GONDOLATOK kategória bejegyzései

Hitre lenne szükség…


A cinikusok félnek attól, amit nem ismernek, a hívők félnek attól, hogy átlépjék a határokat, az ateisták félnek attól, hogy bármi is megtörténhet, amit nem tudnak megmagyarázni és bizonyítani – még hinni kéne valamiben…

Hitre

A  többiek meg rettegnek magától az élettől is, mert csupa olyat hoz, amit nem ismernek, nem irányíthatnak és ahhoz, hogy megértsék, át kellene lépniük a határaikat, amihez meg jó adag hitre lenne szükség. Legalább önmagukban…

Asajah

 

A bőség rezgésének áramlása

Az augusztus 8.-án történt 8:8:8 Dimenziókapu nyitás fantasztikus erejű energiákat indított el az életünkben. Gondolataink teremtő erejével életünk új dinamikus szakaszába léphettünk általa.

Kérem és elfogadom, engedem magamon keresztül szabadon átáramolni a Föld középpontjába: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.

Dimenziókapu


A mai nap energiája megerősíti a dimenziókapu nyitás erejét:
érdemes a Földcsillag csakránkat aktiválni, és teljességünket újra megnyitni az energiák áramlásának.  A Kauzális, a Lélekcsilag és Csillagkapu csakráinkat tárjuk szélesre és emelkedjünk a lehetőségekkel.

Rendkívül hasznos  az energiákat befogadni, és együttműködni velük, hiszen így érhetők el a pozitív változások – együttrezegve a végtelen Univerzum Áldás energiáival!

Tudjuk, hogy a 8-as szám a végtelen bőség szimbóluma is. Érdemes ezen a napon bőségimát mondani!

Bárkivel találkozol napközben, áldd meg őt gondolatban: „Isten bőségesen ellát Téged minden jóval!Boldogulásod még a legszebb álmaidat is felülmúlja!Isten gazdagít engem minden területen, ahogyan másokat is. Minden embernek, akivel találkozom, Isten gazdagságát kívánom, most és az elkövetkezőkben egyaránt.”

Szívem megtelik hálával és örömmel a bőséges Univerzum iránt!

Asajah

Te vagy a kezdet

Élő mágnes vagy, amit az életedbe vonzol az harmóniába van az uralkodó gondolataiddal. –  Brian Tracy

Gondolatok

Te vagy a kezdet. Benned ölt testet.  Amire gondolsz. Benned él! Teremtesz – vonzol! A vágyaid, az álmaid testet öltenek. Aminek a legnagyobb energiát adod az növekszik benned! Ha szeretettel gondolsz valamire  hatalmas erő energiát adsz neki, de ha félelem tölti meg rezgésedet az is keletkezik.

Teremts pozitív életet magadnak – sorsodat teremted, életed! Figyelj ki varázsol benned!♥

Asajah


Lélek által imádkozni

„Ne csak imádkozzatok. Ne csak mindenkor imádkozzatok. De tegyétek ezt a Lélek erőterében!” – Szent Pál apostol

Imádkozó kéz

A Lélek által történő imádkozás nem arra utal, hogy milyen szavakat használunk, hanem hogy miként imádkozunk. A Lélek által imádkozni  a Lélek vezetése szerint, vagyis azokért a dolgokért imádkozni, amelyeket a Lélek (a Szent Szellem) megmutat nekünk. Ahogyan a lélegzetvétel nélkülözhetetlen eleme természetes életünknek, úgy az ima is nélkülözhetetlen eleme kell, hogy legyen a lelki életünknek.

Az imára kulcsolt kéz az Emberlélek angyalszárnya.

Lelkünkből imádkozunk: lelkünkért, a mieinkért  lelkünk erejével.

Asajah

Mindannyian mások vagyunk!

” El kell fogadni azt, hogy a másik ember más, mint én. Lehet, hogy nem egészen értek vele egyet, de segítem abban, ami pozitív benne, és nem azon lovagolok, ami negatív. Nem formálhatjuk át a világot a magunk képére. Mindenkinek joga van a saját világához.
Tökéletes ember nincs – mert akkor nem a Földön lennénk.
A gyűlölet a szeretet megbetegedése. Le kell a gyűlöletet szerelni, mert az újabb gyűlöletet, harcot szül, ami semmire nem vezet. Ezek kiselejtezett, elavult, hasznavehetetlen dolgok, mert nem volt még háború, amelyet a győztes is el ne veszített volna. A Föld egység. Ha az én nagylábujjam fáj, a fülem sem érezheti jól magát. Mindenkit arra tanítok, hogy legyen önmaga, és betöltse, amire született. Szépen, jól, amennyire telik tőle.
És a szabály örök: aki kapni akar, annak előbb adni kell. Adni nem könnyű. Tied csak a mű, nem pedig a gyümölcse.” – Szepes Mária

Légy toleráns

Minden ember más, és ezért másként reagál helyzetekre.
Mások a gondolatok, más a világnézete… Lehet, hogy sohasem fogja megérteni a „Te világod!”
Másként, másnak lát bennünket is, mint mi saját magunk.

Többféle típust különböztetünk meg, vitathatatlan tény, hogy nem vagyunk egyformák.
Kedveljük a népszerű szangvinikussal, akiből sugárzik az életöröm.
Elkomolyodunk a tökéletes melankolikustól, aki mindenben a hibátlan rendezettségre törekszik.
Nekilendülünk az erőteljes kolerikussal, aki született vezető.
Végül lazíthatunk a békés flegmatikussal, aki könnyű szívvel kiegyezik az élettel…

Te is és mindenki más is egyedi és megismételhetetlen személyiség vagy!

Tiszteld a másik ember másságát! Légy toleráns a körülötted lévő emberekkel és fogadd el egyedi mivoltát. Mindannyian ugyanazon a bolygónk lakunk!

Tegnap okos voltam, ezért meg akartam változtatni a világot. Ma bölcs vagyok, ezért meg akarom változtatni önmagam.

Légy toleránsabb ezentúl a pároddal, a gyerekeddel, a szüleiddel, a rokonaiddal, a munkatársaiddal és a barátaiddal is!

Ne feledd: mi mindannyian „mások vagyunk”!

Asajah

Kívülről befelé…

Ami az emberek között történik sohasem véletlen. Az sem véletlen, ami a Te életedben történik. Ahogyan az sem, hogy milyen kapcsolataid voltak, és ezek hogyan alakultak. Mindenkiben rejlik egy erő benned is. Ez az erő felel mindazért, ami Veled történik, és minden olyan eseményért, ami meghatározza az életedet! – Ruediger Schache

Eltévedés művészete

Egyre többször vannak olyan időszakok az életünkben, amikor elegünk van, amikor nem tudjuk mit tegyünk, nem tudjuk melyik iránya a legjobb.
Vannak pillanatok, amikor elesünk és azt érezzünk, hogy változtatnunk kell valamit de nem tudjunk pontosan mit, és hogyan… Bolyongunk. Eltévedtünk. Van amikor elérünk egy útelágazásig, és felünk bármilyen döntés hozni, mert nem tudjuk mi vár ránk a kanyar után. Hogyan,  merre tovább?

Azok számára, akik keresik a megoldás és az út mutatást, hogyan tudnák megváltoztatni az életüket, akik dolgozni akarnak önmagukon, akik rá akarnak találni a saját Lelkükre, és az egyensúlyra az Ego és a Lélek között, ajánlom a segítségemet energiagyógyászként is. Mert amikor bonyolultnak látjuk a dolgokat, vagy kilátástalannak tűnik a helyzet szükségünk van támogatásra és tanácsra, hogy megtaláljunk a helyes utat, amit „kívülről” jobban lehet látni…

Amikor valamilyen elakadás van az életedben, elsőre talán az az érzés van benned, hogy mindegy merre, csak mozduljon el valamerre a jelenlegi élethelyzeted. A történések melyek formálják, bevonzzák a különböző történéseket igazából  a múltból fakadnak, legtöbbször talán tudattalanul. Nincs ugyanis olyan ember, akit nem befolyásol a múltja, azok a történések, átélések, melyeken átment.
Érdemes megvizsgálni azt a körülményt, azokat a reakcióidat, melyek a jelenlegi élethelyzeted befolyásolja.  Nagyon sokszor megfelelő visszajelzést adhat  egy jó barát, aki képes reálisan véleményezni az élethelyzeted, látni téged objektívan. De sajnos ez nem minden esetben van így, mert gyakran előfordul, hogy konfliktuskerülésből vagy mert épp nem elég jól  ismersz valakit nem tudsz barátként sem pontos visszajelezést adni, pláne nem megmondva a „tuti” megoldást.
Azt gondolom, hogy ezt,   nevezzük tisztánlátásnak,  főként egy olyan személy képes megadni, aki nincs semmilyen formában érintve egy helyzetben; de hasonlóan működik az is, amikor Te magad nézel rá az életedre  egy teljesen más szemszögből, amolyan másféle megvilágításban egy külső segítő segítségével – ha partner vagy rá.

Kívülről befelé…

Asajah

Spirituális teremtés

A legnagyobb bűnöd az, ha nem fejleszted magad, ha nem hozod ki magadból a maximumot. – Roger Williams

Szeretetteremtés

Amikor az ember eljut odáig, hogy képes a „szívével gondolkodni és az agyával érezni”, vagyis intellektuális erejét a szeretet szolgálatába állítja: akkor végre tudatos építőjévé válik a kozmosznak. Teremt, mint egykor teremtett…

Asajah

 

 

Csillaghullás éjszakáján

Ma éjjel gyönyörűséges, kívánságteljesítő, hullócsillagos éjszaka elé nézünk!

A nyár a régi hátráltató minták, kapcsolatok, megrekedt élethelyzetek elengedéséről és egy új, boldogabb, felfelé hangolódó élet kezdésének lehetőségeit rejti magába.

Élj hát a kívánságok éjszakáján a manifesztációs lehetőségeiddel!

Augusztus 14-én Újhold lesz, amikor is valóban elkezdődik a teremtőfolyamat. Alapozzátok  meg ma vágyaitokat, és a csillagok segítségével küldjétek ki  kívánságaitokat az Univerzum felé! Élj hát a kívánságok éjszakáján a manifesztációs lehetőségeiddel!

Teremts magad köré boldogságot!♥

Hullócsillag

„Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.” –  Paul Coelho

Varázslatos „hullócsillagfényes” estét kívánok Mindenkinek!

 

Asajah

A pozitív gondolatokkal és érzésekkel való teremtés megváltoztatja az életedet

Spirituális tanfolyamok az ezoterikus úton!

Ha van egy motivációs  célunk és képesek vagyunk rá, mért ne valósítanánk meg azt? De  mivel lelkünk is van, érzelmeink, így fontos, hogy azt is idővel megismerjük. Ez az első lépés a spiritualitás irányába…

BALIS

Később már minden spirituálissá válik.

Bármikor elidőzhetsz elmerülve a spiritualitásban. Ez csakis a Te döntésed, és nincs szükség más engedélyére!

Ez egy élethosszig tartó spirituális út, mely végső célja a belső boldogság megteremtése.

 

hola

AKI NEM MOZDULSZ A SPIRITUÁLIS ENERGIÁKKAL NAGYON SOKAT FOGSZ „SZENVEDNI” A RÉGI MINTÁKBAN.

Tanfolyamok, továbbképzések, előrelépések,  beavatások – lehetőségek!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós (tehuri-mekubalim beavatás)
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász–angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Konzultációk – tanácsadás.

KAPCSOLAT: 20 278 26 12
Asajah Stúdió

 

https://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php

 

 

Hangolódj rá a megvalósulás frekvenciájára

 

Ne feledd, hogy mágneses erőd van, amellyel magadhoz vonzod a dolgokat. Ha tisztázod magadban, hogy mit is szeretnél, akkor képes leszel olyan mágnes lenni, amely csak a vágyott dolgokat vonzza, és egyben vágyad tárgyát is magnetizálod. Minél többször tapasztalod meg a vonzás törvényének működését, annál jobban megerősödik mágneses erőd – hiszen hozzáadódik a hit, a bizonyosság és a tudás ereje. Tehát: Kérj, higgy benne, hogy már megkaptad, és ezek után nincs más dolgod, mint jól érezni magad! Ha így teszel, automatikusan a fogadás frekvenciájára hangolódsz. Arra a frekvenciára, amely lehetővé teszi, hogy minden jó megtaláljon, és vágyaid valóra váljanak. Hiszen nem kérnél olyasmit, aminek a beteljesüléséhez nem pozitív érzések társulnak, ugye? Kapcsolj hát a jó érzés frekvenciájára, és meglátod, megkapod, amit szeretnél. – Rhonda Byrne

Univerzum fénye