ANGYALORSZÁG kategória bejegyzései

Vége a halogatásnak…

A Plútó előreindul – a tettek ideje érkezett el.

A Plútó a mély átalakulás, a belső erő és a regeneráció bolygója 2026. október 15-én befejezi hátráló mozgását és előre indul a levegős Vízöntő jegyében.
A direkt mozgásba váltása felszabadító erővel hathat –  lendületet kapunk elakadt dolgainkban.
Ez az energia segít meghúzni a határokat a mérgező kapcsolatokban. Segít felvállalni a saját igazságunkat és spirituális küldetésünket. Segít kilépni az áldozatszerepből.
A korábban felszínre tört régi traumák, elfojtott félelmek és szorongások most már nem bénítólag, hanem katalizátorként hatnak. Véget ér a hezitálás, és felszínre tör a belső erő, és a bátorság – a megújuláshoz kapunk nagy energiát.

Mivel a Plútó támogatja a gyökeres és tartós változtatásokat, ideje lesz a cselekvésnek: az őszinte beszélgetéseknek, a karrierváltásnak, életmód váltásnak.
Érdemes energetikai tértisztítást végezni, felírni egy papírra amit el szeretnél engedni, és szertartásszerűen elégetni,
Ez a kozmikus irányváltás a legnagyobb felfordulást elsősorban a Vízöntőnek, az Oroszlánnak, a Skorpiónak és a Bikának hozza el.
A Plútó őrzője Azrael arkangyal. Hatalmas erejével segít feloldani a bűntudatot, a kétségbeesést és a múlthoz való görcsös ragaszkodást, hogy képes légy továbblépni. Támogat a belső erőd megtalálásában, ő biztosítja a szükséges spirituális energiát a teljes megújuláshoz – imagináld őt angyal-szertartásban.
Személyre szóló jótanácsokkal, égi útmutatással, önbizalom erősítő energetikai kezeléssel szeretettel várom a Hölgyeket angyalos-ezoterikus stúdiómba. Sok szerencsét kívánok szeretettel Mindenkinek a változásokhoz! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A tettek ideje jött el!

H e t i   t a r o t
Október 12-től október 18-ig

A hét mantrája „Minden amibe csak belekezdek, sikerre van ítélve!”

Az energiák a számvetésre és a vágyak felülvizsgálatára ösztönöznek. Különösen a hét elején érdemes tudatosan tervezni az anyagi és gyakorlati lépéseket.
A Plútó abbahagyja tolató mozgását és direktbe fordul október 15-én. Tisztábban látjuk a jövőbeli céljainkat, és megkapjuk a szükséges erőt a gyökeres változtatásokhoz.

Ugyanezen a napon a Mérleg Nap–Oroszlán Jupiter szextilt – szerencsés együttállást – üdvözölhetjük. Ez a fényszög kiváló lehetőségeket, váratlan szerencsés fordulatokat, szakmai vagy anyagi elismerést és előremutató társulásokat hozhat.
A tarot lapjai arra intenek, hogy ne halogasd a döntéseket. A baráti és szerelmi kapcsolatokban az őszinte beszélgetések segíthetnek kimozdulni a holtpontról.
Magasfényű ezoterikus energiákkal behangolt helyiségben várom a Hölgyeket angyalos-ezoterikus stúdiómba, ha elakadtál életed bármely területén, kérhetsz ezoterikus foglalkozást. Mélyalfás vezetett angyalos tisztító meditációra is lehet velem egyeztetni. Ha nem szeretnél kimozdulni, lehetőség van – előre egyeztetett – videóhívásos foglalkozásra is. A face profiloldalon érdeklődhetsz a részletekről üzenetben: https://www.facebook.com/asajahcsilla


„A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’.

A hét eleje (hétfő, kedd) víz elem minőségben lesz.
A meditáció lélekemelő program lehet – hasznos a növényápolás. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. A víz napokon a szilárd ételek helyett a magas víztartalmú folyadékok, levesek és friss zöldségek dominálnak, amelyek támogatják a szervezet méregtelenítő folyamatait. Friss gyümölcs- és zöldséglevek: házi préselt leveket uborkából, zellerből, almából vagy citrusokból. A húsmentes, átlátszó zöldséglevesek (például zellerből, karfiolból, répából) kiválóan pótolják az ásványi anyagokat és hidratálnak. Magas víztartalmú zöldségek/gyümölcsök, pld. az uborka, paradicsom, cukkini, görögdinnye és citrusok (turmixolva vagy nyersen). Fogyassz mentával, citrommal, uborkával vagy gyömbérrel ízesített vizet az egész napos hidratálás érdekében. Kerüljétek a nehéz, zsíros és fűszeres ételeket, a magas só- és cukortartalmú fogásokat, mert ezek megterhelik a gyomrot. A koffein és alkohol, mert vízhajtó hatásúak, így dehidratálhatnak. Kedvező az időtér energetikája kozmetikára, bőrápolásra, regeneráló- és erősítő masszázsra – a hajvágást inkább halaszd el,mert könnyen korpa-és csomós haj kialakulásához vezethet. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek kedvező lehetőségei jöhetnek – legyetek figyelmesek! A Hold a Skorpió jegyében jár, szerdán október 14-én, 2:59-kor lép át a Nyilas tűz jegyébe.
Október 12-én, hétfőn a Hold, a Merkúr és a retrográd Vénusz mind a Skorpió jegyében haladnak. A konfliktusokat rendezd diplomatikusan eredendő spirituális erőddel.
Vizsgáld felül az értékeidet és azt, hogy kit vagy mit engedsz be a legbelső körödbe.
Békülést segítő angyalozással is kereshettek.
Október 13-án, kedden a hátráló Vénusz felszínre hozhatja a múlt lezáratlan kapcsolati sebeit, eltitkolt információkat vagy akár régi szerelmeket. Ez a nap a „belső nagytakarítás” ideje, ahol felismerheted a mérgező, függőséget okozó kötődéseket.
Figyeld az álmaidat az intuíciód és a megérzéseid tűpontosak lehetnek.
Elengedő meditációra is lehet velem egyeztetni.
A nagy arkánum tarot lapja Az Akasztott XII. üzenete: Old fel a mentális blokkokat – hozz egy szívbéli-észszerű döntést.
Fordított lapként: Megrekedtél egy szinten és ez gátol a kiteljesedésben. Válts nézőpontot, szemléld az ügyet más perspektívából!

A hét közepe (szerda, csütörtök) tűz elem minőségben lesz.
Az erdei séta szuper kikapcsolódás lehet – hasznos az olvasás. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. A tűz napokon a hagyományos étrend szerint ilyenkor érdemes húsokat, tojást, tejtermékeket, valamint hüvelyeseket: lencse, bab, borsót fogyasztani. A tűz elemhez kapcsolódó ájurvédikus (pitta) diéta szerint az alábbiakat érdemes betartani. Ajánlott ételek a dinnye, szőlő), zöldségek (uborka, cukkini, brokkoli), gabonák (zab, rizs, búza), valamint hüvelyesek és magvak. A cukormentes limonádé folyadékpótlásra kiváló. Kerülendő ételek a túlzottan fűszeres, csípős, sós és savanyú ételek, a túl forró italok, valamint a koffein és az alkohol.  Kedvező az időtér energetikája hajmosásra,regeneráló-és erősítő masszázsra, bőrápolásra és kozmetikára is. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek szerencséje lehet – vegyétek észre a jó alkalmakat! A Hold a Nyilas jegyében jár, pénteken október 16-án, 14:56-kor lép át a Bak föld jegyébe.
Október 14-én, szerdán a Merkúr Skorpió kiváló alkalmat ad a pszichológiai önreflexióra, a régi minták és mérgező kapcsolatok elengedésére, őszinte beszélgetésekre.
Ma nagy pénzügyi, szerelmi döntéseket ne hozz!
Szerelmi tarotra is jelentkezhetsz – elakadásoknál kapcsolat tisztítást ajánlok.
Október 15-én, csütörtökön a Plútó direktbe fordul a Vízöntő jegyébe.A bizonytalanságnak és az egy helyben toporgásnak vége, a cselekvés ideje jött el – tekints merészen a jövődbe.
Határozott, fegyelmezett lépéseket tehetsz egy régóta halogatott terved megvalósításáért.
Előre tekintő tarot-szeánszra is egyeztethetsz, ha bizonytalan lennél a terveidben.
A nagy arkánum tarot lapja A Császárnő III.  üzenete: Most van itt az ideje annak, hogy ötleteidet, terveidet vagy projektjeidet életre keltsd; amibe most energiát fektetsz, az növekedésnek indul.
Fordított lapként: Mohó vágyak akadályozzák az ügy sikerét. Tudatosítsd magadban, hogy valóban minden jót megkapsz pontosan abban az időben, amikor szükséged van rá. Tisztázd magadban, mi az, amire valójában szükséged van!

A hét vége (péntek, szombat, vasárnap) föld elem minőségben lesz.
A magashegyi séta kitűnő elfoglaltság lehet – hasznos a lakás javítás. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az ízületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek. A föld napokon a gyökérzöldségek, a tartalmas, tápláló ételek és a természetes édes ízek fogyasztása javasolt. Fókuszálj a stabilitást adó, földből származó alapanyagokra, mint a burgonya, cékla, sárgarépa, zeller és hagyma, retek, saláta. Iktass be növényi alapú ételeket (pl. lencse, csicseriborsó, bab). Egyél minél több feldolgozatlan, természetes ételt, és innivalót kulacsban vigyél magaddal. Kerülendő az energiadús, túl zsíros és cukros ételeket, mivel ezek megterhelhetik az emésztést és könnyebben raktározódnak. Kedvező az időtér energetikája kéz- és körömápolásra, kozmetikára,bőrápolásra, regeneráló-és erősítő masszázsra. A Halak, a Bika, a Szűz, a Skorpió napjegyeknek szerencsét hozhat a hétvége időtere – legyetek résen! A Hold a Bak jegyében jár, hétfőn október 19-én, 3:37-kor lép át a Vízöntő levegő jegyébe.
Október 16-án, pénteken a Mars-Szaturnusz trigonban hatalmas cselekvést segítő energiákat kaphatunk.
A Nap-Jupiter szextil sikeres beszélgetéseket, elismerést vagy olyan támogató kapcsolatokat hozhat, amelyek előreviszik a sorsodat.
Kiváló nap hosszú távú tervek megalapozására és nehéz feladatok elvégzésére.
Angyalos mágiákra is benevezhetsz, ha úgy érzed, hogy megrekedtél,és szintet lépnél.
Október 17-én, szombaton a Nap belép a Mérleg jegyébe- megnő a barátkozó, együttműködő kedvünk.
Remeknap lesz párkapcsolati egyensúly helyreállítására és őszinte, mély beszélgetésekre is.

Ha szerelmi gondban lennél, kapcsolati hangolásra – angyalos áldásra – is érdemes időpontot kérned.
Október 18-án, vasárnap a Bak hold a tudatos cselekvés és a belső akadályok áttörésének az ideje jön. A Vízöntő-Plútó segít elindul a megvalósulás és a külső változás útján.
Hosszú távú célok tervezésére lesz remek az időtér energetikája.
Blokkoldással várom a Hölgyeket,ha akadályba ütköznétek!
A nagy arkánum tarot lapja A Főpapnő II. azt üzeni, hogy: hallgass a belső hangodra és az intuíciódra, mert a válaszok nem a külső logikában, hanem a tudatalattidban rejlenek.
Fordított lapként: A kételkedés, titkolózás akadályozza ügyed sikerét. Hozd összhangba lelkedet és értelmedet!

Fenti elemzés annak szól, akivel rezonál!
Nagyobb elakadásoknál, blokkoknál, vagy ha nem érted mi miért történik veled, jövőbenéző személyre szóló tarot-elemzést szeretnél, angyalos segítséget kérnél, problémamegoldó ülést szeretnél – spirituális tanácsadásra jelentkezhetsz be hozzám: órás, másfél, vagy kétórás időkvantumokra.
Ezoterikus-angyalos stúdiómba várlak szeretettel, a hét minden napján, de egyeztethetsz velem videóhívásos tanácsadó, online foglalkozásra is.

A Nap a Skorpióba lépésével az energiák komolyabbá, fókuszáltabbá és intenzívebbé válnak.
Ez a hét remek felismeréseket és szerencsés lehetőségeket hozhat. Ha eddig halogattál egy fontos döntést, most megérkezik a belső bizonyosság.
Ideális lesz az időtér pénzügyi tervezésre, hosszú távú alapozásra és konkrét lépések megtételére.

2026. október 12. és 18. között két egymást követő őrangyal váltja egymást az időkapuban:
Október 13-ig (október 9–13. között): Yeiazel (vagy Ieiazel), a vigasz és a felszabadulás angyala áll az időkapuban. Október 14-től (október 14–18. között): Hahahel, a küldetés, a hit és a spirituális elkötelezettség angyala veszi át a helyét az időkapuban.
Bátran imagináld és szóltísd imáiddal őket.
Yeiazel ásványkövei az igazgyöngy, a gyöngy a lélek tisztaságát, a belső bölcsességet és a nehézségek (például a bánat) fénnyé és szépséggé alakítását szimbolizálja. A korall, az életöröm és a vitalitás visszaállítását támogatja. Az ametiszt az angyali kommunikációhoz és a Yeiazel által képviselt spirituális tisztuláshoz, a negatív érzelmi rabságból való szabaduláshoz javasolt.
Hahael angyal kristályköve a rutilkvarc. Ez a kő tisztítja az aurát és erősíti a mentális stabilitást.

Fontos tudni, hogy: Az angyalok megidézésekor ásványköveidet a bal kezedben tarthatod. Elhelyezheted őket az angyaloltárodon, és használhatod őket az angyal lehívásoknál – a bal kezedben tartva.

Tartsd észben, hogy mindig tisztított és feltöltött köveket használj.
Ha kristály programozást szeretnél tanulni-gyakorolni, várlak szeretettel a különleges programra – ha hívást érzel jelentkezz be hozzám.


Személyesen tudlak fogadni angyalos stúdiómban, de kereshetsz előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face chat-en, üzenetben:
https://www.facebook.com/asajahcsilla/

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni, gyere hozzám angyalozni: https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
https://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
https://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
https://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

2002 óta foglalkozom spirituális ezotériával – Előző életből hozott okkult és misztikus tudással születtem.
Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.

Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi tarot-elemzésre, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
https://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást – délelőtt 10-től este 20-ig jöhetsz hozzám a hét minden napján.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Napi tanítások, megosztások a facebook profiloldalamon  – hálás vagyok és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Tudatos hozzáállással

Az ezoterikus ember pozitívan él.

A pozitív életszemlélet egy olyan tudatos hozzáállás, amely segít a kihívásokat lehetőségekként látni, és a nehézségek ellenére is megtalálni a fejlődési lehetőségeket.
Gyakran amit „átoknak” érzünk, az a tartós szorongás, a stressz vagy egy nehéz életszakasz miatti balszerencse-sorozat. Ha elhiszed, hogy rontás alatt állsz, minden apró kudarcot ehhez kötsz.
Néha a bolygóállások is bekavarnak-blokkolnak, hogy ne kapkodd el a döntéseidet, és néha pedig  sorstanítás alatt állsz, rendezni kell a karmád – az angyalok nem engedik, hogy idő előtt lépj.


Az energetikai tisztítás, vibrációs/rezgésszint növelés visszaállítja a felborult harmóniát, vidámabbnak látod majd a világot.
Néha egy terápiás beszélgetés is rávilágít a továbblépési lehetőségekre, a megoldás talán nincs is olyan messze tőled, tiszta tudattal hamarabb átlátod a dolgokat.
Ha pozitívan élsz, minden a helyére kerül majd – ha változtatsz a gondolataidon megváltozik az életed, örömtelibb sikeres-szerencsésebb mindennapokat élhetsz meg.
Szeretettel várom Probléma megoldó foglalkozásaimra az ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!  Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Szellem levétel

Szellemlevétel házról, személyről, tárgyról.

A szellemlevétel (vagy szellemelengedés, fénybe segítés) az ezoterikus és spirituális nézetek szerint egy olyan eljárás, amellyel a földi világban, egy adott helyszínen vagy egy élő ember energiaterében (aurájában) ragadt elhunyt lelkeket segítik át a túlvilágra.


Az anyagi síkon maradás oka leggyakrabban a földi javakhoz, házhoz vagy egy itt maradt szeretett személyhez való görcsös ragaszkodás. Az élő hozzátartozók túlzott, elengedni nem tudó gyásza, ami ebben a dimenzióban tartja az elhunytat. Esetenként a félelem a túlvilági büntetéstől, vagy a hirtelen, traumatikus halál (pl. baleset, gyilkosság), ami miatt a lélek nem fogja fel, hogy meghalt. Ilyet a legtöbbször tapasztalok az avatások során.
Azt is fontos tudni, hogy az itt ragadt entitások az élők energiájából táplálkoznak, életenergiát vonnak el tőle, ez gyakorta betegséget is generálhat, illetve élethelyzeti elakadásokat, energetikai blokkokat is okozhat – gyakran gondolnak rontásra ilyenkor az érintettek – pedig nem erről van szó!
Ha indokolatlanul fáradt vagy, hirtelen hangulat- és viselkedésváltozásokat észlelt magadon, mellkasi nyomást,idegen gondolatokat, vagy olyan érzésed támad, mint valaki nézne erősen gyanakodhatsz arra, hogy egy entitáns garázdálkodik nálad.
Érdemes tértisztítást és szellem elengedést (Fény hazába emelő szertartást) kérned, ha hirtelen, megmagyarázhatatlan eredetű hideg fuvallatot, furcsa zajokat, lépteket, különös szagok terjengenek, esetenként a háziállatok is jelzik, hogy egy túlvilági lény tartózkodik a helyiségben.

Ha ilyenféle gondod lenne, keress meg: a tisztítást, elengedést lehet kérni személyesen, videóhívásos megoldásban, és fotóról is. Időpontot  a face chat-üzenetben is lehet velem egyeztetni:
https://www.facebook.com/asajahcsilla

Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Angyalos üzenet Mérleg újholdra

Á L D Á S

Isten és az angyalok most azonnal segítenek Neked. Folyamodj továbbra is hozzájuk, és fogadd el az érkező segítséget (amely mindig jelen van). Tudd és érezd, hogy hallanak Téged.
Az angyalok szeretnék, ha tudnád, hogy most csupa áldás vesz körül. Ebben a pillanatban is.
Talán tapasztaltál mostanában néhány változást, vagy állandóan segítségért folyamodtál. Akárhogy is, az angyalok több isteni szeretettel támogatnak, mint valaha. Újabb és újabb angyalok állnak melléd, elárasztva fénnyel és szeretettel.
Néha biztosan úgy érzed magad, mint akit elhagyott Isten és az angyalok.
Ez a kártya arra mutat rá, hogy sohasem hagytak el, sőt soha nem is lesznek képesek elhagyni. Csak a félelmünk tesz minket mindenkori angyalainkkal szemben vakká és süketté. Most az angyalok segítenek megszabadulni a félelmeidtől, ha kéred, és ha engeded.
Áldásáradatban állsz. Isten és az angyalok nagyon szeretnek téged.

E csodás lapot Dr. Doreen Virtue Angyalokkal gyógyító jóskártya csomagjából húztam, az angyalok vezették a kezem.


Az időkapuk szerint október 9-től október 13-áig Jezalél angyal az Erősségek karának – az arkangyali családfában Kamaél arkangyalhoz tartozó – lunáris angyalának marsi energiáját szólíthatjuk meg. Ez az angyal felszabadít bennünket, minden alól ami gúzsba köt, gyötör, fojtogat, kínoz, zaklat, nyugtalanít, szorongással tölt el. A felszabadító angyalt te is bátran imaginálhatod.
Angyalos foglalkozások:
https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-tanfolyamok

Szeretettel-léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta

önismereti és párkapcsolati coach

Ezoterikus foglalkozások:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Sorsfordító energiákban

Mérleg újholdban

Október 10-én, szombaton 17 óra 50 perckor a Mérleg újholdat üdvözölhetjük.

Az újhold mantrája: „Nyitott szívvel fogadom az új lehetőségeket, a békét és a bőséget.”

Fókuszba kerülnek a párkapcsolatok, a barátságok és az üzleti viszonyok.  Ellentétek elsimítására, békés rendezésre, kapcsolati harmonizálásra remek idő lesz.
A Mérleg bolygója a Vénusz a Skorpió jegyében végez retrográd mozgást.  A hátráló Vénusz felszínre hozza a régi párkapcsolati sebeket, elfojtott vágyakat és lezáratlan ügyeket. Ez az energetikai kíméletlenül őszinte beszélgetésekre késztethet.
A jelenlevő Mars-Plútó szembenállás egyfajta belső nyugtalanságot hoz, ami arra inspirál, hogy céltudatos akarattal állj ki magadért.
Ne fojtsd el a negatív érzéseidet, merj őszinte lenni. Kerülni érdemes a hirtelen döntéseket és a  meggondolatlan szakítást, szerződéskötést.
Erre a napra a mágikus-misztikus Kazanlár-féle tarotból A Pápanő II. lapot húztam – az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: A lap a  mérlegelés és az érzelmek/ész közötti választás kettősségét jeleníti meg. Arra ösztönöz, hogy képezd magad, és mélyítsd el a spirituális vagy rejtett tudásodat.
A kártya azt sugallja, hogy a válaszok már benned vannak, nem pedig a külvilágban. Ne csak a logikára támaszkodj. Ha van egy olyan belső érzésed, amit nem tudsz racionálisan megmagyarázni, most arra érdemes hallgatnod. Felerősödhetnek a megérzéseid és az előre megsejtéseid is.


Az Időkapuban Jejazél őrangyal áll majd, Kamaél arkangyal csapatából, az Erősségek karából. Jejazél angyal marsikus ereje felszabadító energiákat áraszt. Felold minden alól ami elnyom, gúzsbaköt, gyötör, fojtogat, kínoz, vagy zaklat, nyugtalanít, szorongással tölt el. Imagináld őt, hogy hatalmas gyógyító rezgése segítségedre tegyen. Imájával megszólíthatod: „Jezalél angyal, add hogy a Te kegyelmedből eljussak a magasabb, spirituális szintű, lelkileg tiszta és békés, anyagilag is virágzó élethez. Jelzésed, üzeneted szeretettel veszem. Hálás szívvel köszönök, szeretlek Téged Ámen.”

Kristályékszereidet, ásvány-és szerencse kristályaidat, tarot lapjaidat most kitisztíthatod, és feltöltheted az újholdas időtérben, a csodás rezgésekkel.

Az esti szertartás mágiádhoz a bergatott füstölőt ajánlom. Segít csökkenteni a mindennapi idegességet, a lehangoltságot és a mentális kimerültséget. Frissítő illata élénkít, eloszlatja a félelmeket, és hozzájárul a pozitív kedélyállapothoz.

A kristályok közül pedig a rózsakvarcot, az opált, az akvamarint, a lápisz lazulit, és az aventurint javaslom.
A rózsakvarc erősíti a szeretetet, a megbocsátást és csillapítja a belső feszültséget. Az opál új erőt ad és védi a belső békét. Az akvamarin támogatja a tiszta kommunikációt és segít kifejezni az elfojtott érzéseket. A lápisz lazuli elmélyíti az önismeretet, a bölcsességet és a határozottabb döntéshozatalt. Az aventurin pozitív életszemléletet, szerencsét és bőséget hoz a mindennapokba.
A  mesés kristályokat a szertartásmágiában a bal kezedben tartva használhatod, de az angyaloltárodon is rendkívüli erővel hat majd.


Az újhold idején végzett holdséta kiválóan alkalmas arra, hogy átgondold a céljaidat, és vizualizáld, mit szeretnél elérni a következő ciklusban.
Az esti teremtő mágikus imádban  fogalmazd meg és mondd ki hangosan jövőbeni céljaidat. A  rituálék ezen a napon a 10:10-es  dimenzió portálban  hatalmas erővel hatnak majd. Az újhold a tiszta lap és a kezdetek szimbóluma.  Olykor előfordul, hogy valakinél az újhold inaktív marad,  és csak a következő napoktól kezdenek el kibontakozni az események – ami késik,nem múlik!

Az Újholdas programokra már lehet velem egyeztetni:
https://asajah.hu/asajah-studio-18/
Csodás megéléséket, szerencsés új kezdeteket kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A váratlan lehetőségek hetében

H e t i   t a r o t
október 5-től október 11-ig.

A hét mantrája:„Belső békével és türelemmel kezelem a konfliktusokat, az ellentéteket pedig a fejlődés lehetőségévé alakítom.”

Ennek a hétnek a rezgését asztrológiai és számmisztikai szempontból is a tisztánlátás, a kapcsolati egyensúlykeresés, a mély belső intuíció és a sorsfordító áttörések határozzák meg.
A Skorpióban hátráló Vénusz és a Merkúr találkozása folytán előkerülhetnek régi szerelmek, tisztázatlan konfliktusok, vagy olyan pénzügyi kérdések, amelyeket eddig halogattál.
A Mars-Uránusz kapcsolódása pedig váratlan fordulatokat, és kreatív megoldásokat hozhat.
Az Újhold a Mérleg jegyében köszönt be ránk: Új dolgok elindításában lesz nagy segítségünkre.
A Vénusz-Mars feszültséget hozó kvadrátban érdemes kerülni a hirtelen felindulásból hozott drámai döntéseket, lépéseket.
Magasfényű ezoterikus energiákkal behangolt helyiségben várom a Hölgyeket angyalos-ezoterikus stúdiómba, ha elakadtál életed bármely területén, kérhetsz ezoterikus foglalkozást. A legújabb fény nyelv meditációra is várlak. Ha nem szeretnél kimozdulni, lehetőség van – előre egyeztetett – videóhívásos foglalkozásra is. A face profiloldalon érdeklődhetsz a részletekről üzenetben: https://www.facebook.com/asajahcsilla


„A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’.

A hét eleje (hétfő, kedd) tűz elem minőségben lesz.
A barátokkal töltött idő szívbéli program lehet – hasznos a sportrendezvény. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az eret és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. A tűz napokon a hagyományos étrend szerint ilyenkor érdemes húsokat, tojást, tejtermékeket, valamint hüvelyeseket: lencse, bab, borsót fogyasztani. A tűz elemhez kapcsolódó ájurvédikus (pitta) diéta szerint az alábbiakat érdemes betartani. Ajánlott ételek a dinnye, szőlő), zöldségek (uborka, cukkini, brokkoli), gabonák (zab, rizs, búza), valamint hüvelyesek és magvak. A cukormentes limonádé folyadékpótlásra kiváló. Kerülendő ételek a túlzottan fűszeres, csípős, sós és savanyú ételek, a túl forró italok, valamint a koffein és az alkohol. Kedvező az időtér energetikája tisztító-és fogyó kúrára, hajmosásra, hajvágásra, bőrápolásra, és kozmetikára is. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyeknek kedvező lehetőségei jöhetnek – vegyétek észre a jó alkalmakat! A Hold az Oroszlán tűz jegyében jár, szerdán október 7-én, 4:52-kor lép át a Szűz föld jegyébe.
Október 5-én, hétfőn a Vénusz-Mars kvadrát és a Mars-Plútó szembenállás arra ösztönöz,  hogy lassíts a kapcsolatokban, ne hozz elhamarkodott döntéseket.  Kerüld a felesleges vitákat, a családi dolgok harmonizálására fókuszálj.
A lelki beszélgetéseknek jó ideje lehet.

Aura-csakra hangolásra lehet velem egyeztetni – hogy a legjobb formában légy a döntéseidben.
Október 6-án, kedden a retrográd Vénusz a Skorpióban arra kényszerít, hogy szembenézzünk a legmélyebb félelmeinkkel a kapcsolatainkban. A marsikus-plútói feszültségben a szavaknak nagy súlya lesz.
Ne hozz nagy döntéseket, rendszerezd a prioritásaidat – imára, meditációra is kedvező lesz az energetikai tér.
Teremtő szómágiára lehet velem egyeztetni – angyalos stúdiómban várom a Hölgyeket.
Az Igazság VIII. – Felelősségvállalás a döntéseinkért.
Az egyensúlyt, a tárgyilagosságot, az igazságosságot és az ok-okozati összefüggéseket jelképezi. Arra utal, hogy tisztán, elfogulatlanul kell mérlegelni egy aktuális élethelyzetet.
Fordított lapként: A felborult egyensúly akadályoz. Túlzásokba estél!


A hét közepe (szerda, csütörtök) föld elem minőségben lesz.
A kertrendezés kellemes időtöltés lehet – hasznos a takarítás. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. A föld napokon a gyökérzöldségek, a tartalmas, tápláló ételek és a természetes édes ízek fogyasztása javasolt. Fókuszálj a stabilitást adó, földből származó alapanyagokra, mint a burgonya, cékla, sárgarépa, zeller és hagyma, retek, saláta. Iktass be növényi alapú ételeket (pl. lencse, csicseriborsó, bab). Egyél minél több feldolgozatlan, természetes ételt, és innivalót kulacsban vigyél magaddal. Kerülendő az energiadús, túl zsíros és cukros ételeket, mivel ezek megterhelhetik az emésztést és könnyebben raktározódnak. Kedvező az időtér energetikája bőrápolásra, kozmetikára,a tisztító-és fogyókúrára tovább folytatására. A Bak, a Bika,a Rák és a Skorpió napjegyeknek kedvező lehet a hét közepe – legyetek szerencsések! A Hold a Szűz föld jegyében jár, pénteken, október 9-én, 10:10-kor lép át az Mérleg levegő jegyébe.
Október 7-én, szerdán a Mars-Uránusz szextil zseniális, formabontó ötleteket és hirtelen jövő megoldásokat hozhat.
Kiváló az önálló, független projektek beindítására és mély tisztázó beszélgetésekre is.
Probléma megoldó tanácsadásra regisztrálhatsz,ha elakadtál, vagy megrekedtél, angyalozással várlak.
Október 8-án, csütörtökön pontosodik be a Mérleg jegyében járó Nap és az Oroszlán Jupiter harmonikus kapcsolata. Segít abban, hogy a felmerülő vitás helyzeteket diplomáciával, nagylelkűséggel és magasabb rendű igazságérzettel simítsuk el.
Lehetőséget ad a békülésre és a kreatív megoldásokra.
Békülést segítő energetikai oldással is jöhetsz hozzám -fehér mágiával is segíthetek.
A Válaszutak VI. – Szabad szívből hozott szívbéli döntés.
Ez a kártya a választás súlyáról és a felelősségvállalásról szól, rávilágítva arra, hogy a döntésünk hosszú távon határozza meg a jövőnket.
Fordított lapként: Az egyértelmű döntés hiánya gátol, illetve a szeretetlenség. Vedd észre a téged körülvevő szeretetet! Hozz egy szívből jövő döntést!


A hét vége (péntek, szombat, vasárnap) levegő elem minőségben lesz.
A koncert, zenehallgatás remek szórakozás lehet– hasznos a szellőztetés. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. A levegő napokon a nyers, rostdús zöldségek helyett részesítsd előnyben a puhára főtt vagy párolt zöldségeket: cukkini, sárgarépa, spenót. A sovány húsokat (csirkemell, pulykamell), párolt halat valamint lágy tojás. A natúr joghurt vagy kefir támogatja a bélflóra egyensúlyát. Hatékony görcsoldó és puffadásgátló az édeskömény, a kamilla, a borsmenta és a gyömbér. Kerülendő ételek: a bab, a lencse és a borsó, a brokkoli, a karfiol, a kelbimbó és a káposzta félék, a xilit, szorbit és egyéb cukoralkoholok. Kedvező az időtér energetikája tisztító-és fogyókúra elkezdésére, bőrápolásra, kozmetikára, hajmosásra, – pénteken fogorvosi vizitre, vasárnap regeneráló és erősítő masszázsra, és hajfestésre is. A Nyilas, a Vízöntő,az Ikrek és az Oroszlán napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek résen! A Hold a Mérleg jegyében jár, vasárnap, október 11-én, 17:21-kor lép át a Skorpió vizes jegyébe.
Október 9-én, pénteken a Mérleg holdban a tisztánlátást segítő energiatér alakul ki.
Újhold felé közeledünk a nap kiválóan alkalmas az elengedésre, a takarításra és a belső csend megélésére.
Elengedő szertartásra, meditációra is érdemes benevezned.
Október 10-én, szombaton a Mérleg újhold támogat az egyensúly megteremtésében, a kompromisszumok felülvizsgálatában és a békés kommunikációban.
Oroszlán jegyében járó Jupiterrel, ami extra szerencsét, optimizmust és bátor jövőképet hoz a kitűzött célokhoz.
Békés kommunikációra remek napunk lesz.
Újholdas angyalos szertartás mágiával is segíthetek, ha felkeresel.
Október 11-én, vasárnap pontosul be a Skorpió retrográd Vénusz és a Rák Mars közötti feszült kvadrát fényszög. Rák Mars miatt az reakcióink a szokásosnál jóval érzelmesebbek, sértődékenyebbek vagy védekezőbbek lehetnek. Legyetek figyelmesek a kommunikációban és a közlekedésben is.
A konfliktushelyzetes időben legyek kompromisszumképesek.
Békülést segítő – szeretetre hangoló angyalozással várlak, a feszültséget generáló időbe.
A Torony XVI. – Áttörés, egótörés, változás.
Olyan dolog dől romba, ami már nem szolgálta az életedet, vagy amit hamis illúziókra építettél,ami utat nyit a felszabadító újrakezdésnek.
Fordított lapként: A halogatás akadályoz, valamint az, hogy levetted tekinteted a vezércsillagodról, célodról, vágyadról. Mit akarsz valójában és mit vagy hajlandó tenni érte?

Fenti elemzés annak szól, akivel rezonál!
Nagyobb elakadásoknál, blokkoknál, vagy ha nem érted mi miért történik veled, jövőbenéző személyre szóló tarot-elemzést szeretnél, angyalos segítséget kérnél, problémamegoldó ülést szeretnél – spirituális tanácsadásra jelentkezhetsz be hozzám: órás, másfél, vagy kétórás időkvantumokra.
Ezoterikus-angyalos stúdiómba várlak szeretettel, a hét minden napján, de egyeztethetsz velem videóhívásos tanácsadó, online foglalkozásra is.

Ne szakíts hirtelen felindulásból, ne kezdj meggondolatlanul új, kapcsolatba, halaszd el a nagyobb pénzügyi befektetéseket. Ne menj bele agresszív kommunikációba. Ne ugorj azonnal vissza a múltba abban a hitben, hogy „most minden más lesz”. A múltbeli szereplők most azért jönnek, hogy teszteljék a határaidat, és esélyt adjanak a végleges lezárásra, nem pedig az ismétlésre.
Szánj időt a belső csendre, meditációra, tiszta szándékok megfogalmazására és a kapcsolataid finomhangolására.

