Szellemek márpedig vannak…

Amikor belépünk egy helyiségbe, és borzongás fog el bennünket, nem érezzük jól magunkat ott, ahol vagyunk, rossz energiákba botlunk. Olykor olyasmit érzékelünk, mintha lenne ott valami, szinte kitapinthat a jelenléte, máskor viszont a szó szoros értelmében azt érezzük, hogy valami lehúz egy bizonyos helyen, le a mélybe… ezek konkrétan szellemátjárók – nyitott terek arra, hogy mindenféle kóbor lélek átjusson rajta. Nemcsak félelmet, de legtöbbsször  rossz szagot is érezhetünk, aminek egyébként semmi alapja. Ezek a helyek szellem által megszállt helyek. Itt minden bizonnyal  kísértetek laknak. Lehet ez egy régi, vagy új ház, iroda, akár  üzlet – nem válogatnak.

Élőkhöz csatlakoznak, aurához kapcsolódnak.
A földhöz ragadt lelkek néha bizony nem mennek át a fénybe, hanem itt ragadnak a földi dimenzióba… És hogy miért is van ez? Ők is kapnak lehetőséget, de nem fogadják el. Egyrészt mert félnek az égi bíróságtól, a karmikus megtorlástól, másrészt viszont megzavarodott állapotban hunynak el (morfiumi kezelés alatt például) illetve kábítószeres, vagy alkoholistaként, valamilyen függő-betegségben szenvedett élő korában, vagy éppen szexuális bűnöző volt, stb.  Ők semmiképp sem szeretnének elmenni a földről,  mert folytatni akarják  tovább itteni létüket. Akkor is maradni kívánnak, ha valamilyen nagy földi gondban hagyták itt szeretteiket.  Van olyan, amikor épp a földiek nem tudják elengedni, elhunyt szerettüket,  és ezzel a szomorú fájdalom energiával kötik őket pontosan a földhöz… így viszont súlyos,  negatív karmát vesznek magukra.

Aki nem tudja, hogy meghalt, nagyon sokat szenved. Megzavarodottá válna, bolyongóvá lesz. Ezek a lelkek, hogy energiát szerezzenek másokhoz csatlakoznak. Általában élő rokonokat pécéznek ki, vagy olyanokat, akikek az energiája megfelel az ő életbeli egyedi rezgésüknek.  (A macskák nem démonűzők és nem tértisztítók, akármilyen aranyosak is, nem rendelkeznek ilyen magas rezgésű képességekkel. Habár jelzik a szellem által megszállt helyeket. De ha jól figyelsz, te is érzékelheted ugyanezt.)  Az elhunyt lelkek sosem tanyáznak temetőkben, inkább csak ott vannak, ahol éltek, a saját lakásaikban, házaikban, van aki a munkahelyén, van aki ha éppen alkoholfüggő volt, a kedvenc éttermében ücsörög továbbra is.

Félelmetes energia vámpírokká lesznek!
A élőknek nagyon sokat ártanak ezzel. Ha teljesen megszállják átvihetik betegségüket, életbeli rossz tulajdonságaikat is…életenergiát vesznek el.
Ilyenkor a legértékesebb dolog, ha tudomásul vesszük, hogy ők elmentek. „Élő az élővel!” – ismerjük a mondást. El kell őket engednünk, hogy tovább léphessenek. Mert megtisztulva, van olyan közötti, akik akár tíz év után le is születhet. Isten ellen való vétek, itt tartani őket – nem csak karma, de mélyen  negatív tapasztalat is.

A Fény hazába küldés, más szóval „szellem elengedés” a tökéletes döntés. Nagy segítség, ha ezt tapasztalt, beavatott ember végzi el. Ő ugyanis karmát bont – felold, a mágikus szertartást keretében, magas rezgésével: angyali segítséggel kaput nyit, és így már megnyugvó szeretetben, félelem nélkül léphet át a lélek a neki nyitott dimenziókapun keresztül, a végső lakhelyére. A Fény Hazába érve elhunyt rokonaival találkozva erőt kap, hogy legvégül ott is maradjon. Az átsegített   lelkek megtisztulnak, felszabadulnak odafenn. S egy jó idő után, már szinte angyali energiákkal rendelkezve, sok embernek a elhunyt szerette szinte szellemi vezetője, égi segítő lehet így –  figyelemmel vigyázzák földi rokonságukat. Olykor-olykor tanácsod adnak, máskor életet mentenek ‘véletlen’ balsorsszerű helyzetekben.

Általában nem akarnak rosszat.
Lakás-tér tisztításkor sokféle kóbor lélekkel találkoztam, volt olyan, hogy régesrégmúltból itt rekedt szellem-családot küldtem át a fénybe angyali segítséggel. Volt olyan, hogy egy-egy lélek nem akart átmenni, ilyenkor az a tapasztalta, hogy az agyalok erőnek erejével emelik fel, miközben tudtára adják, hogy ha ellene van többé nem születhet le embernek a földre. A beavatott lakás már sokkal tisztább teret ad. Megnövekszik a helyiség szemmel láthatóan, visszanyeri eredeti méretét. Friss, vidám energiákat kap. Minden amihez  hozzáértek az itt rekedt lelkek  pozitív energiát kap. A szellemátjáró (tükör is lehet, de nyitott térben is találtam már ilyet) bezárása után – van amelyiket hét lakattal zárják, van amelyiket befalazzák – lakható válik a lakás, s újra otthonként szolgálhatja felszabadult tulajdonosát.
A fehér mágiás megoldás nem fehér gyertyával és füstölővel történik csak, hanem magas fényű energiákkal – amely felülírja a rontásokat. Feloldható a démonizált tér negatív  energiája, az entitánsok, gonosz manóktól, rontó lényektől  megtisztított tér varázslatos harmóniát áraszt. Tisztító-védelem, azért, hogy egy szebb és fényesebb otthonban élj!

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Tértisztítás fehér mágiával – szellemelengedés
Beavató-szerencseáldás