“Magányod falát csakis belülről lehet áttörni. Senki kívülről bemenni nem tud hozzád, ha nem nyitsz ajtót neki. A legnagyobb szeretettel sem. A legnagyobb szerelemmel sem. Egyik ember a másikat önmagától nem tudja megváltani. Segíteni lehet, várni lehet, remélni lehet, dörömbölni lehet, kaparni kívülről a falat lehet, enyhíteni is lehet jósággal, odaadással, áldozattal és megértéssel a másik kagylóba zárt életét, de ha nem képes kitörni, nem lesz igazi találkozás. A kitörés pedig nem azt jelenti, hogy utat török a másikhoz, hanem hogy önmagamat megszeretem. Jó viszonyba kerülök a saját halhatatlan lelkemmel, és akkor nincs is szükség kitörésre – a fal leomlik. A zárt kagyló kinyílik. Egyszer csak kiderül, hogy nincs fal, nincs kagyló – én teremtettem meg az önvédelmi mágiámmal. Néha szükség van rá, de milyen boldogság kijönni belőle, és rádöbbenni arra, hogy szeretetre méltók vagyunk.”– Müller Péter