Május van – úton van a lélektársad feléd.

Érzelmek tengerén. 

A lélektársi találkozást a  sorsszerűség hatja át.  Ha ez neked megadatik, akkor mát sohasem fogsz többé ugyanúgy viselkedni, mint azelőtt. Mert ez a találkozás megváltoztat: felébreszt és letisztít – meglátod általa az utad.

„A lélektárs mindig úgy érkezik, mint egy szemfelnyitó viharos hurrikán.” – T.D.

Ő az, aki szavak nélkül is megért, ő az aki tanítani jött, és tanulni. És ha sikeresen végezte a dolgát továbbáll… elfelejtett emlékeket és képességeket hoz elő,belőled.
Nem minden lélektárs szerelmi kapcsolat, lehet egy lélektárs egy barátnői ismeretség is. A legtöbbet azonban a  lélektársi szerelemből tanulhatsz.
A lélektársak  egymáshoz nagyon közelálló rokonlelkek. A Lélektárs különbözik az Ikerlángtól. A lélektársak azért kerültek össze, mert hasonló típusú karma kiegyenlítésén, és ugyanannak a csakraenergiának a kifejlesztésén dolgoznak.
A Lélektársak közötti vonzalom a szent munkán és az önmegvalósítás útján alapul.
Egy lélektárs olyan, mint saját visszhangunk az anyagban, aki ugyanazon a feladaton munkálkodik, hogy Isten egyik tervét megvalósítsa. Sok esetben várnak az újraegyesülésre, hogy segíthessék egymást
Lélektársból lehet több is, olyan lelkek, akikkel már sokszor találkozhattunk is előző életeinkben. Ezért is tűnnek rögtön az első látásra nagyon ismerősnek…

Engedd be őt az életedbe, segítőként érkezik hozzád.

Csodás kapcsolódást!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum.
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – opciók, lehetőségek. Sorselemzés – személyes évek. Rezgésszint emelés – oldás, blokkoldás.