Alázat. Tisztelet. Szeretet.


Az Élet nem azért küldi el neked ugyanazt a feladatot újra meg újra, mert viccesnek találja, hanem azért, mert meg akar tanítani valamire. Először egy kisebb köntösbe csomagolja, ami kevésbé fáj, majd egyre nagyobba, ami már sokkal jobban fáj. Rajtad áll, mennyi időt adsz magadnak arra, hogy tovább lépj. El lehet futni valami elöl, a szőnyeg alá lehet söpörni valamit, de az előbb-utóbb a felszínre fog törni, és az bizony nagyon fog fájni.

Alázat. Tisztelet. Szeretet.
Meghajolok önmagam és a világ előtt. Elfogadom az érzéseimet, még akkor is, ha az totálisan szemben áll az elképzeléseimmel. Befogadom a világ üzenetét, anélkül, hogy bírálnám azokat. Nincs szükség arra, hogy valaki a saját igazát bizonygassa.

Figyelek.
Figyelek a környezetemre és arra, hogy bennem mi van. Vajon összhangban vagyok-e azzal, amit gondolok, amit érzek, s amit teszek? Hajlandó vagyok-e befogadni mások igazát, anélkül, hogy támadásnak venném vagy elítélném? Hajlandó vagyok-e meglátni, hogy az áldozat szerepe pusztán csak választás kérdése? Hajlandó vagyok-e változtatni azon, ami már nem működik?

Itt.
Most.
Ebben a pillanatban.
Boros Bea