asajah összes bejegyzése

Lencsemágia a bőségért!

A téli napforduló a csillagászati tél kezdete

2020 december 21-én, egészen pontosan 10:02-kor érkezik el a Téli napforduló. Ezen a napon lesz a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. Innentől hosszabbak lesznek a nappalok egészen a következő napfordulóig.
A jelenlevő energiák arra inspirálnak, hogy engedjük el a rontó emberek életünkből, a lehúzó erejű megoldásokat, az önromboló gondolatokat. Visszatér az alkotóerőnk. Cselekvő energiákat hoznak az égiek, pozitív tettekkel léphetünk hát tovább valódi sorunk igazát követve.
A Nap-éj egyenlőség napja az újjászületett ‘fény ünnepe’. Ilyenkor az új kezdetekért szokás bőségszertartást végezni.

A lencse az egészség, a szépség és a bőség szimbóluma. A lencsemágia egy nagyon régi, ősi misztikus rítus. A napforduló előtti utolsó napon, tehát december 20-án készítsétek el azt a bizonyos lencsefőzeléket.


A lencsemágia szertartása:

Először is készíts el egy hagyományos lencsefőzeléket, rendesen befűszerezve, ízletessé téve – hús nélkül, így a halálrezgést mellőzzük belőle! Gyújts meg egy fehér gyertyát és gondolj arra hogy amit készítesz az bőséget, egészséget, áldást hoz számodra és szeretteid számára. (Ne nézz tévét közben, ne babrálj mással, és ne telefonálgass – szenteld magad a szertartásra, és hangolódj arra amit csinálsz.)
Minden nap ugyanabban az időben fogyassz el hét kanál lencsét – miközben az asztalon égjen egy fehér gyertya, vagy mécses(ez az angyalhívás mágiája) – ha nem egyedül teszed, hanem szeretteid körében társaságában ülitek körbe az asztalt, annál nagyobb lesz a hatása!

Az első nap: december 21. Az asztalon égjen egy szál fehér gyertya, hallgathatsz tetszés szerint valamilyen mantra zenét is. Minden érzékeddel hangolódj rá a varázslatodra: Az étkezéskor gondolj arra, hogy amit eszel az anyagi gyarapodást, és egészséget, bőséget hoz a számotokra.
A második nap december 22-án ugyanezt a szertartást elvégezheted, gondolja arra, hogy fejlődést, és egészséget, harmóniát teremtesz azzal amit eszel – a gyertyáról most se feledkezz meg.
A harmadik nap – december 23-ra essen,– lehetőség szerint ugyanabban az időpontban, amikor az előző kettő volt – miközben étkezel gondolj arra, hogy bőséget és kiteljesedést, egészet hoz el az új időszaka.


Ez a szertartás nem egy étkezés, hanem egy Bőségvarázslat – tehát légy jelen egész lelkeddel! Lassan fogyaszd el – vizualizálni is lehet miközben eszed azt amire teremted – és a mágikus gyertyádat sose fújd el, hagyd leégni!
Csodákkal megáldott új kezdeteket kívánok Szeretettel!

Lélekölelésem:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Ezoterikus ajándék szeretteidnek!

Ezoterikus ajándék ezoterikus Hölgyeknek!

Ne törd a fejed, mit vegyél az ünnepre – Ajándékozz Adventre, Karácsonyra, Szilveszterre egy kis ezoterikus meglepetést szeretteidnek!

A program része:
Tarot – 2021– amit a jövőd tartogat.
Csakra-aura harmonizáló tisztítás, rezgésszintemeléssel.
Őrangyal behangolás – kapcsolatfelvétel az angyalokkal.

Spirituális program, feltöltődési lehetőséggel!

Légy te valaki földi angyala. Adni és kapni mindig öröm – szerez örömöt szeretteidnek!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 0620 278 26 12
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

Hosszú utazás


Luke, az egykori rodeobajnok a sérülése után a visszatérését tervezi, mikor találkozik a főiskolás Sophiával. Nem is különbözhetnének jobban egymástól. A nagyvárosi lány okos és ambiciózus, míg Luke egy farmon él az anyjával, és keményen dolgozik. A két fiatal egymásba szeret, ám mindez próbára teszi őket. Egy nap megismerkednek Irával, akivel bizalmas kapcsolatba kerülnek. A öregember és egykori felesége évtizedeken át tartó szerelmének története mély benyomást tesz rájuk.

https://videa.hu/videok/film-animacio/hosszu-utazas-hJTioJtZZsriwsdz?fbclid=IwAR2vwZyyYrl5eR_JYVseEW4kmlH8Oe50gglDJOHvEDJ17jDZigVYDAju_a8

Amiben hiszel, az élni kezd benned…


Azért élünk, hogy adjunk, és adjunk, és adjunk. Aztán azért, hogy visszakapjuk, amit adtunk. Azért élünk, hogy szeressünk, és szeressenek. Sokan későn, vagy soha nem találnak rá az élet ezen egyszerű, és tiszta magyarázatára.
Azért élünk, hogy megtanuljuk felismerni: minden a szeretetben történik. Mert csak szeretet van. Lehet két fele, két oldala, és száz színe, száz hangja, száz arca. Ez csupán azt jelenti: a Szeretet nagy. Benne él a bizonyosság, és benne a keresés. Benne él a hit, és benne a kételkedés.
Azért élünk, hogy megtanuljunk hinni a szeretetben. És amiben hiszel, az élni kezd benned. Amikor ez megtörténik, látni fogsz a szíveddel, hallani fogsz a szíveddel, érezni fogsz a szíveddel. Ezért jöttél. – Tatiosz

Sorsikus változások hoz a Szaturnuszi időszak!

A Szaturnusz a Vízöntő lép – egy új korszak veszi kezdetét!

Szaturnusz az idő ura, a Sors keze!
December 17-én, Szaturnusz a földies Bak jegyéből a levegős Vízöntőbe lép, és egészen 2023 március 7-ig ott is fog tartózkodni.
Sorsbolygónk, a Karma ura. Ezzel a változással befejeződik  egy karmikus  tanítás, és elindul egy minőségű tanulási folyamat.
Leginkább a Skorpióikat és a Bikákat érintheti ez a hatás. Ahol jól vizsgáztál ott most sorsajándék érkezik meg, ünnepelhetsz.
Minden új kezdet egy lezárással kezdődik – most meg tudsz szabadulni olyan áldatlan helyzettől, embertől, dologtól, tulajdonságtól amiben már nincs érték és fény.


Van aki munkahelyet vált majd, esetleg külföldön jobb munkát kaphat, és lesz aki új segítő barátokra talál majd. És lesz akinek el kell engednie egy szerettét, és olyan is, akad majd ezen időszak alatt, aki eljegyzést, vagy házasságot köt, lelki kötelékbe lép. Akad akinek új kihívás jön, erőtpróbáló hatással, és lesz aki egy új sokat ígérő vállalkozásba kezd majd.  Akad, aki ingatlan ad, vagy vesz, családi otthont alapítva ezzel. Lesz aki fontos, hasznos új tanulmányokba kezdhet, amivel sikeres karriert építhet fel. Most idő van lépni érdemes!
A Szaturnusz őrzője Cassiel arkangyal.  Ő felel az élet „nehéz” dolgaiért: a magányosságért, a megszorításokért, a fegyelemért, a szigorúságért, de a bölcsességért, az elfogadásért és az alázatosságért is. Cassiel felel a dolgok avulásáért, öregedéséért. Imagináld őt, ha szükségét érzed.



Szerencsés  fordulatot hozhat sokaknak, ezen új időszak, mely minden napjegyet máshogyan talál meg. Ha kíváncsi vagy neked mit adhat – Sorselemzéssel kereshetsz:  tarot, számmisztika, csipetnyi asztrológia a program része. Szeretettel várom stúdiómba a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket – de kereshetsz kamerás messengeren és skypeon is.

Szerencsés, ígéretes korszakváltást kívánok Mindenkinek!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Karácsonyi tanmese

Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem tudott, az az volt, hogy lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára készített ajándékot, egy dobozba csomagolta be, és tette a fa alá. Amikor Szenteste az apja meglátta az ajándékot, kibontotta, látta, hogy a doboz belül üres. Azt mondta a lányának:
Tudod kislányom, az úgy szokás, hogy ha valakinek ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni.
De apa – így a lány – hiszen ez a doboz nem üres, tele van puszikkal, amiket én raktam el neked karácsonyra.
Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt, bocsánatáért esedezve. A kislány átölelte apját és sírva bocsátott meg neki. Nem sokkal ezután a kislány meghalt egy balesetben.

Az apa egész életén át az ágy alatt őrizte az arany dobozt. Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta a dobozt és egy emlékezetes puszit vett ki belőle így emlékezve az ő gyermekére, aki azt odatette.
Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal gyermekünktől, családunktól, barátainktól…

Szeret, nem szeret…

Szeret, nem szeret, szívből igazán?
Ha találkozol valakivel, s nem tudod mit gondolj felőle keress meg kapcsolat elemzéssel. Lehet, hogy a ‘nagyőre’ bukkantál, megéri megnézni előre!

Fél órásban: megtudhatod ki ő valójában, mi az igazi karaktere, a sorslapjai a személyisége, hogyan kapcsolódhatsz vele. Fotót is hozz róla!
Órásban: kik vagytok egymás életében, s mi a dolgod vele – s hogyan továbbra is válasz érkezhet – a tarot megmutatja a lehetőségeket. (Karmikus, ikerláng, lélektárs, vagy jobb, ha menekülsz tőle…) Szeret, nem szeret, szívből igazán, avagy van valaki még rajtad kívül a szívében?
Másfél órásban: ha már meg is szeretted,lehet angyalozni is rá – de ha gond lenne, a kapcsolati szálakat harmonizálni is lehet, hogy a békülés megtörténhessen. Ahol szerelem van, ott nincs helye a haragnak…
Számmisztika-csipetnyi asztrológia, tarot, auraolvasás.
Nálam nincs szerelemkötés! – hanem: Szerelmi összerezegtető Angyali Áldás van! – jobb mint a szerelemkötés…szívből ajánlom.
Kamerás messengeren és skypeon is vállalok tanácsadást!
Keress bizalommal, hogy tisztábban láss! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A teremtő teljes ereje benned van!

“Az Univerzum fényéből való vagyok.
Az Univerzum szeretetéből vagyok.
Az Univerzum erejéből vagyok.
Az Univerzum szívéből való vagyok.
A végeérhetetlen Bőség szívében élek.
Az Univerzum Bősége az én örökké tartó erőforrásom.
Az Élet vize mindig is folyni fog, közöttünk kanyarog, és gazdaggá tesz bennünket.
Pozitív dolgok váratlanul történhetnek. Isten azért dolgozik, hogy nekem jobb legyen.
Kinyitom most az elmémet, hogy befogadjam az áldást.
Bármilyen csoda megtörténhet, nincs lehetetlen.”
(Ima a Bőség Istenéhez)

A Vénusz a Nyilasba lép!

Pozitívra hangolódva!

December 15-én a Vénusz a Nyilasba lép és egészen 2021 január 8-ig ott is fog tartózkodni. Általa könnyebben vesszük az akadályokat, de figyelem: továbbra is csak felelősségteljesen, okosan.


E tüzes jegyben most jobban vágyódsz a beszélgetésekre, a társasági életre, a barátkozásra, a társas kapcsolódásokra, a szerelemre.
Örömmel segíthetsz másoknak, jobban ráhangolódhatsz társaidra, emberi kapcsolataid jobbítására törekedve.
Nemcsak ismerkedni, de békülni, megbocsátani is könnyebben lehet ezen időszakban. Elengedő, oldó, blokkoldó terápiákkal is kereshettek.
Mindenképp próbáld megőrizni testi-lelki egyensúlyodat  – a boldogságangyaloddal  meditálj – a bezárt időt vidámsággal fűszerezve töltsétek el az órákat, a napokat. Jeremiel arkangyalt hívd, ha szomorúság gyötörne.
A most elkezdett kapcsolatok, anyagi ügyletek nagy lehetőséggel kecsegtetnek, de vigyázni kell, hogy lelkesedésünk kitartson akkor is, ha épp nem mennek olyan egyszerűen dolgaink.
Hittel és reménnyel töltekezve,  pozitívabb hangulatban tudunk készülni az ünnepekre.  Ha elakadnál élet-sors dolgaidban bátran keress meg, Sorselemzéssel segíthetek a helyes döntésekben. Áldásos lehetőségeket kívánok Mindenkinek!

Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Heti tarot – újholdas hetünk van!

H  E  T  I    T  A  R  O  T!
December 14-től december 20-ig.

Az élet mindig azt dobja elénk akire, vagy amire a fejlődésünkhöz szükségünk van. Az Univerzum figyelmes. Spirituálisan fejlődünk és tanulunk minden feladatmegoldással. Csak figyelj!

Teremtő erőd növekedhet a héten – figyelj oda a megjelenő gondolataidra, jelzik neked hogyan teljesítheted a spirituális küldetésed.
A Bak-Plútó feszült energiákkal lesz jelen a héten – kerüljétek a konfliktus helyzeteket, és a romboló embereket. Fontos, hogy megőrizd a lelki békédet és a harmóniádat – tartsd magas szinten az energiádat.
Van akinek szerződéskötést javasolnak, és van ahol egy kedvezőtlen élethelyzet fordulhat áldásossá,légy éber és készülj a holnapra! – egy új kezdet, egy új életszakasz jön most az újholddal!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarotból húztam, az égiek vezették  kezem, mindent ’tisztán hallottam’.

A Válaszutak VI.
A Jupiter Szaturnusz együttállás a hét elejében segít a kapcsolat rendezésbe. Megbeszélni, átbeszélni, békülni, szövetségre lépni, újrakezdeni. Hétfőn a Nyilas Újhold üdvözölhetjük. A nyilas Újhold lelkesítő-dinamikus rezgésekkel áld, és váratlan változásokat is hozhat az elkövetkezendő időszakban. Az Újhold mágiát kezdheted a régi rossz szokások elengedésével, majd folytathatod a mindennapi hálaadással, és bővítheted az új dolgok elindításával.
(Gondold végig alaposan miben, s hogyan szeretnél megújulni.
Ha szeretnél angyalozni szeretettel várlak: újhold teremtő mágiára, tibeti fehér mágiás szertartásra, éves tarot-elemzésre is.)
https://asajah.hu/adventi-ujholdban-misztikus-csodaban/
15-én a Vénusz a Nyilasba lép. Ez az állás a pozitív jövőtervezéshez ad jó energiákat.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket.  A legjobb program lehet a tanulás, vagy a séta-városnézés. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és a sók lesznek. Igyatok sok meleg citromos teát, az jót tehet. A kertészeti munkáknál a kedd és a szerda a gyümölcseltevésnek kedvez Hajmosásra a hétfő nem alkalmas, de bőrápolásra, kozmetikára, manikűr-pedikűr ápolásra, masszázsra a kedd és szerda a legjobb lehet. A Halak, a Bika, a Szűz és a Skorpió napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek – serénykedjetek! (A Hold a tüzes Nyilas jegyéből kedden átlép a földies Bak jegyébe és csütörtökig ott is fog tartózkodni.)

Az Erő XI.
December 17-én, a Szaturnusz a Vízöntőbe lép és vagy két évig itt is fog tartózkodni. Értelmes gondolkodással, racionálisan segít a megfontolt jövőépítésben. Beindul a kommunikáció és az ügyintézés – intézheted a halogatott dolgaidat, hírek és üzenetek jönnek-mennek, mozgalmas időszak lesz.  Kapcsolatokat is építgethetsz. Ne hamarkodj el semmit, megfontoltan cselekedj. (A tarot opció jó útmutatód lehet  a nagy döntéseidben.)
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat. Kellemes időtöltést lehet a hegyvidéki séta, vagy valamilyen közös játék a szeretteiddel. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Fogyasszatok sok d- és c- vitamin gazdag gyümölcsöt – erősítsétek az immunrendszereteket. A hét közepén inkább le locsolgass, de gyomlásnak kedvez és a virágok növények veteményezésére is jó alkalmat teremt. A csütörtök-péntek a hajmosásnak, hajfestésnek kedvez – A kozmetikusokat, masszőrödet viszont bátran felkeresheted. A kedd és a szerda a legjobb a körömápolásra. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek figyelmesek! (A Hold a csütörtöktől a levegős Vízöntő jegyében lép át, majd szombattól a vizes Halak jegyébe lép át.)

A Világ XXI.
A Vénusz-Jupiter szerencsés lehetőséget vonz a hétvégében – ha bármilyen gondolat, dolog, tettvágy, akarat van benned, most érdemes elindítanod, hogy sikeres legyen. Ráadásul még vasárnap a Jupiter a Bakból a Vízöntőbe lép. Szabadabb gondolatokkal töltekezve indulhatsz innét. (Sorselemzéssel segíthetek, ha elakadásod lenne.)
A hét vége víz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. Jó program lehet a zenehallgatás, vagy az olvasgatás, de ha van az akváriumodat is rendezgetheted. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. A forró csokival meglepheted magadat és szeretteidet. A kertészet munkáknál szombat-vasárnap fűnyírásra, locsolásra remek időben lehetsz. Ha szombatra, vagy vasárnapra terveztél hajvágást, azt most hagyd el, mert korpásodáshoz és csomós hajhulláshoz vezethet. Kozmetikára, bőrápolásra, regeneráló masszázsra viszont jó energiák lesznek. A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek – mozduljatok érte! (A Hold vizes Halak jegyében jár majd.)

Advent járunk, készülgethettünk a szent családi ünnepre. lehet dekorálgatni, díszítgetni, otthont csinosítgatni. Okosan költs, hasznos dolgokba fektess. Adj hálát mindenért, amit csak elértél – vasárnap meggyújthatjuk az adventi koszorúnkon ama bizonyos negyedik gyertyánkat. A negyedik vasárnap angyala: Zadkiel Arkangyal. Az utolsó vasárnap egy püspöklila Angyal lépi át az égi és földi dimenzió kapuit, a Béke dalát énekli. Ő a Kozmikus Szeretet, a megbocsátás, a kegyelem és a tolerancia arkangyal. Zadkiel Arkangyal energiája segít a megbocsátásban, a nagylelkűség elérésében, abban, hogy önzetlen légy, elfogadó és toleráns. A könyörületesség angyala, lebontja a szorongást és a félelmeket. Friss, tiszta energiákat ad- lélekben készülhetünk a szent ünnepre!


Ha tanácsra van szükséged,bármilyen elakadásod van, szeretettel várlak sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyílvános a világhálón:
https://asajah.hu