asajah összes bejegyzése

Gyászterápia

Gyászfeldolgozás

” A könny misztikus folyadék. S ha régóta nem sírtál, tudd, hogy intenzív, igazi, százezer voltos feszültséggel régen nem szerettél már.
A mélyről fölszakadt sírás pillanatában, vagyis a nagy elvesztés, s a nagy megtalálás idején valami olyan gondolat motoszkál az emberben -ha tud egyáltalán még ilyenkor gondolkodni-, hogy valami nagy-nagy kegyelem állapotába került.  Az érett lélek jele a sírni tudás képessége. – Müller Péter

Amikor a gyász fájdalom már kibírhatatlanná vált számomra, akkor kezdtem keresni segítő terapeutát, hogy fel tudjon dolgozni a történteket. Már élni sem volt kedvem, elnehezedtem – mindenkit elveszítettem, akit szerettem.
Tudom mit érzel, mert  átéltem amit Te most érzel. Megértelek téged, mert magam is megtanultam az elengedés fájdalmát feldolgozni. Átértékeltem az eseményeket, és a hozzátartozó érzéseket. Megértettem miért történtek meg az események és hogyan tudom a történtek miatt,  már-már elhalványult életem továbbfolytatni. Az Életet újra szeretni, és újra elkezdeni élni.


Ha válaszokat keresel, miért történt ez veled, és miért pont most,  ha nagyobb a fájdalmat, mint amennyi elviselni emberileg lehet, keress meg,  szeretettel segítek neked.
A gyászterápia lélekmunka – mindenki máshogyan gyászol! – jól tudom, hisz személyes megtapasztaltam,  hogy a feldolgozás hosszú folyamat, lerövidíteni nem lehet. De megkönnyíteni lelkileg-érzelmileg igen – mert nem a cél, hogy belepusztulj. Abban tudok segíteni neked a gyászterápiában  vigasztaló angyalozással és energetikai oldással, hogy kiemelkedj lelkileg az elviselhetetlen lelki fájdalmakból.


Ha már nem az önsajnálattal, és a panaszkodással szeretnéd tölteni az idődet, hanem a lelki gyógyulással, akkor egy olyan utazásra invitállak, ahol válaszokat kaphatsz a gyásszal, és a halál utáni élettel kapcsolatos kérdéseidre, pld. hol van most, és hogyan érzi magát stb. az elveszített szeretted.
A foglalkozás alatt elbúcsúzhatsz személyesen eltávozott szerettedtől,  mikor, s hogyan találkoztok legközelebb – beszélgethettek.
Később az  általam a megidézett arkangyali energia segítségével a Fénybe emelkedhet, hogy odaát, a Mennyországba tovább élhessen. A búcsú alkalmával erős ‘hadó energiákat’ érzékelhetsz, amelyben felismerheted eltávozott szeretted energiáját, érezheted őt, érzékelheted. Beszélhetsz hozzá, megölelheted –  szavait közvetítem neked. Mindezen  képesség, velem született érzékenység.
Segítek abban is, hogy odahaza mit érdemes ezzel kapcsolatosan megtenned, hogy az oldás sikeres legyen, és ne emésszen fel téged az elválás fájdalma.
Szívcsakra tisztítással a lelki fájdalom is enyhíthető – így a gyászfeldolgozás nem von el életenergiát tőled, és mégis lépésről lépésre haladva átélheted és megtapasztalhatod.

Már egy kezelés is sokat könnyíthet: a terápiás megoldást többszöri alkalommal javaslom annak, aki energetikailag mélyen lemerült állapotban lenne.
Szeretettel  várlak energiagyógyász-angyal- és gyászterapeutaként, ha úgy érzed egyedül nem tudsz már megbirkózni a lelki terheddel. Együttérzéssel, léleköléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium –  spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

0620 278 26 12
Asajah stúdió, Budapest – Örs vezér tere

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Gondolj rám!


Dr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép? vagy inkább csúnya? napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A minta férj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét (Eszenyi Enikő), az anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük…

https://videa.hu/videok/film-animacio/gondolj-ram-8Vb8zwSCpeDNL3lj?fbclid=IwAR0NOIAzxNhlxaeVk2oqAhK0KLRsw-UUGPAdZHuMlSNDl4zLM9d9IQtas1Y

Angels

Egy csodálatos dal Enya varázslatos hangjával – hallgasd, amikor csak jólesik!  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A Merkúr elindul égi útján.

A Merkúr, a kommunikáció és a kapcsolat teremtés bolygója ismét aktívba vált!

A január 14. óta tolató Merkúr február 5-től direktbe vált. Aktív lendületes energiát kapnak az új terveink, céljaink.

Elindul az információáradat – beindul a kereskedelem, oldódnak a közlekedés blokkok, gyorsabb lesz a hivatali ügyintézés. Figyelmesebb lesz a koncentráció, dinamikusabb-energikusabb napok következnek. Könnyebb lesz ismerkedni, beszélgetni, kommunikálni, nézetet cserélni. De vigyázat,  mert az Univerzum hallgatózik, amit kimondsz meg is valósulhat.
A Merkúr legközelebb 2022. május 10-től lesz hátrálásban. Addig is élvezzük ki a mozgalmasabb, aktív napokat.
Sorselemzésre, spirituális tanácsadásra jelentkezz be bátran hozzám, ha elakadnál az életút tervezésben. Szerencsés megéléseket kívánok, szeretettel Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Ezoterikus programok – 2022 február


FELSŐBBRENDŰ ÉN – GYÓGYÍTÓ ANGYALMEDITÁCIÓ
https://asajah.hu/felsobbrendu-ened-az-isteni-onvalod-lenyegeben/

ENERGETIKAI TISZTÍTÁSOK – REZGÉSSZINT EMELÉS
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

VEZETETT TISZTÍTÓ, REZGÉSSZINT EMELŐ MEDITÁCIÓK
https://asajah.hu/vezetett-tisztito-rezgesszintemelo-meditaciok/

TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – VIZUALIZÁCIÓS AGYKONTROLL
https://asajah.hu/teremto-programozas-gyakorlatban/

ŐRANGYAL BEHANGOLÁS- ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ
https://asajah.hu/orangyal-behangolas-inkorponacio/

ANGYAL TANFOLYAM I.
https://asajah.hu/majusi-angyal-tanfolyam/

ANGYAL TANFOLYAM II.
https://asajah.hu/angyal-tanfolyam-ii/

ANGYAL TAROT
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

ANGYAL MÁGIÁK – ANGYAL SZERZŐDÉSEK-GYERTYAMÁGIA
https://asajah.hu/3495/

SZERELMI ANGYALMÁGIA TANFOLYAM
https://asajah.hu/angyalvarazslat-2/

ÚHULLÁMOS EZOTÉRIA – Spirituális lélekgyógyászat – újhullámos ezotéria
https://asajah.hu/spiritualis-lelekgyogyaszat-ujhullamos-ezoterikus-pszichologia/

TANFOLYAMOK: Védelmi tanfolyamok – átvezető technikák – szellemlevétel – rontáslevétel – energetikai tisztító rituálék – tértisztítás.
https://asajah.hu/tavasztol-indulnak-az-uj-tanfolyamok-asajah-studio/

INGA TANFOLYAM
https://asajah.hu/inga-tanfolyam-spiritualis-holgyeknek/

TAROT KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

EGYÉNI KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/?fbclid=IwAR2PTzTBximna5axyEK9EDmDfznZcWiqT-tiD35k9zDOEKXWmbS3rJ1B6HU

A tanfolyamok elvégzése egyéni foglalkozásban is lehetséges – a vidéken, külföldön élők számára, kamerás messengeren és skypeon megoldással vállalok foglakozást.
Amennyien az időpont nem megfelelő számodra – hívj és rugalmasan egyeztetünk.

Szeretettel várom a spirituális úton levő ezoterikus, exoterikus Hölgyek jelentkezését! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum – léleklátó médium
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – előre egyeztetéssel hétvégén is!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok a konzultációk tekintetében.

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu/

Tisztulási időben

Alternatív gyógyászat – energetikai szint növelés

Az energetikai kezelés elindítja az öngyógyító folyamatokat – kedvezően hat a spirituális tisztulásra, rezgésszám emelés következik be általa, pozitív életesemények bevonzásában is segít.
Igen sokféle és erőteljes a kezelések hatása is. Nincs két egyforma tapasztalat. Több esetben igen látványos a pozitív javulás már 1-2 kezelést követően, súlyos esetekben akár hónapokig tartó kezeléssorozat szükséges. Minden kezelés egyedi, emberenként különböző.

Számos pozitív visszajelzés érkezik:
-stresszoldás, energetizálás
-betegségmegelőzés
-fájdalomcsillapítás
-a test méregtelenítő folyamatainak támogatása influenza, vírusos megbetegedések lefolyásának drasztikus lecsökkenése
-különböző pszichés és fizikai eredetű problémák hatékony kezelése
-nagyobb teljesítmény a munkában, a sport területén
-stresszel való könnyebb megbirkózás
-akut sérülések (vágás, égés, horzsolás, zúzódás, duzzanat) hatékony kezelése
-kiegyensúlyozottabb mentális állapot
-a rendszeres használat eredményeként kevesebb gyógyszer használat.


Szeretettel javaslom mindazoknak, akiknek bármilyen testi-lelki problémája van – pozitív, hogy a betegséget már az aurában látni lehet akkor is, ha még nem érte el a fizikai testet.
Töltekezz és erősöd,  hogy tavaszra jó passzban légy! Az energiaszint emelés – aktivált életerővel ajándékoz meg. A blokkoldó terápia a teljes test energiarendszerét erősíti. Az előttünk álló hónap akár váratlan problémamegoldó helyzeteket is generálhat – légy teljes erődben, hogy pozitívan reagálj! Élj magas rezgésszinten! A programra bejelentkezni  órás időkvantumban lehet. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Februári energiákban böjtelő havában!

Február télútó – jégbontó hava

„Nem az a dolgod, hogy bármit megtörténtess. Az a dolgod., hogy megálmodd és engedd megtörténni…Örülj, tartsd fenn ezt a rezgést és az Univerzum elhozza azt, amit kértél.” – Esther és Jerry Hicks

A testi-lelki-szellemi megtisztítás, megtisztulás, salaktalanítás a méregtelenítésnek jó ideje a február.
A Tarot nagy arkánumának a Főpapnő lapja a befogadás, türelem, érzékelés, belső képek alkotása, spiritualitás – a szívünkre hallgatva cselekedni.
Február tarot kártyája a Csillag XVII. A célodért tegyél is valamit – leginkább minden vágyad teljesülhet, csak egy kis áldozatot kell hozod érte.
Ha angyaloznál, hívd Mihály arkangyal támogató erejét.

A számmisztika 2-ese a Hold uralma alatt áll – Szepesi Márai szerint az örök ritmus, a lét egyensúlya. A keletkezés és az elmúlás, az élet és a halál törvényének szimbolikája.
Mivel ennek a hónapja a Vénusz lesz a főszereplője, ezért nagyobb hangsúlyt kapnak majd az érzelmek. Most még inkább légy figyelmes a hozzá társított szervek: derék, torok, bőr, harmonikus működésére. Vitaminokban gazdag étrenddel várd a tavaszt.


A hónap jelentősebb napjai.

Február 1-én a Vízöntő Újholdat üdvözölhetjük.
https://asajah.hu/februari-ujholdban-igen-eros-aktiv-energiakban/

Február 5-én  a Merkúr elindul égi útján. A megvalósuláshoz kapunk igencsak erőteljes energiát. Elkezdődik az élet – a tavasz felé haladunk. Oldódnak a blokkok, a gondok, egyenesbe kerülnek a dolgok.

Február 16-án a kreatív ötletekkel megáldott Oroszlán telihold köszönt be ránk.  A lezárás és az új kezdetek idejében leszünk – hatalmas energiákkal teremthetünk.

Február 18-án a Nap a Halak jegyébe lép át. A befele figyelés, a belső munka ideje lesz, ahol a lelkünk, a belső világunk ködös, bizonytalan területeit tisztítjuk, az érzéseinket rendezzük, gyógyulunk. A megérzéseink vezetnek, hogy önmagunkra találjunk és hittel induljuk egy bizonyosabb új jövő felé.


Töltsetek, ha csak tehetitek hasznos, minőségi időt szeretteitekkel. A jelenlevő uránuszi-marsikus rezgések által egyértelműen változatos hónapunk lesz. Részletesebbet és bővebben erről majd még a heti és napi tarotban olvashattok. Ha kíváncsi vagy mit tartogat számodra a farsangi hónap, szeretettel várom a Hölgyeket  éves, vagy negyed éves- tarot-elemzésre, szerelmi jóslásra is – grátisz energetikai szint emelés.

Szeretettel kívánok áldásokban gazdag, kreatív hónapot, Mindenkinek – kezdődjék a Holdújév! Léleköleléssel.

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A valódi éned a legértékesebb!


„Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész: a szimpátia, a szeretet és a nemi vágy megmagyarázhatatlan, nincs köze semmilyen külsőséghez.
Ha egy FÉRFI nem látja meg benned a NŐ-t, akkor hiába fogysz, hízol, vagy szépítkezel, lehetsz bármennyire dekoratív, soha nem fogsz tetszeni neki.
Hát ne akarj másmilyen lenni, mint amilyen vagy!
Mert lehet valaki csinosabb nálad, lehet valaki okosabb, vagy fiatalabb, de sohasem lesz olyan, mint TE.
A megfelelő ember az akinek, pontosan azért tetszel, mert nem vagy olyan, mint más, a valódi énedet fogja értékesnek találni!
Minél közelebb kerül hozzád, annál jobban fogsz neki tetszeni és minél jobban beléd szeret, annál szebbnek fog látni téged, napról napra… anélkül, hogy változnál.” –  A. J. Christian