Szeretet – Jóllét – Siker

Vendégek érkeztek – tanmese


“A ház ura itthon van?” –  kérdezték.
“Nem” – válaszolta az asszony. “Nincs itthon. ”
“Akkor nem mehetünk be –  felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!”
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket”
“Együtt nem mehetünk be a házba, ” – felelték.
“Miért nem?” – kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: “Az ő neve, Jólét, ” mutatott egyik barátjára,majd a másikra mutatva azt mondta, ” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet. ” Majd így folytatta. Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni. ”
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj
megörült. , , Ez nagyszerű!” – mondta. Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett egyet. “Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. , , Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
“Hallgassunk a menyünkre, ” mondta a férj a feleségének.
“Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, , , Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk. ”
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.
Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, , , Én csak Szeretetet
hívtam, ti miért jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak: “Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk. ”

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!