ANGYALORSZÁG kategória bejegyzései

Harmadik szem csakra aktiválás

Hogy meghalld a belső hangodat.

A harmadik szem csakra (Ajna), színe a sötét/indigókék, hozzárendelt eleme az idő, uralkodó bolygója a  Merkúr. Ha ez a csakra eltömődik – általában félelem energia által – nem hallod a szellem vezetőid súgását, nem érzékeled a belső indíttatást, nem tudod merre tovább. Valahogy nem érkezik az intuíció!


Harmadik szem csakra tisztító nyitása és harmonizálása.

Ha úgy érzed, hogy félsz a jövőtől, talán azért mert túl merev vagy, rugalmatlanságot gátol az elfogadásban, Avagy szeretetlenségben élsz, hiányzik belőled az én-szeretet rezgése akkor számíthatsz rá, hogy e a csakrád blokkolva van.
Odahaza a KSAM mantra alkalmazását ajánlom (21-szer lassan kiejtve) és természetesen a csakra vizualizált színében rezegtesd. Valamint Rafael Arkangyal is sokat segíthet – ha nyugalomban, szeretettel kéred.


Ennek a csakrának igen nagy szerepe van a megérzéseinkben – abban, hogy jó úton legyünk az életünkben. Fontos, hogy harmóniában legyen, hogy jó felé forogjon és tiszta legyen. Szeretettel várlak harmadik szem csakra tisztító-nyitó harmonizáló programomra, hogy meghalld az isten vezettetést, azaz a belső hangodat!  Ez lehet megérzés, előre megsejtés, van akinek a tisztánlátása, illetve a tisztánhallása érkezik meg. Kinek-kinek érzelmi és lelki alkata, küldetése szerint lehet. A program órás kivitelben történik – aura harmonizálással egybekötve.

Szeretettel várom a spirituális úton levő ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek.
Sorselemzés –  Tarot
Energetika tisztítások
Spirituális terápiák.
Kapcsolat, bejelentkezés:  06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Nem mindenki spirituális, és ezt el kell fogadni!

Van, aki egy megzápult helyzetben tocsog önsorsrontásban vergődve és panaszkodik a sorsra, hogy vele milyen gonosz. Ha magadat sajnáltatod leesik az energiaszinted, és egyre csak lejjebb kerülsz. Érdemes ráhangolódni a pozitív életszemléletre. Ugyanabba a folyóba már nem léphetsz. Ami volt elmúlt – érdemes megvizsgálni benne a tanítást, a tanulságokat levonva magad is rájössz, hogy miben tévedtél, rontottál. Hogy ez hogyan lehet… Képzeld el, hogy valaki más van a helyedben, és annak adsz tanácsot. Ha távolabbról nézed saját életedet – a leginkább kívülállóként tudsz tanácsot adni! – és a legjobbat saját magadnak. Csak próbáld… izgalmas feladat, és garantáltan jó mulatság – heppyendes vége lesz.

Egy kedves kis ismerősöm keresett meg a minap azzal, hogy a szerelmével való szakítása tönkretette az életét. Azóta nem bízik a férfiakban, és ez elvette minden életkedvét. Habár ez nem mostanában volt, de azóta nem jár szórakozni, nem szeret ismerkedni, és nem is öltözik már nőiesen. Csak egy egyszerű, amolyan fiús farmer, és egy szürke semmilyen póló volt rajta a nagy melegben. A szoknyával tagad, a színekkel hadilábon – szürke egérnek öltözött be. Ez a véleménye magáról. Nem látja értelmét már semminek. Már a munkájában is kedvetlen lett, nincs sikerélménye benne. Pedig igencsak híres- neves lenne.
Valójában egy mély harag és düh van benne. Ez látszik minden sejtjében – a haja is hullani kezdett, amit szinte csak most vett észre. Tudatosan teszi magát tönkre, azzal is, hogy rágondol a régi sérelmekre. A megbocsátás lenne az, ami tovább vinné – nemcsak a barátnak, de önmagának is jót tenne, ha végre békét kötne.
De nem hallgat a jó szóra, pedig igaznak mondja. Minden ízében arra gondol, hogy ha akkor nem úgy történik minden. És itt a titok nyitja: Ő a múltban él, és az élteti, ha ezt hangoztathatja. Ha negatív dolgokra gondolsz az is növekedni kezd – mondom nyomatékkal. Ezzel beteljesíted a sorsod – negatív embereket vonzol magadhoz. Igen – mondja rábólintva,  ez így van azóta is.
Beszéltem vele – tanácsot adtam – blokkoldást, oldást javasoltam. Megnéztem a jövőjét – ami,ha pozitív lenne – igen sikeresnek mutatta magát. Elengedés személyes éve van – jövőre kezdődik az új 9 éves egzisztenciális ciklusa is. Mindent sutba dobna, nem hallgat senkire. Csakis önmagát sajnáltatja – ez élteti, akár egy energiavámpírt – a panaszkodással innen is, onnan is energiát szív.
Nem mindenki spirituális, és ezt el kell fogadni. Tiszteletben kell tartani az akaratát annak, aki a régi energiában maradni akar. Aki nem emelkedik, az süllyed.
A düh és a harag az elkeseredés stresszel – a legrosszabb fekete energiákkal élsz – folytatom tovább ezerrel. A csakráidat blokkolod. A lelassult, visszafelé forgó, blokkolt csakrák a fizikai szinten gondokat okozhatnak az anyagi világban. Nemcsak betegségeket vonzol be általa, de el is akadsz az életedben – érdemes a csakráidat feltölteni, és harmonizálni – ebben segíthetek Neked. De nem fogadta el. Úgy érzem mégis egy próbát megért – az angyali segítséget egyébként elfogadta. Meglepő, de az angyalmágia alatt igazán együttműködő volt az égiekkel. A spirituális választerápia jól sikerült. És ezért hálás vagyok nagyon. Valahogy mégis vidáman távozik – talán a tudatalattiban már valami megmozdult a jó irányban.
Ha kész vagy rá és változtatnál egy-egy megrekedt élethelyzeteden bátran keress meg.

Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemezés- Tarot – Energetikai tisztítások
Angyal mágiák – spirituális terápiák
Kapcsolat: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Az Ég áldása legyen Veled!

H E T I   T A R O T !

Június 10-től  június 16-ig

Élj a jelen valóságban – és vedd észre az üzeneteket, az Ég áldása Veled! A  Merkúr- Mars és a Neptunusz néhol zavaros fényszögökbe hajlik – ábrándos időszakot alkot – elmélyült szellemi munkával lehozhatod most álmaidat a valóságba. Kerüld a konfliktusokat, igaz szíved vezessen mindenben. Oldásra, blokkoldásra – szeretettel várlak, akár  hétvége alatt is.

A Hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Az Ördög XV.
Ne vacakolj egyedül, ha társakkal most könnyebb. Ne forgácsold szét az erődet –  ne küzdj, ne görcsölj – tervezd meg alaposan a dolgokat. Ne korlátozd magad, gondolkozz újszerűen – szaturnuszi sorsenergiák hatnak. Meditációknak is jó ideje lehet – most könnyebb felvenni a kapcsolatot a fenti világokkal.  Amúgy meg, igen zavaros idők vannak: beléd állnak, beszólnak, rád nyomulnak – helyet alig hagynak. Vigyázz, csaló emberek is előkerülhetnek, szinte a semmiből – a rontó energiákra figyelj,  a hazugokat kerüld el.  A fekete energiák ellen Mihály Arkangyal nagyon sokat segíthet – hívd őt, ha úgy érzed segítségedre lehet.  Megbocsátani most is csak szeretettel lehet,  akár magadnak, akár másoknak – ne tárolj haragot a szívedben, ne mérgezd ezzel magad. Nem ajánlatos műteni a a csípőtájat, az epét és a veséket. Mindenféle művészeti, kulturális program jól eshet. A Nyilas, Vízöntő, Ikrek és Oroszlán napjegyeknek kedvez a hét eleje energetikája. (A Hold a Mérleg jegyében lesz jelen.)

A hét közepe víz elem minőségben lesz.
A Világ XXI.
Utazásra jó időben vagy – ha ezt tervezed sikerre vezethet az utad.
Kerülj összhangba magaddal, és nyert ügyed lesz. Pénzügyi gyarapodás is jöhet. Valami sikeredni fog, az biztos! Skorpiós jupiteri energiák vannak. Annak adj energiát, amiben lendületben vagy. Vigyázz arra, hogy ne légy agresszív senkivel – szövetségben légy szeretteiddel. Ne vitázz, nem egózz, ne csatázz!Jó esély jöhet most a szerelemre – ha singli vagy akár a nagyő is megérkezhet. Légy őszinte és igaz – így nem fogsz csalódni, mutasd azt, aki vagy.  Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legjobb program lehet mindenféle viziprogram – úszás, csónakázás, vitorlázás. A hét közepe energetikája a Bak, Bika, Rák és a Skorpió napjegyűeknek kedvez. (A Hold a Skorpióban jegyben áll majd.)

A hét vége tűz elem minőségben lesz.
A Nap XIX.
Töltődjetek és pihenjetek a hét vége alatt. Erősítsd a jó kapcsolataidat, tervezd optimistán a jövődet. Apróbb nézeteltérés jöhet anyával, apával, szoros belső családdal. Harmóniában rendezd, benne ne fetrengj – a panaszkodásnak pláne nincs helye. Az egyedüllét helyett válaszd a baráti társaságot, ha időd engedi, és lehet. Légy realista teremtője Életednek – hangolódj a Nyilas-jupiteri energiákra – ez az állás bőséget, szerencsét szimbolizál. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A kirándulás, séta, vagy a masszázs a legjobb program lehet. A Vízöntő, Kos Oroszlán és Mérleg napjegyeknek hozhat szerencsét a hét vége energetikája.  (A Hold a jegyében lesz.)

Erősítsd az önbizalmadat – az erők erre sarkallnak. Légy nyitott és rugalmas – változtatni mindig lehet.  Hidd el, hogy Neked is sikerülhet! A hála megsokszorozza az energiáidat – a sok pozitív karma amit eleddig összegyűjtöttél pedig csodás megoldásokat áld majd. Kedveseim, egyre többen panaszkodtok, és kértek tőlem gyógyító rezgéseket – köszönöm az ajánlásokat és a lehetőségeket! A düh és a harag az elkeseredés stresszel, és savasít – engedd el ezeket, mert ez a daganatos betegségek egyik alapja. Légy nagylelkű, megbocsátó és szeretetteljes a saját egészségedért. Évezd az életed – hiszen az maga a csoda. Ha ezen a héten szerződést kötnél, vagy valamiféle jogi dolgod akad – figyelj oda a részletekre – nehogy megtévesztés érjen. És egyébként meg nagyon vigyázz az értékeidre – kerüld a tisztességtelen embereket és helyzeteket.
Hétfőn már a Nyilas Telehold köszönt be ránk! Remek idő teremtő varázslatokhoz és spirituális mágiáknak is jó ideje lesz – keress meg, ha ilyenre vágysz, ebben segíthetek Neked.

