Élt egy kis faluban egy öreg özvegy ember az egyetlen fiával. Volt egy szép lovuk. ezt a lovat már sokszor meg akarták venni tőle, de nem adta el.
Egy napon a ló megszökött és elkóborolt. A szomszédok szánakozva mondogatták:
– Ó, micsoda balszerencse! Se pénz, se ló!
Az öreg ember azonban csak ennyit mondott:
– Várjuk meg a holnapot.
A következő napon az elbitangolt jószág visszatért, és hozott magával még tíz gyönyörű
erős vadlovat. A szomszédok irigykedve mondták:
– Milyen nagy szerencse!
Az öreg ember azonban most is azt mondta:
– Várjuk meg a holnapot.
Eltelt egy-két nap, az öreg ember fia igyekezett betörni a vadlovakat de az egyik ló ledobta a hátáról és a fiú eltörte a lábát.
A szomszédok nagy sajnálkozva mondogatták
– Milyen nagy balszerencse!
Az öreg azonban csendesen megint csak így szólt:
– Várjuk meg a holnapot.
Ismét eltelt egy-két nap. Katonák érkeztek a faluba, és újoncokat toboroztak. Minden fiatalt elvittek, kivéve az öregember törött lábú fiát.
A szomszédok irigykedve mondták az öregnek:
– Milyen nagy szerencse!
Az öreg ember azonban most is csak ezt válaszolta:
– Várjuk meg a holnapot.
A mese tanulsága az, hogy a bölcs nem bízza el magát mikor szerencse éri és nem esik kétségbe, amikor nehézségek. Tudja, hogy az életben mindennek meg van az értelme, a maga haszna. Tudja, hogy csak az történhet, aminek történnie kell.
A példabeszédek könyvében ez áll. ” A jó napokon élj a jóval, a rossz napokon lásd be, hogy ezt is azt is Isten adta” .