Nehéz próbatétel

Veszteségfeldolgozás – ezoterikus gyászterápia.

“Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment.
A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk.” – Bagdy Emőke


Az általam alkalmazott  gyászterápia  során végigvezetem a gyászolót a gyász ama bizonyos  öt fázisán. Egy éven belül hónapról-hónapra segítség  abban a terápia,  hogy a mély gyász állapotából visszanyerd az eredőt, és újra aktív életet élhess. https://asajah.hu/gyaszfeldolgozas/
A foglalkozások órás kivitelben elérhetők, tartalmaznak terápiás beszélgetést, javaslatot, ajánlatot, hogyan tudod személy szerint a gyász fájdalmát enyhíteni. Ezt követi egy vigasztaló angyalozás – első lépésben  a Fény hazába emelés, kapcsolatfelvétel, kommunikáció- a továbbikba pedig egy meditáció lélekbeszélgetés elhunyt szeretteddel, valamint egy energetikai oldás történik.
A gyászfeldolgozás nem egy alkalom, érdemes minden fázishoz időpontot kérni – minden találkozáskor más és más érzelmi oldás történik.  A lelki megnyugvás, a veszteségfeldolgozás hosszabb folyamat. Veled tartok, melletted leszek, számíthatsz rám,  ha időről-időre felkeresel. Tapasztalatból tudom, mert átéltem, megéltem, hogy ez egy igen nehéz próbatétel.
Szeretettel várom azokat a Hölgyeket veszteségfeldolgozásra, akik ilyen traumán estek át, és egyedül nehezen birkóznak meg a gyász fájdalmával, mélységes lelki terhével. Léleköleléssel, őszinte együttérzéssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu