ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

Újabb életleckék, sorspróbák jönnek

Sorsbolygónk retrográdba vált

A Szaturnusz, a karma ura tolató mozgásba vált vált július 13-án, és november végéig ez így is marad.
Az újratervezés ideje jött el. Teremtsük meg belső egyensúlyunkat, húzzuk fel egészséges határainkat, álljunk ki magunkért és vállaljunk felelősséget tetteinkért, a tudatos átgondolt megoldások visznek sikerre.


A helyzet sorsszerű és fejlődésedet segíti, tanítani akar. Az elfogadás bölcsességével állj a kérdéses dologhoz: ne harcolj azzal, ami van. Légy inkább megfigyelő, figyelj arra, mit akar mutatni neked egy-egy helyzet. Ha az ellenállás megszűnik, új távlatok nyílnak a jövő felé. Találd meg a forgó kerék közepén a nyugvópontot – találd meg önmagad középpontját. Keresd a valódi belső okokat.
Fogadd el ma mindazt, amit tapasztalsz, ellenállás nélkül. Figyelmeddel maradj a jelenben, maradj aktív teremtője a jövődnek- elfogadásod segít abban, hogy arra koncentrálj, ami igazán fontos, a jelen pillanatra.
Ha blokkokat tapasztalsz a változástól való félelmed akadályoz, illetve a beletörődés hátráltat.

Ha nem tudod, nem érted mit kezdjél azzal a helyzettel, amibe ‘belekeveredtél’, jelentkezz be hozzám Ezoterikus tanácsadó-foglalkozásra.
Negyedéves tarot-elemzés másfél órás program: számmisztika, asztrológia, angyal jóslás égi útmutatással, energetikai tisztítással.
Várom a Hölgyeket angyalos stúdiómba, a családodnak is szeretettel segítek. Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Kristály programozás

Az üzenik Neked az Angyalok:

Vedd körül magadat kristályokkal, dolgozz együtt a kristályok gyógyító erejével. Lehet, hogy van otthon néhány kristályod, amelyekről mostanában megfeledkeztél, pedig a gyógyító energiájuk segítene neked a mostani helyzetben.


Lehet, hogy úgy érzed, itt az ideje újabb kristályok beszerzésének, és persze az is lehet, hogy egyszerűen csak a meglévő kristályaidat szeretnéd megtisztítani, és feltölteni.
Ha van bármilyen olyan fájdalmad, vagy félelmed, amelyektől szívesen megszabadulnál érdemes lehet egy kristályt a kezedbe fognod, és megkérni az angyalokat, hogy segítsenek átvezetni a félelmet, a fájdalmat, az alacsony rezgésű energiákat a kristályba.
Ezután néhány percig tartsd folyó víz alá a kristályt, hogy megtisztulhasson. Majd tedd ki a napra, és a hold fényére, hogy átjárhassa, feltölthesse, energetizálhassa. Az így feltöltött kristály közelében te magad is feltöltődsz majd.
Lehet, hogy arra érzel vezettetést, hogy egy kisebb feltöltött kristályt mindig magadnál tarts, a nyakadba akaszd, vagy a zsebedbe, pénztárcádba, táskádba tedd. Az is lehet, hogy úgy érzed, elég néhány órát a kristály közelében lenned ahhoz, hogy teljesen feltöltődj a gyógyító energiájával.(Minden nap tisztítsd ki és töltsd fel.)
Angyalaid kérésedre vezetni fognak ma, hogy a számodra legmegfelelőbb módon dolgozhass együtt a kristályok energiájával – angyal szertartás-mágiában fordulhatsz hozzájuk, az Istenangyalos imaginálást ajánlom.

Ha kristály-programozást szeretnél tanulni, keress bátran – szeretettel várlak a tanfolyamra Téged is. Egy programozott kristály csodás ajándék is lehet szeretteidnek.
Ha angyalos inga tanfolyamra jönnél nálam regisztrálhatsz a programra:
https://asajah.hu/inga-tanfolyam-spiritualis-holgyeknek/

Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Szerelmi jóslás-kapcsolat elemzés

Vajon ki a partnered?

Az első randi után nehéz eldönteni, hogy legyen-e második?
Néha szerepet viselnek, álarcot öltenek, vagy hihetetlenül rossz motivációval közelednek, esetleg bénáznak, idétlenkednek egyesek. Mások túl rámenősek lehetnek, vagy uralkodó karakterként akarnak, hiteles férfi szerepben tetszelegni előtted. 
Annyi biztos, hogy semmi se biztos…akkor meg mi legyen? Vajon az, akinek mutatja magát, vagy teljesen más személyiségtípus a randipartnered?


Hogy kétség felőle semmi se legyen – egy nagyon átlátható, mindenre kiterjedő széleskörü, korrekt kapcsolat- elemzéssel számmisztika-tarot-asztrológia – teljesen egyértelművé válik az illető hiteles karakta, jelleme, személyisége.
Jó a bizonyosság!
Mindent meg tudhatsz róla – ki volt előző életében, most mit akar tőled, hogyan bánhat teveled, értékes kapcsolatra számíthatsz vele, vagy csupán futó kalandra, volt-e életed része valaha, van-e közöttetek karma, és miért pont őt vonzottad be, csapja másoknak is a szelet… meg ilyenek. Minden kérdésedre választ kaphatsz.
A szeánsz alatt használok: számmisztikát, asztrológiát, tarot-lapokat, angyali üzeneteket. Grátisz: oldás, blokkoldás, energetikai tisztítás.
Ha kíváncsi vagy jelentkezz be hozzám kérj időpontot – rugalmasan egyeztetünk. Ha nem szeretnél kimozdulni, a nyári nagy melegben videóhívás ülésen is vállalok tanácsadást, foglalkozást, érdeklődj a részletekről nálam a fac chat-en.  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Telihold a földies Bak jegyében

A teliholdat 07.10. 22 óra 36 perkor üdvözölhetjük.


A Bak telihold idején érdemes a családi kötelékekre, a karrierre hangolódni. Az uránuszi hatásban eltérhetsz a megszokástól, nem kell mindig ugyanazt csinálnod.  A jelenlevő marsikus rezgések miatt lesz aki kissé ingerült lehet, légy rugalmas – vedd fel az Univerzum ritmusát. Egy bizonyos,  nem érdemes ma nagyobb döntést meghoznunk.


 Engedd el a sérelmeidet, a negatív rezgéseidet – a bánatot, a haragot. Engedj el mindent, ami már nem szolgál téged. Engedd el azt a helyzetet, ami megmerevít, azokat az embereket, akik lehúznak energiájukkal. Engedd el a tudatos elméd minden erejével. És engedd el a tudatalatti és tudattalan elméd mélységeiből is minden negatív rossz gondolatodat. Hallgass a szívedre, a belső intuíciódra és gondold végig merre szeretnél tartani, haladni az életedben.
Használd motiválónak ezt csodás motiváló a rezgésszint emelő mantrát: „Most feladom Magamban a bennem lévő félelmeket, és átalakítom teremtő erővé, energiává és képességgé!”


Az Időkapuban a Binaél Arkangyal vezette Királyi székek karának angyala, Jejajél Őrangyal tartózkodik. Imája segít bennünket a megidézésében:  „Jejajél segítesz tudatára ébrednem, hogy uralmad egyedül való, és látnom engeded, milyen lesz majd az életem, mind az ösztönök hangja békés álomba szenderül. Add meg nekem Jejajél, hogy egész viselkedésemmel kifejezhessem ezt a tudást. Add, hogy a velem való terved sajátommá váljon.”
Jejajél a Binaél-Szaturnusz vénuszi energiáit uralja. Pártfogoltjait öt érzékükön keresztül irányítja, hogy mindig a kozmikus törvénnyel összhangban cselekedhessenek.
Tisztítás után most is feltöltheted ásványékszereidet, kristályköveidet, marokköveidet és tarot lapjaidat a telihold misztikus erejével. A holdséta szintén erősen javallott – a saját kertedben akár mezitláb is táncolhatsz – társaságban, a kedveseddel, vagy barátokkal.
A Sai baba Aaruda tömjén füstölőt ajánlom – különleges illata tisztítja és felfrissíti a gondolataidat.
Az esti angyalos meditációdhoz, teremtő mágiádhoz a következő kristályokat javaslom: borostyán, kalcedon, gránát, hematit, lápisz lazuli, obszidián, ónix, rodokrozit, szodalit, jáspis, holdkő, turmalin, és a hegyikristályt. Ezek az ásványok segíthetnek az érzelmi stabilitásban, a stressz kezelésében, a kommunikációs képességek megerősítésében és a spirituális kapcsolatok elmélyítésében

Különleges, áldásos mágikus energiák hatnak – vedd kezedbe a sorsodat, legyen benned kitartás és lelkesedés – felelősségteljesen gondold végig a terveidet, és kezd el megvalósítani az álmaidat.
Válaszd mindig a jelen térben levő új, jó, pozitív lehetőségeket, amit az élet eléd tesz azzal dolgod, sorsod van.
Jöhetsz hozzám ezen a napon is angyalos stúdiómba: elengedő, teremtő mágiára, Új élet teremtő angyalos mélyalfás meditációra, ‘Hadó-szeánszra’, energetikai tisztításra (átok/rontás levételre) oldásra, blokkoldásra, tarot-jóslásra, ezoterikus foglalkozásra.

Az Élet bőséges áldása kísérje minden egyes lépésedet – a Segítőkész Szent Teremtő Szellemvilág ragyogtassa fel az életedet! Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Életmód váltás

Tudatos választás

A spirituális életmód egy olyan életvitel, mely tudatosan törekszik a belső fejlődésre, a lélek és a tudatosság mélyebb megismerésére és a kapcsolatfelvételre a láthatatlan, transzcendentális valósággal. Ez az életmód nem feltétlenül kötődik valláshoz vagy dogmákhoz, sokkal inkább az önismereten, a tudatosság növelésén és a belső béke elérésén alapul.

Viszi az energiát:
Mások kedvében járni
Túl sok képernyő/közösségi média előtt töltött idő
Félelem, kétségek, stressz
Túlgondolás, rágósás
Rendetlenség, zűrzavar
Nem elegendő vízfogyasztás
Túl kevés étel fogyasztása
Gyorséttermi egészségtelen ételek
Túl sok munka
Mozgásszegény életmód
Túl sok ülés
A múltban élni
Tudattalanul, robotpilóta üzemmódban élni
Megvalósíthatatlan célok kitűzése

Energiát adnak:
Napsütés
Tápláló ételek
Testmozgás
Elegendő mennyiségű folyadék
Friss levegő
Zene/ima/meditáció
Mély lélegzetek
Szeretet és intimitás
Tartalmas kapcsolatok
Öngondoskodás
Pozitív megerősítések
Elegendő pihenés, alvás
Tudatosság
Művészet, kreativitás
A jelenben élni

Teremts rendet a gondolataidban, és válts bölcsen tudatos életmódra. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Sorsikus időtérben

H e t i   t a r o t
július 7-től- július 13-ig.

Rekkenő hőség, majd lehülés – nyaralásra nem a legkedvezőbb idő. Sorsfordító uránuszi bolygóváltás, szaturnuszi retrográd,  mágikus Bak telihold  teszi izgalmassá  a hetünket.


„A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’.

A hét eleje (hétfő, kedd) tűz elem minőségben lesz.
A hegyi túra remek kikapcsolódás lehet – hasznos a kertápolás. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a fehérje lesznek. Hidratáljatok rendszeresen – vendégvárónak készíthettek uborkás, citromos, gyömbéres, levendulás vizet. Kozmetikára, bőrápolásra, erősítő-regeneráló masszázsra, hajmosásra remek lesz a hét elejének energetikája. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyűeknek szerencsés lehetőségei lehetnek – vegyétek észre!  A Hold a Nyilas jegyében jár, július 9-én, szerdán 10:54-kor lép át a Bak föld jegyébe.
Július 7-én az Uránusz átlép az Ikrek jegyébe.  https://asajah.hu/egy-uj-korszak-veszi-kezdetet/
Legyünk tudatosak és figyeljünk, fókuszáljunk jobban egymásra.
Kapcsolatainkban tehetünk rendet a vénuszi-uránuszi-plútói hatásban. Átértékelés, békülés, megbocsátás, elengedés, jobbításra való törekvés.
A Válaszutak VI. – Hozz egyértelmű, szívből jövő döntést.Tudatosítsd magadban, hogy mindig választhatsz és erősítsd magadban, hogy ösztönösen jó döntéseket hozol.
Ha gátként jelenik meg: az egyértelmű döntés hiánya gátol, illetve a szeretetlenség. Vedd észre a téged körülvevő szeretetet!
Ezoterikus kapcsolati tanácsadással várom a Hölgyeket – blokkoldás is a program része – ha nyaralsz épp, akkor a videós ülést ajánlottam szeretettel.

A hét közepe (szerda, csütörtök) föld elem minőségben lesz.
A olvasás kellemes időtöltés lehet – hasznos a tanulás.  Nem ajánlatos műteni a csontokat,a fogat, és az izületeket.  A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és sók lesznek.  A nyári nagy melegben fogyasszatok könnyed ételeket – grillezett, párolt húsokat, zöldségeket – roppant egészséges választás. A kozmetikusodat bátran felkeresheted, de kéz-és lábkörömápolásra is kedvező energiák hatnak. A Halak, a Bika,a Skorpió és a Szűz napjegyűeknek kedvező lehetőségei – bölcsen cselekedjetek!  A Hold a Bak jegyében jár, július 11-én, pénteken 19:21-kor lép át a Vízöntő levegő jegyébe.
A Bak telihold csütörtökön üdvözöl bennünket. A mostani telihold arra inspirál, hogy tegyünk rendet az életünkben. Közelítsük meg feladatainkat együttérzőbb aspektusban, racionálisabb szemszögből.
Jövőtervezésre, gyakorlati, bölcs lépések megtételére alkalmas a téridő – ehhez kapunk támogató energiát az égiektől.
A Halál XIII. – Engedj el mindent, ami már nem szolgálja életed. Szabadulj meg mindazon szokásaidtól, ami kibontakozásodat gátolja. Zárd le, amit le kell zárnod, és lépj tovább. Minden vég egy új kezdet, minden kijárat egyben bejárat is valahová. Nézz körül magadban, magad körül és engedd el, ami már nem segíti életedet. Ez lehet egy rossz szokás, egy ismétlődő viselkedésminta, régi sérelmek, vagy felesleges kacatok. Adj helyet az új dolgoknak.
Ha gátként jelenik meg: azt mutatja, hogy lezártál valamit, pl. egy kapcsolatot, illetve kizártál egy olyan lehetőséget, ami viszont hasznodra vált volna, illetve idő előtt feladtad. Tudatosítsd magadban, hogy végtelen lehetőség kínálkozik egy ügy megoldására, így tágítsd ki a látóköröd!
Teremtő- és elengedő angyalos szeánsz, mélyalfás vezetett meditáció is remek program lehet a teliholdas időtérben.

A hét vége ( péntek, szombat, vasárnap) levegő elem minőségben lesz.
A baráti-társasági összejövetel lélekemelő lehet – hasznos a szellőztetés.  Nem ajánlatos műteni a visszereket és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. A desszertről se feledkezzetek meg – a hűtött gyümölcs saláta kiváló vitaminforrás. Kozmetikára, bőrápolásra, fogyó- és tisztítókúra elkezdésére jó a hétvége energetika tere – a szombat, vasárnap fogorvosi vizitre, hajmosásra kifejezetten előnyös lesz,  A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre a kedvező lehetőségeket.  A Hold a Vízöntő jegyében jár, július 14-én, hétfőn 1:45-kor lép át a Halak víz jegyébe.
A sorsbolygónk a Szaturnusz, a karma ura retrográdba vált július 13-án és november végéig ez így is marad. Az újratervezés ideje jött el. Újabb életleckék, sorspróbák jönnek.
Teremtsük meg belső egyensúlyunkat, húzzuk fel egészséges határainkat, álljunk ki magunkért és vállaljunk felelősséget tetteinkért, a tudatos átgondolt megoldások visznek sikerre.
A Szerencsekerék X. – A helyzet sorsszerű és fejlődésedet segíti, tanítani akar. Az elfogadás bölcsességével állj a kérdéses dologhoz: ne harcolj azzal, ami van. Légy inkább megfigyelő, figyelj arra, mit akar mutatni neked egy-egy helyzet. Ha az ellenállás megszűnik, új távlatok nyílnak a jövő felé. Találd meg a forgó kerék közepén a nyugvópontot – találd meg önmagad középpontját. Keresd a valódi belső okokat.
Fogadd el ma mindazt, amit tapasztalsz, ellenállás nélkül. Figyelmeddel maradj a jelenben, maradj aktív teremtője a jövődnek- elfogadásod segít abban, hogy arra koncentrálj, ami igazán fontos, a jelen pillanatra!
Ha gátként jelenik meg: a változástól való félelmed akadályoz, illetve a beletörődés.
Negyedéves tarot-elemzéssel – égi útmutatással – is kereshettek.

Kérdéses- kétséges dolgokban kapcsolódjunk lelki-szellemi vezetőinktől, tőlük igaz útmutatást kaphatunk álmainkban,meditációinkban, imáinkban.
Nagyobb elakadásoknál oldással, blokkoldással várom a Hölgyeket, a családodnak is szeretettel segítek.
Töltsetek minél több időt ha tehetitek szeretteitekkel a szabadban, a friss levegőn, vízparton. Rendszeresen hidratáljatok  – töltekezzetek a nyár csodás rezgéseivel.


Személyesen tudlak fogadni angyalos stúdiómban, de kereshetsz előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni, gyere hozzám angyalozni: https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
https://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
https://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
https://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

2002 óta foglalkozom spirituális ezotériával – Előző életből hozott okkult és misztikus tudással születtem.
Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.

Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
https://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást – délelőtt 10-től este 20-ig jöhetsz hozzám a hét minden napján.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Napi tanítások, megosztások a facebook profiloldalamon  – hálás vagyok és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Ezoterikus foglalkozások

Ezoterikus tanácsadás, ha nem érted a tanítást!

Ha nem tudod, és nem érted, hogy mi miért történik veled, és válaszokat keresel, jelentkezz be hozzám ezoterikus foglalkozásra.

Minden helyzet azért van az életedbe, mert meg akar valamit tanítani Neked. Ha nem tudod, nem érted, mi miért történik veled ezoterikus tanítóként is kereshetsz.
Egyértelmű, hogy alacsony rezgésszinten nem tudod magad meggyógyítani. Az alacsony tudati és érzelmi szinten nem látod meg és nem is találod meg a megoldást a feladataidhoz. Ha le vagy blokkolva nem tudod magad felemelni.
Helyzet tisztázó beszélgetéssel várlak – magas rezgésű blokkoldó terápiával segíthetek, hogy egy magasabb lélekszintre érkezz meg- visszatalálj önmagadhoz, tovább tudj fejlődni.
Ha több minden érdekel, más-más témakörökben, írd össze a kérdéseket, és küld át nekem face chat-üzenetbe. Megbeszélünk rá egy időpontot – fél órás, órás, másfél vagy kétórás időkvantumban – a foglalkozás alatt minden kérdésedre ezoterikus választ, tanítást és segítséget is kapsz. Csak bátran!


Az új életszakaszodban életmód váltásba érdemes kezdeni – ehhez is adok segítő motivációt neked a foglalkozás alatt. Nálam plejádi rezgésekkel is töltekezhetsz,  misztikus fehér mágiával ismerkedhetsz. Ezoterikus tanítóként egyszerű életjobbító dolgokat tanítok nagyszerű Embereknek. A hét minden napján szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket angyalos stúdiómba.
Ha nem szeretnél kimozdulni, előre egyeztetett videóhívással  is kereshetsz, érdeklődj a részletekről nálam a face chat-en.
https://www.facebook.com/asajahcsilla

A szeretet fényessége világítsa be az utadat! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Nálam nagy kedvenc!

Diétás gyömbéres limonádé 

Hozzájárul a fogyókúrához, így ez a hűsítő, nyári ital nemcsak finom és egészséges lesz, de diétás is.

Hozzávalók:

– 1 liter víz
– 3/4 bögre citromlé – frissen facsart
– 1-2 vékony citromszelet
– 4 szelet gyömbér – lereszelve is hozzáadhatod
– sztívia ízlés szerint
– jég


Elkészítése: Egy kancsóba öntsd bele a citromlevet, a vizet, valamint az édesítőszert. Jól keverd el, majd tedd hozzá a citromszeletet és a gyömbéreket – reszelve vagy szeletben. Hagyd egy órát állni, majd tedd be a hűtőbe. Jégen szervírozd citrommal díszítve.
A gyömbérnek hasonlóan stimuláló hatása van, mint a koffeinnek, ezért naponta két kanálnál ne egyél belőle többet, a terhes nőknek pedig legfeljebb fél kanál javallott.
Ennek a stimuláló hatásnak köszönhetően viszont több kalóriát égethetsz el edzés közben, így a gyömbérnek köszönhetően hosszútávon laposabb lehet a hasad.

A gyömbéres víz fogyasztása étkezés előtt stimulálja az emésztést. A gyömbér ráadásul csökkenti a kortizol nevű hormon termelését, ami hozzájárul a hastájéki zsír lerakódásához.

És a végére egy pró tipp a fogyáshoz: Jó, ha a vizespohár vagy -palack egész nap kéznél van, és folyamatosan kortyolgatsz, ám három alkalommal érdemes egy-egy pohárral meginni egészen. Ez a három főétkezés, a reggeli, az ebéd és a vacsora előtti fél óra. Ilyenkor a víz segít abban, hogy az étel laktatóbbá váljon, ugyanis tömeggel tölti fel a gyomrodat, és az ételekben található rostok is megdagadnak benne.
Ezzel elérheted, hogy szinte bármilyen fogás kiadósabbá váljon, aminek köszönhetően ritkábban éhezel meg és általánosságban kevesebbet eszel majd.

Nyirokháztartás energetikai méregtelenítéssel, fogyást segítő energia-pecséttel várlak, ha csinosodni szeretnél! Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Egy új korszak veszi kezdetét

Július 7-én az Uránusz az Ikrek jegyébe lép!

A sorsfordító bolygóváltásban figyeljünk arra, hogy ne pörögjünk túl, türelmesebbek legyünk, hirtelen ne döntsünk. Felismeréseink által új nézőpontok szerint is cselekedhetünk. Most elérhetsz oda, ahol helyed, tered, dolgod van, ahol a szíved szabad lehet. Nyiss és kapcsolódj az új energiákhoz. Az Uránusz az Ikrekben 2033-ig fog tartózkodni.


Az Uránusz a Merkúr felsőbb oktávja, a  születési képletünkben megmutatja, hogy melyik sorsterületen kell éljük. Az Ikrekbe lépésével felfordulást hoz: hirtelen változásokat, és meglepetéseket is okozhat. Hatalmas inspirációt adhat arra, hogy merészkedjünk a megszokott kereteken kívül, keressük a tágabb megoldásokat, legyünk találékonyabbak, gondolkodjunk merészebben.
Misztikus felismeréseink jöhetnek, szokatlan, újszerű,  remek ötleteink születhetnek, zseniális feladatmegoldó képességgel áldanak az égiek –  csak ne állj ellent. Előre nem tervezett, váratlan lehetőségek kerülhetnek elénk, szabadabbá és függetlenebbé válhatunk. Lehetőségünk lesz a legjobb megoldást választani.
Bátran lépjünk szövetségre az energiákkal, és fogadjuk be a különleges fordulatokat.
Semmi kétség, véget ért a régi, és kezdetét veszi az új felvonás életünk izgalmas, nagy színpadán!

Ha bele szeretnél nézni a jövődbe – negyedéves előretekintő tarot-elemzéssel kereshetsz – tarot, számmisztika, asztrológia, auraolvasás. A szeánsz alatt vendégünk lesz az Idő angyala és  a Látomások angyala is.
A hét minden napján várom a Hölgyeket, Istenangyalos energiákkal behangolt stúdiómba –  a családodnak is szeretettel segítek. Energetikai oldás és blokkoldás is a program része, valamint személyre szóló ezoterikus tanácsadás. A nagy érdeklődésre tekintettel időpontot foglalni érdemes lesz.
Online, előre egyeztetett videóhívásra is van lehetőség – érdeklődhetsz erről nálam, a face chat-en üzenetben.

Csodás, áldásos sorsikus lehetőségeket kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

Júliusi energiák Áldás havában

Kreatív, lendületes időtérben.

Több bolygó is retrográdba vált júliusban a Neptunusz, a Szaturnusz és a Merkúr kezdi meg hátráló-tolató mozgását. Extra időt kapunk terveink, céljaink átgondolására. Lesz egy csodás Tízmilliószoros napunk is.
Erre a hónapra a misztikus-mágikus Kazanlár tarot nagy arkánumából: A Diadalszekér VII. – A Remete X. – és A Torony XVI. lapokat húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam. Gondold végig merre mennél, mit szeretnél, lépj előre és indulj el, teremts egy szebb világot magadnak.
Július a hetes rezgése alatt áll. A 7-es szám szimbolizálja az elmélkedést, a gondolkodást, a megvilágosodást, a spiritualitást, a tudást és a bölcsességet.
Az előttünk álló időszak sok izgalmas találkozót tartogat, és hozhat újszerű ötleteket, megoldásokat, támogató új barátokat, váratlan pozitív lehetőségeket.
A nyáridő angyalai: Muriel – a családi összetartás angyala, Mihály – a siker angyala és Raziel a tettek angyala. Imagináld őket angyalszertartásban.


A hónap jelentősebb napjai:

Július 4-én a Vénusz az Ikrekbe lép. Hozhat hirtelen találkozásokat, meglepő fordulatokat pénzügyeinkben, kapcsolatainkban. Kapcsolat-építésre, komfortzóna elhagyására, és nyitni az újra, kitűnő időszak.

Július 5-én a Neptunusz bolygó retrográd mozgásba kezd. Az intuíció bolygója december 10-ig inaktív marad. A visszatérő gondolataink jelzik mi az, amivel többet kellene foglalkoznunk.

Július 7-én az Uránusz az Ikrek jegyébe lép át. A sorsfordító bolygóváltásban figyeljünk arra, hogy ne pörögjünk túl, türelmesebbek legyünk, hirtelen ne döntsünk. Felismeréseink által új nézőpontok szerint is cselekedhetünk.

Július 10-én a Bak teliholdat üdvözölhetjük. A telihold arra inspirál, hogy tudatos felelősséggel tegyünk rendet az életünkben. Nézzünk racionálisabban a dolgokat – ne az elavult régi hitrendszeri minták szerint éljünk.

Július 13-án a Szaturnusz tolató mozgásba vált. Nagyobb kihívások, életleckék is jöhetnek – a karmikus piros pontokat kaphatunk, ha jó ‘vizsgázunk’ sorslépéseinkben.

Július 18-án a Merkúr abbahagyja égi útját, és tolató mozgásba vált egészen augusztus 12-éig. Okozhat kisebb káoszt a retrográd hatás, Jóvátételre kaphatunk jó alkalmat, ügyeljünk a félreértésekre kommunikációnkban – átgondoltan fogalmazzunk, egyértelműen beszéljünk. Elakadt, megakadt dolgainkban az újratervezésre is kaphatunk most egy nagy adag kreatív energiát.

Július 22-én 15 óra 29 perckor a Nap átlép az Oroszlán jegyébe. Motiváló időszak ez az önkifejezésre, az életöröm megélésére – tartózkodjunk azonban a túlzásoktól.

Július 24-én az Oroszlán újholdat köszönthetjük. Lendületes, aktív energiákkal áldanak az égiek: a nagy változások, változtatások idejében merni, lépni, elindulni, cselekedni itt az idő.

Július 28-án Tízmilliószoros nap lesz. A különleges mágikus energiákban a spirituális fejlődésnek a legjobb ideje lehet. Imákra, meditációkra, lelki gyakorlatokra, beavatásokra remek az időtér energetikája.

Július 31-én a Vénusz bolygó átlép a Rák jegyébe. Kapcsolódásaink meghittebbé válhatnak szeretteink felé. Az érzelmes energiákban az otthon teremtési, öngondoskodási kedvünk megnő. Intuíciónk, belső megérzéseink is aktiválódnak.

Részletesebben, még bővebben a napi face jegyzeteimben olvashattok.


A jelenlevő plútói rezgések erőt adnak nézeteink, sorsdolgaink átalakítására, ha nyitottabbakká leszünk a változtatásra. Gondolkozzunk el a lehetőségeinken, és tudatosan válasszuk a legjobb megoldásokat.
Felmerülő konfliktushelyzetben pedig legyünk empatikusabbak: vita helyett inkább koncentráljunk a megértésre és a kompromisszumra.
Elakadásoknál keress meg: Ezoterikus foglalkozással –  a blokkoldás is a program része.

Csodákkal megáldott, lehetőségeket, kreatív új kezdeteket kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu