ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

Szellemek vannak-e nálatok?!

– Rég jártam nálatok! – köszönök be a belvárosi lakásba.
Isten hozott Asajah, hát vártalak már nagyon! – fogad örömmel régi ismerősöm.  A múltkori lakástisztítással is nagyon sokat segítettél – a démonok eltűntek, újra kellemes hangulat lett – és az ügyeink is sikeresebbek lettek. Ezen alkalommal arra szeretnélek megkérni, hogy nézd át van-e nyitott tér valahol a helyiségekben, mintha kísérteket, szellemi lényegeket érzékeltem volna egy ideje, s bizony ez nyugtalansággal töltött el. Az éjjeli alvásgondok is valószinüleg ez lehet az oka, meg néha napközben is fura zajokat is hallok. – tájékoztatott sebtiben a ház úrnője.

Ama bizonyos Hadó energiát érzek, halott jelenlétre utaló rezgések érzékelek…nem kicsit. Van itt több vendéged is.
– Hoztam pálcát, körbenézünk – és megbeszéljük mi a teendő – hangosan kimondom.
A felmérés-bemérés alapján egy nyitott szellemátjárót találtan a közlekedő folyosó és háló terében. A lelkeket átsegítettem a Fény hazába, a szellemátjárót bezártam. Már csak a hangolás volt hátra – az angyali segítőket a ház védelmére szenteltem. Felszabadult, fényes-világos, kedvesen otthonossá vált a lakás – szinte nagyobb lett tér.  Szuper jól sikerült a beavatás – a lakás többi tagjai is megérkeztek az ünneplésre.
– Asajah, sokkal nyugodtabb vagyok – mondja az ügyfelem. A  párja, a lányaim miatt is izgultam kicsit, nehogy őket valami megszállja.
– Fehér fény, ragyogás, angyali energiák – már  biztonság van! – örülök, hogy segíthettem nektek!- búcsúzok el egy újabb sikerélménnyel gazdagodva, mert adni mindig öröm!
Ha azt gondolod, érzed, érzékeled, hallod, hogy nem vagy egyedül jobb megnézni, megvizsgálni, bemérni, vannak-e nálatok szellemek, kísértetek, démonok, vagy bármilyen entitánsok! A tisztítást tibeti fehér mágiával végzem – füstölővel, szentelt gyertyával – szellemünő zenével.
Szeretettel segítek, hívj bizalommal, bátran. Várom a spirituális Hölgyek regisztrálását! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Mi lenne, ha…

Mi lenne, ha vizualizálnád a jövődet? –  csak tedd  meg! Legalább tíz percig. Emlékezz: az egyes a kezdet, a teremtő, a teremtés száma.
Ha félelem tölt el, ezért nem látnál semmit…akkor írd felül ezt a félelmet…és mond ki, ezt: Mi lenne, ha….és máris ellazulsz és  menni fog. Álmodozz, s ezzel az álmodozással valójában  vizualizálva teremteni tudsz. Jöhetnek a képek, az életfilmedben – aprólékosan, részletesen…lásd színesben! Kezd el teremteni a sorsodat – kapcsold ki a lehetetlent, erősítsd a lehetőséget!


Ha végképp nem menne – stressz esetben gyakorta becsukódik a harmadik szem, lelassulnak a csakrák, az életkedv is eltűnhet – félelem oldással bizalommal kereshetsz  – szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Halogatni nem érdemes…

Valami nincs rendben, valami nem tiszta – hadarja egy hölgy a telefonban. Voltam már nálad korában is és nagyon meg voltam elégedve. Most valami más miatt kereslek, érdeklődök, hogy egy kapcsolati rontáslevételre mehetnék-e hozzád?!


Időpontot egyeztetünk gyorsba – ezt halogatni nem érdemes. A hölgy izgatottan jött a találkozóra. Zöld szeme szinte lázban égett – amíg mesélte a történetét.
– Látsz-e valamit Asajah, rajtam, vagy rajtunk  – a párommal szerettük egymást nagyon…de valami megváltozott…és nincs rá magyarázat… nem működik a szerelem.
A tisztítás során bizony egy igen mély és erős fekete energiát  találtam. És azt is ‘láttam’, aki a fekete mágiát, a rontó energiát küldte. A hölgy a leírásom alapján fel is ismerte…tudta ki az, és azt is hogy miért tette. Elfogadni nem tudta, de megértette.
A következő nap alatt jött a telefon – újra együtt vannak, érzelmesen-romantikusan – a szerelem visszatért, erősebb lett és szenvedélyesebb.
Örömmel hallgattam végig –  majd hozzáteszem: nos, ha bármikor is gond lenne, már tudod hol találsz – azért figyelj rá, jó lenne ha havonta legalább egyszer felkeresnél egy tisztító kezeléssel biztosabb lehetsz.
– Erre én is gondoltam – jön a gyors válasz. Köszönöm neked, hogy időt szenteltél rám.
Van úgy, hogy nem a kapcsolat romlott el, csak egy rossz akaró gonosz gondolata tett tönkre. Érdemes megnézni, ha úgy adódna mitől romlott meg a házasság, mert lehet, hogy nem a párnak van köze hozzá, hanem csak egy irigykedő embernek.
Szeretettel várom foglalkozásaimra, spirituális terápiákkal, tanácsadással az ezoterikus Hölgyeket!
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Családi ügyek…

Kártyát nem szeretnék…– kezdi a vendégem. De hallottam, hogy csinálsz fehér-mágiás égetést! Amiben meglátszik hová fordul az esemény…

– Igen, lehet – de miről van szó, meséld el részletesebben…könnyíts a lelkeden – szólítom meg kedvesen, együttérzően a vendégem.
– Családi ügyek, gondok…aztán kezdi, meséli részletesen. Többet is mond, mint amennyit tudni szeretnék.
Nos, akkor lássunk is hozzá… – mondom, s készülök hozzá a mágikus varázslathoz, angyali erőkkel dolgozom.
Izgatottan, lelkesen figyel – mindent úgy tesz, ahogy tennie kell.
A mágikus üzenetben látni véli a helyzetet, de a megoldát is egyben. A párjával való kapcsolata közé állt valaki, aki szétzúzni készül a kapcsolatát – ezt igencsak jól érezte. Nem tudja végrehajtani gonosz tervét, újra visszaáll a béke, ha elköltöznek. Az angyalok segíteni fognak ebben – angyalszárnyak jelentek meg a varázslatban, és egy új hely. S mivel én készítettem a varázslatot láss csodát, még az én arcom is benne volt, mert segítettem. A költözés folyamatban, a párja újra mellette, szorosan jóban-rosszban. A rontást megállítottuk, a kapcsolatot egy magasabb lélek minőségi szintre hoztuk. Ehhez azonban kellett az kliensem pozitív akarata is. Egy szívcsakra tisztítás után boldogan köszönte meg a foglalkozást és a terápiát.
Szeretettel várom azokat a hölgyeket, akik tisztítani szeretnék kapcsolatukat – szebbé, jobbá tenni áldásossá azt!
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Oldás- feloldás- haragelengedés

Akire haragszol az ‘uralja’ az életedet. A megbocsátás szabaddá tesz – bocsáss meg, és engedd el a helyzetet… mert ha nem teszed meg, újra be fogod vonzani ugyanezt… köszönd meg a tanítást és lépj tovább, mert különben ott ragaszd, ahol már lenned nem kell! Ez csak egy lecke volt, ami történt…tanító megtapasztalás, alkalom arra, hogy fejlődhess… nézed más szemmel a helyzetet.


Energetikai blokkoldás-szívcsakratisztítás, elengedés – jelentkezhetsz bátran, időpont egyeztetéssel: 0620 278 26 12
Szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket! Léleköleléssel.

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Csakis egészségesen!

Ha édességre vágysz cukor-csoki-süti helyett, válaszd az egészséges megoldást!

Évek óta nem fogyasztok sem cukrot, sem csokit, sütit – ha édességet kívánok megeszem egy ízletes, lédús gyümölcsöt. És persze, hogy tökéletes legyen a fitnesz – hat óra után már egyáltalán nem eszem – csak ásványvizet iszom. Marha és disznóhúst nem eszem, de nagyon kedvelem a csirkemellet, a rákot, a békát, a gombát és a tengeri herkentyűket. Lúgosításra a zöldsaláta számomra a legjobb megoldás – a legkedvesebb a ruccolás, madársalátás-céklás-paradicsomos összeállítás piros retekkel, meghintve egy kis facsart citromlével.Ízlés szerint napról napra variálhatod. Megspékelheted egy kis főtt tojással, pici csirkemellel, de akár egy kis adag camembert sajttal, mozzarellával – ízlés szerint.

A gyümölcsök cukortartalma 100 grammra vonatkozóan

Alma 52 kcal
10 gramm cukor

Eper 32 kcal
5 gramm cukor

Málna 29 kcal
4 gramm cukor

Banán 89 kcal
12 gramm cukor

Szőlő 78 kcal
14 gramm cukor

Mangó 60 kcal
14 gramm c ukor

Cseresznye 63 kcal
13 gramm cukor

Körte 57 kcal
10 gramm cukor

Sárgadinnye 34 kcal
8 gramm cukor

Őszibarack 39 kcal
8 gramm cukor

Görögdinnye 30 kcal
6 gramm cukor

Áfonya 46 kcal
4 gramm cukor

Ha kivonod a mérgező ételeket az életedből – minden szerved jó barátságot köt veled – mosolyogva figyel rád, és szeret! Sokkal egészségesebb lehetsz, életvidámabb és természetesen erősíted az immunrendszered! (Ha fogyni szeretnél energetikai rezgésekkel segíthetek, ha felkeresel…nekem bejött!) A homoktövist és a búzafűlé is sokat segített – kedvelem. Ha kedved kaptál – még egy kis természetbeli sétával és megajándékozhatod, megjutalmazhatod magad – a friss erdei levegő csodákra képes. Sportolni, túrázni, vidámkodni ezen a tavaszon is érdemes – még ha depis is lennél hamar megjön az életkedved!

Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

A heted teremtő mágiákkal tervezheted!

H E T I   T A R O T!
Április 26-tól május 2-ig

„A keréknek forgás a törvénye: a felszálló fázis mindig alámerülés követi. Vigyázz, hogy el ne kapjon a diadal mámora – s akkor nem kaphat el az alámerülés sodra sem!” – Szepes Mária

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem mindent ’tisztán hallottam’. Teliholdas hetünk lesz! Kulcsszavak a békülés, a harag elengedés. A szépségre, a harmóniára, az egyensúlyra törekedj. Áld meg, szenteld meg minden lépésedet –  felelősséggel, sorsépítő megoldásokkal cselekedj!

A Csillag XVII.  – A telihold kopogtat – engedd be!
https://asajah.hu/rozsaszin-hold-a-skorpioban/
A Vénusz-Merkúr együttállás a Bikában termékeny napokat hozhat: megérzéseid felerősödhetnek, hallgass a belső hangodra.
Kedden Telihold érkezik a Skorpióba jegyébe. Célmegvalósításra kedvező energiákat kaphatunk az égiektől – légy kreatív, csinálj valami hasznosat te is! Érdemes spirituális dolgokkal foglalkozni – elmélyedni a gondolataidban, belső sugallataidban.
A hét eleje víz elem minőségben lesz. Kellemes időtöltés lehet a vízparti séta – de akár nagymosást is tervezhetsz. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. A herbatea remek szomjoltó gyógytea – fogyaszthatjátok hűtve is, ha úgy szeretitek. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. Az időtér kedvez a hajmosásnak, a hajfestésnek, a bőrápolásnak, és a kozmetikázásnak – hajat vágatni most nem érdemes. A szerdai nap a legjobb a fogyó és tisztítókúra elkezdésére. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek – teremtsétek meg a szerencsétek! (A Hold a Skorpió jegyébe jár, majd csütörtökön lép át a tüzes Nyilas jegyébe.)

A Nap XIX.Szellemi fejlődést hoz a hét közepe.
Felerősödnek a gyógyulást segítő rezgések – szellemi, fizikai gyógyulásodra koncentrálj! – a szellemszintú energeikai kezeléseknek nagyobb ereje lesz. A pénteki Nap–Uránusz találkozó a korlátaid átlépésében lehet segítségedre. Gondold  másképpen, gondold máshogyan, gondold merészebben…megokosodva cselekedj.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz. Jó program lehet minden szabadtéri foglalkozást, avagy a vásárlás! A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Egyetek sok vitaminban gazdag zöldséget, és gyümölcsöt – a sláger most a mandarin lett. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. Kozmetikázásra, hajmosásra remek időben leszel – a kedvenc arcpakolásodat is felteheted – szépülni, fiatalodni érdemes lesz! A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre! (A Hold a Nyilas jegyében lesz, majd szombaton lép át a földies Bak jegyébe.)

A Diadalszekér VII.Érzelmi anyagi dolgaidat rendezd!
Családi dolgokat lehet helyretenni, megbeszélni a Nap-Hold kapcsolatban. Előreléphetsz anyagi, érzelmi sorsdolgokban.
A Nap-Uránusz együttállás a Bikában jó, hasznos ötleteket, megvilágosodásokat hoz majd: megoldatlan, problémás helyzeteidet feloldhatod vele.
A hét vége föld elem minőségben lesz.  A legjobb szórakozás lehet a városnézés, vagy bármilyen ízléses kulturális program. A legkönnyebben felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek.  Méregteleníteni a zöld salátákkal lehet – válaszd a kedvencedet. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. Masszázsra, kozmetikára, bőr, köröm és lábápolásra a föld elem a legjobb időpontot adja neked. A Halak, a Bika, a Szűz, és a Skorpió napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek, ha pozitívan álltok hozzá az eseményekhez. (A Hold a Bak jegyében jár, majd hétfőn lép át a levegős Vízöntő jegyébe.)


Az égiek veled, bízz a megérzéseidben és a belső hangodban. Rendezd problémás ügyeidet, kapcsolataidat – hozd egy magasabb lélekszintre párkapcsolatodat – lépj, cselekedj! Tágítsd a tudásod, Építsd egy szebb, egy jobb világot magadnak – légy kreatív sorsteremtő, élj minőségibb, spirituálisabb életet. Érzelmi problémáidra a héten Jeremiel arkangyalt idézheted, energetikai blokkoldásra Raziel arkangyalt kérheted.

Ha tanácsra van szükséged, elakadnál életed bármelyik területén bátran keress meg – szeretettel várom az ezoterikus hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelmi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Rózsaszín hold a Skorpióban

Szuper Telihold a Skorpióban

Április 27-én, 05 óra 32 perckor a Skorpió teliholdat üdvözölhetjük. Most még az általánosnál is intenzívebb energiákkal érkezik a telihold. A Skorpió a mély átalakulást képviseli, a Bika pedig a harmóniát, és a birtoklást testesíti meg. A Skorpió bolygója a Plútó, amely ugyanezen a napon hátrálásba kezd egészen október 6-ig.  Regenerálódásra, nagytakarításra extra időt ad ez ez állás. Ebben az időszakban még jobban felerősödnek az általa képviselt tartalmak, visszahozhat életünkbe régebbi, meg nem oldott helyzeteket, kapcsolatokat is.
A Plútó angyala Azrael arkangyal. Az átalakulást, a megújulást jelképezi. A lélektan, a kutatás és az újjászületés bolygója – imagináld őt, ha elakadnál sorsügyeidben.
Az ezoterikus hagyomány úgy tartja,  hogy még az indiánok nevezték el az áprilisi teliholdat rózsaszín holdnak, mert ekkor kezdtek el  nyílni a tavaszi virágok.
Egyébként meg érdemes álmaidat lejegyezned, fontos üzenetet kaphatsz égi segítőidtől.
Kristályköveidet, ásványékszereidet, tarot kártyádat most tisztíthatod-feltöltheted a telihold magas rezgésében.

Elengedéshez és tértisztításhoz is remek időben vagy. Van amikor nem a kapcsolatot kell elengedni, hanem a rögeszmés kötődést, az elértéktelenedett életritmust, a túlzott ragaszkodást, a helytelen végtelen birtoklás.
Ébredj rá mi tesz téged szabaddá – mit rejt az Univerzum számodra, hol találod meg az igazi helyed a világban. Hogyan tudsz magasabb szinten újjászületni, és megvalósítani az álmaidat. Gyökeres változásokat hozhatsz egy-egy jól elindított gondolattal.
A telihold napján Kahetél őrangyal fog tartózkodni a Szeráfok karából, Metatron arkangyal csapatából. „Kahetél őrangyal kérlek tápláld belém a lelkesültséget, amely az akadályok leküzdésében nem ismer lehetetlent. Add, hogy ez a lelkesültség legyen a legerősebb bennem, hogy ledöntsem a korlátokat, hogy legyőzzem az akadályokat. Hálás szívvel köszönöm, szeretlek téged, ámen.”
Energetikai Oldással, blokkoldással, elengedéssel kapcsolatos témákban segítő terápiákkal szeretettel várom a spirituális Hölgyeket!
A Bika, a Skorpió, az Oroszlán és a Vízöntő napjegyűek ma különösen ingerlékeny kedvükben lehetnek – oldjátok a feszültséget.
Légy ma toleráns, engedékeny, és kompromisszumképes. A közlekedésben is légy figyelmes, balesetveszélyes nap lehet. Szeretettel légy jelen az életedben! Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajahMessengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Mágikus csodanap!

MA SZENT GYÖRGY NAPJA VAN!

Varázslásra, mágiákra a legalkalmasabb időpontban vagyunk. Az igazi tavasz kezdetét számoljuk innen…Teremtők mágiákat, angyali szertartásokat is nagy erővel végezhetünk a mai napon – este a gyertya és füstölő se maradjon el.  Nálam a Sabi baba-féle a nyerő. Tértisztításra a legjobb időben vagy!
https://asajah.hu/lakasavatas-tertisztitas-szenteles-feher-magiaval/

MINDEN TEREMTŐ GONDOLAT NAGY ENERGIÁT KAP MA!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Érzelmes napok jönnek…

A Mars belép a Rák jegyébe április 23-án és egészen június 11-ig ott is fog tartózkodni.

A munkáról inkább az otthonra terelődik a hangsúly. Érzelmes napok jönnek. A Rák vizes jegynői,  a Mars férfias tűz elem – transzformáló idő van!

A Mars a Rákban nem érzi igazán jól magát feszültebbek, idegesebbek lehetünk, erőnk szétforgácsolódhat, nehezebben megy a koncentrálás, kapkodóbakká válhatnak egyesek. Konfliktushelyzetek élesedhetnek. Vitákba kavarodhatsz, ha alacsony tudatszinten élsz. Hisztizés helyett gondolkozz, bántás helyett a szeretetre koncentrálj. Hániel arkangyalt hívhatod, hogy segítsen. A félreértéseket tisztázni, szeretettel kommunikálni, elfogadni-befogadni, át és megbeszélni a legjobb most a dolgokat.
Lehetőség lesz újjáteremteni, kitisztítani, újraértelmezni, vagy elengedni azt, ami már nem működőképes.
Ahol pedig jó a kapcsolat minősége, ott szinte ‘elszabadulnak’ a szexuális energiák – a Mars téged is felpörgethet.

Kapcsolat elemzéssel, szerelmi jóslással, párkapcsolat harmonizálással,  de elengedéssel is kereshettek. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket!
Hozd harmóniába magad és örülj a tavasznak! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium,

tarot mester-jós
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu