Mágikus időben
Magyarországon 2025. június 21-én, szombaton hajnali 04:42 perckor veszi kezdetét a nyár. Ez a Nyári Napforduló időpontja, az év leghosszabb napjának az ünnepe, a fény teljességének az ünnepe, ahol a lélek szakralitása megerősödik, és közelebb kerül a Teremtőhöz.
A régiek hiedelme szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. Alkalmas a téridő a bőségmeditációkra, teremtő mágiákra is. Ideje van a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorlásának. Angyal szertartásmágiával szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket!
A Ilyenkor az új kezdetekért szokás bőségszertartást végezni! A lencse az egészség, a szépség és a bőség szimbóluma. A ‘lencsemágiával’ varázsold be az életedbe a boldog bőséget, a szeretetet és a fényt. Gyújtsatok gyertyát, körülöttetek és bennetek legyen nyugalom, belső békesség érzése. Akár valamilyen meditatív, mantra zenét is hallgathattok hozzá. Fontos, hogy hús nélkül készítsétek el a lencsefőzeléket, úgy ízesítve, ahogy szeretitek – nálunk a csípős a nyerő!
Hangolódjatok rá teljesen a „misztikus” étel elkészítésére, csakis a főzésre koncentráljatok és arra, hogy a most készülő étel anyagi biztonságot, bőséget, új kezdetek lehetőségeit, és fényt visz majd a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve ti is jobban bevonzzátok, bevarázsoljátok életetekbe mindezeket a csodákat.
Nyári Lencsemágia – bőségvarázslat
Magyarországon 2025. június 21-én, hajnali 04:42 perckor veszi kezdetét a nyár. Ez a Nyári Napforduló időpontja.
Ezen a napon szokás és régi nagy hagyomány bőségszertatást elkezdeni. A lencséből június 21-án egyetek először, majd az azt követő két napon is fogyasszatok hét kanálnyit.
Az első étkezés június 21-én, szombaton gyújtsatok gyertyát, merjetek ki hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjátok, csakis arra gondoljatok, hogy az ételetek anyagi biztonságot, bőséget, és új kezdeteket ad nektek az anyag szintjén, a fizikai világban – érdemes vizualizálni mindezt.
A második értekezés június 22-én, vasárnap ugyanabban az időpontban, mint előző napon, megint gyújtsatok gyertyát, ismét merjétek ki tányérotokba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csakis arra gondoljatok, hogy ételetek fényt, és új kezdeteket ad életetek lelki szintjeinek – ezt a programot lélekszinten teremtsd. Itt nem gondolunk bőségre!
A harmadik étkezés június 23-án, hétfőn szintén ugyanabban az időpontban, mint az előző két napon, újra gyújtsatok gyertyát az étkezés előtt, és miközben megeszitek a hét kanálnyi lencsét, csak arra gondoljatok, hogy ez az étel biztonságot, bőséget, és fényt ad nektek életetek szellemi szintjeire – minden gondolat elementált alkotva vonzani fogja a kérésedet.
Ez a csodás hagyomány nem egy étkezés, hanem egy Bőségvarázslat – tehát légy jelen egész lelkeddel. Figyelj arra, hogy minden nap ugyanabban az időben fogyassz el hét kanál lencsét – miközben az asztalon égjen egy fehér gyertya, vagy mécses (sose fújd el a gyertyát, inkább hagy leégni). Annál nagyobb a mágia hatása, ha szeretteid körében, társaságában ülitek körbe az asztalt!
Foglalkozz olyan dolgokkal amik többé tesznek, amik boldoggá tesznek. Június 23-áról 24-re virradó éjszaka pedig Szent Iván éjjele lesz: ideje lesz a Szerelmi varázslatoknak – előre időpontot egyeztethetsz velem.
Csodás mágikus időteret kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu