„Ha nincs pénzed, ne pénzt keress! Ha nincs párkapcsolatod, ne párt keress! Ha nincs egészséged, ne egészséget keress!
Egyszerűen hagyd magad mögött mindezt. Nem kell megoldanod semmit sem, mert az bent tart az energiában, a probléma energiájában. Egyszerűen képzeld el magad egy szabad és boldog emberként, és éld úgy a napjaidat.
Hidd el (vagy ne hidd el), de a boldogság megéléséhez nem kell semmi sem rajtad kívül. Semmire nincs szükséged ahhoz, hogy boldog légy. Viszont, ha nincs valamid, akkor az nagyon boldogtalanná tud tenni. Érzed az ellentmondást? Hát persze, hiszen nem a dolgok hozzák el a boldogságodat, hanem a boldogságod hozza el a dolgokat az életedben.”- Kiss Balázs Kunó

A barátságtalan légkört árasztó embert taszító, láthatatlan örvény zárja körül.
A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti. A panaszkodás vámpirizál, tehát ösztönösen elzárkóznak tőle.
A félelem és az elkeseredés betegséget okoz, és balsorsot idéz fel.
A sérelmeit, fájdalmát, rossz állapotát maró szavakkal megfogalmazó, elégedetlen, türelmetlen ember folytonosan ismételt, szuggesztív dühkitöréseivel saját helyzetét teszi elviselhetetlenné, s előbb-utóbb végzetes bajokat zúdít magára. Ezért:
Soha senkihez ne legyünk barátságtalanok, még gondolatban sem!
Ne panaszkodjunk!
Ne engedjük át magunkat az elkeseredésnek és félelmeinknek!
Kerüljük a gonosz, maró, elégedetlen gondolatokat és meghatározásokat!”
Szepes Mária

„Megdöbbentően sokan hiszik, hogy akkor spirituálisak, amikor csak és kizárólag jó dolog történik velük, ha állandóan a szeretetről beszélnek, és mindent elfogadnak.
Hogy akkor igazán spirituálisak, amikor tisztító kúrát végeznek, illatos füstölőket gyújtanak, jógáznak, mantráznak, mudráznak, elolvassák a heti csillagállást, megosztanak egy szívbemarkoló Müller Péter bölcsességet, miközben tettek nélkül hátradőlnek egy hazug életben.
A spiritualitás ezzel szemben az, amikor fellapátolod a trutymót magadból, szembenézel magaddal, a félelmeiddel, az árnyékos oldaladdal, és nem kábítod tovább magad.
Nem fordulsz el többé Önmagad elől, hanem lefejted magadról a hazugság vakságban tartó hályogát és önmagadat rehabilitálva, önmagad partnereként, nem másra mutogatva, felállsz a földről és Önmagadra találsz.
Ez persze nem sétahajózás, de ez is a spiritualizmus része.”
Sóvári Mónika

„Az élet nem egyszerűen megtörténik veled – minden egyes dolgot annak megfelelően kapsz, hogy te mit adtál.” – Rhonda Byrne

„Azok az emberek bántanak folyamatosan másokat, akik boldogtalanok. A legreménytelenebb boldogtalanok… akik már beletörődtek helyzetükbe.
Jusson eszedbe, amikor újra és újra próbálnak sebet ejteni rajtad: akivel szemben állsz, a hangos és indulatos szavak mögött, egy elveszett ember. Aki belül küszködik. Hazamegy, és azt érzi, utál mindenkit, és ez az érzés szüntelenül feszegeti mellkasát, ki akar robbanni!
Akik gyűlölik az embereket és a Világot, azokat nagyon sokszor összetörték… és ezt a fájdalmat nem tudták kezelni, képtelenek voltak elengedni vagy továbblépni belőle.
Nem tudtak megbocsátani és szépen lassan pontosan olyanokká váltak, akik ilyenné tették őket… A körforgás beindult.
Így hát dühöngnek… életük végéig, és sokszor észre sem veszik, hogy az, akit a legjobban gyűlölnek, nem más, mint saját maguk. Éppen azért, mert képtelenek voltak megoldást találni erre a megsemmisítő érzésre… míg azt látják, hogy sokan annyi csalódás után is tudnak még mosolyogni. Ők érzelmileg már más szinten járnak.
Jobb az ilyen emberek sértései mellett elsétálni, tudva, hogy minden észérv felesleges, és tudva azt is, hogy nélkülünk is épp elég felkelniük és minden nap megküzdeniük saját magukkal.
A megbocsátás, az egyik legnehezebb és legfontosabb lecke, mert e nélkül minden, amit a boldogságunkért tettünk, hiába való volt. Hiszen sérülni mindig fogunk, ezt nem kerülhetjük el biztosan soha. Az viszont, csakis rajtunk múlik, hogy benne ragadunk, cipeljük magunkkal vagy felszabadítjuk a lelkünket a keserűség terhe alól, elengedjük, és hagyjuk messzire szállni, mint egy léggömböt…” – Manna OWell

„Tudod, én már nagyon meggondolom.
Az igeneket is és a nemeket is. Nem a fejemmel, a szívemmel gondolom meg.
Már nem ugrok sem füttyre sem tapsra, a magam mértéke szerint haladok.
Néha előre szaladok, máskor lelassítok és félreállok. Megválogatom, kire hallgatok. Ha sírnom kell, sírok, ha nevetnem kell, nevetek.
Az útitársakat elengedem, a titkokat megtartom.
Ha ideje van, felteszem a kérdéseket.
Ha ideje van, kimondom a válaszokat. Igen. Nem.”
Gurabi Márta Eszter