” NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.
Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.
Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…
Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült ‘racionális’ kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz. (…) Az igazi szeretet nem múlik el soha. Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök. ” – Müller Péter

Dr. Mark híres onkológus volt. Egy nap egy fontos konferenciára repült egy másik városba, ahol orvosi díj kitüntetést kellett volna kapnia. Egy órával a felszállás után azonban vészleszállásra került sor a legközelebbi repülőtéren.
Az orvos bérelt egy autót, és elindult a konferenciára.
Azonban röviddel indulás után az időjárás megromlott,
és erős vihar kezdődött.
A szakadó eső miatt az internet eltűnt a böngészőről,
az ellenkező irányba fordult és eltévedt.
Két óra vezetés után rájött, hogy nem tudja hol van.
A telefon lemerült, éhes volt és rettenetesen fáradt,
ezért úgy döntött, szállást keres.
Végül a nagy pusztaságban egy kis házra bukkant.
Kiszállt a kocsiból és bekopogott az ajtón.
Egy nő nyitott ajtót.
Elmagyarázta a történteket, és megkérte, hogy használhatja-e a telefont. A nő azonban azt válaszolta, hogy nincs telefonja,
de bejöhet, és megvárhatja amíg javul az idő.
Az éhes, ázott és fáradt orvos elfogadta az ajánlatát és belépett.
Az asszony forró teát adott neki, és azt mondta , hogy imádkozni fog.
Dr. Mark mosolyogva azt mondta, ő csak a szorgalomban hisz.
Miközben az asztalnál ült és teát ivott, a gyertyafényben ,félhomályban nézte a nőt, amint a kiságy mellett imádkozott.
Az orvos megértette, hogy a nőnek segítségre van szüksége,
ezért amikor befejezte az imát, megkérdezte tőle:
– Mit akarsz Istentől?
Gondolod, hogy Isten valaha is meghallgatja az imáidat?
A nő szomorúan elmosolyodott, és így szólt:
– A kiságyban lévő baba a fiam, aki ritka típusú rákban szenved, gyógyítható, de csak egy orvos van, akinek Mark a neve, aki meg tudja gyógyítani, de nincs pénzem rá,
és Dr. Mark egy másik városban él.
Isten még nem válaszolt az imáimra, de tudom,
hogy meg fogja tenni… és semmi sem fogja összetörni a hitemet.
Dr. Mark megdöbbenve, elvesztette beszédkészségét, sírva fakadt.
– Nem tudom hogy Isten volt, vagy a karma…
Eszébe jutott minden, ami ma vele történt: a repülőgép -baleset, a szakadó eső és az, hogy eltévedt; és mindezt azért, mert Isten nem csak válaszolt a nő imájára, hanem lehetőséget adott neki, hogy kikerüljön a nehéz anyagi világból.
Mindenki maga dönti el miben hisz, de fontos hogy higgyük.
Legyen az Isten, karma, magunkban, álmainkban vagy a szerencsében. – Egy Dénes naplója

“Mindnyájunknak vannak hibái. Egyikünk sem közelíti meg a tökéletességet, még messziről sem, és azt kívánjuk, bárcsak jobbak lennénk. Azonban tudnod kell, hogy Isten úgy szeret, ahogy éppen most vagy, és irántad való szeretete soha nem lesz kisebb.” – Joyce Meyer

„Amikor megértjük, hogy félni pontosan ugyanannyi energiába kerül, mint hinni, megnyugszik a lelkünk.
A Jóistent szívünk közepébe helyezzük és megismerjük az őszinte szeretet feltöltő erejét. Amikor ima kerül a szánkra, bekopog hozzánk az élet és végre egymásra találhatunk.
Megérkezik a remény, lesz bátorságunk az örömhöz, és megtanuljuk lekapcsolni a félelmeinket. Megérkezik a hálaérzet és megváltoznak a dolgaink. Önbizalom és derű kerül a szívünkbe. Rájövünk, hogy a mosolygás, nevetés, viccelődés, kedvesség, mind olyan viselkedések, melyeket bátran megoszthatunk másokkal, amikor észleljük őket. Ezzel nem csak saját magunk, hanem mások egészségét és boldogságát is erősíthetjük.
Bízni kezdünk megérzéseinkben, mert ezek a Jóisten jelei. Meglátjuk a szépet ott, ahol mások semmit nem látnak, és megérezzük a szeretetet ott, ahol mások semmit nem éreznek. A kis dolgok felértékelődnek.
Egy gyertya fénye szívünkbe világít, imával minden jót kívánunk, gyöngéden szívhez ér a szó, menedéket nyújt a természet, és egy ölelés minden szomorúságunkat feledtetni tudja.” – Deverdics Éva