Október 5. – október 8. között Rehael angyalt idézheted. Segít helyreállítani a szülők és gyermekek közötti egyetértést, erősíti a családi kötelékeket, és támogatást nyújt a mentális fáradtság, szorongás vagy depresszió leküzdésében.
Október 9. – október 11. között Yeiazel angyal imaginálhatod. Megnyugvást és örömet hoz a nehezebb, érzelmileg megterhelő napok után. Különösen támogatja az írókat, művészeket, az olvasást és a tanulást, valamint segít uralni és helyes mederbe terelni a hirtelen jött érzelmeket.
Rehael kristályköve a rózsakvarc, amely a feltétel nélküli szeretetet és a családi békét erősíti.
Yeiazel ásványkövei az igazgyöngy, a gyöngy a lélek tisztaságát, a belső bölcsességet és a nehézségek (például a bánat) fénnyé és szépséggé alakítását szimbolizálja.
A korall, az életöröm és a vitalitás visszaállítását támogatja.
Az ametiszt az angyali kommunikációhoz és a Yeiazel által képviselt spirituális tisztuláshoz, a negatív érzelmi rabságból való szabaduláshoz javasolt.
Fontos tudni, hogy: Az angyalok megidézésekor ásványköveidet a bal kezedben tarthatod. Elhelyezheted őket az angyaloltárodon, és használhatod őket az angyal lehívásoknál – a bal kezedben tartva.
Tartsd észben, hogy mindig tisztított és feltöltött köveket használj.
Ha kristály programozást szeretnél tanulni-gyakorolni, várlak szeretettel a különleges programra – ha hívást érzel jelentkezz be hozzám.


Személyesen tudlak fogadni angyalos stúdiómban, de kereshetsz előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face chat-en, üzenetben:
https://www.facebook.com/asajahcsilla/

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni, gyere hozzám angyalozni: https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
https://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
https://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
https://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

2002 óta foglalkozom spirituális ezotériával – Előző életből hozott okkult és misztikus tudással születtem.
Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.

Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi tarot-elemzésre, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
https://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást – délelőtt 10-től este 20-ig jöhetsz hozzám a hét minden napján.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Napi tanítások, megosztások a facebook profiloldalamon  – hálás vagyok és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Októberi energiák

Zárd le a múlt függő ügyet.

Október mantrája: „Megtalálom a válaszokat a sorsformáló időtérben.”

Az egyensúlyra törekvő Mérleg energiák átadják a helyüket a mély és megalkuvást nem tűrő Skorpió megéléseknek. A Vénusz és a Merkúr retrográd (hátráló) mozgása, valamint a gyökeres változást jelző Plútó energiák uralják a téridőt. Mivel a Vénusz és a Merkúr egyszerre retrográd, a félreértések száma megnőhet. A kommunikáció nehézkessé válhat, az elektronikai eszközök meghibásodhatnak. A Plútó aktívba váltásával belső vívódások és a stagnálás időszaka véget ér: elindul a jövő.

Erre a hónapra a mágikus-misztikus Kazanlár-féle tarotból: A Szeretők VI. – A Diadalszekér VII. – A Mértékletesség XIV. lapokat húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam:
A Szeretők lap az érzelmi tisztánlátás és sorsfordító döntések idejét jelöli. Október elején hangsúlyossá válnak a múltból visszatérő kötelékek és a karmikus találkozások. Érdemes figyelni a sorstanításokra, sorspróbákra.
A Diadalszekér lapja a karrier és célok lehetőségeit. Céltudatos, fókuszált cselekvésre van szükség. Az elhalasztott terveket most kell kézbe venni és elszántan előrevinni.
A Mértékletesség üzenete fókuszálj a belső békére és egészségre, a türelemre, az egyensúlyra és megfontoltságra. A hónap során tapasztalható energetikai hullámzásokat csak belső harmóniával és az adok-kapok egyensúlyával lehet megteremteni.

A hónap legfontosabb bolygóállásai:

Október 3. Vénusz retrográd kezdete a Skorpióban. – Párkapcsolati elemzés-szintlépés:esetleg exek visszatérése, elfojtott vágyak előtörhetnek.
Október 3. Mars-Oroszlán szembenállás Plútó-Vízöntővel. – Hatalmi harcok, nyers erő, radikális változtatási vágy.
Október 4. Szaturnusz szembenállás a Nappal. – Szembesülés a felelősséggel, határok meghúzása.
Október 10. Újhold a Mérlegben. – Új egyensúly keresése, kapcsolatok harmonizálása.
Október 16. Plútó direktbe fordul a Vízöntőben. – Kollektív és személyes fejlődés beindulása, áttörések.
Október 24. Merkúr retrográd kezdete a Skorpióban. – Lassuló kommunikáció, mély belső felismerések, titkok felszínre kerülése.
Október 26. Telihold a Bikában. – Anyagi biztonság, elengedés, a stabilitás tesztelése.


Az őszi időszakban a bölcsesség őrzőjét,  Uriel arkangyalt, valamint a kapcsolatokat és a feltétel nélküli szeretetet harmonizáló  Chamuel arkangyalt idézhetjük.
Uriel a belső béke elérésében, a döntéshozásban, kreatív ötletelésben, és a testi-lelki méregtelenítésben segíthet. Chamuel pedig a kapcsolatok harmonizálásában, megbocsátásban, önelfogadásban, félelmek oldásában, helyes sors-út megtalálásában adhat támogatást.

Semmiképp se hozz elhamarkodott, végleges döntéseket a párkapcsolatodban az október eleji feszültségek alatt. Kiváló időszak a hitelek, adósságok rendezésére és a felesleges kiadások lefaragására. A dupla retrográd időszak (Vénusz és Merkúr) miatt az október nem az új vállalkozások elindításának, hanem a folyamatban lévő dolgok tökéletesítésének és a múlt lezárásának kedvez.
Az októberi spirituális és asztrológiai energiák elsősorban a mély belső tisztulásra, a karmikus minták elengedésére, valamint az illúzióktól mentes, felelősségteljes újrakezdésre használhatók fel.
A csillagjegyek közül az oroszlánnak, a skorpiónak, a mérlegnek és a rákoknak különösen nagy szerencséje lehet, de a többiek se panaszkodhatnak majd. Ha nálad mégsem így lenne, érdemes lesz majd energetikai tisztító blokkoldást kérned.
Ha szeretnéd tudni mit hoz számodra az elkövetkezendő három őszi hónap, jelentkezz be hozzám egyéni, személyes jövőbenéző tarot-elemzésre. Szeretettel várom a Hölgyeket a misztikus szeánszra. De más ügyekben is kereshettek: https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/
Bejelentkezni és a részletekről érdeklődni a face profiloldalamon, chat-üzenetben is lehet: https://www.facebook.com/asajahcsilla

Szeretettel kívánok csodás megéléséket ebben a misztikus hónapban, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Az Idő ura retrográd mozgást végez!

