NAPI ÜZENET kategória bejegyzései

Ünnepi hetünk lesz!

H   E   T   I      T   A   R   O   T
Június 20-tól június 26-ig.

A nyári lencsemágia hetébe lépünk. A csillagászati nyár közép-európai idő szerint június 21-én, 11 óra 14 perckor kezdődik el – ezen a napon a Nyári Napforduló hagyományát ünnepelhetjük. Ilyenkor szoktunk  különféle bőségszertartásokat végezni.  Június 24-én, pénteken a termékenységét ünnepét,  Szent Iván éjjelén köszönthetjük.

‘A tarot bölcsessége élni tanít!’ – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’.

Az Erő XI.
A jövőtervezés ideje érkezett el: érdemi probléma megoldó beszélgetésekre hangolódhatsz a Merkúr-Jupiter kapcsolódásban. Alkoss, teremts valami nagyszerűt – kreatívkodj bátran, használd teremtő spirituális képességeidet – ilyenkor előző életbeli tudás is felszínre törhet, semmin se lepődj meg. Önbizalom erősítő, stresszoldó terápiákkal várom a spiris Hölgyeket szeretettel angyalos stúdiómba.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Remek időtöltést, feltöltődés lehet mindenféle vizi-program: úszás, strandolás stb. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Egyetek friss salátákat, és gyümölcsöket – persze, csak mértékkel. Tisztító- és fogyókúra elkezdésére remek nap a hét eleje – a kozmetikusodat is bátran felkeresheted, hajvágásra azonban nem a legjobb az alkalom. A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyűeknek kedvező lehet a hét eleje – teremtsétek meg a jó lehetőségeket! (A Hold a Halak jegyében jár, június 21-én, kedden lép át a Kos tűz jegyébe.)


A Mágus I.
Azt a bizonyos varázslatos lencsemágiát június 21-én, a Merkúr-Neptunusz találkozóban bátran elindíthatod.
https://asajah.hu/misztikus-varazslat/
A vénuszi-plútói rezgések a párkapcsolatoknak is kedveznek – most felemelheted társ kapcsolatodat egy minőségibb, magasabb lélektársi szintre. Az egyedülállók pedig hamarosan társa találhatnak – merészen hangolódjatok a szerelmi energiákra. Az elengedéshez is kedvező rezgések jönnek – ha változtatni szeretnél életed minőségén most rajtad a sor, tedd meg! Elengedő, teremtő angyalos mágiákkal kereshettek, sorselemzéssel is segíthetek a következő lépésekben  – jelentkezz be hozzám, egyeztess velem időpontot.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Hasznos program lehet az ügyintézés, lomtalanítás, avagy a testedzés. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. A tojás tepsis krumpli zöld salátával kiváló vacsoraötlet lehet – meglepheted vele szeretteidet. Masszázsra, bőrápolásra, kozmetikára legjobb időben lehetsz a hét közepében – hajmosásra is jó az időzítésed. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas és a Vízöntő napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek résen!  (A Hold a Kos jegyében jár, június 23-án, csütörtökön lép át a Bika föld jegyébe.)

A Nap XIX.
A hétvége erőtere az erős plejádi rezgéseknek a szerelemnek, az alkotásnak, és a gyermeknemzésnek is kedvez. Angyal szertartásoknak is igen kedvező ideje lesz: gyermekáldás, szerelembevonzás stb.  A jelenlevő szaturnuszi-neptunuszi energia kedvez a mély meditációknak. A karmatisztításra is kedvező időben vagy: amit fizikai cselekevő energiákkal tehetsz meg – egyenlítsd ki a karmikus adósságszámlát. Június 23-én, csütörtökön a termékenységét ünnepét Szent Iván éjjelén köszönthetjük.
https://asajah.hu/szent-ivan-ejjele-a-szerelmesek-ejszakaja/
Karmaoldó meditációra, szerelembevonó angyalmágiára is jöhetsz hozzám – akár hétvégén is.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
A vásárlás remek időtöltés lehet – a növényápolás, kertrendezés is jó ötlet. Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  A palacsinta fincsi – készíthetsz túrósat, lekvárosat, vagy amilyet szerettek – desszert lehet a hétvégi menüben. A kozmetikusodat, és a masszőrödet is bátran felkeresheted – a fogorvosi vizitet inkább halaszd el. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyűeknek remek hétvégéje lehet – hacsak nincsenek büntiben!  (A Hold a Bika jegyében jár, június 26-án, vasárnap lép át az Ikrek levegős jegyébe.)

A mostani hétvégében a Nap, a Rák, a Merkúr, az Ikrek, a Mars is a Kos jegyében jár – erős érzelmi lendületben lehetünk. A vasárnapi Hold- Vénusz találkozó a Bikában a szeretet-harmónia törekvéseinket inspirálja – erősítsd a szeretetkötelékeket. Kapcsolódj meditációidban őrangyalodon keresztül égi segítőidhez, szellemi vezetőidhez – lecsendesedve, rájuk hangolódva tartalmas és hasznos segítséget kaphatsz.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra, szeánszra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Vállald fel magad!

Sorsteremtő időszak: június 16 – 17- 18- 19

Engedj el mindent, ami már nem Te vagy! A Nap – Neptunusz kvadrát, Nap – Szaturnusz trigon rezgése segíti az önmunkádat, inspirál és motivál, hogy cselekedj.
Nagyot változtathatsz most az életeden. A lelki szenvedés, a szeretetlenség nem spirituális energia – el kell most engedned a megalázó helyzeteket – az önsajnálatot, a panaszkodást. Szedd össze magad.
Vállald fel önmagad, nézz szembe a helyzeteddel – tudd a céljaidat, kövesd az álmaidat.
Zárd le azokat a kapcsolódásaidat, ahol már nincs fény, ahol már nincs szeretet. Az Univerzum is arra kér, hogy lépj és cselekedj. A változás félelmetkeltő lehet. De semmi sem olyan fájdalmas, mint megrekedni valahol ahová már nem tartozol. Válassz, hogy a jövőt átírni, vagy átsírni akarod?! Tégy rendet a fejedben  – dönts szabadon.
Élj megengedésben, engedd meg magadnak, hogy jobbra forduljon az életed. Első lépésként hagyd abba a panaszkodást – engedd el a hitetlenségedet. Mindig legyen hited, hogy valami csodálatos dolog fog történni Veled!

Ha egyedül nem megy lélekfejlesztő spirituális tanácsadóként elengedő, oldó, blokkoldó terápiákkal várom az ezoterikus Hölgyeket szeretettel. A program része az önbizalom erősítés, jövőbetekintő tarot elemzés. Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta

léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdió
0620 278 26 12

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Csodás teremtő hetünk lesz!

H   E   T   I      T   A   R   O  T
Június 13-tól június 19-ig.

Teliholdas hetünk lesz – mágikus energiákkal!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: A Merkúr az Ikrekbe lép át a Vízöntő -Szaturnusszal trigont alkotva vitás helyzeteket generálhat – hangolódjatok empatikus harmóniára, és kerüljétek az ‘okoskodó-provokáló’ embereket. A lelki béke és a nyugalom mindennél többet ér.

A Szerencsekerék X.
Kommunikációra kedvező időszak indul el – a Mérleg az Ikrek jegyébe lép. Beszélgetésre-eszmecserékre hasznos napok jönnek – merj beszélni, kommunikálni, fejezd ki gondolataidat, érzéseidet kapcsolódásaidban – a plejád kreatív energiák is támogatnak ebben. A Nyilas telihold tüzes energiákkal áld meg – érdemes termékenységi, valamint mágikus bőség szertartásokat végezned a telihold teremtő fényében.
https://asajah.hu/sorsfordito-telihold-tizmillioszoros-nappal-eperholddal/
Angyal mágiákkal szeretettel várom a spiris Hölgyeket!
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Hasznos program lehet a hegyvidéki séta-túra. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Egy csípős körözött remek vacsora ötlet lehet. Masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra remek az időtér energetikája. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek résen!  (A Hold a Nyilas jegyében jár, június 15-án,szerdán lép át a Bak föld jegyébe.)

A Világ XXI.
Lélekgyógyulásra, jövőtervezésre remek lesz a hét közepe energiateret. Csodás megvilágosodások és felismerések érkezhetnek a jelenlevő Jupiter-Neptunusz energiákban. Energetikai gyógyászként lelki wellnesre várlak szeretettel – szívcsakra tisztítás,oldás-blokkoldás.
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Hasznos program lehet a bármiféle kulturális program. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és a sók lesznek. Készíthettek zöld-főzelékeket, tojásfeltétekkel.  A hét közepe fogyó- és tisztítókúra elkezdésére, bőr- és körömápolásra remek alkalmat ad.  A Halak, a Bika, a Szűz és a Skorpió napjegyűeknek jó lehetőségei adódhatnak – vegyétek észre! (A Hold a Bak jegyében jár, június 16-án, csütörtökön lép át a Vízöntő levegő jegyébe.)

A Csillag XVII.
Remek az idő a meditációra Nap-Szaturnusz-Neptunusz rezgésében  – meditációban kapcsolódhatsz a Magasabb Világokhoz, szellemi vezetőidhez.  Majd pénteken az önvizsgálati időben is hangolódjatok a szeretet rezgésére – érzelmi döntések nagy ideje lehet. Kapcsolat gyógyításra, tisztításra kifejezetten jó lesz a hétvége időtere:megbocsátani, megbékélni remek időben lehetsz.
Ha elakadnál spirituális tanítóként, sorselemző spirituális tanácsadásra várlak szeretettel.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Hasznos program lehet a nyaralás – kirándulás, szabadtéri programokkal. Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat.
A legkönnyebben felszívódó tápanyagok zsírok, olajok lesznek. Sajttállal kedveskedhettek szeretteiteknek – kitűnő varocsamenü lehet – friss zöldségekkel. A tudatosan elkezdett tisztító és fogyókúrát bátran folytathatod. Kozmetikára és hajmosásra a péntek-szombat a legalkalmasabb, és a szokásos fogorvosi vizitet is bátran megejtheted.  A Kos, az Ikrek, a Mérleg és Nyilas napjegyűeknek remek lehetőségei lehetnek a hétvége erőterében – kapcsolódjatok a lehetőségekre! (A Hold a Vízöntő jegyében jár, június 19-én, vasárnap lép át a Halak víz jegyébe.)

Üzleti dolgaink rendezésére, lényeges megbeszélésekre is kedvező lesz a hétvége. Jó ötlet Zadkielt arkangyalt, az év angyalát imaginálnod  – szerencsés helyzetekkel ajándékozhat meg. Ha családalapítást terveztetek a legjobb lesz erre a vasárnap – angyali teremtő rezgésekkel gazdagíthat benneteket. A hétvégi napok hozhatnak frissítő  zivatarokat, itt-ott nagyobb viharokat, de egyébként remek időtöltést ígérnek a szabadtéri programok Gaia ölében.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra, szeánszra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Sorsfordító telihold – tízmilliószoros nappal – eperholddal!

Június 4-én, kedden 13:51 perckor a Nyilas teliholdat üdvözölhetjük!

A telihold mindig a változás és a megtisztulás energiát hordozza – hatása már három nappal előtte érezhetővé válik. A Nyilas telihold hatalmas energiákat nyit meg – a családdal és a karrierrel kapcsolatos dolgoknak ad egy nagyobb löketet –  lépni, cselekedni Neked kell – lépj a tettek mezejére cselekvő energiáddal.


Az neptunuszi energiákban a  tudatalattiban elfojtott érzelmeink is felszínre kerülhetnek- itt az ideje az elengedésnek. Légy őszinte önmagadhoz és nézz szembe a félelmeiddel. Most könnyebben el tudod engedni az önkorlátozásaidat, nyomasztó lelki terheidet is.
Érdemes leírni minden olyan dolgot, amit el szeretnél engedni, és a telihold fényében elégetni – majd  az esti holdséta alkalmával őrangyalod rezgésében,  szertartásszerűen szétszórni.
Fantasztikus energiák hatnak, hangolódj rá lelki síkon az oldó rezgésekre. Az alacsony rezgésszinten élőknél a zavarodott céltalanság lehet úrrá, míg a  magas érzelmi síkban rezgők valami csodás felszabadultság érzést, lelki szárnyalást, emelkedést érezhetnek.
Mivel a mostani telehold tízmilliószoros energiákat mozgat meg különösen figyelj oda minden gondolataidra és kimondott szavaidra – áldás energiákat is küldhetsz szeretteidnek,  önmagadnak, családodnak is: Ateh Gadol Le Olam – használd az áldás mudrát.



Az Időkapuban Lovjah őrangyal fog tartózkodni, az arkangyali családfát tekintve a Királyi székek karából, Binaél arkangyal csapatából. Lovjah energiájára az életöröm állapotára hangol. Jupiter gazdaságának erényét Uránusz ragyogásával elegyíti. Az anyagi biztonság megteremése érekében is hívhatod.
Imagináld, idézd meg őt szeretettel, és hálás szívvel köszönd meg a segítségét.
A Nyilas hold szenvedélyt és indulatot hoz, mentális feszültséget, rossz kommunikációs helyzetet teremthet – (ahol kevés a szerelem-szeretet, ott szakításveszélyes nap lehet!) ezt tudva légy tehát türelmes, toleráns önmagaddal, a pároddal és mindenki mással kapcsolatosan. Megértő figyelemmel, kedvesen, empatikus türelemmel.
A szembejövő közlekedéssel, közlekedőkkel is légy figyelmesebb, körültekintőbb  – az Ikrek, Nyilas, Szűz és a Halak napjegyűek különösen legyenek éberek.

A Nyilast a szerencsét hozó Jupiter bolygó uralja, ezért  ‘bőségvarázslatokat’  hasznos és okos dolog  most elindítani. Ha céltudatos sorsteremtő vagy – optimista lendületben el is éred a kitűzött terveidet. Tartsd mindig magad magas rezgésszinten, és higgy feltétel nélkül az Univerzum szeretetében – motiváld magad pozitív szavakkal, inspiráló mantrákkal.


Ha
úgy érzed, hogy elakadtál, keress bátran: Oldó, blokkoldó energiákkal, bőség-holdmágiával, szerelmi varázslatokkal, rezgésszint emeléssel, tarot elemzéssel is szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
Tegyétek ki éjjel kristályköveiteket, ásványékszereiteket, szerencseköveitek, és tarot lapjaitok a misztikus hold erőteljes fényére. Feltöltés előtt mindig letisztítom a köveimet – a természetes hideg vizes megoldást ajánlom, így saját eredeti rezgésükben pompázhatnak neked.

Szeretettel kívánok áldásos egymásra hangolódást, és szerencsés új kezdeteket Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Új lehetőségek!

Vénusz-Uránusz együttállásban

Június 11. a hirtelen változások, újítások kezdete lesz.  A pénz, szerelem és harmóniateremtés bolygója a Vénusz találkozik a forradalom, a szabadság és anarchia bolygójával az Uránusszal.

Ezen együttállás a szerelmi, párkapcsolati, anyagi téren új energiák felszabadítására ad jó lehetőséget. Értékes, új emberekkel ismerkedhetsz meg, hasznos érdekkapcsolatokat építgethetsz.  Fontos dolgok elintésére, és tisztázó beszélgetésekre azonban nem alkalmas ezen időszak.
A Vénusz-Uránuszban jó lehetőségek adódhatnak az ismerkedésre, és az új kapcsolat bevonzásra is. Általánosságban heves érzelmeket,  nagy szenvedélyeket és egy új szerelem kezdetét is jelzik a bolygók, néhol pedig krízis állhat elő a párkapcsolatban.
Itt a nyár a szerelem vár, de  vigyázz, nehogy beleválassz! Ha bizonytalanná lettél, szerelmi jóslással kereshetsz, a jövendőbelidet illetően. Jelentkezz be bátran tanácsadásra, kérj időpontot, akár kamerás messengerre is – érdeklődj a részletekről.

Szeretettel várom foglalkozásaimra a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Nyitott szívvel, lelkesen!

H   E   T   I      T   A   R   O   T
Június 6-tól június 12-ig.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: Kapcsolat teremtése, eszmecserékre-beszélgetésre, teremtésre remek energiák lesznek a jelenlevő Vénusz-Merkúr-Bika-Uránusz rezgésekben.

A Remete IX.
Kreatív munkára, tervek módosítására, jobbítására, jövőtervezésre, életmódváltásra remek időben lehetsz a hét elejében – a plútói rezgések is erősítenek ebben. Imára, a felsőbb világokhoz való kapcsolódásra (meditációra) is kedvező az időtér energetikája – a Nap-Jupiter mágikus kapcsolódásában. Ha elakadnál spirituális tanítóként, sorselemző spirituális tanácsadásra várlak szeretettel.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Hasznos program lehet a takarítás, rendtétel-szelektálás-ajándékozás-támogatás. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szervet. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és a sók lesznek.  Fogyaszthattok gomolyatúrót, brinzát, körözöttet friss zöld paprikával, paradicsommal – akár estebédhez, vagy reggelire. Masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra remek energiák járnak – hajvágásra legjobb az időtér energiája.
A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek jó lehetőségei adódhatnak – legyetek figyelmesek!  (A Hold a Szűz jár, június 8-án, szerdán lép át a Mérleg levegő jegyébe.)


Az Igazság VIII.
Önelemezésre, önvizsgálatra, összegzésre – blokkok oldására! – mély lelki beszélgetésekre, elengedésre, ígéretes napok jönnek a hét közepében. A Bak-Plútó energiákban átalakíthatod a sorsodat – engedd el a merev elképzeléseidet, és engedd magad megtapasztalni a saját életedben: kommunikálhatsz másképpen, láthatod a dolgokat másféle értelemben stílusban. Erőd van, hatalmas, nyiss az újra. Fontos döntéseket hozhatsz, ha beleállsz az elintézendő dolgaidba: kezdj el ténykedni, cselekedni. Blokkoldással, elengedéssel, önismereti tanácsadóként is szeretettel várom a Hölgyeket!
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Remek időtöltés lehet a bármilyen művészeti program – szabadtéri előadás, kultúrprogram. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Készíthettek párolt, grillezett sajtokat, zöldségeket – könnyed finom vacsora ötlet. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted –  hajvágásra, hajfestésre, és hajmosásra is kedvező a hét közepe energetikája. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre a jó lehetőségeket.  (A Hold a Mérleg jár, június 10-én, pénteken lép át a Skorpió vizes jegyébe.)


A Halál XIII.
Mély érzelmi beszélgetésekre készülhetsz a Merkúr-Plútó rezgésekben. Emeld fel lélekszintű kapcsolódásait, eljegyzésre, összeköltözésre jó idők járnak.  Engedd el lehúzó kapcsolataidat, hagyd kirezegni életedből a sehovase vezető, hamis-álságos kapcsolatokat. Hangold magad szeretetre, akarj boldog lenni!
A Merkúr-Plútó-Vénusz-Uránusz rezgések segítenek a gyorsabb gyógyulásokban, a gyermek nemzésben – angyali mágiákra és bőségmeditációkra is remek teremtő rezgések lesznek. Tudatosítsd magadban, hogy áldásáradatban vagy. Ha pozitív vagy, bőség energiákkal találkozhatsz – a gazdasági ügyek fellendítésére alkalmas az időtér energetikája. Kerüld a felforgató gondolatokat, és az öntörvényű zavaros lelkeket. Szerelmi jóslással, kapcsolat elemzéssel, személyre szóló útmutatóval, párkapcsolati tanácsadóként is segíthetek, ha megkeresel.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Kellemes szórakozásnak ígérkezhet az úszás, strandolás, kajakozás – mindenféle viziprogram. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket, és a nemi szervet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Fogyaszthattok gyümölcsszószokat: egres, meggy…stb. ha szeretitek.  Bőrápolásra, masszázsra, kedvező energiák lesznek – pénteken hajas mosni, festeni jó ötlet, de szombat-vasárnap hajvágásra nem alkalmas, mert csomós haj kialakulásához vezethet. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek kellemes hétvégéje lehet – teremtsétek meg a kedvező feltételeket. (A Hold a Skorpióban jár, június 13-én, hétfőn lép át a Nyilas tűz jegyébe.)

Engedd el a félelem rezgéseidet (ebben legerőteljesebben Mihály arkangyal segíthet) – imával, meditációval is  kapcsolódhatsz a béke érzéséhez – vizualizálj, teremts pozitív képeket.
Figyelj a tested jelzéseire: egyél sok gyümölcsöt, mert remek vitaminforrás és immunerősítő is egyben  – és fogyassz elegendő folyadékot a nyári nagy melegben.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra, szeánszra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző,jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Magasfényű szeretetenergiákban

A Pünkösd áldás és kegyelem

Pünkösd vasárnap: június 5,
Pünkösd hétfő: június 6.


A hétvége erőterében emelkedett szeretet energiák mozognak. Az idő alkalmasak ara, hogy önvizsgálatot tartva rendet tégy érzelmi, földi síkon is életedben.
Ezen a két napon ‘Élet- áldás’ energiák érkeznek az égtől. Új erőt kapunk a feladatainkhoz. Éjjeli profetikus  jós-álmaink is jó megoldást mutatnak elakadásainkra. Az uránuszi energiákban könnyedebben megszabadulhatsz önkorlátozó gondolataidtól, félelmeidtől is, ha szembenézel velük.
Megvilágosító tudatosító megérzéseink lehetnek életutunkkal, sorsfeladatunkkal kapcsolatosan. Új erőt kaphatunk céljaink megvalósításához – nyílj ki és hangolódj a rezgésekre.

Mihály, Rafael, Gábriel és Uriel Arkangyal is velünk lesz ezen az áldott szép ünnepen. A gyógyító erők Pünkösd ünnepén sokkal erősebbek és intenzívebbek lesznek.
A Merkúr és a Plútó fényszöge sorsszerű találkozást ígér, a Mars-Hold-Vénusz kapcsolódás pedig harmonikus energiákat jelez. Emeld fel a lelkedet, és ragyogj!
Kereshetsz energetikai tértisztítással – lakás-tér behangolással, avatással – angyal mágiákkal.
Keresd a kapcsolatot és a kapcsolódást szeretteiddel. A szeretetben együtt töltött idő csodásan erősíti a szeretet szövetséget.  Meditációidban hangolódj a szellemi vezetőid üzeneteire. Szeretettel kívánok áldásokban gazdag pünkösdi ünnepet, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Sorsikus válaszútban

Extra időt kapunk terveink átgondolására

A karma és az Idő ura, Szaturnusz sorsbolygónk június 4-én retrográd mozgásba vált a Vízöntő jegyében, és október 23-ig ott is marad.
 


A Szaturnusz tanító, sorsbolygónk mindig kihívásokkal teli leckékkel ajándékoz meg bennünket. Most kapunk egy nagy esélyt hogy szembenézzünk az életünkkel.

Alaposan, elemezve gondod végig a terveidet, a jövődet, a lehetőségeidet. Döntsd el, hogy mit szeretnél lépni, cselekedni, minek adsz energiát, mire fókuszálsz a jövőben. A Szaturnusz mindig a felelősség vállalásra inspirál, és arra ösztönöz, hogy lépj életed új szintjére.
Te irányítod a sorsodat, légy a főszereplője és rendezője is életed filmjének. Lesz,  amit le kell zárnod, és lesz olyan, amit meg kell erősítened, a fejlődésképtelen területeket pedig el kell engedned az életedből.
A retrográd időszak valójában esélyt kínálnak a problémák felismerésére, melyeknek megoldására akkor kerülhet majd sor, amikor a bolygó újból direktbe fordul.


Ha bizonytalan lennél mit tartogat a jövőd  és mi a dolgod a retrográd időszakban,  tarot opciókkal várlak szeretettel – bátran keress fel, rugalmasan egyeztetünk.
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Júniusi energiák Napisten havában.

Június – Nyárelő – Szent Iván hava

Június egészen különleges hónap lesz! A Merkúr elindul újra égi útján, a Szaturnusz sorsbolygónk,  nagy tanítónk pedig retrográdba vált.  Extra időt ad terveink átgondolására. A vénuszi-uránuszi energiák hirtelen megjelenő, újszerű változásokat hozhatnak. A hónap a hatos szám rezgésével töltődik – ezen szám az egyensúly, a harmóniatörekvés száma. A tarot nagy arkánuma a Válaszutak VI. lapja. Önvizsgálatot tartva – döntéseidben a szívedre és az eszedre is hallgatnod kell. Tudatosítsd magadban, hogy mindig választhatsz és erősítsd magadban, hogy ösztönösen jó döntéseket hozol.

A hónap jelentősebb napjai:

Június 4-én a Szaturnusz hátráló-tolató mozgásba vált. Extra időt kapunk terveink átgondolására. Ha bizonytalan lennél tarot opciókkal várlak szeretettel.

Június 13-án a Merkúr saját jegyébe, az Ikrek lép át. Ez a kommunikációban lehet segítő – könnyedebbé válik a beszélgetés, a barátkozás. Oldásokkal, blokkoldással segíthetek, ha elakadásban kerülnél.

Június 14-én a Nyilas teliholdat üdvözölhetjük – az elengedéshez kapunk segítő energiákat. Elengedő-teremtő meditációkkal kereshetsz.

Június 21-én a a Nap a Rák vizes jegyébe lép. Ez a nyári napforduló ideje. Teremtő meditációknak is jó ideje lesz. Csakra-aura harmonizálással, energetikai szint emeléssel jöhetsz hozzám, ha energetikai gondjaid lennének.

Június 23-án a Vénusz a levegős Ikrek jegyébe lép – felszabadultabb érzelmi energiákat üdvözölhetünk. Szerelmi mágiákkal, kapcsolati tanácsadással segíthetek neked.

Június 29-én a Neptunusz kezd tolatásba a Halak vizes jegyébe. Felerősödik az intuíció, és a megérzések – profetikus álom üzenetek érkezhetnek, ezeket érdemes lesz feljegyezned.
Ugyanezen a napon az Újhold a Rák jegyébe lép át – ezzel kezdetét veszi az új holdhónapunk. Új kihívásokra számíthatunk. Tarot előretekintéssel belenézhetsz a jövődbe.
Minderről majd még bővebben a napi tarot jegyzetekben.

Kívánom, hogy találd meg az örömödet a mindennapokban, a természetben, a barátságokban, a szeretetben – és légy hálás mindenért, amid van.
Légy pozitív mindenben akkor ez a csodás hónap a kapcsolatainkat rendezgeti – mélyülnek a szerelem-szeretet szálak, erősödnek a hova-odatartozás érzések is. Intimebbek, és meghittebben kapcsolódhatunk. Családdal, barátokkal, szeretteinkkel együttérzőbbek, kompromisszumképesebbek és empatikusabbak leszünk.
Szerencsés és sikeres időszakot kívánok, szeretettel Mindenkinek a csodás misztikus energiákban! Szeretettel, léleköléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Kapcsolódj a kozmikus energiákhoz és emelkedj!

H     E     T     I        T     A     R     O    T
Május 30-tól június 5-ig.

Újholdas hetünk lesz!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: Igencsak kedvező a hét energetikája a tisztító és fogyókúra elkezdésére  – energetikai tisztításra és méregtelenítésre várom szeretettel a Hölgyeket. Egy csodás Újholddal kezdődik a hetünk. A Merkúr június 4-én ismét elindul égi útján – könnyebbé válik a kommunikáció, szűnnek a félreértések. Kerüljétek továbbra is a rémhíreket, a trollkodó lehúzó embereket. Emlékezz: Az igaz, amit Te igaznak hiszel.

A Halál XIII.
Az Ikrek Újholdat üdvözölhetjük hétfőn. Csodás áldásos lehetőségek elindítására napja ez. Fókuszálj a jövőtervezésre, a céljaidra, az álmaidra. Misztikus-mágikus szertartásokat készíthetsz az újholdas energiákban. Rendezheted kapcsolataidat szeretteiddel – emeld fel azokat magasabb lélekszintre – töltekezz az Univerzum szeretet rezgéseivel, kezdj el változtatni a sorsodon. Ha elakadnál spirituális tanítóként, sorselemző spirituális tanácsadásra várlak szeretettel.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Remek időtöltés lehet a természeti séta, a társalgás-barátkozás. Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Fogyaszthattok könnyed grill sajtokat, zöldségeket – ízesítsek-fűszerezzetek kedvetekre. Masszázsra, kozmetikára, tisztító kúra elkezdésére és hajmosásra remek lesz a hét eleje – hajfestésre a keddi napot válaszd. Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő és a Kos napjegyűeknek jó lehetőségei lehetnek – hacsak nincsenek büntiben. (A Hold az Ikrek jegyében jár, június 1-én, szerdán lép át a Rák vizes jegyébe.)

A Szerencsekerék X.
Az Újholdas energiák még körülöttünk rezegve áradnak. Fontos kérdésekben tisztábban és jobban láthatsz ma. Elindított terveid kellő energiák kapnak az uránuszi rezgésekben, ha naponta pozitív érzelmekkel töltöd azokat. Tudatosan, meggondoltan, megfontoltan, magabiztosan lépj, lélekből cselekedj, így leszel pozitív sorsteremtő. Most kapcsolati tisztításoknak is jó ideje lesz. Párkapcsolati terapeutaként szerelmi jóslásra, kapcsolat-elemzésre, párkapcsolati tanácsadásra várom a Hölgyeket.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Jó szórakozásnak ígérkezhet bármiféle vizi-program. Nem ajánlatos műteni melleket, a gyomrot és a nyombelet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Fogyasszatok gombás-tojásos ételeket – ha kedvelitek – nagyszerű ásványanyagforrás. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – remek energiák lesznek a szépítkezéshez. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyűeknek jó lehetőségei lehetnek – hacsak nincsenek büntiben. (A Hold a Rák jegyében jár, június 3-én, pénteken lép át az Oroszlán tűz jegyébe.)

A Válaszutak VI.
Kapcsolat harmonizálásra pazar rezgésekkel áld a Vénusz és a Szaturnusz kiteljesedő ereje. Érzelmi-lelki megbeszéléseknek jó ideje lesz. Önkorlátozó, téves hitrendszered elengedésre inspirálnak az energiák – csinálj helyet az újnak, a régi rosszat hagyd el. Ami nem működik, azt engedd el. Építsd magadnak jobb életet – aktiváld a teremtő erődet. Sorselemző jövőbetekintő tarotra invitálom avatott tarot mester-jósként a  spirituális úton járó ezoterikus lelkeket.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
Baráti-családi összejövetel hangulatos időtöltést lehet – akár kirándulni is lehet! – hozz össze egy remek pikniket. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Fogyasszatok idénygyümölcsöket: az eper, a cseresznye mennyei ízvilága vár benneteket. Bőrápolásra, masszázsra kitűnő a hét végének energiája – hajmosásra a szombat-vasárnap a legjobb lesz,de hajat vágatni és érdemes lesz. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyűeknek jó lehetőségei lehetnek – hacsak nincsenek büntiben. (A Hold az Oroszlán jegyében jár, június 6-án, hétfőn lép át a Szűz föld jegyébe.)

Ezen a hétvégén a varázslatos Pünkösdöt üdvözölhetjük. Érdemes bőségimákat felküldeni a jelenlevő Kos-Mars-Jupiter intenzív rezgésekben. Pazar örömünnep ígérkezik az áldásos energiákban. A pünkösdkor elmondott Mihály, Rafael és Gábriel arkangyalhoz címzett ima rendkívüli erővel bír –  a Szentlélek energiáját szólítja meg.

Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra, szeánszra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző,jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu