– Kopp,kopp! – kopogott a Szeretet a Harag szívkapuján.
– Ki az? – kérdezte a Harag.
– Én vagyok a Szeretet! – hangzott kintről a válasz.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte nem túl barátságosan a Harag.
– Tűnj innen, nincs szükségem rád! – rivallt a Szeretetre.
– Kérlek, ne küldj el, beszélgessünk! – kérte Szeretet a Haragot.
– Nekem semmi beszélni valóm veled, hagyj békén! – mordult Szeretetre a Harag.
– Ki bántott, kire haragszol ennyire? – érdeklődött kedvesen a Szeretet.
– Nem mindegy az neked! – förmedt a Harag a Szeretetre.
– Talán segíthetek, de kérlek csak egy kicsit engedj magadhoz közelebb! – kérlelte a Szeretet a Haragot.
– Hát, nem érted!? Senkivel sem akarok beszélgetni, s nincs szükségem senkire, hagyjál végre békén! – ordított most már a Harag.
– Jól van! Nem kérdezlek többet arról, hogy ki bántott, s mi szomorúságodnak, haragodnak oka, de szeretnék kérni tőled valamit! – mondta a Szeretet.
– Rendben, de ígérd meg, hogy utána békén hagysz, s elmész! – válaszolta a Harag, remélve, hogy végre lerázza magáról a hívatlan vendégét.
– Ígérem! – hangzott a felelet, miközben Harag egy lépéssel közelebb engedte magához a Szeretetet, aki így beléphetett szívkapuján.
Szeretet érezte a Harag lelkének mélységes fájdalmát, csalódottságát, de bízott abban, nem hiába kopogtatott be a Haraghoz.
– Nos! Amit kérnék tőled Kedves Harag, az nem más lenne, mint hogy bocsáss meg azoknak, akik ellened vétettek, akár szóval, vagy cselekedettel, s lépj tovább sérelmeiden!
– Miért kellene megbocsájtanom? Nem én okoztam a sok fájdalmat másoknak, hanem éppen fordítva történt! – értetlenkedett a Harag.
– Ennek több oka is van! Először is, mert Te jobb vagy azoknál, akik megbántottak! Másodszor, nem élhetsz örök életedben haraggal szívedben! S azért is, mert ha megbocsájtasz, akkor lelkedben újra lesz helye a szeretetnek, s képes leszel tovább menni az Úton, amit a Jóisten neked szánt. Tudom, nem könnyű! De ki ígérte, hogy az lesz? Hidd el, Mindenkinek megvan a maga keresztje, kinek ilyen, s kinek olyan! Még azoknak is, akik nem mutatják, s mosolyuk mögé bújnak. Hát, vegyél magadon erőt, bocsáss meg, merj változni, s változtatni gondolataidon, életeden! Hidd, hogy vannak, s történhetnek csodák, tárd ki szíved kapuját, s engedd a Fényt lelkedbe! Te döntesz, hogy kulcsra zárod szívkapudat, vagy tovább lépsz, s esélyt adsz az újrakezdéshez! Senki nem dönthet helyetted! Ehhez kívánok neked erőt, és tisztánlátást! – mondta a Szeretet kedvesen, majd egy lélekölelés után kilépett a Harag szívkapuján.
A Harag még jó ideig maga elé bámulva ült kedvenc foteljában, s csak töprengett az elhangzottakról, miközben mintha valami különös érzés kerítette volna hatalmába. Ő maga sem értette még, de érezte ahogy melegség árad szét lelkében.
Másnap reggel kinyitotta szívkapuját, engedte, hogy a Remény legfényesebb sugarai lelkébe hatoljanak, s újra mosolygott, míg a Szeretet előző este ott hagyott üzenetét olvasta, melyben ez állt : „Szeress, hogy mások is szerethessenek! „
