Áldás háromszög az égen!

AUGUSZTUS HAVI ENERGIÁK.

SZŰZ HAVA – Nyárutó – Kisasszony hava – Új kenyér hava.

Ebben a csodás hónapban több bolygó is retrográdban lesz. Kicsit lelassítanak, kicsit abban segítenek, hogy átértékelhessünk dolgokat. Sorsbolygónk, a Szaturnusz – szövetségre lép a felforgató Uránusszal, – ez kis feszültséget, konfliktushelyzeteket generálhat majd ebben a hónapban.

Augusztus 1-én a Vénusz a Szűzbe lép és szeptember 1-ig ott is fog tartózkodni. Nehezebben kapcsolódhatunk másokhoz ezen időszak alatt – a Vénusz nem igazán érzi jól magát ebben a jegyeben. Egy igen feszültnek napnak ígérkezik augusztus 2-a. Kerüljétek a konfliktusokat, és a közlekedésben is legyetek nagyon körültekintőek – ez a dolog pár napig eltarthat. Augusztus 7-én a Vénusz a Mérlegbe lép, s ez már igen-igen kedvez a kapcsolatoknak és a harmóniának is.  Ezen a napon az Uránusz a hirtelen változások bolygója is retrográdba vált – egészen 2019 januárjáig. Lassítunk-múltba nézünk. Ha változtatni szeretnél, most jó alaposan átgondolhatod, lesz rá idő, s alkalom. Az Újhold augusztus 11-én érkezik a Rák jegyében. Ez időben nagy lelki rendrakásba kezdhetsz. Ahogy augusztus 17-én a Nap belép saját jegyébe  az Oroszlánba – kreatív energiákkal haladhatunk. Majd pár nappal később a Merkúr is elindul – beindul az élet: közlekedés, kommunikáció, ügyintézés. Augusztus 23-án a Nap-Uránusz-Szaturnusz ‘áldásháromszögben’ lesz az égen. Segítő energiát kapunk a sorsdolgainkban. Ez a csodás égi energia majdnem egész hónapban velünk marad. Augusztus 26-án Teleholdat üdvözölhetjük a  vizes Halak jegyében – szembesítő rendrakás, lelki hangolódás lesz  téma. A Mars augusztus 27-én indul meg újból égi pályáján – erőt, energiát, aktivitást,  lendületet adva.


Útmutató taróval, csakra-aura harmonizáló tisztításokkal, oldásokkal, blokkoldásokkal szeretettel várlak! De már most is látom,  lesznek majd olyan időszakok, amikor rádöbbensz mennyit fejlődtél, változtál. És lesz olyan is, amikor zokogva sírsz majd, majd felemelt fejjel távozva megérted, hogy a Világ ilyen, és az élet megy tovább… Nem lesz mindig minden olyan egyszerűen könnyű, de mindig lesz új, és néha a változás fog hozni más csodát. Néha azt gondolod majd, hogy álmodsz, majd azt, hogy belepusztulsz… Mindig lesz út, ahol járhatsz, lesznek új sorskörök. És állandó dolog lesz a változás. Az Élet csodaszép, néha fáj, néha pedig gyönyörű!

Csodákkal áldott szép hónapot kívánok nektek – szeretetben, megértésben, türelemben!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Sorselemzés.
Energetikai tisztítások: oldás, blokkoldás.

https://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php