 

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A lapokat a Kazanlár-féle tarotból húztam – az égiek vezették a kezem, mindent “tisztán hallottam”. A fenti egy általános jóslás – személyre szabott jóslás – egyéni tanácsadáson kérhető. Ha blokkokat tapasztalsz rontásvizsgálatot is kérhetsz.
Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok.

Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!

Csodákkal áldott jó lehetőségeket kívánok!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – csipetnyi asztrológia
Auraolvasás – Energetikai tisztítások – Angyalmágiák
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap olvasható.
Ezoterikus szakterületeim:

https://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Pünkösdben

A hétvége erőterében emelkedett szeretet energiák mozognak.

Június 9, pünkösd vasárnap, június 10. pünkösd hétfő

Te irányítod a sorsodat – te teremted az életed. Mindennek amit teszel, következménye lesz. – Sorsodat teremted. A Nap tudatossággal telíti a téridőt. Tisztábban átláthatjuk sorsunkat, megérzéseink, belső hangunk erősödik – bölcsebbek lehetünk döntéseinkben. A hétvégén tartalmas mély lelki beszélgetések nagy ideje lesz – neptunuszi energiák hatnak. Engedd, hogy tudatos éned felragyogjon. Vasárnap a Vénusz az Ikrekbe lép: https://asajah.hu/ezovilag/junius-9-en-a-venusz-az-ikrekbe-lep.php


Pünkösd a szellemi világosság ünnepe. Ezen a két napon ‘Élet- áldás’ energiák érkeznek az égtől. Új erőt kapunk a feladatainkhoz. Rafael, Mihály, Uriel, Zadkiel, Metatron és Gábriel Arkangyal is velünk lesz ezen az áldott szép ünnepen. A gyógyító erők Pünkösd napján sokkal erősebbek és intenzívebbek lesznek. A szeretet vezéreljen mindenben!

Varázslatosan szép pünkösdi hétvégét kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Lélekölelésem:

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Személyre szóló tarot – Szerelmi jóslás
Spirituális terápiák – tanácsadás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás – energetikai szint emelés
Angyal tanfolyamok

Kapcsolat: 06202782612
Elérhetőségem: délelőtt10-től este 20-ig – hétvégén is!
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim: https://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Spirituális tanácsadás – Asajah Stúdió

ASAJAH STÚDIÓ

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS HÖLGYEKNEK – VÁLASZOK, PROGRAMOK, TERÁPIÁK, SEGÍTSÉGNYÚJTÁS, HA ELAKADTÁL ÉLETED BÁRMELYIK TERÜLETÉN.

EZOTERIKUS SZAKTERÜLETEIM, AMIBEN SEGÍTENI TUDOK NEKED:

ÉLETVEZETÉSI tanácsadás – spirituális terápiák.
ELŐZŐ ÉLETED megtapasztalásai: mi voltál, hogyan éltél, mit tettél – oldások.
JELENLEGI LESZÜLETÉSI INKARNÁCIÓD – spirituális programok.

KARMA, Lélek wellnes: mostani kapcsolataiddal való karmikus feladataid.
KÜLDETÉSED – munka, hivatás, szakma választás, spirituális feladat.
KARMA-OLDÁS – a megtapasztalások kiegyenlítésével.
CÉLMEGVALÓSÍTÁS: agykontroll pozitív programokra.
TAROT-jóslás –  Lehetőségek, opciók. Kazanlár, Atlantiszi tarot, Angyal tarot, Kör sors tarot. (Avatott tarot mesterként alkalmazom.)
ATLANTISZI ANGYAL-tarot-jóslás /Tarot tanfolyam /.
ŐRANGYAL csatornázás /kapcsolatfelvétel/.
PLEJÁD fénykamra gyógyítás /alszemélyiség harmonizáció/.
FENG-SHUI /Bágua- térrendezés/.
TÉRTISZTÍTÁS FEHÉR mágiával /lakás, üzlet- beavatás, negatív erőterek bemérése és levédése, szellemelengedés/.

SORSELEMZÉS: SZÁMMISZTIKA – sorselemzés, karmaszámítás, párkapcsolat elemzés.
DNS– sejtmegújító vezetett- meditáció.
ENERGIAGYÓGYÁSZAT – testi, lelki betegségekre gyógyító-harmonizáló energetikai kezelések – minden konzultáció részeként ajándékba!
MÁGIA – problémamegoldó energiák – elakadt élethelyzetekre.
PÁRKAPCSOLAT tisztítás, harmonizálás, ha nincs akkor “bevonzás”.
SZERELEMKÖTÉS OLDÁSA – FEKETE MÁGIA törlése.
PÁRKAPCSOLAT ELEMZÉS – Szerelmi jóslás. Oldás,elengedés,párkapcsolati tanácsadás.

ÁTVEZETÉS: Segítségnyújtás a léleknek a testből való könnyebb kilépéséhez a halál pillanatában.
ELHUNYT hozzátartozótól búcsúvétel, elengedés – karmatisztítással – halottkommunikáció,kapcsolatfelvétel!
ÁTOK-rontás levétel, önsors-rontás ellenni tisztítás – csakra-aura tisztítás, védelem.
HARMADIK SZEM csakra nyitás – tudattisztítás.
TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – beavatás a vizualizációs agykontrollba.
MASSZÁZSOKTATÁS (Harmóniamasszázs)
SPIRITUÁLIS energiamasszázs csak hölgyek részére:
gyógyító energiákkal – méregtelenítő seavajas arc, és fiatalító olivás arcmasszázs, fél órás kivitelben.
MEGSZÁLLOTTSÁG kezelése, szellemek, entitánsok levétele
TUDATMÓDOSÍTÁS – tudati hipnózis – negatív szenvedélyek ellen.
FOGYASZTÁS – negatív súlyfelesleg energia oldása,egyénre szabott programozott technikákkal.
ENERGIASZINT EMELÉS – csakra-aura harmonizálás, tisztítás.
VEZETETT MEDITÁCIÓK – tisztító energiák.
SPIRITUÁLIS VÁLASZTERÁPIA – védett szellemi térben.
ÖNBIZALOM ERŐSÍTŐ terápiák – stresszoldás.
ANGYAL TANFOLYAMOK (egy, két napos és négy napos kivitelben).

ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ – megoldhatatlannak tűnő élethelyzetek segítésére.
ARKANGYALI csakra-behangolások.
ATLANTISZI tarot tanfolyam.
ANGYAL GYERTYAMÁGIA tanfolyam – misztikus behangolással.
REZGÉSSZINTEMELŐ vezetett tisztító meditációk.
HADÓ, MAHATMA-ENERGIÁK alkalmazása.

MINDEN KONZULTÁCIÓS ÜLÉS AJÁNDÉKA: Csakra-aura harmonizáló tisztítás!

 

A spirituális tanácsadás egy elemző, tisztázó konstruktív terápiás ülés egy adott sorsfeladat megoldására érdekében. Tarot kártyát használok, ingát, kristályt, és a tisztánlátó képességemet, az auraolvasást. Avatott szellemi térben dolgozom, arkangyali erőtérben. Segítséget adhat az ülés számodra:
– Ha előrelépnél szolgálatodban: életcél, életfeladat, lehetséges élettervek.
– Ha elakadtál több életterületeden: kapcsolatok, hivatás, önismeret, párkapcsolat.
– Ha fejlődnél spirituálisan: ismerd meg jobban képességeidet, mivel járulhatsz Te is hozzá a világ fejlődéséhez. Hogy meg tudd, mi a küldetésed, a spirituális életfeladatod. (Előző életbeli karma és mostani inkarnációs életküldetés.)

Előző életből hozott okkult és misztikus tudással születtem, küldetésemet 2002 óta gyakorlom. Avatott spirituális nagymesterként várom a spirituális úton levő Hölgyeket tanácsadásra, problémamegoldó ülésekre, holisztikus, spirituális terápiákra Budapesten, az Örs vezér terén levő magas tisztító energiákkal behangolt stúdiómba – ezoterikus, hangulatos környezetben -, vagy lehetsz bárhol a Világban – külföldiek, vidékiek számára skypon és messengeren is elérhető vagyok. Bejelentkezni személyesen lehet, bejelentetni mást nem lehet. Egy konzultációs ülés másfél óra. A tanfolyamok igénybe vehetők személyes konzultációban is.
Hívj, bátran bizalommal, legjobb tudásom szerint segítek neked. Ne toporogjál, ne hezitálj, itt a megoldás:  a lehetőség nyitva áll előtted is!

Szeretettel várom a spirituális úton levő Hölgyeket!

spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós (tehuri-mekubalim beavatás)
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász–angyalterapeuta

Bejelentkezés, időpontkérés: 06202782612
Messengeren és skypeon is elérhető a konzultációs ülés a vidékiek és külföldiek számára is.
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió

A részletekről érdeklődni a facebook profiloldalamon is lehet, amely a weboldalon található facebook profilképre kattintva elérhető.  Bejelentkezni telefonon egyszerűbben és rugalmasabban lehet.

Félek, hogy mi lesz…

„ A férfi… felébreszti a valódi egyéniségedet. A lelkedet. Lényednek azt a részét, amelyik mindig is arra vár, hogy megélhesd. A férfi mellett azt veszed észre, hogy több vagy, mint korábban. Hogy mellette színesebb a világ. Édesebb a méz. Határtalan a lét. Végtelen a gyönyör. ” – A. J. Christian


Félek, hogy mi lesz… – kezdte az ismerősöm a monológját. Pár nap múlva házasságot kötök valakivel.
A párja már évek óta társa. Nem is értettem mi lehet a pánik oka.
Aztán, hogy elkezdtem a Sorselemzést már ‘láttam’, hogy mi váltotta ki a félelmét. Egy életkört zár le – szerződést fog kötni. A szerződét a szövetségről fog szólni. Együtt, egymással, közösen összefogva. Ami eddig volt az az fránya egós játszmák, a kalandok izgalma, a lebegtető energiák, hogy akkor megyek el, ha nem tetszik valami veled – című műsornak most vége. A férfi vállalja, nagyon is akarja. A hölgy pedig már szökne, félelmét nem is tagadja.
Szerelmes vagy?! – kérdezem tőle, halkan. Mert ha nem, akkor nem szabad megtenni azt, ami előtted van.Hazugsággal ne kezdj új életet.
Hát, szerelem az van…csak félek nagyon, hogy a párom ezentúl uralkodni fog a kapcsolaton. – a választ meglepetten hallgatom.
Ahogy a tarot mutatja a férfi szerelmes, tiszta szívvel döntött, és igen úgy van, igazi uralkodó természet. Egyébként pedig kompromisszumképes.
Nos, tehát: A  feladat – az őszinteség, a kommunikáció, a mindent egyből átbeszélés – és a közös döntések időszaka lesz – mondtam ki a fentiek üzenetét hangosan neki. A szeretet győzedelmeskedni fog – abban hiba nem lesz. Karmikus kapcsolatuk van – most kidolgozzák, ledolgozzák alaposan az adósságukat. Megtanulsz hiteles nőnek lenni – a párod mellett majd könnyen megy. Csak egyet ne tégy ígérd meg magadnak – ne csatázz, hanem szövetkezz, egy család lesztek!
Egy alapos energetikai tisztítás után – még angyalokat rendeltünk mellé, hogy a jóban támogassák.
Mosolyogva távozott – és másnap igent mondott! Volt templomi, meg mindenféle násznép… „megnéztem” aznap, s láttam, hogy boldog!
Örülök, hogy megtalált és visszaadtam az önbizalmát!
Szeretettel várom tanácsadásaimra a spirituális úton járó Hölgyeket!

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Személyre szóló tarot – Szerelmi jóslás
Energetikai tisztítások – rontáslevétel
Csakra-aura harmonizálás – rezgésszint emelés
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-studio-2.php

Választás…

Minden nap lehet ragyogó, mert a Fényt te adod hozzá!

Egyszer mindenkinek eljön egy olyan pillanat az életébe, amikor választás elé kerül. Tudja, hogy onnantól minden más lesz… Dönteni annyi, mint spirituálisan felelősséget vállalni az Életedért! A bátor szív ritka adomány – engedd, hogy vezessen! Sorsfordító erők uralkodnak! Ma és az elkövetkezendő napokban fontos döntés előtt állhatnak egyesek, az új út lehet sikeres.
Légy bátor, elszánt, így lehetsz sikeres. Búcsúztasd el a régi, ami már nem te vagy… Segíts az úton másoknak, adj erőt, vigaszt, tanácsot. Érhet csalódás is a napokban, talán már ma is…máshogy történnek a dolgok, mint ahogy gondoltad…felmondás, elhagyás, megcsalás…lelki bánat.


Fogadd el a segítő kezet. Légy megértő, megbocsátó. Boldogságangyalod vezet, ha kérd őt most is segít Neked. Azrael Arkangyal gondoskodik arról, hogy lelkileg is jól érezd magad.
égi segítőid tanítanak, az akadályok elhárulhatnak…koncentrálj a pozitív megoldásra! Jöhet olyan ember is az életedbe, akivel régen nem beszélsz már, most itt a lehetőség a tisztázásra, a kapcsolatfelvételre. Rendezni vitás dolgokat is lehet. A mostani szerencsés bolygóállás segít ebben neked.
Kérd bátran spirituális vezető, tanár, tanácsadó,segítségét, ha elakadtál és tanácsra van szükséged.https://asajah.hu/ezovilag/tarot-konzultaciok-asajah.php
Szeretettel várom spirituális tanácsadásaimra a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Személyre szóló általános tarot – Szerelmi tarot
Spirituális terápiák – tanácsadás
Energetikai tisztítások
Kapcsolat: 06202782612 – hétvégén is!
Budapest,Örs vezér tere – Asajah stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-studio-2.php

Belső bölcsességed vezessen!

H E T I   T A R O T!
Június 3-től június 9-ig

Pünkösdi hétvégénk lesz!

Kitisztítva a megrekedt energiákat – szebbé teheted a kapcsolataid minőségét és a lelked nyugalmát is jobban megleled.
Azoknak szólnak a tanácsadások, feljegyzések, üzenetek, akik hozzám csatlakoztak, akik engem követnek. Az azonos lélekcsaládból származó lelkek mindig megtalálják egymást, mert egymásra ismernek. Ha elakadnál sorsdolgaidban,  – gondokat, és blokkokat tapasztalsz –  bátran keress meg.

Kép: Pünkösdi rózsa – a virágok hercegnője

A hét eleje víz minőségben lesz.
A Mágus I.
A hét első napján az Ikrek Újhold köszönthetjük nagy szeretettel.
https://asajah.hu/ezovilag/juniusi-ujhold-a-levegos-ikrek-jegyeben.php
Június 4-én pedig a Merkúr a Rák jegyébe lép át. https://asajah.hu/ezovilag/merkur-rak-otthon-csalad.php
Termékeny nap lehet a másodika – ha gyermeket szeretnétek – lelkesen készüljetek a babaprojektre.
A hét elejének energetikája kedvezőleg hat a Rák, a Szűz, a Bak és Halak napjegyűekre. Nem ajánlatos műteni ebben az időszakban a melleket, a gyomrot és a nyombelet. Jó program lehet mindenféle viziprogram – úszás, csónakozás, vitorlázás, vízparti séta.stb… (A Hold a Rák jegyében jár.)

A hét közepe tűz minőségben lesz.
A Válaszutak VI.
Sorsfordító napok jönnek: van akinek válást jelöl, szakítást, van akinek jobb megoldást. Helyzeteket zárhatsz le, negatív embereket oldhatsz el, megszabadulhatsz sok régi gond alól. Ahogy felszabadulsz jobb lehetőségek érkezhetnek meg életedbe – tedd meg, hogy felszabadítod magad, mert újat csak így kezdhetsz el. A Plútó energiája most is segít az átalakító, rendező munkádban. A hetedike is termékeny napnak ígérkezik.
A hét közepe a Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyeknek hozhat szerencsét. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. A társasági programok – például a baráti látogatások, stb. és a kirándulás a legjobb időtöltés lehet. (A Hold az Oroszlán jegyében lesz jelen.)

A hét vége föld minőségben lesz.
A Nap XIX.
A szerelemnek kedvez a hét vége időtere. Szerelmi vallomásoknak is jó ideje. Házasságkötésre, eljegyezésre remek alkalom lehet. Minden sorslépés spirituális döntés. A lelki szerződés nemes erőt takar, szövetséget mutat. Vigyázz azonban az érzelmekkel ne keverd össze a szeretetet a sajnálattal, a szexet a szerelemmel. Haniel a párkapcsolatot tisztító, harmonizáló, erősítő arkangyal. Vedd fel vele a kapcsolatot, ha gondjaid akadnak. A Vénusz az Ikrekbe lép június 9-én – Társasági életünk fellendülhet.
Kapcsolataink aktivizálódhatnak – olyasmire vágyunk, és olyasmiket csinálunk ami örömmel tölt el bennünket, örülni örömködni tudunk majd mindennek. A szabad szívcsakra könnyedén nyílik minden jó dologra. Június 9-10. Pünkösd érkezik meg. Veszekedős kedved hagyd el, figyelj oda, ha konfliktusveszélyt érzel – rendezd és kerüld el, mert elfajulhatnak a dolgok. Túlköltekezheted magad – figyelj oda a pénzügyeidre. A pénz szeretetenergia – ne hagyd, hogy kifolyjon a kezedből
A hét vége a Bak, Bika, Rák és a Skorpió napjegyeknek kedvez.
Nem ajánlatos műteni a a beleket, a lépet és az emésztő szerveket.
A kirándulás, a kertészkedés, a földközeliség, hétvégi vikkend, túra, jó program lehet.  (A Hold a Szűz jegyében áll.)

Mindenképp sikeres hétnek nézünk elébe. Hivatásban,munkában, párkapcsolatba, kapcsolatban jó lehetőségek ígérkeznek. Az Ikrek Újhold az önbizalmadat lendítheti meg. Ha borongós hangulatban, vagy túl negatív lennél, bizonyos, hogy eltömődött az valamiféle haraggal. Csakratisztítása, harmonizálásra szeretettel várlak – tedd szabaddá magad a lelki energiákra. Van kinek váltás jelölnek a napok – elválás valamitől, vagy valakitől – szakítás is lehet, de akár elköltözés is jöhet. Az elengedés nagy munka lehet. Oldó, blokkoldó terápiákkal szeretettel várlak, ha felkeresel. Tanulj meg örülni az életednek, és lásd meg mindben a szépet – Jupiter bölcsessége vezessen!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A lapokat a Kazanlár-féle tarotból húztam – az égiek vezették a kezem, mindent “tisztán hallottam”. A fenti egy általános jóslás – személyre szabott jóslás – egyéni tanácsadáson kérhető. Ha blokkokat tapasztalsz rontásvizsgálatot is kérhetsz.
Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok.

Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!

Csodákkal áldott jó lehetőségeket kívánok!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – csipetnyi asztrológia
Auraolvasás – Energetikai tisztítások – Angyalmágiák
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap olvasható.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-studio-2.php

Merkúr-Rák – otthon, család

A Merkúr a Rákba lép!

Június 4-én a Merkúr bolygó a vizes, érzelmes, érzelgős Rák jegyébe lép. Most az otthonnal, családdal kapcsolatos sorsdolgaink kerülnek előtérbe.

Mivel eredendően  a Plútó retrográdban– szélsőséges indulatos időszak van egészen október 3-ig. De egyébiránt sorsfordító- átalakító időben is vagy. Ügyelj szavaidra, hogy ne sérts meg másokat – lelkeddel szólj, most mindenki kicsit érzékenyebb lehet.
Amikor egy lelki problémát huzamosabb ideig tárolunk, azaz nem tudunk megoldani, akkor az lenyomatot hagy a lélektestben, ami egy idő után átíródik a fizikai síkra.  Érdemes a sérelmeket, félreértéseket ebben az időben tisztázni, rendezni kapcsolataidat. Kedvező és jó energiák lesznek békülésre,és bocsánatkérésre, megbocsátásra is. Légy befogadó és fogadd el, ha ilyesmivel keresnek meg. A harag és a sértettség csak méreg. Ne tárolj negatívenergiát a szívebben. A tárolt harag pszichoszomatikus problémákat is okozhatnak. https://asajah.hu/ezovilag/a-megbocsatas-muveszete.php
Ez a mostani állás segíthet abban, hogy érzelmeidet könnyedebben kifejezdhesd. Barátkozhatsz, új emberekkel ismerkedhetsz meg – légy bátor és mozdulj ki a komfortzónádból, keres a hozzád lelkiekben közelállókat. Az azonos rezgésszintü emberek között jól fogod érezni magad, pozitív benyomást szerzel, jókedvet és örömöt kapsz. Egyébiránt pedig ha költöznél, lakást vásárolnál, vagy felújítanál jó időben vagy – ezek a dolgok most pozitív energiát kapnak. Ha negatív energiákat tapasztalsz az ingatlanban tértisztító behangolással segíthetek rajta.
Ha érzelmileg blokkolt vagy – szívcsakra harmonizáló, aktiváló és tisztító terápiákkal kereshetsz. Kitisztítva a megrekedt energiákat – jobbá és szebbé teheted a kapcsolataid minőségét és a lelked nyugalmát is jobban megleled. Rafael és Gábriel arkangyal segíthet a dolgok tisztázásában – ha Hanielt arkangyalt kéred ő is melléd áll és segíthet neked, ha harmonizálásra szánnád el magad. A szeretet létállapota a legnemesebb érzés, a legtisztább energia.

Nagy szeretet-megéléseket kívánok Nektek!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Személyre szóló általános tarot – Szerelmi tarot
Spirituális terápiák – tanácsadás
Energetikai tisztítások – oldás, blokkoldás
Tértisztítás
Kapcsolat: 06202782612
Budapest,Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengere és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-studio-2.php

Júniusi energiák – örömködj a Sorsodnak!

Június nyárelő, rák hava – Szent Iván hava.

 

„Tudatosítsuk, hogy a szeretet szükséges a jó kapcsolatokhoz, de nem elégséges hozzájuk. A legjobb kapcsolatok soha nem pusztán szeretetből épülnek. Munkát igényelnek, nem is keveset.” – John Robbins

A hónap a 6-os szám rezgése alatt áll – a Tarot nagy arkánumában a Szeretők, válaszutak lapját jeleníti meg. A szívbéli döntések mindig a legjobbak. A számmisztika szerint a kiegyensúlyozottság, a jólét és az egészség jelképe.  Egyébként meg szerelmetes hónap elé nézünk – sok izgalmas lehetőséggel.
A hónap első napjai enerváltan telhetnek – esemény azért kerül bőven, és néhol kissé bizonytalanná is tehetnek a generálódó energiák. A Halak Neptunusz pedig a szétszóródást, szétfolyást, a csak hömpölygést és sodródást, aktiválhat a hónap közepe felétől – figyelj oda, hogy ne szórt szét magad, mert a teremtő erőd sérülhet. Ezen időszak  üzenete az, hogy légy kreatív, találd fel magad, és légy tudatos, a józan eszedet használd – ismerd fel a feladatokat, és a lehető legnagyobb optimizmussal old meg – a megérzéseid most sem csalnak meg.Tanulj meg örülni, tanuld meg széppé tenni a minden napokat!

A hónap legfontosabb napjai:

Június 3-án az  Újhold az Ikrek jegyében köszönt be. Hangoldója az új kezdetekre vele. Alkalmas lesz a nap energetikája rendrakásra, a takarításra, selejtezésre. A fogyókúra elkezdésére, méregtelenítésre is. Fogyókúra elkezdésében is segíthetek, személyre szabott terápiákkal válaszokat keresve a miértre.
https://asajah.hu/ezovilag/juniusi-ujhold-a-levegos-ikrek-jegyeben.php

Június 4-én  a Merkúr a Rák jegyébe lép át. A Rák az otthonnal a családdal kapcsolatos érzéseinkkel erősíti meg. Egészen június 10-ig egy olyan bolygó aktivitás lesz, ami segíthet azoknak akik költözni, vagy építeni, felújítani szeretnének. Lakásingatlant, vagy kertet, nyaralót – fészekrakó program indulhat.https://asajah.hu/ezovilag/merkur-rak-otthon-csalad.php
Minderre jó idő lesz, és kedvező feltételek lehetnek, ha rászánod magad sikerülhet – mindent bele, hozd össze a projekted. És ha mégsem sikeredne – energetikai oldással segíthetek Neked.

Ha blokkokat találsz, az is lehet hogy még nem jött el nálad a személyes éved,  késleltethetnek angyalok is, ha nincs ott a rendelt időd – de rontásszaga is lehet a dolognak. Keress meg, ha így gondolod, ne légy bizonytalanban. Tértisztítást javaslok – fehérmágiás változatban – szellemelengedéssel, és negatív lenyomatok törlésével – vidámabbá teheted az otthonodat.

Június 9-én a Vénusz az Ikrekbe p. Vénusz a Párkapcsolatok, Emberi kapcsolatok, Egyensúly és Harmónia bolygója, Társasági életünk fellendülhet – kapcsolataink aktivizálódhatnak – olyasmire vágyunk, és olyasmiket csinálunk ami örömmel tölt el bennünket, örülni örömködni tudunk majd mindennek. A szabad szívcsakra könnyedén nyílik minden jó dologra. Június 9-10. Pünkösd érkezik meg. Veszekedős kedved hagyd el, figyelj oda, ha konfliktusveszélyt érzel – rendezd és kerüld el, mert elfajulhatnak a dolgok. Túlköltekezheted magad – figyelj oda a pénzügyeidre. A pénz szeretetenergia – ne hagyd, hogy kifolyjon a kezedből. Ha borongós hangulatban, vagy túl negatív lennél, bizonyos, hogy eltömődött az valamiféle haraggal.  Csakratisztítása, harmonizálásra szeretettel várlak – tedd szabaddá magad a lelki energiákra.

Június 17-én Telehold töltődik a tüzes Nyilas  jegyében. Igen intenzív teleholdunk lesz!  Energiája arra inspirál, hogy fordíts jó dolgokra az erődet. Légy tudatos és ne generálj valótlan, álságos helyzeteket – a valóságot célozd meg. Légy jelen a sorsodban, ne rombolj, hanem építs lehetőségeket. Teremtő és szerelmet bevonzó varázslatokkal kereshetsz, spirituális fejlődéshez is lehet kérni angyalmágiát! – bátran jelentkezz be hozzám konzultációs időben.
Június 18-tól kellemetlen energiák érkezhetnek – légy résen,  hogy ne manipuláljanak semmiben, legyen szabad akarat benned. Kerüld a veszekedést, és az agresszív helyzeteket gerjesztő, rontó  embereket is. Az ingerültséget és dühös rezgéseket kerüld el. Ügyelj lelked tisztaságára és nyugalmára is – őrangyalod, ha hívod eben is segíthet – szeretettel ajánlom az őrangyal inkorponáló behangolást, hogy felemelhesd vele rezgésedet, erre a szertartásra is jelentkezhetsz.

Június 22-én a Nap a Rák jegyébe lép át. A nyári napfordulót június 21-én ünnepeljük idén. A nyár angyala Tubiel, őt idézhetjük meg segítőként. Spirituális szertartásokra kitűnő az alkalom. Ha ilyenre vágynál szeretettel segítenek benne – keress meg vele. Ekkor a Neptun retrográdba vált – november végéig ezt is teszi. Ekkortól kreativitásunk, cselekvő energiák kissé lelappanhat. A bánatrezgéseket ne hagyd eluralkodni rajtad. Keresd továbbra is a pozitívat!
A Nap megkezdi hátráló mozgását egyébként pedig a Halakban – november 27-ig. Bölcsességünk megnő, tudatosabbá válunk, kicsit lecsendesedhetünk. Meditációs lehetőséget keress meg – a fenti világgal való kapcsolattartást erősödhet. Kitisztulhat minden – sokaknak aha’-élménye lehet. A nosztalgikus hangulat is megerősödhet. Ezek a napok semmiképp sem lesznek kapkodósak, az biztos, lelassul minden – talán a nyári nagy meleg is megérkezik!

Június 24-én Tündérek napja lesz – ezt csak érdekesképpen jegyzem meg. A tündérek földi elementálok – segítő lények. Az úgy van, hogy ha sok jó dolgot teszel, a sors kegyes lehet hozzád, és váratlan nagy szerencse érhet – sorsajándékot kaphatsz az égiektől. A sok jó tettek pozitív karmát teremtesz, és a pozitív kiáradásod meghozhatja gyümölcsét. Ha ez így van, biztos lehetsz benne, hogy nem kerülheted el – a jó visszatalál hozzád.

Június 27-én a Merkúr az Oroszlánba lép és július 19-ig ott is marad. Inspiráltabban, és kreatívabbak lehetünk a kedvező energiáktól – jobban ki tudjuk magunkat fejezni, és cselekedeteinkben is aktívabbá válhatunk. Alkotókedved is megjöhet – igen aktív időszak jöhet, lendületben lehetsz – használd ki a jó lehetőségeket, légy lelkes, mert céljaidat csak így érheted el – a lustaságnak most nincs itt az ideje.Depresszióoldó terápiákkal, új élet meditációkkal kereshetsz.

Ebben a hónapban úgy mondanám, hogy kapcsolatpróbáló programok lehetnek – a megrekedt marsikus energiák depresszív állapotot hozva betegséget generálhatnak benned. Tehát hozd boldogságállapotba magad! Ha feszült vagy, semmiképp se hozz fontos döntéseket. Agresszív csatározásokba sose menj bele. Az apróbb viták, meg- és átbeszélések mindig hozhatnak pozitív szintlépéseket. Tedd rendbe a kapcsolataidat, és örömködj inkább az Életnek. Légy hálás a sorsnak, mindazért amid van. Energetikai tisztításokkal kereshetsz – segítek, hogy harmóniába hozni az életed. Zadkiel arkangyal a megbocsátásban segíthet. Ha nem figyelsz oda kilók rakódhatnak a bánatos időszakodban – a depit inkább a sporttal vezesd le. Értelmetlen szakításokba ne kezdj, gondold végig rendezetten a dolgokat, nehogy hibát kövess el – a hirtelen döntések leginkább rosszak.

Június a szerelem hónapja is, sokan házasságot kötnek – eljegyezést ünnepelnek, összeköltözködnek. Anael a szerelem angyala dolgozik rendesen! Aki gyermeket szeretne a legjobb napok az áldás bevonzására a június 2, 7, 29, 30 és 27 – adjatok energiát a baba projektnek – személyre  szabottan, az asztrológiai képleteddel részletesebben.
A Neptun felerősítheti megérzéseinket, misztikus álomüzenetek érkezhetnek – Haziel a látomások angyala is segíthet, a tudatos álmodás ügyében Razielt keres majd meg. Ez az arkangyal segíthet értelmezni álmaidat is. Ha angyaloznál, a júniusi angyal tanfolyamra szeretettel várlak, regisztrálni már most lehet!

Légy pozitív mindenben akkor ez a csodás hónap a  kapcsolatainkat rendezgeti – mélyülnek a szerelem-szeretet szálak, erősödnek a hova-odatartozás érzések is. Intimebbek, és meghittebben kapcsolódhatunk. Családdal, barátokkal, szeretteinkkel együttérzőbbek, kompromisszumképesebbek és empatikusabbak leszünk. 
Azoknak szólnak a tanácsadások, feljegyzések, üzenetek, akik hozzám csatlakoztak, akik engem követnek. Az azonos lélekcsaládból származó lelkek mindig megtalálják egymást, mert egymásra ismernek. Ha elakadnál sorsdolgaidban,  – gondokat, és blokkokat tapasztalsz –  bátran keress meg.
Hogy jobb emberré válj, lehet sok jót és szépet tenned, – de az első mindig az, hogy tanuld meg szeretni magad, mert onnan kezdődik minden!

Töltsük örömben, békében, szeretetben ezt a varázslatos hónapot!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Személyre szóló tarot – Sorselemzés – Szerelmi tarot
Spirituális terápiák – tanácsadás
Kapcsolat: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdió
Mesengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus területeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-studio-2.php