Vénuszi energiákkal az új esztendő energiakapujában!

A 2018-as esztendő a Vénusz éve lesz.

„Élni csupán a legtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vágyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.” – Roclicz

2018-as év  számmisztikája a 11-es szám. Mesterszámunk a  tarot Nagy Arkánumának Erő lapja. A mesterszám  rezgése igen erős – gondoljunk arra, hogy sorsunk 9 évenként változik.  S hogy mi lesz a sorsunk a jövő esztendőben,  a saját személyes évünk száma sokat elárul ebből. A 11-es összege a 2-es, tehát  ez az előrelépés éve – a nagy átalakulás időszaka, számunkra a felfelé törekvés lehetőségét tartogatja. A Nagy Arkánum tarot lapja  A Pápanő 2-es rezgésében – a bölcsesség háza. Beavató üzenete pedig az értelem-érzelem szimbolikája.

Az új évben Vénusz energiájában rezgünk – harmonizálódni, összetartani, szépíteni, szeretni, együtt rezegni. Sorsbolygónk a Szaturnusz azt akarja, hogy kihozzuk mindenből a legjobbat. A felelősségre tanít, sorsunk megélésére szánt idejében. A fény felé visz, a sötétségből kiemelve, a tiszta gondolatok tettek felé. Előtűnik ki az igaz barát, a valódi társ. Kitartónak és állhatatosnak lenni segít, s az elkövetkező két évben is velünk marad. Tudjuk már, hogy minden a megfelelő időben érkezik el hozzánk, ahogy megértünk rá – türelemmel érünk, bölcs kitartással tehát. Az óév búcsúztatót, szilveszter napján hatalmas energiaszinten élhetjük meg – a vénuszi hatás nagy lehetőségeket ígér. Lépjünk be  pozitív energiánkkal a változás kapuján, és tervezzük optimistán a jövőnket! Használjuk örömben a tudatos jóindulatú cselekvő energiánkat, legyünk pozitív, bölcs örömben  teremtők az új esztendőben is! A tettek mezejére lépve majd a kitartó  munka meghozza gyümölcsét. A Hold a levegős Ikrek jegyében lesz jelen e csodás éjjelen. Az Ikrek jegy az ember belső ellentéteit, kettősségét,  a szellemi tudat fejlődését jelképezi, és a  mindenre nyitott merkúri értelmet. Az Időkapuban a Fejedelemségek karának angyala, Pojél Őrangyal áll, Haniél Arkangyal csapatából –  Vénusz erejével támogat.

KÍVÁNOM, HOGY: Hozzon az új esztendő csodás lehetőségeket, reményteljes helyzeteket, új barátokat, hosszan tartó szerelmet, több szeretetet, jó egészséget, bőséget,  jóllétet mindenben!
Áldás mindenkire, aki olvassa!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó