asajah összes bejegyzése

Angyalok érkeznek hozzánk!

Adventben –  Szent időben

Az Advent az ünnepekre való ráhangolódás, a készülődés ideje. Advent minden egyes vasárnapján egy angyal jön el hozzánk, aki hirdeti a megváltó érkezését. Amikor meggyújtunk egy gyertyát képzeljük el hogy itt van köztünk, és feladatát teljesítve közelebb hozza a karácsonyt. Az ősi hagyományok szerint a Teremtő négy különleges Angyalt küld le ilyenkor a Földre, minden vasárnap egyet, egészen Karácsonyig. Mindegyik Angyal külön céllal érkezik, de mindegyiknek van egy különleges égi küldetése: Advent szent üzenetét hozzák el nekünk.


Az első vasárnap angyala: Kék: Hit, Erő, Védelem, Isten akarata ” Legyen meg a Te akaratod!” Michael Arkangyal – szeretetenergiája ölel át. Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, túlságosan el van foglalva mással. De, azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját. “Figyeljetek! Isten nagy örömöt készít nektek. Isten fia eljön a Földre, hogy új erőt adjon az embereknek, hogy fényt és szeretetet hozzon minden ember szívébe. Készüljetek a fogadására”. Ma van a napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

A második vasárnap angyala: Rózsaszín, piros: Szeretet, Harmónia, Tolerancia, Türelem, Hála – Chamuel Arkangyal látogat meg. A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyből, kezében egy aranyserleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal végigmegy a világ összes házán, és valami keres. Mit keres? Tiszta szeretetet minden ember szívében. És ezt teszi majd bele a serlegébe, és viszi majd vissza a mennybe. És ott mindazok, akik a mennyben élnek, az angyalok, és akik meghaltak, fogják ezt a szeretetet, és fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

A harmadik vasárnap angyala: Fehér: Tisztaság, Alázat, Védelem a rezgésünket (energiaszintünket) zavaró, csökkentő energiák ellen – Gábriel Arkangyal érkezik el. Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívükben. De ezt nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, s azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. És csak ha ott van a szemükben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez és láthatjuk meg őt.

A negyedik vasárnap angyala: Püspöklila: Kozmikus Szeretet, a megbocsátás, a kegyelem és a tolerancia – Zadkiel Arkangyal érkezik meg. A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, s közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, s jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt, együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, s maga a Föld is figyel.


November 28-án, vasárnap elkezdődik a Karácsonyi ünnepkör – meggyújthatjuk az adventi koszorúnk első gyertyáját.
Azt kívánom, hogy:  Ahol gyűlölet van oda szeretet kerüljön, ahol sérelem van oda megbocsátás. Ahol széthúzás, oda egyetértés. Ahol tévedés, oda igazság. Ahol kétség, oda hit. Ahol kétségbeesés, oda remény. Ahol szomorúság, oda öröm érkezzen!
Legyetek lélekben azokkal a szeretteitekkel, akikkel most nem lehet – gondoljatok azokra, akik már nem lehetnek köztetek.
Most érdemes letenni a múlt terheit, oldásnak is jó ideje lehet. Békülésre, és megbocsátásra is jó hangulatú energiák érkeznek. Áramoltasd a szeretetet – Áldott Adventi várakozást kívánok Mindenkinek! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Az élet szép!


Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!
Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!

Teréz anya

 

A koronacsakra frekvenciája

963 Hz – ÁTALAKULÁS – Korona csakra
Tobozmirigy aktiváló frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatása, aktiválja a két agyfélteke között elhelyezkedő tobozmirigyet, mely a “harmadik szem” biológiai szerve és a multidimenziónális érzékelés központja. Minden hz-rezgést programszerűen használj – hallgasd két hétig fekve, meditációs pózban, csukott szemmel. Így érheted el a kellő hatást. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Oroszlán


IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN – Az ötéves Saroo egyszer csak arra ébred, hogy rossz vonattal utazik egyes egyedül, és egyre távolabb kerül észak-indiai otthonától. Sokféle megpróbáltatást túlél, míg sorsa jobbra fordul: örökbe fogadja egy pár Ausztráliában. 25 évvel később, immáron felnőttként útra kel, hogy megtalálja elveszett családját…
https://videa.hu/videok/film-animacio/oroszlan-hd-2016-allat-cOvkWpHTcC6T7GAA?fbclid=IwAR0RETHoLmXgmig_NKmjneprLy-FNVUJ6AHQ1uaGGpKhAwBsVtCLip_GJZk

Szeretet-mantra


Nyitottan és kíváncsian tekintek a jövőre.
Tudom, hogy mindig van megoldás!
Tudom, hogy jól alakul!
Megélem a pillanat teljességét.
Jelen vagyok a pillanatban.
Gondolataimat célomra összpontosítom.
Hatalmamban áll változtatni.
A jóság hatja át napomat.
Az egyetemes szeretet szemével látlak.
Vidáman köszöntöm a mai napot!
Mély bizalmam az életben belső békét ad nekem.
Szeretettel adok.
Nap mint nap egyre több mosolyt küldök a világba.
Hálás szívvel fogadom mindazt, amit kapok.
Bizalommal vagyok az élet iránt.
Képes vagyok a megbocsájtásra.
Nem adok érzelmi választ arra, ami korábban felzaklatott.
Meglátom a helyzetben a jót.
Szeretet kísér minden utamon.

Tiszta energiákkal

Hétvégén már Adventben járunk – elkezdődik a karácsonyi ünnepkör!

Advent első napja vasárnapja 2021. november 28., vasárnap,

Advent utolsó napja 2021. december 24., pénteken Szent estén lesz.
Karácsony első napja, vagyis december 25-e szombat, második napja december 26-a vasárnapra esik.

Tiszta energiákkal légy jelen a szeretet ünnepében: Szerencse energiák – Áldás programozás – Angyal jóslás – Energetikai tisztítások. Tisztulj meg a szent ünnepre! Szeretettel várom a Hölgyeket magas rezgésű energiákkal megáldott angyalos stúdiómba. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Boldogság rezgésekkel

„Az Univerzumot egyáltalán nem érdekli miért és mi miatt bocsátasz ki egy bizonyos jelet magadból. Egyszerűen a rezgésedre válaszol annak természetének megfelelően. Ha tehát szeretetet, jólétet, harmóniát érzel –teljesen mindegy mi indította el-, akkor erre a jelre fog válaszolni azzal, hogy még több hasonló eseményt, körülményt ad abból amit kisugárzol – és így elindulhatsz egy felfelé ívelő spirálban. Rögzítsd a figyelmed kellemes dolgokra, sütkérezz, fürödj bennük – még akkor is ha nem valóságosak és csak a képzeleted szüleményei. Ne feledd az Univerzumnak csak az számít hogyan érzed magad, amilyen jeleket közvetítesz. Váljon szokásoddá az, hogy jó érzéseket keltő gondolatokra összpontosítasz.” – Abraham-Hicks

2022 A Jupiter éve lesz!

A jupiteri energia nagy változást hoz mindenki számára!

A Jupiter a nagy szerencse, a bölcsesség, a törvényes rend, az emberszeretet, az igazságosság, az istentisztelet, a hit és jóindulat bolygója.


A 2021-es szaturnuszi nehézségek, próbák és tanítások után a jupiteri év sok pozitív változást tartogat:  optimistábbak, lelkesebbek leszünk. A Jupiter őrzője Zadkiel arkangyal –  ő védelmezi a 2022-es évet. Zadkiel az igazság, a nagylelkűség, a kegyelet, a barátság védőangyala. A jövő év pozitív fordulópontokat, a véletlenszerűnek tűnő eseményeket és a nagyszerű lehetőségeket ígér. Ha kíváncsi vagy mit hoz számodra a következő év,  jelentkezz be éves előretekintésre.

É V E S   T A R O T   e l e m z é s!

A jövő évi tarot-elemzésre máris regisztrálhatsz, megtudhatod mi vár rád a személyes éved tükrében. Időpont egyeztetéssel bátran kereshetsz – szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket! Az órás program tartalma: Kazanlár-tarot, számmisztika – csipetnyi asztrológia – Angyal tarot – auraolvasás. Grátisz: csakra-aura-meridián harmonizálás, rezgésszint emelés. Kamerás messengeren, ill. kamerás skypeon is vállalok foglakozást. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

NAGYI PRAKTIKÁI

Influenza elleni hagyományos népi gyógymódok

A Torma
A frissen lereszelt torma kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben lévő dugulást is képes enyhíteni. A tormában lévő izotiocianát nevű vegyület hatására a légutak könnyebben megszabadulnak a váladéktól, csökken a gyulladás, a légzés könnyebbé válik.

A Gyömbér
Enyhíti a köhögést, csökkenti a torokfájást, és egyben a vírusokkal szemben is képes felvenni a harcot. Influenzás időszakban igazi orvosság a gyömbértea mézzel és citrommal. Egy darabka friss gyömbért tegyünk forrásban levő vízbe, majd hagyjuk ázni öt percig. Szűrjük le, és ízesítsük mézzel, citrommal. Kortyolgassuk egész nap.

Az Erős paprika
A csípős fűszer leginkább a hörgőkben és az arcüregekben lévő dugulást enyhíti. A paprika csípősségét „okozó” kapszaicin stimulálja a váladék termelő sejteket a tüdőben és az orrüregben, illetve segíti a váladék eltávolítását

A Vöröshagyma
Kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben fellépő dugulást is enyhíti. A népi gyógyászatban az asztma gyógyszere. Emellett egyes másodlagos baktériumfertőzéseket, mint például a tüdőgyulladást is képes legyőzni. A kipréselt nyers hagymalevet narancslével vagy grépfrútlével fogyaszthatjuk, ekkor nem érződik annyira az intenzí íz.
Hagymatea – Két-három fej vöröshagymát mossunk meg jó alaposan héjastul, és vágju kössze. Főzzük néhány percig egy liter vízben. Ízesíthetjük szárított kamillával, hársfával is. Pirítsunk meg három evőkanálnyi barna cukrot, és hígítsuk fel a hagymafőzettel. Mézzel édesítve igyuk, aprókat kortyolgatva.
„Nyers hagyma, ill. a hagymatea helyett ajánlom a forró hagymalevest! Lehet tenni bele pár gerezd fokhagymát is, úgy még hatásosabb és ízletesebb is! Én hagymalevest kezdek kívánni, ha megfáztam… ” – mondta Dr. Péter Katalin.

A Forralt bor
A népi gyógyászat egyik legjobb módszere a melegen gőzölgő, illatos forralt bor elkortyolgatása. A bort – legyen az vörös vagy fehér – forralás előtt érdemes vízzel felhígítani. Ezután már kedvünk szerint fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel. Teaboltokban és nagyobb üzletekben már külön forralt bor-fűszerkeveréket is vásárolhatunk.

A Húsleves
A húsleves, akárcsak a többi forró, gőzölgő ital, melyet meghűlésre ajánlanak, segít felszakítani a váladékot, pótolja az elvesztett folyadékot, és a kaparó toroknak is enyhülést hoz. A házi húsleves még jobban enyhíti a tüneteket, ha fokhagymával, Cayenne-borssal vagy curryvel ízesítjük. Bár az is igaz, hogy a húsleves akkor hat a betegre a legjobban, ha azt egy szerető családtag viszi az ágyába.
„Tudom még ajánlani ugyanerre a forró gulyáslevest (halevőknek a halászlé is jó) nagy mennyiségű erős paprikával és forralt borral. A legjobb, ha a forralt bort is cseresznyepaprikával csináljuk! (csak a végén kell bedobni, nem nagyon csíp, de nagyon hatásos).” – ajánlotta az orvos.

A Fokhagyma
Helyi antibakteriális hatást fejt ki, segítségével elmúlik az orrdugulás, javul az étvágy. Náthás időszakban hetente legalább egyszer együnk nyers fokhagymát, vagy igyunk naponta alkoholos fokhagymacseppeket. A fokhagyma egyszerre csökkenti a dugulást a hörgőkben, kitisztítja az orrot, és enyhíti a torokfájást is. Ezeket a hatásait a benne lévő kénnek köszönheti, mely jellegzetes szagát és ízét is adja. Aki a fokhagyma intenzív ízét nem kedveli, az süsse meg a gerezdeket kevés olívaolajjal fóliában, majd passzírozza szét, és kenje kenyérre.

A Cékla
A céklából készült ital segít leküzdeni a náthát és az influenzát. Gyógyhatását, mely nyersen a legnagyobb, a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fito-vegyületeknek köszönheti. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban. Gyümölcs centrifugában kipréselt levét répa- és almalével fogyaszthatjuk. Salátákat nyersen is gazdagíthatunk vele.

A Savanyú káposzta
A káposzta savanyítva őrzi meg leginkább magas C-vitamin-tartalmát. Ennek a jelentősége igen nagy, mert ételeinkben az elkészítés során – a hő hatására – a C-vitamin nagy része tönkremegy. Télutón a C-vitaminban dús savanyú káposzta segíthet ezt a hiányt pótolni. S az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a zöldség lehet az egyik legolcsóbb C-vitamin-forrás a hideg időben.

A Citrusfélék
A citrus gyümölcsök amellett, hogy C-vitamin-bombák, tele vannak gyulladáscsökkentő antioxidánsokkal. A lázas állapottal vagy hányással járó influenzában is segítenek pótolni az elvesztett folyadékot, és csökkentik a tünetek intenzitását. Ha télen mindennap egy pohár narancs- vagy grépfrútlevet elfogyasztunk, felerősíthetjük immunrendszerünket a megfázás ellen. A grépfrútban található egyes vegyületek megváltoztathatják a gyógyszerek hatását, ezért ha gyógyszeres kezelésre szorulunk vagy krónikus betegek vagyunk, kérjük ki orvos tanácsát.

A Mézes fokhagyma
Két gerezd fokhagymát nyomjunk át fokhagymanyomón, majd keverjük el 1 teáskanál mézzel. Naponta 4-5-ször ismételjük, hiszen ez a legjobb természetes antibiotikum, 2-3 nap alatt kitakaríthatja a kórokozókat a szervezetből. forrás: Napidoktor

Szuper jó dolgok ezek – de ne feledjük, ama bizonyos életmentő gyógyszerek Isten által megáldottak. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu