy résen. Öltözködjetek rétegesen a növőholdban – a sál-sapka nagykabát már előkerülhet – az őszies ruhatárnak már lejárt az ideje. Különösen a torok-mandula, a nyak és a fül ami védve legyen a hideg ellen – megfázásos időszak jön el! (Immunrendszer erősítő energetikai kezelésekkel kereshettek – energiaszint emelés a legjobb módszer, ami a pszichikai-érzelmi támadások ellen is magas fokon védelmezhet.)
A hét vége föld elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. A legjobb időtöltést lehet a rendezkedés-takarítás, szelektálás – ajándékozd el, ami még jó, de már nem kell neked. A  legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és a sók lesznek. Lehet, hogy most az olajos magvakat részesítheted előnyben, a legjobb csemegének. Mindig olyat egyél, amit megkívánsz, ha teheted, mert arra van szüksége a szervezetednek. A  kertészeti munkáknál péntek-szombat-vasárnap gyümölcseltevésre kitűnő idő van. Hajfestésnek a szombat, vasárnap kedvez, a kozmetikusod, a masszőröd is bátran felkeresheted – a fogorvosi vizitet hagyd el. A Rák, a Szűz, a Bak és Halak napjegyeknek kedvező napjai lesznek – alakítsátok ki a pozitív lehetőségeket. (A Hold Bikában jár, vasárnap a levegős Ikrek jegyébe lép át.)

A lapokat a Kazanlár-féle misztikus-mágikus tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztánhallotam’.

Vasárnap belépünk a karácsonyi ünnepökörbe – Advent első napja lesz! Hétfőn, Szent András napján  az Ikrek telehold érkezik meg,  innentől  egy új teremtő kör indul meg. Hozd egyensúlyba magad a tudat-lélek-test szellemében. Ha szükségét érzed, idézd és kérd Mihály arkangyal segítségét a nehéz időkben.

Ha tanácsra van szükséged, várlak sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, energetikai tisztításra, (rontásvizsgálatot is kérhetsz) útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív megoldásokkal megáldott hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyílvános a világhálón:
http://asajah.hu

Misztikus időben vagy – hatalmas sorsteremtő energiák alakulnak!

A jövő nem más, mint az az idő, amelyből az örök jelen táplálkozik. A jövő azoké, akik felkészülnek rá a jelenben.

Ma én is kedvet kaptam, hogy belenézzek a jövőmbe a taróval – hatalmas energiák vannak!

“Az, hogy milyen jövőre számítasz, a múlttal kapcsolatos gondolataidból fakad. A jövőd olyan lesz, mint a múltad, ha továbbra is olyanok a gondolataid, mint amelyek a múltadat teremtették. Ha megváltoztatod a gondolataidat a múltról, akkor megváltoznak a gondolataid a jövőről is, és ezzel jobb jövőt teremtesz. A jövőd egy történet, amelyet te teremtettél, akárcsak a múltad.” – Alan Cohen





A mostani időkben érdemes jóshoz, tisztánlátóhoz fordulni, mert sokkal nagyobb érzékkel láthatóvá válik a ‘láthatatlan’.
Délelőtt 10-től lehet bejelentkezni – jöhetsz a stúdióba is hozzám, de lehet kamerás messengerre is időpontot egyeztetni.
Jósoltatni három havonta érdemes, ha régen voltán talán időszerűséges… Minden tarot vetéshez energetikai tisztítás jár ajándékba, grátisz.
Szeretettel várom spirituális tanácsadásaimra, lélekfejlesztésre, önismereti foglalkozásaimra, terápiákkal, energetikai tisztítással az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

 

Hétvégén a Nap a tüzes Nyilas jegyébe lép!

H  E  T  I    T  A  R  O  T !
November 16-tól november 22-ig.

Egy kis asztrozófiai  információ a héthez: a november 15-18 közötti időintervallumban plútói energiák hatnak – gyökeres, radikális változásra jó ez az időszak: újjáteremteni is lehet dolgokat, kapcsolatot, munkát stb. November 19. és 23. közötti időszak a teremtésre való idő lehet: plejádi energiák hatnak – tedd le a felesleges terheket, elengedés ideje lesz!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

Az Igazság VIII.
November 17 Merkúr-Uránusz szembenállás váratlan híreket: gazdaság, pénzügyek terén – meghökkentő változásokat hozhat ez az állás. Három-négy hétig nyugi lesz – átgondolkodásos szakasz – ha nem mehetsz kifelé, menj befelé: önelemzésre remek időszak.
Balesetveszélyes nap lehet a hétfő, vigyázzatok a közlekedéssel!(Sorselemzéssel: hová, merre, miért… csakra-aura tisztítás-harmonizálással, energetikai rezgésszint emeléssel segíthetek Neked!)
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legjobb időtöltést most az erdei séta és a masszázs lehet. A legkönnyebben felszívódó tápanya a fehérje lesz. A burgonya és zöldséges ételek most a legkedveltebbek. A kertészeti munkáknál a hétfő, kedd a gyümölcseltevésnek, veteményezésnek kedvez. Hajmosásra, kozmetikára, és bőrápolásra remek napok lesznek hétfőn és kedden. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek szerencséje lehet – legyetek bátra és figyelmesek. (A Hold a Nyilas jegyében lesz jelen, szerdától a Bakba lép át.)

A Válaszutak VI.
November 19. Vénusz-Szaturnusz kvadrát:érzelmi próbák, szakításveszélyes időszak. Kapcsolataidban a személyes vonzerődet használd, de engedd csak el azt, aki menni akar. Az is biztos, hogy nem mindig a kapcsolatot kell elengedni, hanem olykor csak a haragot – gondolkozz, el ne kapkodd. A pénzügyi döntéseidet, fontosabb megbeszéléseidet inkább halaszd el. Fásultság ellen védekezz – az újranyitás gondolatába merítkezz.  Semmi sem tart örökké, mindennek van egy kezdete és vége. (Tarot opciókkal segíthetek, konzultációk személyesen, de kamerás messengeren.)
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A bőrápolás, a barkácsolás, vagy az olvasás kellemes program lehet. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és a sók lesznek. Egy kis tipp a heti menühöz: a  halétel párolt zöldséggel igen ízletes lehet, ha szereted. A kertészeti munkáknál a szerda és a csütörtök a gyümölcseltevésnek kedvez. A hét közepében a kozmetikusok, a fodrászod és a masszőröd is bátran felkeresheted. A Halak, a Bika, a Skorpió és a Szűz napjegyeknek jó lehetőségei ígérkezhetnek, hacsak nincsenek büntiben. (A Hold a Bakban lesz jelen, pénteken a Vízöntőbe lép át. )

A Hold VII.
November 21-től a Nap a Nyilasba lép – lezárandó régi utak, csodavárás időszaka. Az új jövőtervezéssel töltekezz – realitásérzékedet felismerd! Régi megoldatlan ügyeidet is rendezheted. Szavaidra vigyázz, a sértéseket kerüld, féltékenység is felütheti a fejét, titkokra is fény derülhet.
November 21-én a Vénusz a Skorpióba lép át – egy igen intenzív, de érzelmileg szélsőséges időszak következik. (Szerelmi jóslással, kapcsolati tisztítással, összerezegtető áldással szeretettel várlak, bátran keress meg.)
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat. Kellemes program lehet a hegyi séta, meditáció, olvasás. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Az esti finom ízletes teákról se feledkezzetek meg.  A kertészeti munkáknál a péntek, és a szombati locsolást felejtsd el  ezt inkább vasárnapra programozd be. Gyümölcseltevésre a péntek, szombat alkalmasabb,  A fodrászkodásnál a hajfestésre, és a mosásra jó az alkalom, de a vágásnak az idő nem kedvez. Viszont bárápolásnak remek lehet. Fűnyírásra a vasárnap kedvezőbb lehet.  A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyek sikeresek lehetnek, persze csak ha pozitív utakon járnak. (A Hold vasárnaptól a vizes Halak jegyébe lép át.)



A lapokat a Kazanlár-féle misztikus-mágikus tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztánhallotam’.

Ez a pár hétig megállós idő kifejezetten alkalmas az önismereti munkára, önfejlesztésre, tervezgetésre. Különféle spirituális terápiákkal segíthetek. Kamerás messengeren is elérhetsz – fél órás, órás és másfél órás kivitelben. Jelentkezz bátran telefonon, vagy face cseten és egyeztetünk időpontot a tanácsadásra.
Ha elakadtál, vagy tanácstalan vagy, vagy csupán csak kíváncsi vagy – kereshetsz bátran – hétvégén, szombat és vasárnap délután is segíthetek.

Ha tanácsra van szükséged, várlak sorselemzésre,  spirituális terápiákra, foglalkozásokra, energetikai tisztításra, (rontásvizsgálatot is kérhetsz) útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
A végén minden jóra fordul, s ha még nem jó, akkor nincs itt a vége – kitartás, türelem! Meggondolatlan lépéseket ne tégy – Isten szeme mindent lát – a karma körbejár. Szólítsd Mihályt arkangyalt, ha elkavarodnál.  Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív megoldásokkal megáldott hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

 

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyílvános a világhálón:
http://asajah.hu

Megérdemled a tiszta szerelmet!

Pedig ott voltak a jelek…

Amikor sírsz-rísz,  nyüszögsz és panaszkodsz a barátnődnek, hogy már megint csalódtál,  mert nem jó pasit választottál…pedig  meg volt benned az akarat, hogy szeress és szeressenek. Aztán eszedbe jut, hogy voltak bizony áruló jelek…

Párkapcsolat elemző tanácsadásaimon sokszor elmondom a hölgy ügyfeleimnek, hogy: mielőtt mélyebb kapcsolatot létesítenél valakivel mindig kommunikálj, sokat beszélgess, ismerkedj, fedezd fel őt, azaz: ismerd meg!  S majd,  ha úgy látod, hogy ő az a különleges, akivel jól érzed magad, akinek a társágában szabad vagy, illik hozzád, jó vele, szárnyal vele a kedved,  azzal az illetővel érdemes lehet kipróbálni az  együttjárást. Ha azonban kételyeid vannak, zavar valami benne, de csak tereled a figyelmedet, hogy ne vedd észre, mert végre van valakid, tehát elnézed neki azt a kicsiny rosszat egyre kellemetlenebb lehet a társasága – szoronghatsz vele, nem érzed őszintének, és egyre csalódottabbá válhatsz. És ha még mélyíted is vele a kapcsolatodat jönnek a gondok, a félreértések, a széthúzások, a veszekedések, a csalások, a már meg nem magyarázható, lehetetlen élethelyzetek.
És nem okolhatsz senki mást, csak magadat, mert Te  mentél bele… pedig ott voltak a jelek…

Amikor elbeszéltek egymás mellett, félrecsúszhatnak a dolgok. Ha elhidegül egy kapcsolat – válásra, szakításra kerülhet a  sor.  Ha gond van, oldani lehet a blokkot, de ha már nincs a szívetekben szeretet egymást iránt, ott segíteni nem lehet, továbbrezegni-kirezegni ajánlatos lehet. Ha ott maradsz egy értéktelen, lelki fájdalmakkal teli kapcsolatban önsorsrontást cselekszel önmagad ellen.
Szeretettel ajánlom ezt a filmet azoknak, akik máshogyan gondolkodnak. Azoknak, akik esküt tettek egymásnak, hogy jóban-rosszban: https://nicelife.hu/galeria/film/fireproof.php?fbclid=IwAR1dy9S5eH4U2HCcF1BMF6vyNEqPM-esI3hgYN1rHB2PkGjkmQCUnuhyM7M
 

Egy kapcsolatban mindig felmerülhetnek nézeteltérések, amit rendezni lehet – nem vitával, hanem megbeszéléssel, átbeszéléssel, együtt gondolkodással, együtt teremtéssel. Minden kapcsolat tükör, minden kapcsolatban vannak kompromisszumok. és csak akkor működik jól,  ha együtt hangolódtok, ha egymásra figyeltek, és egymásért tesztek, hiszen a a boldogságosság a cél! Kilenc éve élek a párommal szeretet-szerelembenm  egyre magasabb szintű létezésben. Egy párkapcsolaton nap mint nap dolgozni kell – odafigyelni a másikra, törődni vele, meghallgatni, együttérezni, megdicsérni, inspirálni, a gondokat megbeszélni és befogadónak lenni, a kihívásokat együttes erővel megoldani, minél több  minőségi időt együtt tölteni, a szeretetet kimutatni, mert csak így érdemes, és csakis így lehet hosszútávon együtt haladni.


Szeretettel várom spirituális foglalkozásaimra, párkapcsolati tanácsadásaimra az ezoterikus Hölgyeket!
Már a kapcsolat elején kapsz a másikról egy igen fontos információt, mégpedig a kapcsolati számot – ami elárulja egy kis  számmisztikával,  hogy milyen ember a másik, van-e értelme mélyíteni a kapcsolatot, vagy pedig jobb kilépni belőle, mert hiába a most a jól működő kémia az együttlét mégsem  hozhat hosszan tartó boldogságot. A közös életszám megmutatja, hogy mit hozhatnak az évek számotokra, reményt, félelmet, szabadságot, szakítást, vagy csalást. Ha kíváncsi vagy segíthetek feltárni a titkokat – karmikus, vagy ikerlángos, avagy lélektársi kapcsolatban élsz – keress meg bátran kapcsolatelemzéssel.

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Skorpiós újholdban – a novemberi hónapban

November 15-én a Nap és a Hold együtt áll a Skorpió jelében – a Skorpió Újholdat üdvözölhetjük!

Magabiztosságot adó energiákkal töltekezhetsz a mostani újhold optimista rezgésében! Személyes belső erőd és motivációd megnövekszik. El lehet engedni könnyebben a  régi sérelmeket, megszabadulhatsz a hibás mintáktól is, amit régóta követsz.
Határozd meg a céljaidat, összpontosítsd a spirituális erődet. Vizsgáld felül a terveidet, old a blokkjaidat – célirányos gondolkodásod sokat segíthet.
Fontos, hogy merj tenni, rázd fel magad és gondolkozz el a terveiden, győzd le a belső félelmeidet, és határozd el magad. Bátorsággal, erős hittel, kitartással bizton nyerhetsz. Spirituális tanácsadással kereshetsz, ha változtatni szeretnél és egyedül nem megy – terápiákkal, oldással, önbizalom erősítéssel kereshettek – szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket.

Új fordulat jöhet a szerelemben, kapcsolatokban, pénzügyekben – hangolódj a lehetőségerek. A hálaimák most is nagy erővel hatnak.
A vizes jegyeknek, a Rák, a Skorpió és a Halak napjegyeknek különleges szerencséje lehet mivel az újholdat a Jupiter-Plútó konjunkció támogatja.
Alkalmas a nap mindenféle spirituális tevékenységre, meditációra, jóslásra, tervezgetésre.
A Holdkövet, a hegyikristály és a karneol ásványkristályokat használhatod az angyal lehívásoknál, angyalvarázslatoknál.
Az Időkapuban most  a Fényességek karának őrangyala, Aszaljah angyal fog tartózkodni – Rafael arkangyal csapatából. Aszaljah világos gondolatokkal támogat, ötleteivel hasznos megoldásokat találhatsz problémáid megoldására. Imagináld őt, ha szükségét érzed.


Egy jelentőségteljes befelé figyelés, önértékelés, önelemzés után tiszta lappal indulhattok az új kezdetek felé.
Tervezzetek olyan programot, ami feldob benneteket – szeretettel fordulj magadhoz és szeretteid felé. Ne félj a változástól, bízz az Univerzumban, és higgy az álmaidban. Nyisd meg a szívedet és adj helyet az új változásoknak.
Áldásos Újholdat kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós

energiagyógyász–angyalterapeuta

Ezoterikus szakterületeim, amiben kereshetsz:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:

 

Hogyan tovább…sorsút tervezésben


Ha változtatsz a nézeteiden, a gondolataidon, a tetteiden más dolgok történnek veled – T e írod a Sorsodat, az  Életedet.

“Nos, a világ is ilyen (…), ha az emberek mozdulnak, a jóslatok is változnak.” – Louis de Saint-Marché

A karmikus dolgokat át kell élned, ami sorsikus,  az el nem kerülhető. A karmákat ki kell egyenlítened.  A mindennapi sorsutadat, azt te teremted – minden máshogy alakulhat, ha máshogyan teszed meg… Ha a bolygók retrográdban vannak,  akkor mindig időt kapunk az átgondolásra, de ha már elindulnak akkor cselekedni kell, vagy az Élet teszi meg helyetted…és akkor nagy meglepi lesz! A sorsbolygónk a Szaturnusz, a Jupiter és a Plútó már direkt mozgásban.
A Mars november 14-től indul akcióba –  lépj, ne tétovázz! Másnap Újhold érkezik a Skorpióban – gondold át,  tervezhető lehetőségben.


Minden lépés sorsdöntés, minden cselekvés sorsépítés!

Tarot elemzésre háromhavonta érdemes jelentkezni. Ahogy Te változol, úgy változnak a dolgok is körülötted, a helyzetek, az emberek hozzáállása a döntéseidhez.
Szeretettel várlak tarot opciókkal, ha döntéshelyzetbe kerülnél. Spirituális tanácsadás az ezoterikus úton járó hölgyeknek – fél órás, órás és másfél órás kivitelben.  Kamarás messengeren is lehet konzultációt kérni. Ha elakadsz, megakadsz, akadályba botlasz  – ha oldódik a blokkod, haladhatsz…máris új élethelyzetet teremthetsz magadnak. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyílvános a világhálón:
http://asajah.hu

Mély érzelmek kavarognak – novemberi tarot

H  E  T   I    T  A  R  O  T!
November 9-től november 15-ig.

A Mars az életerő bolygója előreindulásával felélénkül a szellemi erőnk, de fokozódhat az agresszivitás is.
November 10-12 közötti időben neptunuszi energiák hatnak előreléphetsz, tisztázhatsz dolgokat az érzelmi energiák által. Mágikus időszak lesz a spiritualitásnak kedvez, mágiákra különösen alkalmas lesz.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

Az Igazság VIII. – Hozd egyensúlyba magad, engedd el a dühödet – old fel a sérelmeidet és szabadítsd fel magad.
Jó ötleteid születhetnek a megoldandó feladataidra – légy figyelmes, a félreértéseket tisztázd. (Kos-Mars energiák a Vénuszban.)
November 9-10-én a Nap-Neptun kerül trigonba – felerősödik az angyali szeretet energia, gyógyításra, energetikai kezelésekre remek időszak – hívd az energiamező gyógyító angyalait.(Energetikai oldással, blokkoldással is segíthetek, ha egyedül nem megy.)
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket.A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és a sók lesznek. A párolt zöldség remek választás lehet. A legjobb program lehet a növényápolás, köröm és lábápolás – az irataidat is rendbe teheted. A kertészeti munkáknál a hét eleje kedvező lesz, úgy mint ültetés és gyomlás. Hétfőn és kedden gyümölcsöt eltenni nem érdemes. A  hét eleje a fodrászkodásnak kedvez, – hajvágásra remek lehetőséget jelent Bőrápolásra is igencsak jó időben lehetsz. Kedden, szerdán, a masszőrödet, kozmetikusodat is bátran felkeresheted. Fogyó- és tisztítókúrának az egész hét energiája kedvez. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek szerencséje lehet – hacsak nincsenek büntiben. (A Hold a Szűz jegyében lesz jelen, november szerdán 11-én, a levegős Mérleg jegyébe lép át. )

A Mágus I. –  Különleges energiák hatnak – varázsold át az életedet.
November 11-én a Merkúr a Skorpióba lép át – mágikus nap lesz: Dimenziókapu nyílik – mindenféle spirituális tevékenységre jó az alkalom, és a belső munkának is kedvez. Szerelmi, párkapcsolati és anyagi ügyekben előrehaladást kaphatsz a Mérleg-Vénusz kedvező energiája által – kapcsolódj és hangolódj. Fontos üzenetálmokkal is jelez majd az Univerzum. Különösen figyelj a szinkronicitásra.  (Ha elakadnál sorsfordulati döntésekben – szerelmi jóslással is kereshettek.)
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Egyétek bátran a friss salátákat, az egészséges életmódnak kedvez. A legjobb időtöltés lehet mindenféle művészeti, kulturális program – az otthonodat is dekorálhatod, díszítheted az őszi enteriőrrel.A kertészeit munkáknál csütörtök péntek locsolásra nem jó – ezt tartsd is be. Ültetésre, jó lehet, de gyümölcseltevéshez nem kedvez. A szerda, a csütörtök a hajmosásnak is kedvez – szerdán hajvására is jó alkalom lehet. Fogorvoshoz kell inkább csütörtök jobb időben mehetsz. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek, és az Oroszlán napjegyeknek kedvező lehetőségei lehetnek – vegyétek észre! (A Hold a Mérleg jegyében lesz jelen, november 13-án, a vizes Skorpióba jegyébe lép át. )

A Világ XXI. – Előremozdulások, kedvező megoldások.
A Mars befejezi hátráló, tolató mozgását, és direktbe fordul. Vitatkozós energiák kavaroghatnak: őrizd meg a nyugalmadat, kapcsolódásaidban a harmóniára törekedj. Légy őszinte, légy igaz. Jó ötleteid is születhetnek, amelyek a pozitív megoldásra felé törekednek.
November 15-én Újhold köszönt be ránk a Skorpió jegyében – bátor, érzelmes, intenzív időszak – vénuszi és jupiteri, plútói energiák is hatnak! – megoldást hozó energiák vannak. Meditációkban kapcsolódj az égiekhez – áldásos segítségükkel átláthatod, miben hogyan tovább haladhatsz. Skorpió újhold kedvező hatása valamilyen ingatlanügyedet is segítheti, – ingatlan adás-vétel – elképzelhető a költözés is. (Tarot opciókkal a válaszutak előtt – jelentkezhetsz tanácsadásra hozzám bátran. Segítséget kérni nem szégyen, hanem: Erő!)
A hét vége víz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket.A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. táplálkozzatok egészségesen – mindent csak mértékkel. A legjobb program lehet a múzeumlátogatás – az idő a nagymosásnak is kedvez, ha ehhez kapsz kedvet. A kertészeti munkáknál a szombati, vasárnapi nap locsolásra, fűnyírásra jó lehetőséget adhat. Hajmosásnak, szépítkezésnek, bőrápolásnak a szombat kedvez, de vasárnap a hajvágásra semmiképpen ne jelentkezz. Szombaton újhold napján a védőoltások beadása sem ajánlott. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek szerencséje lehet (A Hold a Skorpió jegyében lesz jelen, november 16-ától a Nyilas tüzes jegyébe lép át. )

A lapokat a Kazanlár-féle misztikus-mágikus tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztánhallotam’.

A Merkur Szaturnusz kvadrát megterheli az idegrendszert, felerősíti a reumatikus és izületi fájdalmakat is.
November 12-én a Jupiter-Plútó együttállás romboló hatására számíthatsz: influenzás időszakot hoz. Mindenkinek számolnia kell ezzel a ténnyel, az enyészet havának ezen energiája most is arat.
November 12-13 között értelmes gondolatokkal pozitív sorsot teremthetsz szabad akaratoddal ismerkedhetsz. Az imáknak nagy ereje lehet- a Merkúr a megvalósítás erejével veled. Kerüld el a negatív szavakat, és gondolatokat, mert megfoganhatnak. Új emberek érkezhetnek életedbe, új kapcsolódások jöhetnek létre. Rafaelt és Mihályt is idézheted, ha kreatív ötletekre vágynál.

Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyílvános a világhálón:
http://asajah.hu

Külföldről és vidékről is kereshettek.

Semmi sem ápolja úgy a szépséget, mint a boldogság!

“Sosem véletlen, hogy kivel vagy. Ő az, aki a legtökéletesebb tanító a számodra, függetlenül attól, hogy a kapcsolat működik-e vagy sem. És ha egyszer a mélyére nézel a dolgoknak, és önvizsgálatot tartasz, ez nyilvánvalóvá is válik. Az univerzum sosem téved.” – Byron Katie

Párkapcsolat elemzés, szerelmi jóslás, párkapcsolati tanácsadással, spirituális konzultációkkal  vidékről, és külföldről is kereshettek – időpont egyeztetéssel  tudok vállalni. Keress bátran, bizalommal.
Fél órás, órás és másfél órás időkvantumra foglalhatsz helyet – a részletekről érdeklődni a face profiloldalamon is lehet.
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Szeretettel várom a spirituális úton járó hölgyeket jelentkezését!
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász–angyalterapeuta

Ezoterikus szakterületeim, amiben kereshetsz:
http://asajah.hu/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3/

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/

Spirituális tanácsadás ezoterikus Hölgyeknek!

Ha rálátunk a hibáinkra, kijavíthatjuk azokat és tudatosabban kezelhetjük az életünket!

Sorselemzéssel kereshetsz, ha jobban meg szeretnéd ismerni magad, és tudni akarod, hogy milyen spirituális utat választottál  erre az inkarnációdra. A sorslapok felfedik az igazságot.
 

A másfél órás konzultáció tartalma: Előző életbeli karma, spirituális életfeladat – mostani lehetőségek, opciók, válaszutak.
Számmisztika – csipetnyi asztrológia – tarot és auraolvasás.
Grátisz: csakra-aura, meridián tisztítás, energetikai szint emelés.
Jöhetsz a stúdiómba is, de kamerás messengeren is vállalok tanácsadást. Keress bátran, bizalommal!

Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász–angyalterapeuta 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – auraolvasás
Energetikai tisztítások: csakra-aura harmonizálás, energetikai szint emelés
Szerelmi jóslás – kapcsolat tisztítás
Rontáslevétel
Tértisztítás
Halottkommunikáció
Auraolvasás
Angyalmágiák – Angyalterápiák – Angyal tanfolyamok
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Elérhetőségem délelőtt 10-től este 20-ig.
Foglalkozások délután 2-től este 20-ig  – hétvégén előre egyeztetés szerint!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.

Ezoterikus szakterületeim, amiben kereshetsz:
http://asajah.hu/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3/

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/