Amikor valaki támad téged, az azt jelenti, hogy fenyegetve érzi magát általad, fél az erődtől, félreérti…
(amit mondasz vagy teszel).
Amikor valaki pletykál rólad, az azt jelenti, hogy alsóbbrendűnek érzi magát veled szemben és meg akarja szüntetni hitelességedet.
Amikor valaki irigyel téged, az azt jelenti, hogy vágyik arra, amit elértél, ami a tiéd, ha neki nincs, neked se legyen.
Amikor valaki gyűlöl téged, az azt jelenti, hogy úgy érzi, elvettél tőle valami fontosat vagy olyasmit tettél, ami őt bántotta.
Minden negativitás, ami feléd áramlik egy másik embertől, annak belső törékenységéből, frusztrációiból vagy beteljesületlenségéből fakad.
Egy olyan ember, aki tisztában van belső erejével, nem agresszív, nem pletykál, nem irigykedik és nem gyűlöl.
Egy erős ember asszertív, világosan meghatározza, meghúzza a határait és az interakció határait másokkal, nem veszi magára mások diszfunkcionális zavarait, nem azonosul mások nézeteivel, elhatárolódik mások véleményétől, szavaitól és viselkedésétől.
Tisztában van önmaga értékességével, nem irigyel senkit, mert tudja, hogy csak tőle függ, mennyit és mit birtokol, és nem gyűlöl, mert tisztában van azzal, hogy teljes mértékben ő felelős az életéért – még akkor is, ha veszít valamit, vagy “megengedte” valakinek, hogy kárt okozzon, tegyen benne.
Válaszd meg bölcsen a harcaidat!
Dr. Ursula Sanders

Igen, ez mindenhol megtörténik.
Családokkal. Barátságokkal. Kapcsolatokkal. Gyerekekkel. Szülőkkel. Partnerekkel.
Emberek, akik mindig ott voltak… hirtelen már nem illenek az energiádba.
És néha a szakítás olyan robbanásokkal jár, amelyeket nem is akartál.
De megtörténik. Mert a mező szűkül.
Ami korábban elviselhető volt, most terhet jelent.
Amit évekig lenyeltél, ma fojtogat.
Amit toleráltál, ma késként hatol át rajtad.
És a test reagál. A lélek reagál. Az igazság kiderül.
Miért?
Mert egy kollektív ciklusban vagyunk, ahol a tudatosság túl gyorsan emelkedik a régi viselkedésmódokhoz képest.
És amikor az energia emelkedik, minden, ami nem áll összhangban vele… megszakad.
Ez nem büntetés.
Ez nem kudarc.
Ez alkalmazkodás.
Néha ez az alkalmazkodás csendes.
Máskor pedig úgy jön, mint a mennydörgés, egy kiáltás, egy kicsúszó mondat, egy mondat által, amit végül kimondasz:
„Ezt többé nem fogadom el.”
Ez egy szükséges szakítás.
Fáj?
Fáj.
De felszabadít.
Kivisz a bűntudat forgatókönyvéből, az áldozat vagy a megmentő szerepéből.
Megtöri az érzelmi függőséget, ami fogva tartott.
Egy új rezgési mintára hív.
És igen, sokszor erősebben fogsz cselekedni, mint szeretnél.
Gyakran elveszíted az önkontrollod.
Olyan dolgokat mondasz, amiket évek óta magadban tartottál.
Megijeszted azokat az embereket, akik még soha nem láttak határt szabni.
De értsd meg ezt:
A szakítás nem a rombolásról szól.
Arról szól, hogy befejezz egy érzelmi ciklust, ami nem mehet tovább.
Mi történik utána?
Utána jön a reorganizáció.
Benned és a másikban.
A mező alkalmazkodik.
Az igazság lecsillapodik.
A kötelék, ha valódi, más formában tér vissza.
Ha nem az, csendesen feloldódik.
A közösségben is ez történik.
Országok szakítanak a régi narratívákkal.
Emberek elhagyják az örökölt érzelmi szerepeket.
Családok helyeznek vissza mindenkit a helyére.
Lelkek ébrednek fel olyan mintákból, amelyeknek már nincs helyük.
Ez egy tisztulási folyamat.
Ne azt kérd, hogy visszatérj a régihez.
Kérd, hogy az lehess, aki most vagy.
És ha ki kellett robbannod, kiabálnod, határt szabnod, kilépned egy helyzetből – tudd meg:
Csak válaszoltál a meződ hívására, mondván:
„Nem tudom tovább kicsinyíteni magam, hogy beilleszkedjek.”
A szükséges szakítások nem véglegesek.
Portálok.
És akiknek veled kell járniuk, megtalálják a visszautat – nem a régi helyre, hanem az új énedhez.
Magda Bicca Vieira

Véletlenek nincsenek. Minden eleve úgy van, ahogy lennie kell. Soha senkivel nem találkozol ok nélkül. Vannak turisták, tanítók, tanítványok.
Lesz olyan, aki fogja a kezed, lesz, aki ellöki.
Lesz, ki mosolyog veled, lesz, aki rajtad.
Lesz olyan is, aki veled sír, és lesz, aki miattad.
De lesz olyan is, akiért te hullajtasz majd könnyeket.
De egyet soha ne felejts: mindenki adni fog neked. Olyan nem lehet, hogy elvesz tőled vagy belőled.
Az okokat kell megtalálnod, a következtetéseket levonnod és akkor rádöbbensz, hogy minden egyes emberi találkozással csak több leszel.
Ha valaki újra és újra tanító jellegű kapcsolatot választ, vonz be,  az azt jelenti, hogy még nem tanult eleget – saját magáról!
Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Engedd, hogy az érzéseidnek helye legyen.

A lenyelt, elfojtott, szőnyeg alá söpört érzelmek nem tűnnek el.
Testté válnak. Gyomorideggé, alvásproblémává, derékfájássá, gerincbe költöző feszültséggé.
Amit nem mondasz ki, azt előbb-utóbb a tested mondja ki helyetted.
A beszélgetés, a kimondás, az őszinte jelenlét sokszor nagyobb gyógyszer, mint bármi a patikában.
Ha nem akarsz megbetegedni…
hozz döntéseket.
Az örök bizonytalanság felőrli az idegrendszert.
Aki nem dönt, az két tűz között él, szorongva, feszülten, állandó készenlétben.
Dönteni néha veszteség, néha lemondás, de mindig könnyebb, mint lebegni a semmiben.
A bizonytalanság gyomrot bánt, bőrt gyötör, idegeket koptat.
Ha nem akarsz megbetegedni…
keresd a megoldást.
A negatív gondolkodás nem a valóságot írja le, hanem elsötétíti.
A panaszkodás elszívja az energiát, mint egy állandóan működő vákuum.
Elég néha egy apró fény, egy kis lépés előre, és máris más lesz a levegő.
A gondolataink irányt szabnak, és amit sokáig hordozunk magunkban, az testet ölt.
Belső fény vagy belső sötét…, mindkettő teremt.
Ha nem akarsz megbetegedni…
ne élj szerepekben.
Az állandó látszatfenntartás hatalmas teher.
Mosoly, ami mögött fájdalom van. Tökéletesség, ami mögött rettegés.
Akinek csak a felszíne fényes, de nincsenek gyökerei, az előbb-utóbb összeomlik.
A szerepek szorítanak, a hitelesség szabadít.
Ha nem akarsz megbetegedni…
fogadd el magad.
Aki önmagát utasítja el, az soha nem érzi magát otthon a saját bőrében.
Az önelfogadás nem rózsaszín felhő, hanem tiszta, józan belső béke.
Ha nem tudod szeretni magad, könnyen leszel irigy, féltékeny, görcsös vagy versengő.
Aki elfogadja önmagát, annak a világ sem ellensége.
Ha nem akarsz megbetegedni…
merj bízni.
A bizalmatlan ember állandóan egy szigeten él, ahol soha, senki nem tudja meglátogatni.
Kapcsolat nincs, mélység nincs, barátság nincs, csak végtelen védekezés.
A bizalom nem naivitás, hanem egy belső engedés, hogy kapcsolódhassunk egymáshoz.
Bizalom nélkül mindenki bezárul, és a lélek is fuldoklik.
Ha nem akarsz megbetegedni…
ne ragadj bele a szomorúságba.
A jókedv, a nevetés, a pihenés, a könnyedség nem luxus, hanem terápia.
A derű helyet csinál az energiának.
Aki tud mosolyogni, annak a teste is könnyebben gyógyul.
A lélek öröme az egyik legerősebb immunerő.
Esprit Du Serpent Blanc

“Az áldás egy belső hozzáállás. Néha az áldás azt jelenti, hogy búcsút mondunk. Németországban az elhunytakról azt mondjuk, hogy megáldották a mulandó világot. Úgyszintén, amikor mérgesek vagyunk valakire és megáldjuk őt ebből a belső hozzáállásból, jót kívánva neki, búcsút mondunk.
Áldásunkon keresztül valami engedélyt kap arra, hogy elmúljon.
Ez az áldás az egyenlők közötti áldás. Összekapcsol és elválaszt bennünket egyidejűleg.” – Bert Hellinger