A Szaturnusz 2026-ban július 26-tól december 10-ig hátrál a Kos jegyében.

Sokan jeleztétek felém, hogy nem történik semmi, nem lehet haladni, előre menni. Felvetődik a kérdés mit is lehet tenni akkor, amikor  a Szaturnusz tolató mozgást végez?
Amikor a bolygó retrográd mozgást végez, a spirituális útkeresőnek a belső alapok megerősítésére, a múltbeli karmikus leckék rendezésére és a felesleges terhek elengedésére érdemes fókuszálnia.
A Szaturnusz az asztrológiában az Idő, a karma, a határok és a struktúra ura. Amikor látszólag hátrafelé mozog, a külvilágban a dolgok lelassulhatnak, ami kiváló alkalmat ad az úgynevezett időtér kihasználására.
Belső leckék Szembesülés az elodázott feladatokkal és karmikus ismétlődésekkel. Lassításra: Időt kapsz arra, hogy külső kényszerek nélkül átgondold az életed.
Határok és keretek Annak felülvizsgálata, hol engedted átlépni a határaidat. Rendezésre: Újraszabhatod a saját belső szabályaidat és prioritásaidat.
Felelősségvállalás Rávilágít, hol hárítod a felelősséget másokra vagy a sorsra. Építkezésre: Tartós, stabil belső alapokat hozhatsz létre a jövődhöz.

Mit lehet tenni spirituális emberként ebben az időszakban?

Végezz karmikus nagytakarítást: Nézz szembe a visszatérő mintáiddal (pl. miért kerülsz mindig ugyanolyan nehéz szituációkba). A hátráló mozgás segít feloldani a múltból hozott blokkokat.
Húzd meg a határaidat: Tanulj meg nemet mondani. Vizsgáld felül, hogy mely kapcsolatok vagy feladatok vesznek el túl sok energiát feleslegesen.
Gyakorolj türelmet: Mivel a Szaturnusz lelassítja a folyamatokat, a görcsös akargatás helyett a megengedés és a kitartás a kulcs. Amit most lassan, de alaposan építesz fel, az hosszú távon rendkívül stabil lesz.
Mire jó és mire való az időtér?
A spiritualitásban az időtér (vagy idő-tér kontinuum) az a dimenzió, ahol az idő nem lineárisan (múlt-jelen-jövő), hanem egy kiterjedt energetikai szövetként létezik.
A jelenbe hoz: Segít megérteni, hogy a múltad tanulságai és a jövőd lehetőségei mind a mostani pillanatban futnak össze.
Valóságformálásra való: A gondolataid és a belső békéd segítségével ebben a térben képes vagy átírni a régi, rögzült mintákhoz való hozzáállásodat.
Tágulást ad a lassulásban: Amikor a Szaturnusz miatt úgy érzed, megállt vagy lelassult az idő, az nem büntetés, hanem az időtér megnyílása. Ez a szünet azért van, hogy ne rohanj előre egy hibás struktúrával, hanem a belső csendben hozd meg a helyes döntéseket.

Ha belekavarodtál, megrekedtél ügyeid, dolgaid, sorsod rendezgetésében, energetikai tisztítással segíthetek. Jelentkezz be hozzám blokkoldásra, lehet sorselemzés és sorstisztítás is a program része.  Várom a Hölgyeket a hét minden napján angyalos-ezoterikus stúdiómba – a családodnak is szeretettel segítek! Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek!

Asajah stúdió

Keress meg, ha úgy érzed, hogy elakadtál életed útvesztőidben, vagy sorsfordulat, válaszút, kihívás előtt állsz, illetve elakadt élethelyzetbe kerültél.

Egyszerű, életjobbító dolgokat tanítok nagyszerű Embereknek. Köszönöm, a sok ajánlást és megkeresést – Hálafény!
– fél órás,
– órás
– másfél
– két órás
időkvantumokra jelentkezhetsz be hozzám, magas energiákkal behangolt angyalos stúdiómba. De vállalok videóhívásos, előre egyeztetett foglalkozást is. Ha szerencsés vagy, akár aznapra is kaphatsz időpontot tőlem!


2002. óta foglalkozom spirituális ezotériával – ezoterikus tanítóként-lélekfejlesztőként segíthetek neked. Az ülések egy kellemes ezoterikus hangulatú környezetben történnek: gyertya, füstölő, plejádi rezgésszint emelő zene gondoskodik a teljes ellazulásról.
Előttem önmagad lehetsz, szégyenérzet nélkül beavathatsz a lelki gondjaidba – meghallgatlak és megértelek. Segítek feltárni azokat a tényezőket, amelyeket magad ellen használsz tudattalanul. Hiszem, hogy a közös munka során, a személyes változásokon keresztül jobbá tudod tenni az életedet.
Személyre szóló tanácsadás, oldás, blokkoldás, energetikai tisztítás, angyalozás, tarot, számmisztika, csipetnyi asztrológia, auraolvasás is a megoldást kereső program része – és használom a tisztánlátó képességeimet is.
A foglalkozás után jegyzetet is kapsz, és különböző eszközöket, amely segítséget ad az önmunkádhoz.
Megszentelt figyelemmel hallgatlak, empátiával, együttérzéssel rád hangolódva fogadlak, ha felkeresel: optimista vagyok és hiszek benned! Segítséget kérni nem szégyen, hanem: Erő.

LÉGY BÁTOR, ÉS KÉRJ IDŐPONTOT TŐLEM!

Bejelentkezéskor jelöld meg pár mondatban a gondod, a problémát, amiben megoldást keresel – a terápiát segítek megtalálni hozzá. Foglalhatsz időpontot telefonon, vagy face üzenetben is: https://www.facebook.com/asajahcsilla
Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-9/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu