GONDOLATOK kategória bejegyzései

A várakozás fényében


„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” – Pilinszky János

Kezd lelkesen a napod!

Recept egy jó naphoz:
– 1 db. türelem
– 2 csésze jóság
– 4 kanál jóakarat,
– 1 csipet reménység
– 2 maroknyi tolerancia
– 1 adag bölcsesség
– 2 adag jókedv

Elegyítsd a hozzávalókat, és kezd el lelkesen minden napod. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Szeresd, tiszteld, becsüld magad!


Sétálj el azoktól az emberektől akik csak lehúznak. Sétálj el olyan harcoktól, amiknek sohasem lesz vége. Sétálj el attól, hogy olyan emberekért tegyél, akik nem értékelnek. Minél többször sétálsz el olyan dolgoktól, amelyek a lelkedet mérgezik, annál egészségesebb leszel. Szeresd, tiszteld, becsüld magad. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Befogadás és adás



„A befogadás az, amit nem tanítanak meg gyerekként senkinek, éppen az ellenkezőjét tanítják generációról generációra. Ne fogadj be! Drága ajándékot ne fogadj el! Dicséretet ne fogadj el, mert biztos hátsó szándék van mögötte! Ne nevess annyit, mert sírás lesz a vége! Ismerősek?

Nem tudjuk, hogyan kell befogadni és amikor az univerzum adni akar valamit, valakin vagy valamin keresztül, vagy akár csak oda teszi eléd a semmiből, zavarba jössz nem tudod mit kezdj vele, ellenállsz, elutasítod vagy áldozattá teszed magad, hogy elfogadhasd!
Hány helyen tetted magad áldozattá, hogy befogadhass – lehetőségeket, munkát, párkapcsolatot, pénzt, szexet, ajándékot stb…
Ránéznél most ezekre és befogadnál mindent, amit valaha elutasítottál anélkül, hogy megítélnéd őket?
Milyen ítéletet használsz, ahhoz, hogy befogadhass? Eltörölnéd ezeket most végleg?
Megnéznéd, hogy mekkora ajándék vagy másoknak és mennyit adhatsz nekik, azzal, ha elfogadod tőlük, amit adnak neked?
Hányszor esett rosszul, mikor elutasították, azt, amit adni akartál másoknak, mikor magadat akartad odaadni ajándékként? Mások ugyanezt érzik, mikor te utasítasz el!
Hajlandó lennél a befogadás és adás lenni egyszerre?
Hajlandó lennél, az az ajándék lenni a világnak, aki te vagy valójában?” –   Dr. Dain Heer

Törődj többet szeretteiddel!

„Annyi mindent tehetünk egy ember boldogságáért. Megdicsérhetjük, megkérdezhetjük hogyan érzi magát, írhatunk neki valami szépet, megölelhetjük. Csak úgy általában törődnünk kellene egymással. Az apróságok is sokat jelentenek.”

Teremtő vagy

Ügyelj a gondolataidra!

Ami belőled kiáramlik, az visszhangra lel és visszaáramolva megsokszorozza életedben mindazt, amit érzel és gondolsz. Ezért fontos, hogy mindig pozitív gondolatokat tarts fenn. Testük miden sejtje reagál arra, amit agyunk mond, a negatív gondolatok gyengítik az immunrendszert – a pozitív gondolatok emelnek, gyógyítanak.


Engedd meg magadnak, hogy elengeded azt, ami bánt…
Engedd meg magadnak, hogy megtapasztalj új dolgokat…
Engedd meg magadnak, hogy mindent, amit csinálsz teljes szívvel csináld…
Engedd meg magadnak az örömöt…
Engedd meg magadnak, hogy boldog légy…

Dicsérd meg ma magad pozitív gondolatokkal. Légy megengedésben és az pozitív dolgok elkezdenek áramolni feléd.

Higgy önmagadban, s akkor valóra válhatnak azok a dolgok, amiket már régóta tervezel. Csinálj minden nap valami olyat, amivel igazán szeretsz foglalkozni, hogy a lelked szeressen benned lakni. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Hol tartasz most az önmunkádban?

A tudatos harmónia, boldogság, béke és szeretet érdekében kezdd el most az alábbi cselekvéseket:

1) Olyanokkal töltsd az idődet, az életedet akik megérdemlik.

2) Problémák nincsenek, csak: Lehetőségek, Kihívások, Feladatok, Helyzetek.

3) Mindig legyünk őszinték önmagunkkal és ember-társainkkal.

4) Többnyire a saját igényeidet és szükségleteidet tartsd elsődlegesnek.

5) Az légy, aki vagy, érezd jól magad.

6) Engedd el a múltat és élj a jelenben, maradj félelemmentes a jövőre „várva”.

7) Ha tévedtél, vagy hibáztál, akkor javítsd ki, és ha kell kérj bocsánatot.

8)Bocsáss meg magadnak és másoknak is a korábbi vélt vagy valós sérelmekért.

9) Tanuld meg és gyakorold a bocsánatkérés 4+1 lépését: 1) fájdalmunk kifejezése: „sajnálom”, 2) a felelősség vállalása: „hibáztam” 3) a kárpótlás: „mivel tehetném jóvá a történteket?” az elismerő szavak (szeretünk, megelégedésünk érzékeltetésére), a szívességek („a tettek beszélnek”), ajándékozás, minőségi idő biztosítása a másik iránti figyelemre, gyöngéd testi érintés (nemcsak házastársakra vonatkozik). azaz az 5 szeretetnyelv gyakorlása 4) az őszinte megbánás: „ígérem, nem fordul elő többé”. 5) a megbocsátás kérése: „meg tudnál bocsátani?”. Tehát a sértő fél szeretné a kapcsolatot helyrehozni.

10) Folyton keresd a boldogságot: elsőként önmagadban, majd ezt követően mások társaságában is.

11) Mindig alkoss, cselekedj, tégy önmagad és az embertársaid érdekében.

12) Mindig légy tettre kész, ha kell akár annak árán is, hogy ki kell lépned a komfortzónádból.

13) Ha egyedül élsz, akkor is törekedj az ideális társ és párkapcsolatra, tegyél érte, dolgozz rajta, Kérd és megadatik.

14) Bárkivel találkozol, tudd, hogy annak oka van: figyeld meg, hogy mit tanulhatsz az illetőtől.

15) Próbálj meg naponta legalább 1%-al jobb lenni, mint az előző nap, tegyél többet önmagadért és embertársaidért, szolgáld őket, okozz nekik örömöt.

16) Maradj ítéletmentes és pletykakerülő – minden visszaszáll! (ezek mind negatív energiák!)

17) Hagyd abba az önsajnálatot és a panaszkodást.

18) Élj úgy, hogy a felesleges magyarázkodásoktól előre megkíméld magad.

19) Segíts másoknak magasabb energia-szintre kerülni – mosollyal, jókedvvel, vigasztalással, minőségi idővel, biztatással, dicsérettel, elismerő szavakkal, szívességekkel, testi érintéssel -, minthogy te lekerülj a gyengébb energiaszintekre.

20) Kutasd, vedd észre és örülj az élet apró csodáinak, szépségeinek, melyekből rengeteged felfedezhetsz.

21) Legyél mindig az áramlásban: vágyakozz őszintén elérhető dolgokra, elérhető boldogságra és tegyél érte: Kérd és Megadatik.

22) Légy a teljes felelősséged tudatában: mindig vállald minden gondolatod, szavad és tetted.

23) Ha változtatni szeretnél a jelenlegi életeden, akkor változtass a hozzáállásodon.

24) Mindig arra figyelj, arra gondolj és azután vágyakozz, amit tényleg szeretnél megkapni.

25) Mindig légy hálás és tudj köszönetet mondani.

26) Ha úgy érezzük, hogy bárki lelkiismeret-furdalást okoz, azonnal kérdezzük meg őt: Bűntudatot akarsz nekem okozni?

27) Képzeld el: mindenki nyakában ott lóg egy Tábla: Éreztetsd, hogy fontos vagyok!

28) Önbecsülés – nagyon fontos – Szeretem MAGam, elfogadom MAGam olyannak, amilyen vagyok!

29) Erő + Kitartás + Akarat – ez mindenkiben ott van!

30) Hit + Vágy + HÁLA ez a három együtt bármit megteremthet (mindig olyat kérjek, ami nekem és embertársaimnak is jó )

31) Mindenki a mi saját tükrünk: ezek tények, amit bárki megtapasztalhat!

32) Amit adsz, azt kapod vissza! ( többszörösen ) Figyelj a sorrendre és az adás minőségére!

33) Te is teremtő vagy: gondolat, érzés, vágy, szó és tetteid erejével! ( ha hiszed ha nem! )

34) Napi fél óra szellemei táplálék: könyv, hanganyag, film – ami lélekemelő!

35) Maradj ítéletmentes! És pletykakerülő – minden visszaszáll! (ezek mind negatív energiák!)

A spirituális életvitel áldás! Szeretettel, léleköleléssel.

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

POZITÍV LÉTRE HANGOLÓ MANTRÁK


„Minden nap, minden téren egyre jobban érezem magam.”
„Elfogadom, ami van. Elengedem, ami volt. És hiszek abban, ami lesz.”
„Azzá válok, amit gondolok.”
„Nem halasztom holnapra azokat a dolgokat, amiket ma el tudok intézni.”
„Ma is teszek egy lépést a céljaim megvalósításáért.”