Hívd a Nyár angyalát!

Tubiel, a Nyár Angyala

“A harmónia a Szeretet másik neve – mert ez az egyetlen olyan létállapot, ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt, hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk. ” – Müller Péter

A nyár a gyors növekedés, a mély szerelmi egyesülés, és az erő évszaka. Az ebben az időszakban végzett mágia elhozza számodra a szerelmet, a szépséget, a védelmet, a fizikai energiát, a bátorságot.

A nyár uralkodó Főangyala:Tubiel angyal – kérd a segítségét annak érdekében, hogy a harmónia uralja napjaidat. A nyár színei: zöld, kék, rózsaszín és a sárga vibráló árnyalatai használd ezeket a ragyogáshoz!
Szeretnéd a maximumot kihozni a nyaradból? Ez a nyár legyen más, a többihez képest? Nagy dolgokra vágysz? Bármi is legyen óhajod tárgya, Tubiel, a nyár angyala számára nincs lehetetlen! Mindegy, hogy szerelemre, szenvedélyre, változásra, szépségre vagy pénzre vágysz, a nyári angyalának “lehívásával” biztosíthatod kívánságaid megvalósulását. érd a segítségét annak érdekében, hogy a harmónia uralja napjaidat.  Kérd meg ezt a csodás angyalt, hogy a segítőd legyen: “Tubiel, varázsold elő nekem idén álmaim nyarát, ami a szívem leghőbb vágya!”
Aki keres, az talál: Sokan vágyakkal, célokkal ugranak neki a nyárnak. A leggyakrabban azt tervezzük, hogy most rendesen kiszórakozzuk magunkat, elutazunk külföldre, megismerkedünk életünk szerelmével, mert úgy gondoljuk, hogy a nyár az önmegvalósítás időszak.
Mivel jellemzően ilyenkor történnek apró csodák az emberekkel, ezért nem véletlen, hogy arra vágyunk, hogy velünk is ez történjen, ám az egészből nem lesz semmi, ha nem használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket.
Ha esélyt látunk a vágyaink beteljesítésére, akkor azt vegyük komolyan, ne kételkedjünk az eredményben, hanem higgyük el, hogy megtörténhet az, amit szeretnénk, és tegyünk érte, mert nyáron se hullik az ölünkbe az, amit szeretnénk.
Lehet, hogy csak egy kevéske erőfeszítésre lenne szükségünk. Például, ha szerelemre vágyunk, akkor ne a négy fal között várjuk, hogy az udvarló becsengett, hanem utazzunk el, mozduljunk ki esténként, és néha imádkozzunk a Nyár Angyalához Tubielhez, hogy támogasson bennünket varázslatos energiájával.
Ha Angyalmágiát szeretnél tanulni, vagy angyalszertartást szeretnél végezni (Minden hónapban angyaltanfolyamok!) keress meg – szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – auraolvasás
Energetikai tisztítások:csakra-aura harmonizálás, energetikai szint emelés
Rontáslevétel
Tértisztítás
Halottkommunikáció
Angyalmágiák – Angyalterápiák – Angyal tanfolyamok
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 0620 278 26 12
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3/

Ezt minden nap megengedheted…

Arcmasszázs Neked, mert megérdemled! Egy félórás ‘én-idő’, amit magadnak minden nap megengedhetsz. Tanulni sem nagyon kell, nézd meg a képet, gyorsan elsajátíthatod hogyan csinálhatod. Kozmetikushoz sem kell járnod, otthon is kényeztetheted magad.

Ellazítja a fáradt izmokat, a zsigerekig hat – a nyirokpontok érintésével! – segít a teljes méregtelenítésben.
Nemcsak méregtelenít, de energetizál is egyben. Frissít, s fiatalít – bízz benne, hogy újra Önmagad lehess! Varázslatos formában leszel: állásinterjú előtt is, vagy ha egy csodás esti programot tervezel a kedveseddel.
Nyerő leszel – Ragyogni fogsz, minden nap alkalmazhatod.

Gyengéden maszírozd be a kedvenc krémedet – finoman ellazítja a fáradt izmokat, kellemes és nyugtató hatású. egy kis spah élmény neked, ha szereted. Kiváló regeneráló – minden nap lehet!

Évek óta használom az esti arcmasszázst –  kozmetikushoz nem járok – sokfélét kipróbáltam már, az olivás lett a kedvencem. A krémet ásványvizes alapból viszem fel, a tégelyben pedig egy rendszeresen feltöltött rózsakvarc kristályt tartok – így energetikailag is rendben van.
Az arcmasszázst érdemes fekve végezni, nyugodt testtartásban, akár meditálhatsz is közben, kalandozhatsz, álmodozhatsz a relaxban.  Közben akár a kedvenc zenédet is felteheted, a nyugalom sikeres lesz. Újítsd meg magad a nyári randevúkhoz!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász–angyalterapeuta

Figyeld az utad…

Ha összefutsz egy buddhával, akkor szerencsés vagy. Ha szerelembe esel egy buddhával, akkor áldott vagy. De ne csak hallgasd a szavait. Kövesd az utat, légy az úton! Arra figyelj, ahova mutat, ne az ujját kezdd imádni. Azt nézd, amire mutat! –  Osho

A 109. utas

https://www.youtube.com/watch?v=V6CkpoFq-YA&feature=share&fbclid=IwAR1qLen12tTDbeh46rOYR7nImxkFdkFRUqQ7vPCpxfBJqCyHnYGji9bmxfY

A fiatal és csinos Claire pszichoterapeutaként dolgozik. A doktornőt egy repülőgép-szerencsétlenség túlélőinek kezelésével bízzák meg, hogy segítsen az embereknek feldolgozni a traumát.
Érdekes módon, amikor felidézik a baleset körülményeit, az utasok egy része valami robbanásról beszél, ám a hivatalos vizsgálat erre nem tesz semmiféle utalást. Az egyik utas, Eric felkelti Claire érdeklődését, szerinte a férfi tudja, mi történt. Miközben kapcsolatuk románccá alakul, egyre több túlélő tűnik el titokzatos körülmények között. Claire magánnyomozásba kezd, hogy kiderítse, mi történt.

Tisztulj, emelkedj – relaxálj, töltődj, pihenj!

Pozitív energiával feltöltő, tisztító meditációs zenék!

Tisztítsd meg az elmédet a negatív blokkoktól, az aurádat a szennyeződésektől. A rezgésszint emelő zenék hallgatásával emelheted a rezgésszintedet. Érdemes egyet kiválasztani, s azt két hétig hallgatni, fekve, csukott szemmel, sztereó fülhallgatóval, meditációban.  Válaszd azt, amelyik jobban tetszik. A solfeggio frekvenciákkal emelkedettebb létállapotba kerülhetsz.

 

Ha kapcsolatra vágysz…

Akit az Isten is neked szánt, azt az ördög is utánad tolja talicskán! – kedvenc mondásomat idézem megint.

Ha már elengeded a sérelmeidet, ami az előző kapcsolatban történt veled,ha már feldolgoztad a történteket, ha már elgyászoltad a fekete napokat…akkor elkezdheted felépíteni újra a lerombolt, leomlott személyiséged. A Nőt! Igen, így nagybetűvel – azt aki benned él, azt aki alig várja, hogy újra felszínre törjön és éljen! Élvezze az életét,  a nő létét, élvezze mindazt, amit megérdemel, amire leszületett.

Tudatosan jobban haladsz, inkább a tudatalatti blokkokkal lehet a baj. Onnan nem sikerül törölnöd, onnan nem megy továbblépni… Mindezeket a belső keserű érzéseket törölheti egy szívcsakra tisztító harmonizálás. Higgy magadban, és bízz a belső munkádban. Jelentkezz bátran, hogy segíthessek Neked. Ez a program felszabadító érzéssel tölthet el – oldás energiája felszabadítja a negatív programokat.


Kezdj új életet! Nem egy és nem kettő hölgy ismerősöm keresett meg azzal, hogy nem tudnak kapcsolódni senkihez. Valójában tele voltak haraggal, elfojtott dühvel, fel nem dolgozott, megemészthetetlen sérelemmel. Ilyenkor az aura is tárolja a negatív emlékeket. A szomorúság, a harag fekete energiákat szül, fájdalomtestet épít, keserűséget eredményez. Az aura kisugárzása gyengül, a saját személyes rezgésének ereje csökken, a szeme csillogása is megfakul. Az energetikai tisztítás után mindez ragyogássá alakul.
Egy kapcsolatot lehet teremteni, és bevonzani is annak, akinek van célja, elképzelése milyet akar. Ha nem vagy büntiben, nem vétettél az előzőekben! – akkor hamarabb jöhet az igazi. Néha nagyon nehéz kivárni, van amikor hosszú évekre nyúlik a tisztulás  – én is büntiben voltam sokáig…de aztán megérkezett az Emberem, érdemes volt várni. Azóta boldogságosság van!

De milyen is legyen… Van aki még nem is tudja mire vágyik – csak egy ‘normális’ legyen – mondjátok sokan nekem. De mi az a normális a te olvasatodban. Fogalmazd meg előbb, hogy mit szeretnél, gondold végig milyen kapcsolatot építenél, miről szólna az a társulás? Ha neked nincs fogalmad róla az Univerzum is honnan tudná, hogyan vonzanál, ha te sem tudod mit akarsz… Ilyenkor általában nem jön senki – szinte észre sem vesznek sokan. Vagy csak ugyanolyan bolyongó lélek kapcsolódna, aki szintén nem tudja mit akar…szerencsétlen társulás. Jobb bele sem gondolni micsoda fájdalmas csalódást hozna egy ilyen kapcsolódás. Hiszen akinek nincs semmilyen, nem tud annak a másiknak semmit se…üres, semmiről se szóló kalandot takarhat csak az ilyen.

Tisztítás és angyalozás is jó megoldás! Érdemes és jó lehetőség a boldogság angyaloddal is felvenni a kapcsolatot ez ügyben. A pozitív kisugárzás, a tiszta aura csillogóvá varázsol. A saját személyes rezgésed emelkedik, pozitívra tágul az energiatered. Minta mágnes olyan embereket vonzol, akikre számítani lehet.
Ajánlom szeretettel az energetikai tisztásokat: csakra-aura harmonizálást, rezgésszint emelést, szívcsakra oldást, elengedő fehér mágiát, és a szerelem bevonzást angyali energiákkal Neked! Még akkor is jöhet szeretet kapcsolatot az életedbe, ha nincs karmikus leckéd mással, s valójában tiszta a karmaköröd. A lehetőség, hogy boldog kapcsolatot teremts rajtad is áll. Ha te komolyat szeretnél olyan jön, ha flörtre vágysz azt kapod meg, ha együttélést tervezel csakis azok keresnek meg, akik hasonlóan gondolkodnak ez ügyben.
Fontos, hogy tudd, teremtő vagy – minden vizualizációs program agykontroll. Minden kimondott szó beégetődik abba bizonyos  mátrixba és vonzásnak indul. Ha sajnáltatod magad, sajna nem történik semmi se. De ha szentelsz magadnak több és nagyobb figyelmet elérheted azt, akire vágysz, aki neked teremtetett. Megkaptam, de rendesen – karmikus kapcsolatot a javából! – amely a ‘kidolgozás’ után  a karmakiegyenlítődés révén, szeretet-szerelemmé alakult át az évek során. Sokat tanított, sokat adott, sokat tanultunk, tanulunk egymástól. Azt vallom, hogy a tökéletes párkapcsolatot nem megtalálni, hanem kiépíteni kell, azaz lehet sok-sok pozitív hozzáállással.


A belső arany angyalod tudja az igazi válaszokat, bizony! A konzultáció alatt mély beszélgetésekre számít a lelkeddel – megnézzük miért nincs vonzás, és mi a megoldás. Olyan spéci terápiákat is ajánlok Neked, amivel önmagadat könnyedebben összerakhatod és  felépítheted. Használok tarot lapokat, számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, fehér mágiát – megnézzük azt, hogy a teljes képletedben hol áll a holdad, hiszen ez az eredeti női személyiség nem a napjegyed., valamint a lilith-holdadat is, ő lenne a fekete alszemélyiséged – majd egy auraolvasásban is részt vehetsz. Ha kell és szükséges kapcsolati rontáslevételt is végzek – van akin olyan átok ül, hogy boldog sose legyen! – ezt le kell tisztítani gyorsan, mindenképpen. Ha pedig szerelemkötésed volt a régivel, azt bizony el kell vágni, de azonnal. Keressetek bizalommal – kamerás skypeon és kamerás mesengeren is elérhető vagyok, leszek.

Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – auraolvasás
Energetikai tisztítások:csakra-aura harmonizálás, energetikai szint emelés
Rontáslevétel
Tértisztítás
Halottkommunikáció
Angyalmágiák – Angyalterápiák – Angyal tanfolyamok
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 0620 278 26 12
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3/

Tibetben a lélek

 


A „Tibetben a lélek” nem útikalauz. Tibetről, történetéről és a buddhizmusról annyit mond el, amennyi ennek a világnak a megértéséhez szükséges. Az alkotó szubjektív belső útját mutatja be. Arra bíztat, hogy iktassunk be zakatoló életünkbe egy csendes pihenőt, szemlélődjünk, ragadjuk meg a természet nagy mozgásait. Kövessük a felhők vonulását és olvadjunk bele Tibet óriási hegyláncok közé zárt magányosságába.
A dokumentumfilm a mágikus-misztikus Tibetbe viszi a nézőt. Spirituális célja van az útnak, eljutni a gyökerekhez, az elemekhez, a CSEND-hez.

https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/tolvaly-ferenc-tibetben-a-lelek-ROLYqLadPX56RwPZ?fbclid=IwAR1rlpjErEdg8Wzi6nZFrXTp0RZx9z-pamMAPpj-qvSVSFSfPZ1fjWMIVj8

Sosincs késő…

Sosincs késő az újrakezdéshez. Mindegy hol vagy, mindegy, merre jártál, hány zsákutcába szaladtál. Az élet az újrakezdésekről szól. Az utazásról. Az út szépségéről. Ha labirintusba tévedtél, lesz egy apró fény, mely kivezet belőle. És ahogy haladsz a fény felé, azt veszed észre, már ki is jutottál. Ha rossz vonatra szálltál, a következő állomáson leszállsz róla. Miért ne tehetnéd ezt az életeddel is? – S.T.

Kommunikációdat érzelmekkel fűszerezd!

H  E  T  I    T A  R  O  T!
Július 6-tól július 12-ig

Anyagi gyarapodás, siker, kreatív ötletek, szerelem is jöhet! A héten magas és jó energiák lesznek – teremtésre kiváló napok előtt állunk. Bátran imagináljunk, cselekedjünk tetterővel, pozitív hozzá állásban.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A Diadalszekér VII. – Kedvező hírek, jó ajánlatok érkezhetnek. Arra gondolj amit bevonzani szeretnél – mert ha rosszra gondolsz, azt  is vonzod. Amire gondolsz az növekedni kezd! Elindíthatsz egy sikeres periódust életedbe. Békülésre, bocsánatkérésre is jó időben lehetsz,  egyeseknek szerelemes üzenet is érkezhet. Felszabadult energiák hevítenek. Szerencsés  a hét eleje – vedd észre, és teremtsd meg a szerencsédet. Erős marsikus energiák hatnak – vitatkozó kedved felejtsd el – veszekedés helyett szövetkezz!
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat. Lakás-pince szellőztetésre remek nap lehet – de ha kedved tartja színházba is mehetsz. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok  a zsírok, olajok lesznek. Hideg-jeges zöld teákkal kedveskedhetsz ma magadnak, és a szeretteidnek. Hajmosásra a hétfő, kedd és szerda jó lesz. Masszázsoknak az egész hét kedvez. A tisztító kúra elkezdésének is jó a hét eleji napok energetikája, de a fogorvosi vizithez is kedvező idő érkezett el. A kertészeti munkáknál az öntözést most hagyd el, mert a most megöntözött növényekben kártevők jelenhetnek meg. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyeknek hozhat szerencsét, sikert a mai nap energetikája.  (A Hold hétfőn a Vízöntő lép át.)

Az Erő XI. – Erődet a teremtésre használd. Munka, tanulásra jó energiák – kedvező lehetőségekkel lephet meg az Univerzum. Ha teszel is érte célodat elérheted, egy jobb új munkalehetőséget is sejtet – csak indulj el, építsd a karriered. Munkahelyeden jobban elismernek, képességeidet kamatoztatni tudod. Feletteseid végre észrevesznek. A Kos-mars egy kis zavar-kavart generálhat – tartsd tisztán az energetikai rendszered, a tudatos jelenlét sokat számít, nagy erőd adhat neked.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. Vízparti sétára, talpmasszázsra, meditációra kiváló a napok energetikája. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. A friss zöld salátákról se feledkezzetek meg, kiváló vitaminforrás.
A masszőrödet bátran felkeresheted, hajvágásra a csütörtök és a pénteki nap kedvezőtlen lehet. A kertészeti munkáknál csütörtök, péntektől kedvező lehet a locsolás és a fűnyírás. A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek, ha tesznek is érte. (A Hold csütörtöktől a Halak jegyében lesz.)

A Csillag XVII. – Hittel teremts, add bele minden pozitív erődet. Néha áldozatot, kompromisszumot is kell hoznod azért, amit elérni szeretnél, de tudod jól, hogy mindig megéri. Július 12-én, vasárnap a Merkúr bolygó újra előreindul – kommunikációk segítő lesz, a hozzá tartozó dolgok is végre, előremennek, a blokkok, akadályok oldódnak. Szerencse csillagod felragyog – az égiek veled, hagyd, hogy vezessenek. Figyelj a jó ötleteidre, amit neked üzennek. A feszült energiák ellenére jó kedvben telhet a hétvége. Mindig az igaz, ami számodra igaz – őrizd meg a lelki békédet. A nagyobb döntéseket ha tanácstalan vagy inkább haladsz el későbbre. Ha nem látsz tisztán tarot elemzéssel kereshetsz, konzultációs időben.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. Ügyintézésnek, testedzésnek, lomtalanításnak kedvező a hét vége energiája. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Az idény gyümölcsöket fogyasszátok bátran, kedvetekre. Vigyázzatok a nehezen emészthető ételerek, a marsikus energiák epegondokat teremthetnek. Egyébiránt pedig masszázsokra jó energiák lesznek – válaszd amelyiket szereted, hajmosásra a hétvégi időben a legjobbkor leszel. A kertészeti munkáknál a hétvége energetikája a gyomtalanításnak kedvez. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas és a Vízöntő napjegyekre rámosolyoghat a szerencse. (A Hold szombattól a Kos jegyébe lép át.)

Ha hiszed, hogy megkaphatod meg is adják neked. Bőség-gyarapodás energiák a láthatáron egész héten – most jön az amire régen vártál – ne késlekedj, szedd össze magad és változtass egy nagyot az életeden. Munka ügyben Mihályt, szerelem tekintetében Hánielt hívhatod. Uriel a megvalósulás angyala abban segíthet, hogy amit manifesztálsz azt az anyagi létben el is érhesd. (Angyalmágiákkal, angyal szertartásokkal bátran kereshettek.) Építkezésre, vásárlásra jó energiákkal áld az ég. Ha tudatos vagy sokra haladhatsz – erőd nagy! Tartózkodjatok minél többet a szabadban – pihenjetek és töltekezzetek.

Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
A célodra fókuszálj, sikeres és kreatív hetet kívánok tiszta szívvel Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – olvashatod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3/

Gondolatok – Osho

„Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld – a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad. Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.” Osho”

Spirituális tanácsadás