Esetek, meg egyebek…

Lányok – asszonyok – hölgyek!

Mert mindig van újabb és újabb történet…vége-hossza nincs a hétnek! Jönnek…és mennek…kinyílnak, bezáródnak. Eltévednek, és visszarévednek…aztán kezdenek újba, újra meg újra!


Egy nem kicsit léha életet élő hölgyemény (ital, naponta más újabb és újabb férfiak…) keresett meg, hogy változtatni szeretne az életén. Elege van abból, hogy csak szextárgynak használják, és mivel az ital is „nyomot hagyott” már az arcán… úgy döntött, hogy: Új életet akar kezdeni.
Mondtam, hogy rajta: kezdjük el a terápiát – s elmondtam, hogy jó néhány kezelés kell hozzá… megszakítás nélkül sorban, mivel a tudatra hatnak! – hogy elérje célját. Rá is állt! Aztán amikor elkezdtek hatni az energiák – ráunt a dologra, a rendszeresség nem az erőssége! – és közölte, hogy: Úgy érzi meg tudja tisztítani az életét, és majd jelentkezik még valamelyik napon… (tudjuk jól: a valamelyik nap a semelyik nap!) Felhagyott a néha élettel, nem alkoholizál már…. Elkezdett szépülni a bőre, és a haja, visszanyerte szeme csillogását… Sportol, és barátkozik, kirándul, és relaxál!
Örömmel tölt el, hogy segíthetem neki – habár ő rögtön le is törölt az ismerősei közül – hiszen „ezt ő érte el ám, ami most van körülötte” – nehogy már azt higgyék, hogy valaki segített benne neki mert ez rombolná a sztár imidzsét….és természetesen meg sem köszönte a közreműködésemet. (Hát így jártam vele…)

Egy másik szépasszony – mert szép semmi kétség, csupa genetika! – orvostól orvosig ment, aztán eljött ide is hozzám – segítséget kérve. És kapott.
Az energiák az orvosi kezeléssel együtt felgyorsították a gyógyulást. S mit mond erre ő, posztolva a neten mindenhol:
„A hála és az ima segített neki! – mert a spirituális életvitele megadta a gyógyulás üdvösségét.
Nos, igen….az életmentő gyógyszerek Isten által megáldottak – meg az energia is, ami segített valójában neki.
Persze azóta ő sem ismer, sőt hatalmas sztár lett: mert, hogy szerinte: Magas az energiaszintje, hiszen a hála felemelte…(Sosem volt hálás semmiért sem… ezért is került, és kerül bajba folyton, mert önsorsrontásban él.)

Egy kis hölgytündér pedig nagy testi problémával jött el hozzám, hogy oldjuk már meg a gondját.
El is kezdtük a terápiát – de aztán, mivel alapproblémája, hogy nem érzi magát fontosnak… minden második alkalom után jött az sms, cset… miegymás, hogy fontos dolga lett, meg a főnöke, meg a migrén, meg temetés, meg … és kihagyott alkalmakat… aztán meg semmi sem történt, mert abbamaradt a gyógyítómunka.
S most büszkén mondogatja mindenkinek: nekem semmi sem használ, ezzel kell élnem…senki sem tud segíteni rajtam. Holott a megoldás előtte…de az túl ezoterikus lenne…sorsot formálni, ugyan már… miért lenne jó, hiszen akkor nem tudna panaszkodni a kis energia vámpír.

Fontoskodó, exoterikus képet mutató emberek mindig lesznek.
De hála a Mindenhatónak egyre kevesebben…
Én csak mosolygok ezeken már – mert jól tudom, hogy Isten szeme mindent lát – még a gondolatainkat is hallja! – s minden körbejár! Ja, és még valami…valószínűleg lájkolni is fogja ezt a linket, mert nehogy már azt higgye valaki, hogy róla szól…Az ezotéria bárki számára elérhető – vannak beavatottak, ők ez ezoterikusak, és van a külső kör, az exoterikusak. Ők azok, akik azt „mutatják”, hogy ezoterikusak, de valójában egyik sem él spirituális életet. Az álságos élet sok hazug barátot vonz majd be nekik. Figyelj oda hogyan élsz, kivel barátkozol, milyen gondolataid vannak.
Tanácsadással szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu