Az égiek összehoznak az igaziddal!

Az Univerzum Rád figyel!

Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop. Hazudni csalni csúnya dolog!”

A lelkitárs jött nagy divatba most – mindenki azt keresi. Van, aki családos embernél gondolja, hogy megtalálja. Van, akinek mindegy, csak legyen valaki.
Így tett Márti is.

Szentségtörést követne el, elszeretné, csábítaná a párjától Tamást. Akinek hiteles, karmikus szerződése van a családjával az sosem lesz a Te lelki társad, csakis egy szeretőféleség – mondanám, ha meghallgatna.
Márta közbenjárt a társa párjánál, és elmondta, hogy a hölgy urának szeretője lett. A házasság nem bomlott fel, hiába igyekezett szétverni azt – még fekete mágiázott is rá egy kicsit.
A hölgy megbocsátott, – még átkot sem szórt a Mártira – a férfi szégyenkezett. Karmikus előző életbeli szerződés köti őket össze a feleségével. De legvégén jó bejezése lett a félrelépésnek: a házasságuk új alapokra helyeződött, most megint dúl a szenvedély, a szerelem-szeretet – egymáshoz sokkal közelebb kerültek.
Márti azóta egyedül van – csak kerülgetik a férfiak, egyik sem gondolja vele komolyan. Egy kis bünti lett a dologból – elindult egy tisztulási folyamat. Még pár évig lézenghet magányosan – itt az angyalmágia sem segít – a karma az karma. Jóvátétel ideje jött el.


Ha egyedül is vagy, ne légy magányos. Használd ki a lehetőségeket, és élj igaz, tiszta, szép életet. Ha boldogságra hangolod magad – hamarosan a társad is jönni fog. Azt mondjuk, hogy ha már kész vagy, érett vagy,  nagyő lettél – az Univerzum összehoz az igaziddal. Csak határozod el magad, hogy nem mindenáron és nem akárki…csak az és csakis akkor, ha áldást hoz a kapcsolat.
És hogy meddig kell várni, mikor jön az a valaki? Szerelmi tarot-elemzéssel kereshettek Hölgyeim- egyéni foglalkozásban, megbeszélt időben.
Grátisz: szívcsakra blokkoldás – kisugárzás növelés.
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu