Az Életed Te magad vagy!

VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD!

“A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazság: akadályok nem léteznek, csak lehetőségek, melyek által fejlődni tudunk.” – Yehuda Berg


Minden nap egy varázslat, a varázsló pedig Te vagy!
Olyan erősen higgy abban, amit el szeretnél érni, hogy más esélye ne is legyen, csak megvalósulni – manifesztálódni az anyagi térben. Ne álomnak hívd, hanem Tervnek!
Az Univerzum segít bennünket, hogy megéljük, hogy felismerjük: minden döntésünk a mi felelősségünk. És ebben az utazásban a figyelem és a tudatos jelenlét adja meg a válaszokat nekünk. Hatalmas erőt kaptunk, amit úgy hívnak szeretet! Ezt az erőt megerősítendő kaptunk egy ragaszkodásokat feloldó hatalmat is, ez a megbocsátás!
Az őserőből született tiszta energia maga a Kundalini. Ez az energia táplálja bennünk az öröm, a meghittség és a szeretet megélésére való képesség energiáját.


Mindenki a saját útját járja. Vannak, akik még csak most indulnak, míg mások túl hamar a végére értek. Bárhogy is csinálod, tény, hogy az út, amin jársz, a döntések, amiket hozol, megmondják, ki vagy.
Döntések az életünk építőkockái. Alakítják a múltat, a jelent és a jövőt. Minden nap egy új lehetőség, egy új kihívást hoz számodra. Ha újba akarsz kezdeni a régit el kell engedni. Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek.

Az motivál, ha cselekszel, és nem az, ha gondolkozol a dolgokról. A cselekvés hozza meg a lelkesedést és a cselekvés során bukkannak fel az új lehetőségek. Kezdj el élni!
Ha elakadtál életutadon keress meg  Sorselemző konzultációban – szeretettel várom a stúdiómba az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó- life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.

 

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu