EZOVILÁG kategória bejegyzései

Szívbemarkolóan gyönyörű…

“Az az igazság, hogy piszok rövid az élet. Amikor a fogorvosnál ülsz, nem az. Meg amikor várod a szövettani vizsgálat eredményét, akkor sem érzed annak.
De valójában arcátlanul rövid. És nem csak azért, mert a szívünkben ébredő szeretet akár végtelenné is nőhet, miközben az amúgy végnélküli teret és időt kíméletlenül leszűkíti számunkra a nagy rendező, hanem azért is, mert csak a pillanatot tudjuk érzékelni.
Megélni viszont képtelenek vagyunk.
Dagonyázunk a múlt pocsolyájában, nem felejtünk, nem bocsátunk meg, nyögjük a terheket, fárasztjuk a terapeutát a gyerekkori traumáinkkal, ezerszer is elismételjük a barátainknak a sérelmeinket, újra és újra felszakítjuk a régi sebeket…
A jövőt meg aggódjuk. Ha van okunk rá, akkor azért, ha pedig nincs, akkor keresünk rá okot. Lesz.
És a pillanat? Amely az egyetlen esély a boldogságra, amely az egyedüli idősík, amelyre van hatásunk… Azt sem tudjuk, hogy létezik. Mérgelődünk, nyomkodjuk a telefont, politikán vitatkozunk, k… anyázunk, mert az előttünk araszoló sofőr egy idióta, csalódásokra pazaroljuk a lelkünket, méltatlanokért ejtünk könnyeket.
De az élettel nem csak az a „baj”, hogy rövid, hogy arcpirítóan igazságtalan és hogy néha tényleg csontvelőig hatolóan fáj, hanem az is, hogy mindeközben egyedi, megismételhetetlen, szívbe markolóan gyönyörű, az egyetlen értelmes megnyilatkozása a mindenségnek – és bölcsője a legszebb értékek legszebbikének, a szeretetnek.” – ismeretlen

A gyógynövények és a csakrák kapcsolata

Gyógynövények csakrára gyakorolt hatása

A gyógynövények magas rezgéssel ott hasznosulnak szervezetünkben, ahol szükség van rájuk.

Aranyvesszőfű
Az Aranyvessző akkor nő nagyra, ha a „lába vízben ázik”, ami jelzés arra, hogy a szervezetben lévő vizekkel van kapcsolatban. S mint hogy a víz az érzelem, így az érzelmekkel foglalkozik. A sárga színe jelzi, hogy leginkább a 3. csakra energiáját táplálja, és a hozzá tartozó szerveket. Összeköti a három alsó csakrát.
Érzelmi megrázkódtatásban, lelki traumában lévők erősítőként használhatják, megelőzésképpen is. A vese és a húgyutak tisztítására, prosztata bántalmak megelőzésére ajánljuk. Nagyon jól használható ülő fürdőben, és a has alatti és vese részek masszírozására.
Mire alkalmazhatod?
– vese-megbetegedések, vesezsugor, vesemedence- gennyesedés, művese,
– húgyutak tisztítása, gyulladása,
– bélmegbetegedések, bélvérzések,
– érzelmi megrázkódtatások után, lelki megterhelések,
– erős és hosszadalmas menstruáció,
– gennyes sebek esetén,
– vízhajtó hatású,
– kiegyenlítő-közömbösítő hatású.

Ánizs
Az Ánizs a levegővel, légiességgel, könnyedséggel köt össze, ezáltal a szabadság és táplálás témájával. A tüdő, a hörgők működését szabályozza. Valamint a belső elválasztású mirigyeket egyenlíti ki. A tejtermelésben nagy segítség a szoptatós kismamáknak.
Mire alkalmazhatod?
– légzőszervi és szájüregi megbetegedések,
– asztma, bronchitis, fulladás, torokgyulladás, száraz köhögés kezelésére,
– köptető, köhögéscsillapító hatású
– emésztőszervi panaszok esetén,
– székrekedés, kólika, puffadás, fokozott bélgáz képződés esetén,
– kisbabák hasgörcsének oldására,
– menstruációs görcsök enyhítésére,
– petefészek működésének helyreállítására,
– tejelválasztó mirigyek működésének serkentésére,
– fájdalomcsillapító hatású,
– epe- és vesekő képződés lassítására,
– vizelethajtó tulajdonságú,
– fertőtlenítő és gombaölő hatású.

Cickafarkfű
A Cickafarkfű a vérrel kapcsolatos növény. Hatását az alsó csakrában fejti ki leginkább. Használjuk mindenhol, ahol a vér okoz problémát, legyen az a vesében, a tüdőben, vagy az agyban. Görcsoldó, vértisztító, vérképző hatású. Utal a családban lévő vér-problémákra, a vérszerintiségre, vérfertőzésre, melyeknek lehet, hogy ma nyoma sincs, csupán a betegségek jelzik. Sok esetben a nőiség elfogadásával is összeköttetésben áll, az ősi, családunkban lévő anya-érzések, méhben történt traumák, erőszak, szülés közbeni veszteségeket jeleníti meg. Keserűanyaga az epével kapcsolatos, melyben lakik a női harag, düh, agresszió.
Mire alkalmazhatod?
– migrén,
– csontvelő-bántalmak, menstruációs zavarok, változókor,
– tüdővérzés, gyomorvérzés, vérző aranyér, vérzéscsillapítás,
– szédülés, hányinger, orrvérzés, szúró szemfájdalom, meghűlés,
– hát- és reumatikus fájás,
– étvágytalanság, gyomorgörcsök, puffadás, bél- és gyomorgyulladás,
– keringési zavarok, érgörcs, angina pektorális,
– vese és hólyaggyulladás esetén.

Citromfű
Fehér virágai, finom illata tündérek kedvenc játszóhelye. A felszabadultság energiáját hozza az embereknek, akik görcsben álló, kimerült idegekkel hajszoltak és kimerültek. Oldást hoz a szívnek, gyomornak, az agynak. Megnyugvást ad alvás előtt. Az egész idegrendszer regenerálására használjuk. Fehér színe lágyan simogatja ás átjárja az összes csakrát.
Mire alkalmazhatod?
– szívidegesség, szívtájéki fájdalom, szívritmuszavarok,
– migrén, álmatlanság, fáradtság, melankólia,
– magas vérnyomás,
– étvágytalanság,
– a bél- és emésztőrendszeri zavarok, szélhajtás, epe kiválasztási gondok,
– szédülés, légszomj, hányinger,
– fájdalmas menstruáció,
– bőrkiütések,
– reumatikus kisugárzás,
– a torok, a mandula- és az íny gyulladása esetén,
– a látás javítására.

Csalán
A Csalán az egyik legigénytelenebb és legszívósabb gyógynövény. Gyökerei a földben átvészelnek mindent, a talaj a csalános rész körül pár év alatt porhanyóssá, termékennyé válik. Zöld színe ellenére én pirosnak látom, és a gyökér csakra legfőbb erősítője. Összedolgozik a vörös jáspissal. Az anyafölddel kapcsol össze, táplál mindent, amihez a földi energia áramlása és felhasználása tartozik. Tisztít, kiegyensúlyoz. Különösen hasznos azok számára, akik „nem a földön járnak”.
Mire alkalmazhatod?
– fejfájással járó vese rendellenesség, vese- és hólyaghomok,
– máj- és epebántalmak,
– hasnyálmirigy gyulladás, hólyaggyulladás,
– gyomor- és bélfájdalmak, hurutos gyomor és bélfekélyek, gyomorrák,
– lépmegbetegedések,
– vízkór, vérzéscsillapítás,
– leukémia,
– vérszegénység, vashiány, kimerültség, fáradékonyság,
– isiász, lumbágó,
– gennyező tyúkszem, körömgomba, ekcéma,
– hosszadalmas és erős menstruáció, klimax,
– arterioszklerózis,
– sárgaság, bőrkiütések, pubertáskori pattanások esetén,
– az emésztőrendszer működését segíti, az érrendszert javítja.

Csipkebogyó
A szívcsakrára és a hozzá tartozó érrendszerre ható, védelmet adó erősítő növény.
C-, és A-vitaminforrás, immunrendszer-erősítő.
Mire alkalmazhatod?
– a koleszterinszint csökkentésére,
– vérzéscsillapításra, véralvadás csökkentésére,
– a kapillárisok törékenységének csökkentésére,
– vitaminhiány, általános gyengeség és fáradtság esetén,
– ha homok és kő van a húgyutakban, epekő- bántalmakra,
– vérszegénységre,
– méhvérzések, bő menstruáció,
– arterioszklerózis esetén,
– nehezen gyógyuló sebek, eltört csontok jó összeforrásához,
– a csontvelő működésének javítására,
– anyagcsere-folyamatok zavaraira,
– cukorbetegségre,
– vízhajtó hatású,
– méregtelenítő, immunrendszer-erősítő.

Dió
A dió az ősi idők óta a varázslatok fája volt, alatta történtek azok a beszélgetések, melyek a lelket a változás útjára terelték. Tisztítja, erősíti és védi az aurát. A pajzsmirigy erősítője, szabályozza az energia-felhasználást. A torokban bent rekedt félelmeket, feszültséget összeköti az epében tárolt dühhel, hogy mérséklődjön, kiegyenlítődjön az igazságérzet és a kommunikáció. A dió támogatja a szervezet védelmi rendszerét, segíti a kiválasztást, tisztítja a vért, erősíti a csontokat. Szabályozza a 3. és az 5. csakrákat, harmonizálja a férfi energiákat.
Mire alkalmazhatod?
– a szervezet általános erősítésére,
– idegesség, álmatlanság esetén,
– csontok, köröm, haj erősítésére, növesztésére, ápolására,
– bőrbetegségek (pattanások, ekcéma) kezelésére,
– aranyér, fehérfolyás esetén, vértisztító,
– hasmenés, valamint gyomor, epe és máj bántalmak esetén,
– étvágygerjesztő,
– fájdalomcsillapító,
– féregűző hatású.

Eperfa
A Napfonatcsakrára hat, az önelfogadás, a cselekvés és az elmúlás energiáit köti össze. A hasnyálmirigy működését segíti.
Mire alkalmazhatod?
– étvágygerjesztő, emésztést serkentő,
– hasnyálmirigy működését stabilizáló,
– vérnyomáscsökkentő,
– izzasztó,
– hajnövesztő.

Fekete áfonya
Mindazzal foglalkozik, ami savanyú, fanyar bennünk. Megédesít energiájával. Megfinomítja, simogatva gyógyít. Alacsony, földközeli termete az alázat erejét sugározza, a manók kedvenc bújóhelye.
Mire alkalmazhatod?
– gyomor- és bélműködés karbantartására (hasmenés, rothadás),epe, vese és hólyagproblémák csökkentésére (gyulladások, kövek),
– étvágyserkentő hatású,
– rossz szájszag ellen,
– torokgyulladás, krónikus bronchitis kezelésére,
– bőrbetegségek kezelésére,
– aranyér, fehérfolyás kezelésére.

Fekete ribizli
A Szív, a Torok és a Harmadikszem csakrákat köti össze a Gyökércsakrával. Erősítő, roboráló. Rákellenes hatású, antioxidáns. Az egyetlen olyan növény, melyben nem bomlik fel a C-vitamin magas hőre.
Mire alkalmazhatod?
– magas C-vitamin, A vitamin és magas vas tartalmú,
– szív és érrendszeri megbetegedésekre,
– vérnyomás szabályozó,
– lázas betegek felépülését segíti,
– megfázás, köhögés, rekedtség,
– vizelethajtó, vese- és hólyagbántalmak, vesehomok,
– reuma, köszvény,
– bőrbetegségekre,
– krónikus hasmenés,
– gamma-linólén sav tartalmú, enzim hiánypótló.

Galagonya
A Szívcsakra legerőteljesebb hatású növénye. Gyökerei nagyon mélyre hatolnak, szívós, tüskés, szárazságtűrő mágikus növény. Ahol sok nő belőle, érezhető a hatása a szívre, szeretetre, ott mindig csodák történnek. Utak indulnak az emberek között.
A csecsemőmirigy szabályozásával az immunrendszert segíti. A szív és érrendszer működését, a véráramlást szabályozza. Össze van kötve a tűz erejével.
Mire alkalmazhatod?
– szív vérellátásának javítására,
– szív-ritmuszavar esetén,
– szív-koszorúér tágítására,
– agyi és más erek tágítására,
– szív- és érrendszer működésének szabályozására,
– szív-erősítésre,
– szív-izomgyengeség javítására,
– időskori érelmeszesedés esetén,
– pajzsmirigytúltengés esetén,
– idegrendszeri megbetegedések esetén,
– álmatlanság, fejfájás, fulladás esetén.

Izsóp
Ősidők óta a Harmadikszem csakra legerősebb segítője. A régi korokban a szemek és fülek betegségeit gyógyították vele. Az intuíció erejét hozza és áramoltatja szét a szervezetben, feloldva a görcsös, megakadt blokádokat.
Mire alkalmazhatod?
– görcsoldó tulajdonsága alapján köhögéscsillapító,
– köptető hatású,
– légcsőhurut, asztma esetén,
– vérnyomás növelésére,
– gyomorerősítő, emésztést elősegítő,
– idegnyugtató,
– rossz szájszag esetén,
– szemgyulladás esetén,
– ekcéma, fülfájdalmak, fekélyek kezelésére.

Kakukkfű
A kakukkfű a vándorok és pásztorok szőnyege, melyen megpihenve teljes felfrissülést kapnak. A finom női energiákat szabályozza. A szívenergiával és a szabadsággal foglalkozik. Segít kiköpni azt, ami elnyom.
Mire alkalmazhatod?
– idegrendszeri panaszok esetén, mert frissítő hatású,
– felsőlégúti megbetegedések esetén, mert köptető, köhögéscsillapító hatású,
– étvágygerjesztő hatású,
– anyagcsere folyamatokat szabályozza,
– gombás fertőzések esetén (Candida, körömgomba),
– sebek fertőtlenítésére.

Kökény
Energiája összeköti a 4., 5., és a 6. Csakrákat, ami rendkívül ritka adomány.
Segíti a védelmi rendszert, és a túlérzékenység gyógyulását. Minden mirigyre kihat.
Mire alkalmazhatod?
– immunrendszer erősítésére,
– szív- és érrendszeri megbetegedésekre,
– mirigyek működésének szabályozására,
– emésztés serkentésére.

Levendula
A. Koronacsakra működését erősíti, vele együtt az egész gerinc és belőle kiinduló idegrendszert. Harmonizálja a női és férfi energiákat, elérhetővé teszi az égi csatornákat. A túlhajszoltságban pihenést, felfrissülést hoz.
Mire alkalmazhatod?
– idegerősítő, idegnyugtató,
– idegi fáradtság, ideggyengeség, túlterheltség,
– migrén, szívideg, szédülés, álmatlanság, remegés, hisztéria esetén,
– az agy tevékenységét serkenti,
– vérnyomást csökkentő hatású,
– a felső légutak gyulladásainak kezelésére,
– gyulladáscsökkentő,
– fájdalomcsillapító,
– fertőtlenítő hatású,
– reuma, köszvény, paralízis esetén,
– gennyes sebek, égési és más sérülések kezelésére,
– klimax, menstruációs fájdalmak enyhítésére,
– élősködők ellen.

Menta
A légutak gyógyítására szokás használni, de ennél fontosabb szerepe van az agy és a gyomor erősítésében, az emésztőrendszer karbantartásában. Alkotóeleme az alvást segítő és nyugtató teáknak, tinktúráknak.
Mire alkalmazhatod?
– étvágyjavító,
– az emésztő- és a bélrendszer működését javítja, szélhajtó,
– serkenti a máj, az epe és a hasnyálmirigy működését, epekő hajtó,
– hányinger és hasmenés ellen,
– értágító hatású,
– a légutak tisztítására,
– bronchitisz,
– álmatlanság, fejfájás, melankólia,
– epilepszia,
– fog- és ínygyulladás,
– bőrbetegségek esetén.

Orbáncfű
A fény és életerő növénye, ősidők óta használt mágikus erejű gyógyír. Az alacsony energiák távoltartása, a csakrák összekötése a legfőbb feladata. Az egyetlen olyan növény, mely képes a Nap energiáját a szervezetben hasznosítani, beépíteni. Átmossa a csatornákat, a vér utakat, a nyirok utakat, földel és összeköt az éggel. A fájdalmak és szenvedések enyhítője. Az új influenzajárvánnyal szemben természetes védelem.
Mire alkalmazhatod?
– az idegrendszer erősítésére, ingerlékenység, depresszióhajlam ellen,
– alvászavarnál, fáradságnál, kimerültségnél, koncentráció hiányánál,
– erősítő, immunerősítő szer,
– minden vérrel kapcsolatos betegségnél,
– sebek, égések, ekcémák, herpesz kezelésénél,
– bőrbetegségeknél, pattanások, gyulladások tisztítására,
– gyomorbetegségeknél, májtisztításnál,
– vese és húgyhólyag gyulladásnál, ágybavizelésnél,
– menstruációs zavaroknál, átmeneti korban.

Papsajtmályva
A Torokcsakra növénye. A kommunikációval foglalkozik. Igen gyakran jelenik meg olyan családokban, ahol történt öngyilkosság, vagy ahol szokás ki nem mondani az érzéseket. Mindent gyógyít, ami a torokban van, a gége, a hang, a pajzsmirigy. Összeköti a szívet és a torkot. Erős köptető hatása miatt mindarra lehet használni, ami gyulladásban van, illetve oldja a nyálkát a toroktól kezdve a gyomron, beleken át a veséig. Gyomorsav esetén jó hatású. Gyerekek megfázásakor csodálatos köptető szer, még kívülről bekenve, fürdőbe cseppentve, vagy borogatva is. Dohányosoknak különösen ajánljuk.
Mire alkalmazhatod?
– gyomorhurut, hólyaghurut, a gyomor- és a bél utak segítésére, gyomor- és bélfekélyre,
– gyulladt nyálkahártyák, szájüreggyulladás,
– heveny gége- és mandulagyulladás,
– rosszindulatú gégebetegségek,
– szájszárazság, az orr és a torok szárazsága,
– rekedtség, hörghurut és bronchitisz esetén,
– köhögés gyógyítására,
– a könnyelválasztás zavaraira.

Pitypang
A tavasz egyik első virágaként beragyogja az udvart, zsenge leveleit használhatjuk salátának, lecsípett virágzatával pedig nem egy klinika a máj-epe bántalmakat, valamint a hasnyálmirigy betegségeket gyógyítja. A Napfonat csakrára hat, annak szétsugárzó energiát ad. A nyirok rendszerre és a többi belső elválasztású mirigyre erősítő és tisztító hatással van.
Mire alkalmazhatod?
– májgyulladás, krónikus májgyulladás,
– epebántalom,
– levertség, fáradtság, elesettség,
– cukorbetegség esetén,
– izzasztó, vizelethajtó, élénkítő hatású,
– elősegíti az anyagcsere-folyamatokat,
– jó pattanásos bőrre, bőrbetegségekre belsőleg és külsőleg,
– étvágyjavító,
– a gyomor és a belek jó működését segíti,
– a lép megbetegedéseire,
– vértisztító, vérszegénységre,
– a zsírok lebontását és felszívódását segíti elő, arteroszklerózira,
– koleszterinszint-csökkentő,
– immunrendszer-erősítő.

Tönkölybúzafű
A földelést, a csakrák összekötését szolgálja a Tönkölybúzafű. Megújulást, megtisztulást hoz, szinte átmossa a szervezetet és az aurát. Az új élettel, az egyensúllyal, a rezgésemelkedéssel kapcsolható össze. Erős méregtelenítő, lugisító. Előkészíti az új befogadását.
Mire alkalmazhatod?
– erős méregtelenítő, tisztító hatású,
– savasodás elleni hatású,
– regeneráló, roboráló hatású, sejtmegújító,
– aktivizálja szervezetünk energiaforrásait, ezért növeli a szervezet energiaszintjét, lassítja az öregedést.

Ha a csakra normálisan működik (vagyis az óramutató járásával megegyező irányba forog), akkor a csakra nyitott, így fel tudja venni a környezetből az energiát. A csakrákkal való foglalkozás segít, hogy a mindennapi stresszt és zaklatottságot nyugalommá és higgadtsággá alakítsuk át. Tisztítja a tudatot, mély ellazulást, de ugyanakkor éberséget biztosít a meditációk során. A csakrákkal való rendszeres munka érzékenyebbé tesz bennünket az élelmiszerekre. Ez azt jelenti, hogy tudatosabban próbálunk meg táplálkozni. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Kezd el értékelni az életet…

„Tanulok nem pazarolni semmit.
Sem az ételt, sem az időt, sem magamat.
Egyre kevesebbszer magyarázkodok.
Rendszerezek, hogy szabad maradhassak.
Nem keresek minden kérdésre választ.
Nem válaszolok minden kérdésre.
Tudatosan lélegzem.
Meghajolok, ha az felemel.
Kezdem megérteni, hogy vannak sokkal
fontosabb dolgok, mint a félelem.
Tudok örülni apróságoknak.
Elfelejtek ezt-azt. Sajnos. Szerencsére.
Zavar a káosz.
Nyugtat a csend.
Fáraszt a vitatkozás.
Nem kell a nyüzsi, kevesebb emberrel is beérem.
Hallgatok magamra.
Egyre kevesebbszer bánt, ha kinevetnek.
Van, hogy velük nevetek…
Nem hiszek a csodákban. Pontosan tudom, hogy vannak!”
Lőrinczi Emese

Megismételhetetlen és különleges vagy!


„A lelkek kódja sosem téves. Mindenki a számára legtökéletesebb testben születik a legmegfelelőbb időben, a legmegfelelőbb helyre. A test nem jelmez, mi fogva tart, hanem ajándék. Egy ajándék, ami segít, hogy csodákat élhess meg. Hogy tanulhass és alkothass. Nem számít, milyen testbe születtél, csak az, hogy hogyan érzed magad benne. Szeresd hát az ajándékodat, légy rá büszke. Hisz megismételhetetlen és különleges minden egyes lélek!” – Hozleiter Fanny,magyar írónő

A gyógyító öröm



„A gyógyító öröm évek óta megpróbál érvényesülni benned.

Különféle módokon ostromol. Szerszámokat ad a kezedbe.
Sürget, hogy segítsd ki a zárlatból.
Közli, hogy melyik magatartás az, amellyel ellene dolgozol,
és milyen módon teremtheted meg vele a kontaktust.
Most várja, hogy aktívan, tudatosan szövetkezz vele saját benső újjászületésed érdekében!” – Szepes Mária

 

Fedez fel önmagad!


Életed legnagyobb lehetősége, amikor rájössz, hogy sosem voltál az, aki mindig is lehettél volna.
Megtanultam, hogy a saját értékemet ne másoktól tegyem függővé, hogy mások viszonyulása hozzám, nem az én értékemet, hanem az ő értékrendjüket tükrözi.
Megtanultam, hogy reakcióik, ahogy felém fordulnak, mindig saját identitásuk és belső világuk vagy hangulatuk függvénye, amely meghatározza, hogyan látnak engem és a többi embert a környezetükben.
Megtanultam mások véleményétől függetlenül tekinteni önmagamra és az értékeimre, amikor felismertem, milyen belső folyamatok határozzák meg és torzítják el az emberek látásmódját.
És ekkor értettem meg, az emberek nem engem látnak, hanem a saját elvárásaikat vetítik ki rám, amelynek csak nagyon kivételes pillanatokban tudnék megfelelni és csakis olyankor, amikor az egyéni habitusomat a háttérbe szorítva próbálom a saját szükségleteimet megtagadni. Sokáig tettem így.
Sok-sok évig próbáltam megfelelni másoknak, olyanoknak, akik véleménye fontos volt számomra. Ezekben az években úgy hittem, hogy az ő elismerésük az én értékmérőm, ergó, ha ők nem ismerik el a sikereimet és a tehetségemet, akkor azok nem is valódi sikerek és nem értékes tulajdonságok. Ebből azt a téves következtetést vontam le, hogy változtatnom kell magamon, mert aki vagyok, az nem megfelelő.
Számát sem tudom a fordulatoknak, ahányszor változtattam a viselkedésemen és a szokásaimon, amíg egy nap be kellett ismernem: bármilyen vagyok, az számukra sosem lesz elég jó! És ekkor úgy döntöttem, ahelyett, hogy nekik felelnék meg, egyedül csak magamnak fogok. Vettem a bátorságot többé nem megváltoztatni azt, aki vagyok. És ekkor jöttem rá valami fontosra: nem tudom ki vagyok én! Annyi arc, annyi szokás és annyi jelmez, és egyetlen szerepet még sosem „próbáltam el”: önmagamnak lenni. És ekkor kitágult a horizont és a lábaim előtt hevert az egész világ, szüzen, mint a hó, telistele lehetőségekkel. Hiszen „ha nem tudod, ki vagy, akkor bárki lehetsz!” – súgta a hang itt belül, az Én valódi hangom.
Az „amikor semmi sem biztos, akkor bármi lehetséges” életérzése felpattintott bennem egy vaskos lakatot, egy kapuét, amely a világ teljességére nyílott. Az érzés, amellyel kitekintettem a tágra nyílt kapun, elsöprő volt. Ellenállhatatlan vágyat éreztem kilépni és elindulni életem legnagyobb kalandjára az önfelfedezésem útján. Életed legnagyobb szabadsága, amikor rájössz, hogy bármikor az lehetsz, aki mindig is lehettél volna. –  Kyara Joyce

 

Légy derűs!

Az Élet köve az önbizalom

“Légy erős és függj önmagadtól! Ne mások véleményétől, rosszindulatától. De ne is a simogató dicséretétől, jó vagy rossz szavától. Harcolni harcolhatsz, mégpedig a benső erőddel, hiteddel, önbizalmaddal!
Az verhetetlen. Erős. És derűs. A rosszindulattól, az aljasságtól, az igaztalan bírálattól egyvalaki védhet meg: Önmagad. Ha erős vagy, nem hat rád. Lepereg rólad. Nemigen érint.
Aki Lélekben gazdag, nem koldul se jó szót, se szeretetet. Inkább ad. Ha gyenge vagy, nem érted, mit mondok. De ha csak egyetlen percig is átérzed az Erődet – tudod, hogy igazam van! Ha erős vagy, bármilyen helyzetbe kerülsz, nem dőlsz el, mert megkapaszkodhatsz. Kibe? Önmagadba. Ez nem önzés. Ez a jó táncos biztonsága, akivel azért szeretnek táncolni, mert saját tengelye és biztos egyensúlya van.” – Müller Péter


Az élet köve az önbizalom, ha ez nincs meg benned, vagy megvolt, de valahol elhagytad, széthullik az életed. Szétszórtan, szétesetten nem élhető eredményesen az élet. Szükség van a rendszeres összeszedettségre és a belső harmónia megteremtésére. Ha lelkünk kapuját kitárjuk, beáramlik a fény, és betölt minden zugot. Időnként ki kell takarítanunk lelkünk rejtett zugaiból a félelmeket, haragot, fájdalmat, és a tiszta tereket örömmel kell föltöltenünk, hogy szabadon áramoljon az energia.
A pozitív kisugárzásod erősítésének gyakorlata – tudatalatti programozása: “Én ragyogok, Te ragyogsz, Ő ragyog, Mi ragyogunk, Ti ragyogtok, Ők ragyognak.”
Amikor elhatározod magad, hogy: Ezt meg ezt megteszem, nem érdekel mennyire nehéz is, akkor az élet elkezd támogatni téged!
Az életöröm azt jelenti, hogy tudok örülni az életnek, az élet adta lehetőségeknek. Örülni azt jelenti, hogy belül egy áradó, átjáró érzés kerít hatalmába, a vidámság, könnyedség érzését le sem tudnám tagadni, kívül belül ragyogok. Igazán örülni azt jelenti, hogy már nem csak én érzem magamban, hogy örülök, hogy boldog vagyok, hanem a környezetem számára is teljesen nyilvánvaló. Megosztom magamból az életigenlést, az életkedvet, ezzel adva erőt és irányt annak, akinek szüksége van rá.
Hiszem, hogy az Élet, a Sors, Isten – bárhogy nevezzük – mindig azon élményeket és tapasztalatokat hozza elénk, amiből a legtöbbet profitálhatunk, ami a legtovább vezet… még akkor is, ha az emberi tudat ezt elsőre nem látja be… még akkor is, ha az egó tiltakozni kezd.
Legyél derűs! Ha folyton aggódsz, olyan dolgokat teremtesz, amiket sohasem akartál. Programozd át magad a nap minden percében. Töltődj fel olyan gondolatokkal, amik többé tesznek! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

Az a helyes út, ahol megvalósíthatod önmagad!

“Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha…
Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat.” – Szex és New York c. film

 

Most, ebben a pillanatban…

Az Élet nem azért küldi el neked ugyanazt a feladatot újra meg újra, mert viccesnek találja, hanem azért, mert meg akar tanítani valamire. Először egy kisebb köntösbe csomagolja, ami kevésbé fáj, majd egyre nagyobba, ami már sokkal jobban fáj. Rajtad áll, mennyi időt adsz magadnak arra, hogy tovább lépj. El lehet futni valami elöl, a szőnyeg alá lehet söpörni valamit, de az előbb-utóbb a felszínre fog törni, és az bizony nagyon fog fájni.
Alázat. Tisztelet. Szeretet. Meghajolok önmagam és a világ előtt. Elfogadom az érzéseimet, még akkor is, ha az totálisan szemben áll az elképzeléseimmel. Befogadom a világ üzenetét, anélkül, hogy bírálnám azokat. Nincs szükség arra, hogy valaki a saját igazát bizonygassa.
Figyelek. Figyelek a környezetemre és arra, hogy bennem mi van. Vajon összhangban vagyok-e azzal, amit gondolok, amit érzek, s amit teszek? Hajlandó vagyok-e befogadni mások igazát, anélkül, hogy támadásnak venném vagy elítélném? Hajlandó vagyok-e meglátni, hogy az áldozat szerepe pusztán csak választás kérdése? Hajlandó vagyok-e változtatni azon, ami már nem működik?
Itt.
Most.
Ebben a pillanatban.
Boros Bea

A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni

Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta. – Marcus Aurelius