Inkarnáció – Karma.

Sokan és sokat kérdeztétek már tőlem, hogy van-e tíz éven belüli leszületés, ha egy hozzátartozók elhunyt. Igen, létezik tapasztalatból is tudom. Főként,ha rendezetlen, karmikus adóssága van a családban, illetve a közeli ismerősök között. Ez nem büntetés, tanítás inkább; kiegyenlítődés. A mi családunkban is volt ilyen – és a lélek a leszületés előtt még üzent is! A köztes létben mindenki szellemi segítőivel megírja a legközelebbi leszületési idejét, helyét, és kiválasztja a szüleit, a családját. Azokat akiktől tanulni akar majd, és akiket taníthat. Választ egy sorsfeladatot, amit leszületésével, a legközelebbi inkarnációban megtapasztalhat majd.

Egy fiatalasszony azzal keresett meg pár éve, hogy a férjével gyermeket szeretnének vállalni, ennek lassan már hét éve! – de nem jön az „Áldás” – pontosan így mondta.
A babaszobát is eltervezték már, a festéket ledobta a fal is, rózsaszínre tették, azzal is csak gond lett… Nem maradt meg rajta semmi, pedig szakember csinálta. Őrületes nagy jel! Aztán kiderült hogy a kapcsolatuk nem szerelemre épült, csak jóban voltak, s gondolták, hogy akkor ez így maradhat. Akinek igazán tetszett a lány párja az a barátnő volt…és igen, vele lett volna ‘dolga’ a csemetének is.  Nem maradtak együtt, lassan szétmentek….s a gyermek akit ő várt a barátnőjéhez és a volt párjához született le. Az életet nem lehet kijátszani, a sors betartatja a játékszabályokat.

A gyermeket tehát nem tervezik a szülők, hanem a lélek választja őket. És azt is mikor fog leszületni közéjük. Nem érdemes sürgetni a gyermek leszületését, hiszen pontos rendben azt is megírta magának hogyan lesz. Nem befolyásolható büntetlenül ez sem.

Egy régi ismerősöm nevezzük Ágikának elhatározta, hogy a fiát egy bizonyos napjeggyel szüli meg, és ‘beiratkozott’ császárra. Nos a választott orvos, sem beszélt el a hölgyünket erről. A szülés alatt nagy gond lett, a majdnem mindketten odalettek. De a napjegy ‘meglett’, s vele egy olyan aszcendens, amit még a legnagyobb ellenségének sem kívánt volna. Megváltoztatta a sorsát! A Napjeggyel igen hátrányos képletet ért el. Komoly gondjai is voltak a fiú felnevelésében, pszichológustól, pszichiáterig járt. A karma majdnem ráment a házasságára is. Megromlott a kapcsolat, sokáig különélve nevelték az egyszer trónörökösüket.


Nem jó ötlet fiút, vagy lányt várni, hiszen ezzel egy olyan energiát indíthatunk el, aminek a lélek meg akar felelni… Ilyenkor lehetnek lányos fiúk, és fiús lányok leszületés után. Gondban lesznek a nemi indentitásukkal is. Gyakran mondom el, ha tisztánlátással erre kérnek, hogy a gyermeket hogyan mutatják, szoknyában ha lánynak készül és fiúnak, ha férfi létre vár. Ezt csakis ő döntheti el, senki más!
Nagyon sok esettel foglalkoztam. Gyakran van olyan is, hogy a gyermek a születés után meghal. Akkor csak az van, hogy ezt írta mag magának sorsfeladatnak. Megtanítani a szüleit az elválás fájdalmára, és viszont.  Így veszítettem el a nővéremet. Amikor pedig nincs gyermek, és nem is lenne, a kapcsolat pedig szerelmetes akkor az van, hogy valami egészen mást fog majd a pár megtapasztalni. Az én sorsfeladatom az volt, hogy a párom két gyermekét neveljem  fel, mert az anyák hivatalosan lemondtak róluk.  Meg is tettem, tisztességesen – ösztönösen megélve az anya szerepet.  Pedig rengeteg sok feladat  volt, két külön nemű, eltérő korú gyermek, aki két anyától való, s nem szerették egymást. Sokat tanultam ebből a lehetőségből, amit tanácsadói munkám során tapasztalatként átadhatok másnak.
A gyermek tükör, fontos hogy hogyan él a pár, hiszen a mintát látják, s úgy tanulják. Nem a szavakra reagálnak, az érzésekre figyelnek – főként a csecsemők még.
Ha jó a családmodell – hiteles benn a férfi és a női szerep, akkor a gyermek egészséges szellemiséggel nő fel. És ugyanolyan jó családi szövetséget köt majd. Ha pedig szélsőséges amit lát, sérülhet.
Az igazi társas kapcsolat érettségi jelben hiteles férfi és női szerepből áll – s kettőjük között ott a szerelmük gyümölcse e a gyermek. Aki szeretetben nőhet fel, ha a pár kiteljesedett, spirituális életet él meg.

 

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés  – Párkapcsolat harmonizálás.
Energetikai tisztítások.