ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

A gondolat ereje

Öngyógyítás

Az öngyógyításnak két lépcsőfoka van. Az első, az izmok ellazítása. A második, hogy elindítsunk egy programot a tudatalattiban, amely beindítja az öngyógyítást.
Az öngyógyítás folyamán a szervezet a saját képességeit használja fel, a gyógyításhoz. Ehhez meg kell ismernünk önmagunkat és meg kell értenünk, hogy mi vagyunk a felelősek az egészségünkért. Így minden szervet kezelni tudunk, csak úgy mint az érzékszerveket, mint a látás, a hallás stb.


Gyakorlat a kezeléshez
A földre tégy le egy puha takarót és feküdj a hátadra. A karjaidat tedd a tested mellé, a tenyereid nézzenek kifelé, az ujjaidat enyhén behajlíthatod. A lábak és a lábfej kifelé mutasson, a fejed fordítsd valamelyik irányba. A szádat nyisd résnyire és a nyelvedet nyomd a felső fogsorodhoz. A szemeidet csukd be. Ne gondolj semmire, lélegezz lassan és egyenletesen. Kb. 2 – 5 perc alatt elkezdesz relaxálni.
A sejteknek olyan mentális képességeik vannak, mint a gyerekeknek. Ahogyan egy gyereket is lehet nevelni, úgy a beteg sejteket is. Próbáld meg vizualizálni a beteg szervet és kezdj el beszélni hozzá, mondj neki valamit. Adj neki kedves, gyengéd, de határozott utasításokat, mintha egy gyerek lenne. Minden szervnek meg van a saját személyisége. A gyomor és a máj makacsabbak, ezért határozottan utasítsd őket.
A szív megértőbb, meghallgatja a kéréseket, a kedves parancsokat. Amikor relaxálsz képzeld el, hogy látod a szíved belülről és látsz benne egy kicsi lángot – a szeretet forrását és az energiáét. Képzeld el, hogy ez a láng megnő és betölti a szívedet és szétszóródik az egész testedben.
Próbáld meg elképzelni, ahogyan megtisztítja a teljes tested, eltávolítja a betegségeket és egészséget hoz helyettük. Mondd magadban: Minden lélegzet közelebb visz a teljes megtisztuláshoz. A testemben lévő fény gyógyító energia.

Tedd a jobb kezed a tested azon részére, ahol tudod, hogy gyulladás, vagy más egészségügyi probléma van. Vizualizáld, hogy a kezedből az energia áramlik az adott részre és elolvasztja a gyulladást, a betegséget, ahogyan a napsugár a havat.
Csak egy könnyed példa, de mindenki rendelkezik képzelőerővel és kialakíthatja a saját gyógyító vizualizációját. Relaxálj és indítsd be a tudatalattid öngyógyító képességét.

Amikor úgy érzed, hogy van egy kis időd, alkalmazhatod ezt a módszert, de a legjobb, ha egyedül vagy a helyiségben. Aki szereti a zenét, bekapcsolhat egy kellemes dalt is közben.
Ha egyedül nem megy – bátran keress meg – gyógyulást segítő energia átadásával várom a tisztulni-gyógyulni vágyó, spirituális Hölgyeket. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Újholdas hétvégénk lesz

H   E   T   I     T   A   R   O   T!
November 29-től december 5-ig.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:
A hét elejében egy harmónia háromszög segít inspirál, és motivál bennünket dolgaink rendezéséhez – a Nap-Merkúr együttáll a Nyilasban.

A Mágus I.
A jelenlevő neptunuszi energiák által mágikus nap lesz a hétfő, Mindenféle spirituális tevékenységnek kedvez a nap energetikája. Intuítabbá válhatunk – lecsendesedve figyeljünk a belső hangunkra – megérzéseink felerősödnek, utat mutatnak. Jóslásra, angyalmágiára is kedvező lesz az időtér. Kedden mély lelki beszélgetések ideje jön el  – a vénuszi rezgésekben hangolódj a társadra, a kedvesedre. Három hónapos előretekintéssel tarot opciókkal segíthetek az útmutatásban.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet az olvasás, vagy a lakásdíszítés – ünnepi kreatív dekorálás. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Fogyasszatok finom meleg gyógyteákat – a tepsis sült burgonya mennyei étek lehet, akár az estebédhez. Kozmetikára, hajmosásra, tisztítókúrára, fogorvosi vizithez jó időben leszel – kezdd is el. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyeknek kedvező lesz a hét eleje – vegyétek észre a szerencsétek! (A Hold a Mérleg jegyében jár, december 1-én, szerdán lép át a Skorpió vizes jegyébe.)


A Válaszutak VI.
A nagy megbeszélések ideje lesz a szerda a Nap-Merkúr-Szaturnuszban – karmatisztításra is jó időben leszel, érdemes kiegyenlíteni a spirituális adósságokat. A csütörtök a negatív rezgések elengedésének kedvez: úgymint az aggódás, a félelem,  stb. Remek ötletekkel ajándékoznak meg az égiek –  érdemes lesz befelé hangolódni, kicsit lecsendesedve figyelni az üzeneteket.
Energetikai tisztításokkal – rontáslevétellel is – kereshettek.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet a kertgondozás, olvasás. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket, nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor, szénhidrát lesz.  A rebarbara süti igencsak finom és különleges lehet – ha szereted az ínyencségeket. Tisztítókúrára, masszázsra, bőrápolásra, kozmetikára kedvező az időtér energetikája. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek kedvező lesz a hét közepének időtere – legyek figyelmesek! (A Hold a Skorpió jegyében jár, december 3-án, pénteken lép át a Nyilas tüzes jegyébe.)


A Nap XIX.
Nap-Merkúr- Jupiterben karmatisztításra is kedvező energiákban lehetsz – megbocsátani, békülni most érdemes lesz! – ezzel is hangolódhatsz az Adventre. A szombati újholddal indul az új holdhónap. Családi ügyek megbeszélésére – konfliktusok rendezésére is jó a hétvége energetikája. A vasárnapi nap gyógyulást segítő energiákkal áldanak az égiek – érdemes hálaimákat is felküldeni, meditálni, energetikai tisztításokat megejteni. Teremtő mágiákkal újholdkor is várlak szeretettel.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
Remek program lehet a masszázs, vagy a természeti séta. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. A mézédes szőlő kitűnő desszert lehet. Hajmosásra szombaton, kozmetikára, masszázsra vasárnap lesz a legjobb alkalom. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek kedvező lesz a hét vége – kapcsolódjatok a rezgésekhez. (A Hold a Nyilas jegyében jár, december 5-én,vasárnap lép át a Bak föld jegyébe.)


A hétvégi Nyilas Újhold hittel, reménnyel, optimizmussal tölt fel minket és kedvez az új dolgok elindításában is.  Angyalozzatok bátran, az adventi angyalok összehozzák a családot, szeretetenergiával töltekezzetek.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a fennálló helyzetre tekintettel, a budapestieknek is.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Adventi meditáció – a lélek helyreállításáért

Lélektisztító meditáció

Csupán egy fehér gyertyára lesz szükséged ehhez az erőteljes és felvillanyozó meditáció elvégzéséhez. Tedd a gyertyát az oltárodra, és gyújtsd meg. Ülj le kényelmesen szentélyeddel szemben, majd tölts el egy-két percet a gyertya fényének szemlélésével.

Képzeld magad elé a fényt, amint szétterjed testedben, majd az aurádon keresztül kiárad, hogy az egész világot szeretettel, békével és védelemmel ölelje körbe.

Ha már úgy érzed, készen állsz, vegyél három mély lélegzetet, szívd be mélyen a tüdődbe a fehér energia tisztaságát és jóságát. Minden egyes lélegzetet tartsd bent néhány pillanatig, majd lassan fújd ki a levegőt.

Mostantól pedig be fogod lélegezni, és magadba fogod szívni a szivárvány minden egyes színét, egyiket a másik után. Kezdésképpen hunyd le a szemedet, és vegyél egy mély lélegzetet. Képzeld el, ahogyan belélegzed a tökéletes és tömény vörös energiát.
Képzeld magad elé ezt a tökéletes vörös energiát, ahogyan szétterjed tested minden porcikájába. A levegőt lassan fújd ki. Lélegezz be újból vörös energiát, de most gondolj arra, hogy egyszerre az univerzális szeretetet is belélegzed. Hagyd, hogy ez az univerzális szeretet összeforrjon a vörös energiával, és újfent beutazza egész testedet. Miközben kifújod a levegőt, engedd el az összes félelmedet, kételyedet és gondodat, hadd távozzanak testedből.
Nyisd ki a szemedet, és nézz bele a fehér gyertya fényébe legalább egy percen keresztül. Ha már úgy érzed, készen állsz, újból hunyd le a szemedet, és lélegezd be a tiszta narancssárgát. Engedd, hogy könnyen, erőlködés nélkül szétterjedjen az egész testedben. A levegőt lassan fújd ki.
Vegyél még egy mély lélegzetet, újból szívd magadba a narancssárga energiát, de most lélegezd be vele együtt a vidámságot, a boldogságot és a kacagást is. Engedd, hogy szétterjedjen tested egészében.
A levegőt kifújva engedd, hogy minden múltbéli csalódás, szomorúság és bánat eltűnjön. Nyisd ki a szemedet, és nézz bele mereven a gyertyába legalább egy percen keresztül, mielőtt megismételnéd a feladatot a sárga energiával is.
Minden egyes szín képvisel pozitív tulajdonságokat, amelyeket beszívsz a testedbe, és (egy kivételével) negatív energiákat is, amelyeket pedig kifújsz:
Vörös: belélegzed a szeretetet.
Kifújod a félelmet, kételyeket és gondokat.
Narancssárga: belélegzed a vidámságot, melegséget, boldogságot és kacajt.
Kifújod a csalódottságot, szomorúságot és bánatot.
Sárga: belélegzed az égészséget.
Kifújod a betegséget és a negativitást.
Zöld: belélegzed a harmóniát, megelégedettséget és érzelmi egyensúlyt.
Kifújod a harmónia hiányát és a konfliktust.
Kék: belélegzed a békét.
Kifújod a dühöt és a konfliktust.
Indigókék: belélegzed a személytelen, univerzális szeretetet.
Kifújod a kéjelgést, lustaságot és a közönyt.
Lila: belélegzed a spiritualitást, intuíciót és megvilágosodást.
Kifújod az emberiség iránti szeretetet.

Miközben lila energiát fújsz ki, képzeld el az isteni szeretetet, amint szétárad, és körbeöleli az egész világot.

Hagyj legalább egy perc szünetet az egyes színek között, majd befejezésként lélegezd be a tiszta fehér fényt. Képzeld magad elé ezt a fényt, amint szétterjed testedben, majd az aurádon keresztül kiárad, hogy az egész világot szeretettel, békével és védelemmel ölelje körbe. – Egészségsziget
Ne várd meg, amíg tényleg szükséged lesz elméd, tested és lelked helyreállításához. Bármikor elvégezheted ezt a meditációt, amikor csak akarod. Életed minden területére jótékony hatással lesz.
Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Spirituális konzultációk!

Spirituális tanácsadás az ünnepi időszakban is!

Ha válaszokat keresel – fordulhatsz hozzám különféle ezos gondokkal-bajokkal-kérdésekkel. Témamegjelöléssel kereshettek – szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket személyesen, a stúdiómba, de kamerás messengeren és kamerás skypeon is vállalok videóhívást, foglalkozást, tanácsadást.

Terápiákkal, angyalozással, tanfolyammal, tarot- elemzéssel, energetikai oldással, tértisztítással, oldással, blokkoldással is segíthetek.


Keressetek bizalommal, az adventi hétben és a két ünnep között is elérhető leszek, szilveszter napján csak délután 6-ig.  Hívj bátran és rugalmasan egyeztetünk. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Kapcsolat: 0620 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Angyalok érkeznek hozzánk!

Adventben –  Szent időben

Az Advent az ünnepekre való ráhangolódás, a készülődés ideje. Advent minden egyes vasárnapján egy angyal jön el hozzánk, aki hirdeti a megváltó érkezését. Amikor meggyújtunk egy gyertyát képzeljük el hogy itt van köztünk, és feladatát teljesítve közelebb hozza a karácsonyt. Az ősi hagyományok szerint a Teremtő négy különleges Angyalt küld le ilyenkor a Földre, minden vasárnap egyet, egészen Karácsonyig. Mindegyik Angyal külön céllal érkezik, de mindegyiknek van egy különleges égi küldetése: Advent szent üzenetét hozzák el nekünk.


Az első vasárnap angyala: Kék: Hit, Erő, Védelem, Isten akarata ” Legyen meg a Te akaratod!” Michael Arkangyal – szeretetenergiája ölel át. Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, túlságosan el van foglalva mással. De, azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját. “Figyeljetek! Isten nagy örömöt készít nektek. Isten fia eljön a Földre, hogy új erőt adjon az embereknek, hogy fényt és szeretetet hozzon minden ember szívébe. Készüljetek a fogadására”. Ma van a napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

A második vasárnap angyala: Rózsaszín, piros: Szeretet, Harmónia, Tolerancia, Türelem, Hála – Chamuel Arkangyal látogat meg. A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyből, kezében egy aranyserleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal végigmegy a világ összes házán, és valami keres. Mit keres? Tiszta szeretetet minden ember szívében. És ezt teszi majd bele a serlegébe, és viszi majd vissza a mennybe. És ott mindazok, akik a mennyben élnek, az angyalok, és akik meghaltak, fogják ezt a szeretetet, és fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

A harmadik vasárnap angyala: Fehér: Tisztaság, Alázat, Védelem a rezgésünket (energiaszintünket) zavaró, csökkentő energiák ellen – Gábriel Arkangyal érkezik el. Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívükben. De ezt nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, s azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. És csak ha ott van a szemükben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez és láthatjuk meg őt.

A negyedik vasárnap angyala: Püspöklila: Kozmikus Szeretet, a megbocsátás, a kegyelem és a tolerancia – Zadkiel Arkangyal érkezik meg. A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, s közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, s jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt, együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, s maga a Föld is figyel.


November 28-án, vasárnap elkezdődik a Karácsonyi ünnepkör – meggyújthatjuk az adventi koszorúnk első gyertyáját.
Azt kívánom, hogy:  Ahol gyűlölet van oda szeretet kerüljön, ahol sérelem van oda megbocsátás. Ahol széthúzás, oda egyetértés. Ahol tévedés, oda igazság. Ahol kétség, oda hit. Ahol kétségbeesés, oda remény. Ahol szomorúság, oda öröm érkezzen!
Legyetek lélekben azokkal a szeretteitekkel, akikkel most nem lehet – gondoljatok azokra, akik már nem lehetnek köztetek.
Most érdemes letenni a múlt terheit, oldásnak is jó ideje lehet. Békülésre, és megbocsátásra is jó hangulatú energiák érkeznek. Áramoltasd a szeretetet – Áldott Adventi várakozást kívánok Mindenkinek! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Tiszta energiákkal

Hétvégén már Adventben járunk – elkezdődik a karácsonyi ünnepkör!

Advent első napja vasárnapja 2021. november 28., vasárnap,

Advent utolsó napja 2021. december 24., pénteken Szent estén lesz.
Karácsony első napja, vagyis december 25-e szombat, második napja december 26-a vasárnapra esik.

Tiszta energiákkal légy jelen a szeretet ünnepében: Szerencse energiák – Áldás programozás – Angyal jóslás – Energetikai tisztítások. Tisztulj meg a szent ünnepre! Szeretettel várom a Hölgyeket magas rezgésű energiákkal megáldott angyalos stúdiómba. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

NAGYI PRAKTIKÁI

Influenza elleni hagyományos népi gyógymódok

A Torma
A frissen lereszelt torma kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben lévő dugulást is képes enyhíteni. A tormában lévő izotiocianát nevű vegyület hatására a légutak könnyebben megszabadulnak a váladéktól, csökken a gyulladás, a légzés könnyebbé válik.

A Gyömbér
Enyhíti a köhögést, csökkenti a torokfájást, és egyben a vírusokkal szemben is képes felvenni a harcot. Influenzás időszakban igazi orvosság a gyömbértea mézzel és citrommal. Egy darabka friss gyömbért tegyünk forrásban levő vízbe, majd hagyjuk ázni öt percig. Szűrjük le, és ízesítsük mézzel, citrommal. Kortyolgassuk egész nap.

Az Erős paprika
A csípős fűszer leginkább a hörgőkben és az arcüregekben lévő dugulást enyhíti. A paprika csípősségét „okozó” kapszaicin stimulálja a váladék termelő sejteket a tüdőben és az orrüregben, illetve segíti a váladék eltávolítását

A Vöröshagyma
Kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben fellépő dugulást is enyhíti. A népi gyógyászatban az asztma gyógyszere. Emellett egyes másodlagos baktériumfertőzéseket, mint például a tüdőgyulladást is képes legyőzni. A kipréselt nyers hagymalevet narancslével vagy grépfrútlével fogyaszthatjuk, ekkor nem érződik annyira az intenzí íz.
Hagymatea – Két-három fej vöröshagymát mossunk meg jó alaposan héjastul, és vágju kössze. Főzzük néhány percig egy liter vízben. Ízesíthetjük szárított kamillával, hársfával is. Pirítsunk meg három evőkanálnyi barna cukrot, és hígítsuk fel a hagymafőzettel. Mézzel édesítve igyuk, aprókat kortyolgatva.
„Nyers hagyma, ill. a hagymatea helyett ajánlom a forró hagymalevest! Lehet tenni bele pár gerezd fokhagymát is, úgy még hatásosabb és ízletesebb is! Én hagymalevest kezdek kívánni, ha megfáztam… ” – mondta Dr. Péter Katalin.

A Forralt bor
A népi gyógyászat egyik legjobb módszere a melegen gőzölgő, illatos forralt bor elkortyolgatása. A bort – legyen az vörös vagy fehér – forralás előtt érdemes vízzel felhígítani. Ezután már kedvünk szerint fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel. Teaboltokban és nagyobb üzletekben már külön forralt bor-fűszerkeveréket is vásárolhatunk.

A Húsleves
A húsleves, akárcsak a többi forró, gőzölgő ital, melyet meghűlésre ajánlanak, segít felszakítani a váladékot, pótolja az elvesztett folyadékot, és a kaparó toroknak is enyhülést hoz. A házi húsleves még jobban enyhíti a tüneteket, ha fokhagymával, Cayenne-borssal vagy curryvel ízesítjük. Bár az is igaz, hogy a húsleves akkor hat a betegre a legjobban, ha azt egy szerető családtag viszi az ágyába.
„Tudom még ajánlani ugyanerre a forró gulyáslevest (halevőknek a halászlé is jó) nagy mennyiségű erős paprikával és forralt borral. A legjobb, ha a forralt bort is cseresznyepaprikával csináljuk! (csak a végén kell bedobni, nem nagyon csíp, de nagyon hatásos).” – ajánlotta az orvos.

A Fokhagyma
Helyi antibakteriális hatást fejt ki, segítségével elmúlik az orrdugulás, javul az étvágy. Náthás időszakban hetente legalább egyszer együnk nyers fokhagymát, vagy igyunk naponta alkoholos fokhagymacseppeket. A fokhagyma egyszerre csökkenti a dugulást a hörgőkben, kitisztítja az orrot, és enyhíti a torokfájást is. Ezeket a hatásait a benne lévő kénnek köszönheti, mely jellegzetes szagát és ízét is adja. Aki a fokhagyma intenzív ízét nem kedveli, az süsse meg a gerezdeket kevés olívaolajjal fóliában, majd passzírozza szét, és kenje kenyérre.

A Cékla
A céklából készült ital segít leküzdeni a náthát és az influenzát. Gyógyhatását, mely nyersen a legnagyobb, a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fito-vegyületeknek köszönheti. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban. Gyümölcs centrifugában kipréselt levét répa- és almalével fogyaszthatjuk. Salátákat nyersen is gazdagíthatunk vele.

A Savanyú káposzta
A káposzta savanyítva őrzi meg leginkább magas C-vitamin-tartalmát. Ennek a jelentősége igen nagy, mert ételeinkben az elkészítés során – a hő hatására – a C-vitamin nagy része tönkremegy. Télutón a C-vitaminban dús savanyú káposzta segíthet ezt a hiányt pótolni. S az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a zöldség lehet az egyik legolcsóbb C-vitamin-forrás a hideg időben.

A Citrusfélék
A citrus gyümölcsök amellett, hogy C-vitamin-bombák, tele vannak gyulladáscsökkentő antioxidánsokkal. A lázas állapottal vagy hányással járó influenzában is segítenek pótolni az elvesztett folyadékot, és csökkentik a tünetek intenzitását. Ha télen mindennap egy pohár narancs- vagy grépfrútlevet elfogyasztunk, felerősíthetjük immunrendszerünket a megfázás ellen. A grépfrútban található egyes vegyületek megváltoztathatják a gyógyszerek hatását, ezért ha gyógyszeres kezelésre szorulunk vagy krónikus betegek vagyunk, kérjük ki orvos tanácsát.

A Mézes fokhagyma
Két gerezd fokhagymát nyomjunk át fokhagymanyomón, majd keverjük el 1 teáskanál mézzel. Naponta 4-5-ször ismételjük, hiszen ez a legjobb természetes antibiotikum, 2-3 nap alatt kitakaríthatja a kórokozókat a szervezetből. forrás: Napidoktor

Szuper jó dolgok ezek – de ne feledjük, ama bizonyos életmentő gyógyszerek Isten által megáldottak. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Lendületes napok jönnek…

A Nap a tüzes Nyilas jegyébe lép!

November 22-én, hétfőn a Nap a Nyilasba lép át. Ez a jegyváltás  egészen december 21-ig fog tartani.  Optimistábbak, lendületesebbek, és nyitottabbak leszünk.  A jövő felé fordulva a tervezéshez kapunk jó energiákat. A  hit és az igazság ad nagy erőt – jövőorientálva, lelkesülve fordulhatunk új dolgok felé. Jó hír az, hogy szeretett hazánk, Magyarország  Nyilas energiát képviseli.


A Jupiter által uralt jegyként a Nyilas a növekedésről és az új dolgok megtapasztalásával járó szépségről szól.  Arra inspirál, hogy gondolkozz másként, másképpen, újszerűen. Sokaknak új szerelmet is hozhat a Nyilas ideje – lélektársak találhatnak egymásra. Párkapcsolatok erősödhetnek meg – szakítás csak ott lehet ahol már ‘elégett’ a szeretet-szerelem szál.
Csakra-aura-meridián tisztítással, karma oldás elindításával, angyalozással, életvezetési tanácsadással, tarot opciókkal tudok segíteni az ezoterikus hölgyeknek – bátran egyeztess velem időpontot.


Kívánom, hogy a Nap-Nyilasban töltődj fel  optimizmussal, hittel, reménnyel, jósággal – áldásban élj! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Engedd el a negatív érzéseidet!

A fekete energia beteggé tesz

Hangolódj a pozitív rezgésekre. Készülj  magas energetikai szinttel a Karácsonyi ünnepkörre, a szeretet szent ünnepére!

– a düh gyengíti a májat
– a bánat gyengíti a tüdőt
– az aggodalom gyengíti a gyomrot
– a stressz gyengíti a szívet és az agyat
– a  félelem gyengíti a veséket


A terápiás kezelés alatt kioldom a negatív rezgéseket, hogy újra magas rezgésű energiákban élhess és boldog bizalommal fordulhass a jövődbe!
Stresszoldás, blokkoldás, energetikai tisztításokkal kereshettek – hívj bátran és egyeztetünk. Szeretettel várom a hölgyeket ezoterikus terápiákkal. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Akaratmágia

Már maga a gondolat is mágia

Az akaraterő képes arra, hogy mágikusnak tetsző lépéseket vigyünk általa véghez. A legtöbb nagy mágus folyamatosan edzi az akaratát, a hitét, sikerei önbizalmát. Szinte bárki képes arra, hogy magabiztosságot és erőt merítsen e képességből. Az akarat mindenkiben ott van, kinél erősebb formában, kinél határozottabb kivitelben… A cél előhozni ezt az energiát akár a tudatalatti rejtett mélységéből is!

Tűzz ki célokat! Céljaid legyenek először csak kisebbek, megvalósíthatóak, majd egyre komolyabbak, ahogy sikerül őket teljesítened. A sikerélmény ugyanis óriási hajtóerő lehet számodra.
Felejtsd el azt, hogy „szeretném”, helyére tedd azt, hogy „akarom”! A feltételes módot kerüld, mert a tudatalattid rögtön érzékeli, hogy nem hiszel eléggé benne, és a kifogásokat keresed. A szavakban óriási erő lakozik, ezért használd őket bátran és tisztelettel.
Hidd el, hogy képes vagy rá! Akár lehet a mantrád is „Képes vagyok rá!”, mert minél erősebben hiszel ebben, annál könnyedebben mozgósítod az akaraterődet. A félelmeidet és kétségeidet ezzel a mondattal kell semmissé tenned.
Meditálj, keresd a harmóniát! Mielőtt elhatározod magad, és akaratodat próbára teszed, szánj egy percet arra, hogy szemeidet behunyva előhívod magadból az erőt. Egy perc meditációval sokan csatákat nyertek már!
Élj egészségesen! A rossz közérzet, a fizikai problémák, melyek a rossz életmódból erednek mind gyengítik az akaratod, mert folyamatosan szembe kerülsz általa a saját gyengeségeiddel. Legyen hát a célok közt, hogy egészségesen étkezel például, és elhagyod a rossz szokásaidat. A sport kiváló az akaratod edzésére!
Ne kívülről várd a változást!
Csak olyan dolgokkal edzheted az akaratod, ami teljes mértékben rajtad múlik. Nem akarhatod azt, hogy valaki beléd szeressen, csak azt, hogy Te legyél szerethető, vagy figyelemfelkeltő a számára, mert azért tudsz tenni. Másokat nem befolyásolhatsz az akaratoddal, mert az egyrészt feketemágia, másrészt az ilyen dolgokban csak a csalódást találod, ami rombolja az önbizalmad, ezáltal az akaraterőd is.

Sose bánts másokat! Ez a legfontosabb, mert akaratod nem szabad elnyomásra használni. Ez egy hatalom, amihez fel kell nőni, és saját magad, illetve környezeted javára fordítani. Csak is olyan dolgokba fektesd, amik egyedül rajtad múlnak, és másoknak nem ártanak.
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu