NAPI ÜZENET kategória bejegyzései

Szilveszteri köszöntő

Jövőváró dimenzió

Az évet az Oroszlán holdban zárhatjuk. Szilveszter napján csodás jupiteri energiák adnak áldást – vidám hangulatban köszönthetjük az Új évet. A számmisztikát tekintve a 8-as számot gyakran a bőséggel, a jóléttel és az örömmel hozzák összefüggésbe, és a lehetőségeink szinte végtelenek lesznek. Az asztrológiai újév márciusban, a Nap Kos jegyébe lépésével kezdődik el.

“Kívánom neked a megérkezés örömét; nézd és lásd mindazt, amit elértél, megéltél, s amivel több, jobb lettél egy esztendő alatt.
Kívánom neked a jól végzett munka büszkeségét, a kitartás eredményét, a tettek jutalmát és a megoldások nyugalmát. A bátorság erejét, az ölelések melegét, a kapcsolatok szépségét, a tisztaság fényességét. A döntések józanságát, a választások jóváhagyását, a szólás szabadságát és a hallgatás bölcsességét.
Kívánom neked, hogy a tegnap helyet adjon a mának, és a jövő időben megmutassa magát.
Otthonod legyen a béke szigete, s ragyogása jusson el messzire. Vezesse hozzád igaz szerelmedet, s tartson meg benneteket szeretetben, egészségben hűségben. Bővelkedj anyagi, lelki, szellemi javakban, és legyenek körülötted, akikkel mindezt megoszthatod. Kívánom neked az ételek jóságát, a szavak finomságát, a találkozások derűjét és a meghittség mélységét. A Nap aranyát és a Hold ezüstjét, az intimitás védelmét és a szív győzelmét.
Kívánom neked az elindulás gyönyörűségét és az új esztendő békességét. Találj örömöt minden napban, és találjon rád minden nap az Öröm.
Azt kívánom Neked, hogy az új évben teljességben, boldogságban élj!” – Szappanyos Orsoly: Ragyoglak

Lépj át bizakodva az új évbe, ha figyelsz, látni fogod a jeleket amelyeket az Univerzum küld neked, a jólléted megteremtése érdekében. Vedd körül magad olyan emberekkel, akik inspirálnak. 2024 a tudatosság időszaka lesz, a Nap éve.  Mihály arkangyal védelmében. 
Élj összhangban önmagaddal, találj rá önmagadra, találj vissza önmagadhoz  – ragyogj, és másoknak is adj a fényedből. Hallgass a belső hangodra, örülj az újnak, kapcsolódj az átalakuláshoz, keresd a harmóniát, légy önmagad, állj ki magadért, vállalj felelősséget az életedért.


Köszönöm szépen a sok megkeresést, ajánlást és az egész éves figyelmeket –  a jövő évben is szeretettel várlak benneteket: Áldás rátok, Fény és Szeretet!
Készülj tudatosan a Nap évére –  a Szaturnusz és a Jupiter segítségedre lesz ebben. Rám is számíthattok, egész évben veletek leszek. BUÉK!   Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Érzékeny-érzelmes rezgésekben

A Rák holdban – december 27-én, szerdán.

A Nap a Bak jegyében jár – így kis feszültséget, türelmetlenséget is hozhat a Rák telihold. A család, a szerelem és a párkapcsolatok lesz a téma. A  következő napokban is fókuszáljatok erre. Ebben a különleges időszakban a teherbeesés lehetősége is megnő – ha gyermeket szeretnétek gondoljatok erre. Lélekben már készülhetsz a telihold mágiára: írd össze mit akarsz elengedni, gondold végig min, és hogyan tudsz változtatni.


A jelenlevő szorongó energiák konfliktushelyzetet teremthetnek. A türelemre törekedj, a megértésre, az őszinte együttlétre, a meghittségre, a mély lelki beszélgetésekben. Előjöhetnek rég elnyomott érzelmek, sérelmek – a belső konfliktus szorongást is okozhat. Engedd el a haragot, most a békülés, a megbocsátás ideje van. Ne adj teret a vitának, törekedj arra, hogy a nézeteltéréseket szeretettel old meg.
A szorongás, stresszoldás enyhítésére kristályokat is alkalmazhatsz: a szodalit, citrin, lepidolit, ametiszt, rózsakvarc nagy segítőd lehet. Marokkőként, de karkötőként is használhatod.

Erős  stresszoldó a citromfű. Teaként, illóolajként párologtatóba, fürdővízhez adva, de masszázskrémekbe is előszeretettel alkalmazzák, hiszen nemcsak íze, hanem illata révén is megnyugvást hoz.


A már meglévő szerelmet megerősítő angyalmágiával, elengedő oldással, várom az ezoterikus Hölgyeket, angyalos stúdiómba. Csakra-aura- meridián-nadi tisztítással, rontásvizsgálattal/levétellel, és elhunyt szeretted Fény hazába emelő szertartásával: gyászfeldolgozással, oldással, blokkoldással, elengedő meditációval is kereshettek – előre bejelentkezni érdemes.
Az Időkapuban most Pojél őrangyal tartózkodik, ha angyaloznál. Ez a csodás angyal az Arkangyali családfában a Fejedelemségek karában Haniel Arkangyalhoz tartozik. A hozzá intézett ima vénuszi,  jupiteri, uránuszi energiákat idéz meg: “Töltsd meg szavaimat élettel Pojél Angyal, add hogy a nyomukban a jövő széles távlatai nyíljanak meg előttem, rokonaim és mindenki előtt. Tedd, hogy rajtam keresztül adottságaid, erényeid és képességeid nyilvánvaló kifejezésre jussanak.”
Minden igaz hittel, szívvel elmondott ima megvalósul az anyagi világban – a rendelt időben, hiszen minden tökéletes isteni rend szerint halad ezen a világon.


Kristályköveidet, szerencse kristályaidat, tarot lapjaidat tölts fel a telihold erőteljes tiszta rezgésében. A holdséta most is ajánlott – a női energiák támogatója, így lágy elfogadó-befogadó rezgésekkel ajándékoz meg.
A jelenlevő Jupiter most felerősíti a telihold hatását, ezért mindenre megtalálhatjuk a legjobb megoldást. Kapcsolódj Felsőbbrendű Énedhez, hallgass a megérzéseidre. A Skorpió-Vénusz és a Plútó energia terében a blokkjaidat is felismerheted, ami az önmunkának igencsak kedvez.
Engedj el mindent, ami már nem támogat téged – ami akadályoz, ami eltorlaszolja a boldogságot. Készülj az új feladatokra, az új sorskörödre.
Szerencsés lehetőségeket, áldásos új kezdeteket kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Karácsonyi Angyal jóslás

Gyógyító üzenetek

Az Angyalok különféle üzenetekkel szeretnének segíteni Neked, hogy meggyógyíthasd, rendbe tehesd életed bármely területét, és másoknak is tudj segíteni!
A lapokat Dr. Doreen Virtue mágikus Angyalokkal gyógyító jóskártya csomagjából húztam, az angyalok vezették a kezem, fogadjátok szeretettel az angyali üzeneteket.
A varázslatos lapok gyógyítanak, emelnek – töltekezz be a kártya lapok angyalenergiáival. 


Ö n e l f o g a d á s
Túl kemény vagy magadhoz – mondják az Angyalok. Még ha nagyon magasak is az elvárásaid, rettentő fontos, hogy szeretettel tud nézni önmagad. Az önvádak csak emésztőgödörré változtatják a lelket. Az önfejlesztés gondolatához pozitív beállítottság kell. Nézd magad az Angyalok szemével és látni fogod, milyen tökéletes és szent gyermeke vagy Istennek. Talán a múltban követtél el hibákat, mégse lehet olyan szavad, gondolatod, vagy tetted, amely elfordítaná tőled Isten szeretetét. Az Angyalok elfelejtették a hibákat, s csak azt hallják, hogy Isten szíve dobog benned. Feltétel nélkül szeretnek, és azt kívánják szeresd te is így önmagad.

S p i r i t u á l i s f e j l ő d é s
Mostanában talán mindenfélét érzel: zavarodottságot, izgalmat, félelmet és csodálatot. Új kapcsolatod az isteni szférával úgy hat rád, hogy szeretnéd minden idődet az olvasásnak, a tanulásnak és a meditálásnak szentelni. Viszont attól félsz, hogy így elesel minden más dologtól. Milyen hatással lesz megújult spiritualitásod a munkádra, a házasságodra és a barátságaidra? Az ilyen aggodalmak el tudják rontani a spirituális tanulás örömét.
Inkább add át őket Istennek, kedvesem! Bízz benne, hogy minden pillanatban szeretnek, vezetnek és védenek téged. Ne aggodalmaskodj azon, hogy miként fedi egymást a jövőd és a a spirituális fejlődésed. Bízz benne, hogy az a Hatalom, amelyik megadta neked a spirituális fejlődést, minden másra is ügyelni fog. Ez a Hatalom gondoskodik minden bolygóról az égen, s téged is a tenyerén hordoz.


Á t a d á s é s e l e n g e d é s
Ha az életedben valami rosszul működik és te mégis ragaszkodsz hozzá, az nem fog meggyógyulni. Ha a szerelmi életed, a pénzügyeid,a karriered vagy az otthonod közül bármelyik boldogtalanná tesz, engedd el. Ere kér a kártya. Ha megszólal benned a félelem: De fogok-e valamit jobbat találni helyette? – akkor a helyzeted csak romlik.
Ha azonban hajlandó vagy kinyitni a markodat, és szabadságot ajándékozni, két dolog következhet : a probléma eltűnik, és a helyébe valami jó kerül, vagy egyszerűen meggyógyul. A kártya arra is kér, hogy ne számítsd ki előre a jövőt. Csak engedd el, és Isten segíteni fog.


Kérhetsz jelet az angyalaidtól, ha kérdésed van, vagy ha egy döntés előtt állsz. Általában nem érdemes megmondani, milyen formában kéred a jelet. Ezt hagyd inkább az angyalokra. Tudják ők a módját, hogy miként hozzanak valamit a tudomásodra.
Isten szeret Téged – imáid meghallgattattak – túl a végtelen időtérben. Szeretettel, Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Teliholdas hetünk lesz!

H  e  t  i      t  a  r  o  t
december 25-től december 31-ig.

A hét eleje a Karácsonyi szent ünnepek fényében töltődik el. Szerdán a Rák telihold érzékeny-érzelmes energiákkal köszönt be ránk. Elengedésre ad jó alkalmat. Elengedő meditációkkal, lelki blokkoldással is  kereshettek – szeretettel várom a Hölgyeket.  Ezen a héten, vasárnap búcsúztatjuk az óévet! Akinek kedve van jelentkezhet a szilveszteri misztikus szeánszra – időpont egyeztetéssel kereshet.

“A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Hold XVIII. – A lélek iránymutatása által élni.
Kellemes beszélgetésekre, baráti megkeresésekre kellemes az időtér energetikája a Karácsonyi ünnepek alatt – az Ikrek holdban. Legyetek együtt azokkal, akiket szerettek, és akik titeket szeretnek. A meghittség és az őszinte együttlét most a leghitelesebb. A karácsonyi ünnepek alatt is kereshettek – videóhívásos előre egyeztetett foglalkozásokkal segíthetek.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Kellemes kikapcsolódás lehet az olvasás – hasznos a szellőztetés Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat. Legkönnyebben felszívódó tápanyag zsírok, olajok lesznek. Regeneráló, erősítő masszázsra, hajmosásra, hajfestésre remek nap lesz. Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő és a Kos napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek a hét elejében – legyetek figyelmesek!  (A Hold az Ikrek jegyében jegyében jár, december 26-án, kedden 16:15-kor lép át a Rák vizes jegyébe.)


A Mértékletesség XIV. – Harmónia-egyensúly, tisztulás, gyógyulás.
Megbocsátásra, békülésre, lelki beszélgetésekre, jövő tervezésre remek energiák lesznek a Rák-holdban. A Rák telihold szerdán érzékeny energiákkal érkezik. Előjöhetnek rég elnyomott érzelmek, sérelmek – légy empatikus, megértőbb mindenkivel. Kapcsolat gyógyítással, szerelmi vonzó angyal mágiákkal is várom a hölgyeket angyalos stúdiómba – szerdától elérhető leszek, jelentkezz be.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Remek program lehet a családlátogatás – hasznos a nagymosás. Nem ajánlatos műteni a melleket, a gyomrot és a nyombelet. Legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. A kozmetikusodat, a masszőrödet és a fodrászodat is felkeresheted: bátran szépítkezhetsz! A csütörtöki nap a tisztító- és fogyókúra elkezdésére ad jó alkalmat. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyeknek rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre!  (A Hold a Rák jegyében jár, december 29-én, pénteken 1:23-kor lép át az Oroszlán tüzes jegyébe.)


A Mágus I. – Önmegvalósítás-pozitív gondolkodás.
A hét vége kedvező energiákkal áld meg az életmódváltásra: az önkorlátozásaink elengedésének jó ideje lesz. Újítsd meg a szokásaidat, tervezd meg az új életedet, az uránuszi rezgése segít ebben. Tervezz magadnak egy boldog jövőt és valósítsd is meg. Tégy meg mindent azért, hogy a szilveszteri nagy fogadalmadat tarts is be. Jövőbenéző tarot-elemzéssel várom a Hölgyeket!
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
A családi összejövetel áldásos program lesz a hétvégében.
Nem ajánlatos műteni a gerincet, az eret és a szívet.  Legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Hajmosásra a péntek-szombat előnyös lesz, hajvágásra az egész hétvége időtere, a fogyó- és tisztító kúrád is tovább folytathatod. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek a hétvégében – hacsak nincsenek büntiben.  (A Hold az Oroszlán jegyében jegyében jár, december 31-én, vasárnap 12:53-kor lép át a Szűz föld jegyébe.)

Jó hír, hogy Szilveszter napján a nagy szerencse bolygója, a Jupiter direktbe fordul. Készülhettek vidáman-optimistán a szilveszteri óév-búcsúztató ünnepségre. Ha tehetitek töltsétek az időtöket rokonokkal, barátokkal, kedves ismerősökkel. Boldog Új Évet!

Személyesen tudlak fogadni az örsi stúdiómba, de kereshetsz kamerás messengeren is – előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten.Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
http://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni gyere hozzám angyalozni: http://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
http://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
http://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
http://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

Huszonöt éve foglalkozom spirituális ezotériával – Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.
Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
http://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
http://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
http://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Elérhetőségem

Szolgálati közlemény

A héten  még  szombatig vagyok – majd a jövő héten karácsony után, december 27-től egészen szilveszter napjáig leszek. 2024 január 2-án kezdem meg a jövő évet.
Bejelentkezéssel, időpont egyeztetéssel  minden nap kereshettek.
Áldásos napokat kívánok szeretettel, Mindenkinek!  Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Oldás, blokkoldás, minden más:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Ősi varázslat

Lencsemágia szertartás

A lencse az egészség, a szépség és a bőség szimbóluma. A Lencsemágia egy nagyon régi, ősi misztikus rítus. A napforduló előtti napon készíts el egy hagyományos lencsefőzeléket, zamatosan befűszerezve a saját ízlésed szerint – hús nélkül. Áldj  meg egy fehér gyertyát és gondolj arra, hogy amit készítesz az: bőséget, egészséget, áldást hoz számodra és szeretteid számára. (Ne nézz tévét közben, ne babrálj mással, és ne telefonálgass – szenteld magad a szertartásra, és hangolódj arra, amit csinálsz.)

Az első nap  december 22-én, a fordulat napján kezd el a szertartást. Az asztalon égjen egy szál fehér gyertya, hallgathatsz tetszés szerint valamilyen mantra zenét is. Minden érzékeddel hangolódj rá a varázslatodra: Az étkezéskor gondolj arra, hogy amit eszel az anyagi gyarapodást, és egészséget, bőséget hoz a számotokra.

A második nap december 23-án ugyanezt a szertartást elvégezheted, gondolja arra, hogy fejlődést, és egészséget, harmóniát teremtesz azzal amit eszel – a gyertyáról most se feledkezz meg.

A harmadik nap – december 24-re essen,– lehetőség szerint ugyanabban az időpontban, amikor az előző kettő volt – miközben étkezel gondolj arra, hogy bőséget és kiteljesedést, egészet hoz el az új időszaka.


Minden nap ugyanabban az időben fogyassz el hét kanál lencsét – miközben az asztalon égjen egy fehér gyertya, vagy mécses – ez az angyalhívás mágiája. Ha nem egyedül végzed a szertartást, hanem szeretteid társaságában ülitek körbe az asztalt, annál nagyobb lesz a hatása. Lassan fogyaszd el – vizualizálni is lehet miközben eszed azt amire teremted – és a mágikus gyertyádat sose fújd el, hagyd leégni.
Ez a szertartás nem egy étkezés, hanem egy Bőségvarázslat – tehát légy jelen egész lelkeddel. Csodákkal megáldott új kezdeteket kívánok Szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A Fény születése

A Téli Napforduló

Idén december 22-én, pénteken 03:28 perckor a Nap belép a Bak jegyébe – megszületik a Fény. A Téli Napforduló az új remény ideje – a Fény születése. Ennek a fénynek lelkünkben kell megszületnie – a béke és a szeretet jegyében – a való lényed spirituális saját belső fényében. Kelj át és lépj be a jobb létezésbe – nyílj meg önmagad magasabb rezgésű minősége felé!


Engedd el azt, ami, aki mérgezi a napjaidat – szembesülj a jeleneddel, engedd meg magadnak, hogy kilépj a káoszból és a  rendbe érj. Pozitív cselekvő energiákkal építsd tudatosan a jövődet, indulj el a fény felé. A szeretet rezgése benned él – ÁLDOTT VAGY!

Csodákkal teli áldásos időszakot kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A téli napforduló hetében!

H  e  t  i    t  a  r  o  t
december 18-tól december 24-ig.

A Nap-Merkúr-Jupiter-Vénusz-Uránusz energiák töltik be a teret – a lélekhangolásnak kedvező időszak ez. Hétvégén Szenteste ünnepelhetünk.


“A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Pápa V. – Jövőtervezésben,
A hét eleje a nagy beszélgetéseknek kedvez. A merkúri-jupiteri rezgésekben a célkitűzések jó ideje lehet. Tarot-opciókkal érdemes belenézni a jövőbe – milyen lehetőséget rejt 2024 neked, egyeztetéssel kereshetsz. A két ünnep között is vállalok foglalkozást.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Remek program lehet a zenehallgatás – hasznos a nagymosás. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. Legkönnyebben felszívódó tápanyag cukor és a szénhidrát lesz.  Regeneráló-erősítő masszázsra, bőrápolásra, kozmetikára kiváló időben lehetsz, a hajvágást inkább halaszd el, mert korpa-és csomóshaj kialakulásához vezethet. A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek a hétvégében – hacsak nincsenek büntiben.  (A Hold a Halak jegyében jegyében jár, december 19-án, kedden 23:46-kor lép át a Kos tűz jegyébe.)


A Nap XIX. – Fényben-örömben-boldogságban.
Kapcsolat-hangolásra, békülésre, megbocsátásra mágikus energiák hatnak az adventi időtérben. Családi ügyekben is érdemes most rendet tenni, át- és megbeszélni a függőben lévő dolgokat. Egymást segítve, együtt-rezegve nosztalgiázni és jövőt tervezni legjobb dolog. Oldással, békülést segítő angyalozással várom a hölgyeket szeretettel.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Kitűnő időtöltést lehet a testedzés – hasznos a lomtalanítás, hivatalos ügyeidet is remekül intézheted. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. Legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Hajmosásra, kozmetikára remek időben lehetsz, a masszőrödet is bátran felkeresheted, a hajvágásra nem a legjobb az alkalom. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas és a Vízöntő napjegyeknek kedvező lehet a hét közepe – vegyétek észre a jó lehetőségeket!  (A Hold a Kos jegyében jegyében jár, december 22-án, pénteken 3:50-kor lép át a Bika föld jegyébe.)


A Mágus I. – Tudatos pozitív gondolkodás – kreatív cselekvés.
A Téli Napforduló, a csillagászati tél kezdete idén december 22-én pénteken 03.28 perckor lesz – érdemes rákészülni a varázslatos lencse-mágiára! Fogantatásra is kedveznek a hétvégi energiák a szaturnuszi időtérben – ha családot szeretnétek – most tehetek érte. Lélekwelnesre: lélektárs bevonzó mágiákra szeretettel várom a Hölgyeket.
A hétvége föld elem minőségben lesz.
Az ünnepi készülődéshez szeretet-energiák járnak – kedvező lehetőség lesz a vendégvárásra. Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. Legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Bőrápolásra, kozmetikára, regeneráló erősítő masszázsra, hajmosásra, hajfestésre kedvező lesz a hétvégének energetikai tere – kedvezőtlen viszont a fogorvosi vizitre. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek figyelmesek!  (A Hold a Bika jegyében jegyében jár, december 24-én, vasárnap 9:15-kor lép át az Ikrek levegő jegyébe.)

Kívánom, hogy: Meghittségben, erőben, egészségben, örömben, elfogadásban, megértésben és szeretetben töltsétek el szeretteitek körében, a Szentestét! Immár Advent negyedik gyertyáját gyújthatjuk meg az advent koszorúnkon.


Személyesen tudlak fogadni az örsi stúdiómba, de kereshetsz kamerás messengeren is – előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten.Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
http://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni gyere hozzám angyalozni: http://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
http://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
http://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
http://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

Huszonöt éve foglalkozom spirituális ezotériával – Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.
Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
http://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
http://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
http://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Örömvasárnap

Ékezik Advent harmadik angyala

Advent harmadik vasárnapjának angyala Gábriel arkangyal. Gábriel közvetítő Ember és Isten között. Lebontja a zaklatottság negatív energiáit, inspirál, és védelmez. Örömet hoz a bánat idején, reményt a depresszió idején. Segít, hogy felismerd az életcélodat, a megújulás, a feltámadás, a kiegyensúlyozottság és a tisztaság szolgálatában áll. Kristálykövei: az achát, a hegyikristály, azurit, citrin, és a zafír. Használd ezeket a kristályokat a bal kezedben, ha imaginálni szeretnéd őt. Az arkangyal ereje a napfonat csakrát harmonizálja.
https://asajah.hu/erkezik-advent-harmadik-angyala-2/

Próbáljuk meg érzéseinket szavakba önteni, akár hangosan kimondani – csodálatos érzés! – mintha szárnyalna a lelkünk. A legjobb dolog, amit tehetünk, ha megtapasztaljuk azt az energiát, ami a lelkünk legmélyén a szeretet rezgésével tölti ki a szívünket. Mert szívünk valamennyi odaadó érzése, lelki szépségünk mennyei kisugárzása.
Ezen a vasárnapon meggyújthatjuk szeretteink körében Advent harmadik gyertyáját. Kívánom, hogy a béke, a boldogság és a szeret érzése töltse el minden Igaz Ember szívét. Áldott Adventet! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

2024 a Nap éve

Életerő – vitalitás – teremtő erő!

Ha kíváncsi vagy mit hoz számodra a a NAP éve jelentkezhetsz személyes foglalkozásra – jövőbenéző tarottal várlak.
Az órás  foglalkozásban használok tarot lapokat, ingát, számmisztikát és csipetnyi asztrológiát is.
G r á t i s z: csakra-aura-meridián-nadi tisztítás-hangolás (rontásvizsgálat is.) Egy éves energetikai védelem: rezgésszint emelés – angyalozás.

A személyes képleted megmutatja a jövőbeni lehetőségeidet és a feladatokat is. Minden pillanat sorsdöntés – minden döntés sorslépés. Lélekfejlesztőként is segíthetek a nagyobb lépések megvalósításában, pozitív céljaid elérésében. A spirituális úton járó Hölgyeket várom a különleges, misztikus szeánszra!  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től vállalok foglalkozást.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu