NAPI ÜZENET kategória bejegyzései

Január 6 – Vízkereszt

Vízkereszt, epifánia   – a Mindenható fényének áldása Veled!

A nyugati kereszténységben január 6. Vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb és egyben egyik legrégibb ünnepe.
Régi hagyomány volt, hogy a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) krétával a szemöldökfára rajzolták. Ettől azt várták, hogy minden rossz megálljon az ajtóban és ne jusson be a házba.

A mai nappal lezárul a karácsonyi ünnepkör. És lezárult egy korszak… Innentől új, más feladatok, kihívások jönnek majd,  amihez át kell formálnod a gondolkodásodat.
Engedd el a régit, hogy helyet tudj adni az újnak. Engedd el a félelmeidet – hálaimákkal légy jelen. Engedd el a régi hitrendszeredet és teremtő erőddel kapcsolódj az újhoz. Formáld át a lelkedet a magasabb tudáshoz, köszönd meg a sors tanításait, és nyisd ki a szívedet az új energiákhoz. Az Új világ születőben – most olyan jön amilyen még nem volt.
Annak, aki tud változni az égiek is segíteni fognak.
Ami jön, azt át kell élned, meg kell tapasztalnod, a jelen inkarnációddal, leszületéseddel bevállaltad ezt a feladatot.


Szeretettel várom az ezoterikus hölgyeket éves előretekintésre – amely a személyes éved feladatait tárja fel előtted.
Vízkereszt napján nagy ereje van a tisztító munkának, a lakás-tér tisztításnak, behangolás, beavatásnak, a gyógyításnak, és az előtekintő jóslásnak.
Metatron, Ariel, és Rafael arkangyalok ezen év arkangyalai – hívd, imagináld őket, hogy angyali fényükkel vezessék lépteiteket.
A sorsfordulatokhoz sok türelmet, alázatot, szerencsét és kitartást kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Heti tarot a fergeteg havában!

H  E  T  I     T  A  R O  T !
Január 4-től január 10-ig.
Januárral kezdődik a fergeteg hava – bölcsen, tudatosan megfontolt lépésekkel haladj, kerüld az agresszív erőket. Örömmel töltekezz, és okos, értelmes dolgokkal töltsd el  az idődet.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húzta, az égiek vezették a kezem mindent ’tisztán hallottam’.

A Mágus I. – teremteni érdemes lesz!
Január 6-án a Vízkereszttel záródik a karácsonyi ünnepkör és kezdődik a farsangi időszak. Tervezni érdemes, jó gondolatokkal töltekezz – mágiára fel! (Teremtő angyalos mágiákkal várlak szeretettel.)
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a csípőtájat az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. A hidegben a meleg tea igencsak jól eshet. A legjobb időtöltés lehet a baráti találkozó, rokonlátogatás, társasági program – akár online változatban. Fogorvosi vizithez a hétfő és a kedd alkalmas lehet,hajmosásra és kozmetikára is jó időt jelölhet. Érdemes tisztító és fogyókúrát kezdenetek – a hétre nagyon jók a lehetősége – ebben energetikai ‘fogyitapasszal’ segíthetek a hölgyeknek – bátran kereshettek. Kertészeti munkák kedden, szerdán a locsolást inkább hagyd el.  A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek, és az Oroszlán napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek – legyetek körültekintőek. (A Hold a Mérleg jegyében lesz jelen, majd csütörtökön lép át a vizes Skorpió jegyébe.)

A Bolond XXII.  – érdemes a tettek mezejére lépned.
Január 7-én a Mars a Bika jegyébe lép – szilárd erővel kapcsolódva intézhetjük sorsdolgainkat – ambíciód és erőd megnő! A pozitív céljaid kapnak ezzel nagy energiát – a földies jegy a kitartást erősíti benned. Január 8-án a Merkúr a Vízöntőbe lép – általa kompromisszumképesebbek lehetünk. A pénteki skorpiós hold veszekedést is hozhat. Értelemmel-érzelemmel kommunikálj, a vitát kerüld el. Január 8-án a Vénusz a Bak jegyébe lép – racionális lépésekkel haladhatsz, ezen időszak praktikus, következetes energiákkal lát el. Habár nyugtalanságra feszültségre, és közlekedési zavarokra is lehet számítani a Mars-Uránusz, Jupiter-Szaturnusz kvadrátjában. (Ha sorsfeladat keresésben lennél sorselemzéssel megtalálsz.)
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. A zabkása mazsolás fincsi desszert lehet. Az olvasás, filmnézés kellemes program lehet. A héten a csütörtök és a péntek hajat vágatni nem jó ötlet, bőrápolásra, kozmetikára viszont jó lehetőség lesz. Kertészeti munkákban füvet nyírni, locsolni csütörtökön, pénteken már érdemes lesz. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre! (A Hold a Skorpió jegyében lesz jelen, majd szombaton lép át a tüzes Nyilas jegyébe.)

A Nap XIX. – tisztánlátásod megnő.
A Mars-Szaturnusz kvadrátja nyugtalansággal tölthet el, elodázott feladataidat rendezésére inspirálhat. A Nyilas hold komfortzóna elhagyásra ad kellemes energiákat utazásra csábítgathat. Január 8-án a Vízöntő jegyébe lép a Merkúr és a Bak jegyébe lép a Vénusz. Ezen energiák jó ötletekkel ajándékoznak meg. A Kapcsolati és anyagi dolgaid higgadtabb és megfontoltabb lehetsz. Tudd, hogy csakis így hozhatsz okos, jó döntéseket. (Válaszutak előtt a tarot opciókhoz érdemes fordulni – nálam ez adott, keress bizalommal.)
A hét vége tűz eleje elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Egyetek sok d-vitaminban értékes gyümölcsöt, erősítsétek az immunrendszereteket. A legjobb időtöltés lehet a szabadtéri séta. Hajmosásra kiváló napok jönnek, de masszázsra is remek alkalmat adhat a szombat-vasárnap. Kertészeti munkáknál a hétvége gyümölcs eltevésre jó időszak lehet. A Vízöntő, a Nyilas, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek kedvezhet a hétvége erőtere. (A Hold a Nyilasjegyéből hétfőn lép át a földies Bak jegyébe.)

Fogyasszatok több vitamint, rostban gazdag, gyümölcsöt – érdemes tisztító kúrába is kezdenetek. Erősítsétek az immunrendszereteket. A nyirkos időben megfázásveszélyes szakasz van. Egyeseket izületi gyulladásokra, és epekőképződésre hajlamosíthatnak a jelenlevő energiák. Érdemes tisztítókúrába kezdeni, és a lelki welnest is megejteni. Tedd minden erődet, energiádat a pozitív terveidbe. Éves tarot elemzéssel, személyes éved vonatkozásában is segíthetek.
2021 arkangyalai: Metatron arkangyal, Ariel arkangyal és Rafael arkangyalok  – idézd, hívd,  imagináld őket, hogy döntéseidet lépéseidet angyali erők vezessék.

Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Januári energiákban Boldogasszony havában

2021 a Szaturnusz éve lesz!

2020. december 17-én lépett a Szaturnusz a Vízöntő jegyébe, ahol 2023. március 7-ig fog tartózkodik. Egy új korszak vette kezdetét.
A Szaturnusz a karma, és az idő ura,  sorsbolygónknak nagy hatalma van – tanítva segít fejlődni.
Januárban a teremtő erők nagy lehetőséget adnak, hogy sorsfeladatodat is megtaláld.  Az uránuszi energiák pedig nagy lendületet adnak a megvalósuláshoz. A tarot nagyarkánumának a  Mágus I. lapjának ereje benned – engedd, hogy kiteljesedjen.
Az ezotériában minden fejlődési szakaszt megelőz egy krízishelyzet – lásd idő van, helyzet van. A szembenézés elemzés mindig megmutatja a megoldás lehetőségét is. A Szaturnusz ereje segít, hogy a merev gondolkodást a rugalmas helyzet elismerés váltsa fel, habár nehéz tanulságot és akadályokat is hordoz, de mégis az előrelépésre inspirál majd.
Az év tarot lapjai: a Nap XIX,  A Hold XVIII. és A Pápa V.  Fontos, hogy  tisztázd magadban a céljaidat a terveidet, a választott sorsutadon az égiek is vezetnek!
A 2021-es évünk a fergeteg hónapjával kezdődik el.


Néhány fontosabb asztrológiai esemény:

Január 3, 4, 5, 6-án a Merkúr-Plútó  ereje a kommunikációnak és a mély meditációnak is kedvez.  A radikális döntések ideje is ez – most hozhatsz nagy sorsváltoztató döntéseket. Életút elemzéssel konzultációs időbe jelentkezhetsz.

Január 6-án a Bika jegyébe lép a Mars. A pozitív céljaid kapnak ezzel nagy energiát – a földies jegy a kitartást erősíti benned. Ha sorsfeladat keresésben lennél sorselemzéssel megtalálsz, ha keresnél.

Január 8-án a Vízöntő jegyébe lép a Merkúr és a Bak jegyébe lép a Vénusz. Ezen energiák jó ötletekkel ajándékoznak meg. A Kapcsolati és anyagi dolgaid higgadtabb és megfontoltabb lehetsz. Tudd, hogy csakis így hozhatsz okos, jó döntéseket. Válaszutak előtt a tarot opciókhoz érdemes fordulni – nálam ez adott.

Január 9-12 között időszaka az Istenkeresés ideje – múlt átértékelése, tanításának elemzése – jövőépítés-tervezés kapcsolat építés,  de az elengedés ideje is lesz. A Neptunusszal és az Uránusszal kerül kapcsolatba a Föld. Meditációra a legjobb idő – fontos útmutatásokat kaphatsz szellemi vezetőidtől, érdemes lecsendesedned – van akinek víziókkal, és van akinek álomüzenetekkel jeleznek. Álomfejtésben jó vagyok – megtanítalak rá hogyan kell.

Január 13-án 6 órakor Újhold köszönt ránk a Bak jegyében. Az egyéni célok kerülnek most a középpontba, felelősséggel tudod csak megvalósítani a változásokat, változtatásokat az életedbe. A legelső lépés az elengedés, és csak utána jön majd a teremtő időszak! Kövesd a sorrendet, mert elengedés nélkül teremteni nem lehet. Újhold mágiákkal bátran kereshetsz.

Január 14-én az Uránusz bolygó befejezi hátráló, tolató mozgását és aktívba vált! Szenvedélyes energiákkal léphetsz előre anyagi dolgaidban. Szűnőben az akadályok és a blokkok, új utak nyílhatnak – légy alázatos teremtő és az égiek mellett veled lesznek. Az imával való teremtés is nagy segítőd lehet. Őrangyal inkorponálással nagyobb erőd lehet – gyere, és ismerkedj meg vele.

Január 13, 14, 15-én a Nap-Plútó gyökeres változtatásoknak kedvez – az új sorsutadat a fizikai minőségben most kezdheted el. Sorselemzésre, kapcsolat elemzésre kitűnő időszak: honnan, hová tartasz – előző életed rejtett képessége  is előkerülhet. Auraolvasással megnézhetjük ki voltál előző életedben, ami a mostanihoz minőségben kapcsolódhat.

Január 19-én 21 óra 39 perckor a Nap a Vízöntő jegyébe lép, használd ki ezt a következő egy hónapot, hogy tudatosan változtass az életeden. Jó Ideje lesz az én-idődnek hasznos dolgokkal telítődhetsz  és a pozitív programoknak. Elemzés- átértékelés – előretekintés – tarottal is belenézhetünk a jövődbe.

21-én a Merkúr a Földdel kerül kapcsolatba. Hogy mire jó ez az időszak: fontos dolgok megbeszélésének kedvez mindenféle sorsügyedben. Önbizalommal erősítelek, ha spirituális terápiákkal megkeresel.

Január 22 és 23 éjjeleiben jelentős álomüzenetet kaphatsz – ezen időszak a kristálymágiának is kedvez – alkalmazd. Csakraterápiákkal kereshettek.

Január 27-e a tudatosodás ideje lesz – ezen merkúri időszak az emberi kapcsolataiban légy figyelmes. Személyre szabott kapcsolat elemzéssel segíthetek neked – kivel mi dolgod lehet.

Január 17-31 között a Jupiter-Uránuszal kerül kapcsolatba a Föld. Ezen időszak az imának, hálaimának, és a korlátaid meghaladásának is kedvez. Teremtő mantrákkal kereshetsz.

Január 17-23 között időben Mars-Uránusz találkozó lesz. A korlátok meghaladásának ideje – nagyobb szabadságot hoz, felszabadultsággal létezhetsz – légy figyelmes meggondolatlanságot ne cselekedj. Tudattisztító rezgésekkel segíthetek ebben.

Január 23-án a Hold a Plejádok csillagképében lesz – teremtésnek kedvez – a testi-leki-szellemi erők egyensúlyban lesznek. Nagy erejű alkotómunkába kezdhetsz, ami sikerhez vezethet. Csakra-aura tisztítással, energetikai rezgésszint emeléssel, blokkoldással kereshetsz, ha ez nálad nem így lenne.

Január 22-30 között a Nap-Szaturnusz-Jupiter rezgésében a bölcs tapasztalatok által világosabbá alakíthatod az életed. Átláthatod feladataidat, minőségi energiát kaphatsz a megvalósulás erejével. Angyalmágiákkal kapcsolódhatunk terveidhez, ha megkeresel.

Január 28-án 18 óra 20 perckor Telihold érezik az Oroszlán jegyében. A telihold a karmaoldásban segíthet most. Fontos, hogy engedd el a téves ideológiáidat és a semmirese jó, régi rossz mintákat, amik már nem visznek előre. Szívcsakra tisztítással –  akár terápiás változatban is nagy erőt adhatok neked.

Január 28,29-én a Vénusz-Plútó kapcsolódása harmonikus időszakot jelez. Tedd szebbé az életedet – lélekvellnesre is kitűnő időszakban leszel. Most a kapcsolatokban lesz lehetőség változtatni, jobbítani, magasabb lélekszintre felemelni – angyalos párkapcsolatot összerezegtető áldással kereshetsz.

Január 30-án a Merkúr retrográdba fordul a Vízöntő jegyében. A múltba tekintés ideje lesz ez – a rendezetlen helyzeteket beszéld át. A retrográd időszak mindig extra időt ad arra, hogy rendbe hozd sorsdolgaidat. Megtudhatod konzultációs időbe, mit hoz számodra a Szaturnusz-Vízöntő időszak: éves elemzéssel várlak, ha kíváncsi vagy.

Varázslatos, sikeres-szerencsés, csodákkal megáldott évkezdetet kívánok, szeretettel Mindenkinek!

Léleköleléssel:
Asajah

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Az égiek mindig kedveskednek!

Vannak bizony olyan napok, amikor a gyermekáldás megfoganhat. Ezek a napok ama napok, amikor a hold a plejádi csillagképben áll – ilyenkor nagy erejű, teremtő energiák hatnak. Ez most a januári hónapban január 23-án lesz. Ha babát szeretnétek lehet akcióba lépni, ha pedig még csak tervezet vigyázni érdemesebb…
Van aki a sorsra bízza a gyermekáldást, és van aki irányítani akarja – a kicsi lélek mindig pontosan tudja mikor, hol és kivel van dolga.  Választja a szüleit, a helyet ahová születik, és választja a sorsdolgaidat – mert karmikus szerződése van róla.


Ha pedig éve óta hiába próbálkoztok érdemes, vizsgálandó tétel. Lehetséges, hogy nincs ilyen szerződés, de gyakorta van olyan eset is amikor csak egy kis energetizálás a feltétele annak hogy a mag termékeny talajba kerülhessen. Ha gondban vagy a babaváró projektben feltétlenül keress meg – plejádi csakrahangolásokat végzek a csodás létezők segítségével.
Szeretettel várom tanácsadásaimra, foglalkozásaira, terápiáimra a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Szilveszter a Bak havában

Az Új esztendő előszobájában.

„Az elfogadás bölcsessége – Bármit hozzon is a pillanat, fogadd úgy, mintha te választottad volna! Fogadd el, és cselekedj! Dolgozz mindig vele együtt – soha ne ellene! Tedd a barátoddá, a szövetségeseddé – ne az ellenségeddé! Egész életed csodálatos változáson fog keresztülmenni.” – Eckhart Tolle

A Szilveszter egyfelől a leltárkészítés napja, másfelől a szórakozásé – az évbúcsúztatás ideje. A Hold a Rákban halad egész nap, és csak 23 óra után lép át az Oroszlánba  – kissé feszült és balesetveszélyes nap lehet – legyetek figyelmesek.
2021 a Szaturnusz éve lesz. A Szaturnusz sorsbolygónk, a nagy tanítónk: az Idő és a Karma ura. De megspékelődik a jövő év az  Uránusz és Jupiter rezgéseivel is, amely erő nagy fordulatokat, és hirtelen változásokat, új utakat hozhat. Fontos, hogy légy rugalmas és hangolódj pozitívan az  ötös év energiájára, a  személyes éved  rezgésével.
Újévi varázslatokhoz igen-igen kedvező energiák lesznek – angyalmágiákkal – bőség, szerelem bevonzásra – szeretettel várlak! Ha elakadnál: havonta érdemes tarot- elemzést kérni – a jövőbe nézni.


Az Időkapuban szilveszter napján Pojél őrangyal áll, a Fejedelemségek karából, Haniél arkangyal csapatából. Bőséggel ajándékozza meg pártfogoltjait. Hívhatjuk ezen a napon Zadkiel arkangyal segítségét is. Magas rezgésével átalakítja a negatív energiákat, és semlegesíti is azokat. Erejével könnyebben tudunk megbocsátani magunknak és másoknak leveszi rólunk a neheztelés súlyát és a megbántás terheit. Segít átalakítani negatív karmánkat, és spirituális fejlődésünk is egyengeti.

Kívánom, hogy: Hozzon az új esztendő jó egészséget, csodás, sikeres lehetőségeket, reményteljes helyzeteket, új barátokat, hosszan tartó boldogságos szerelmet, több szeretetet, bőséget, jóllétet mindenben!
Áldás mindenkire, aki e sorokat olvassa. Boldog Új Évet!

Léleköleléssel:
Asajah

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

Az év utolsó teliholdja!

A Rák teliholdat december 30-án, szerdán szilveszter előtti napon üdvözölhetjük!

A Rák teliholdban sok elfojtott érzés kerülhet felszínre. Értelmezd a történteket és vond le a tanulságokat, minden helyzet hozzád adott, hogy teljesebb tudatosabb légy. Tégy rendet az érzelmi életedben. Engedd el, aki nem tartozik hozzád, építsd a kapcsolataidat, és erősítsd a szeretetszálakat azokkal, akik a szívednek kedvesek.
Az Időkapuban Pojél őrangyal fog állni, a Fejedelemségek karából, Haniél arkangyal csapatából, szerencse energiákkal támogatva.

Érdemes lesz kristályköveidet és ásványi ékszereidet  is feltölteni, a tarot lapokat is most jól lehet tisztítani a telihold rezgésében.


Váratlan kellemetlen helyzetektől húzódj el, törekedj a konfliktusmentességre, kerüld a háborgó lelkűeket. Egyébiránt igen termékeny napod lehet – teherbeesésnek is kedvez. De Elengedésre, blokkoldásra, terhek letétele kitűnő energiák lesznek. Varázslatos elengedő-oldó meditációkkal, szerelmet erősítő mágiákkal kereshetsz.


A jövő évtől Szaturnusz, a karma ura, sorsbolygónk a felelősség vállalásra ad jó alkalmakat – szabad akarattal irányíthatod a sorodat. Csinálj valami kellemeset, készülgess a holnapra, öltöztesd ünneplőbe a lelkedet.
Töltsétek jó hangulatban, feszültségmentesen e csodás kerek teliholdat!

Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

Az Újév közeleg…

H  E  T  I      T  A  R  O  T!
December 28-tól január 3-ig.

Évbúcsúztató hetünk lesz…és közben átlépünk a januárba. Szerdán telihold, csütörtökön szilveszter – 2021  kopogtat! Karmaoldásra kitűnő napok jönnek. A vénuszi energiák a harmónia teremtésre tanítanak.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a mágikus-misztikus Kazanlár-féle tarotból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam:

A Mágus I. – sorsteremtő hatalmad van!
Vízöntő-Jupiter- Bika-Uránusz kvadrát. Tisztázó-elemző helyzetfelismerős időszak: blokkoldásra és elengedésre is, de kapcsolatépítésre is  jó idő van. Keddtől pedig a Merkúr-Neptunusz gyógyító ereje mindenféle spirituális gyógyításnak kedvező. December 30-án 6 óra 33 perckor a Rák teliholdat üdvözölhetjük. https://asajah.hu/az-ev-utolso-teliholdja/
(Csakra-aura-meridián tisztítással kereshetsz.)

A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok a lesznek. A mézes tea igen jól eshet! A téli estében a városnézés, vagy az olvasás is igen jó program lehet. A kertészeti munkáknál hétfőn a locsolást inkább hagyd el, de keddtől locsolásra és fűnyírásra is kedvező energiák lesznek. A hétfői Ikrek holdban hajat festeni, mosni érdemes – jól sikerülhetnek a frizurák, és tartós lesz a hajszobrászat. Keddtől már a masszőrödet és a kozmetikusodat is bátran felkeresheted. Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő és a Kos napjegyeknek lehet szerencséje, ha tesznek is érte. (A Hold az Ikrekből kedden lép át a vizes Rák jegyébe.)

A Remete IX. – bölcsen tervezd a jövődet!
A szilveszter Mérleg-Kos, Rák-Bak tengelykereszttel búcsúzik az évtől.
https://asajah.hu/szilveszter-a-bak-havaban/

(Szilveszteri éves jóslással várlak.)

A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a melleket, a gyomrot és a nyombelet.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Fogyasszátok a vitamindús gyümölcsöket, akár desszertnek. A kert- vagy a növényápolás kellemes időtöltést lehet. A kertészeti munkáknál a hét közepében füvet nyírni, locsolni is érdemes. A hét közepe a tisztító kúráknak kedvez – fodrászkodásra, bőrápolása is remek alkalmat jelez. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyeknek kedvező lehetőségei lehetnek – figyeljetek! (A Hold a Rákból csütörtökön lép a tüzes Oroszlán jegyébe.)

A Bolond XXII. – életigenlő rezgésekkel.
A Bak-Nap-Merkúr tervezgetésre inspirál majd. A konfliktusmentes harmónia teremtésre törekedj – beszéld át terveidet szeretteiddel. Egymást lelkesítve töltekezzetek örömben, szeretetben, optimista megfontoltsággal a Jupiterre hangolódva. (Tarot opciókkal segíthetek, ha válaszútban állnál.)
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. A zabpehely rizstejjel, vagy a rizsfelfújt kitűnő desszert lehet. A családi programnak kedveznek az energiák mindenképpen – töltsetek minél több időt szeretteitekkel. A kertészeti munkáknál szombat műtrágyát ne használj, kiszáradásra veszélyes idő van – vasárnap gyomlására az idő alkalmasabb. A hét végében hajmosásra, hajvására is jó az időzítés, kozmetikára, bőrápolásra is kedveznek az energiák. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – teremtsetek jó lehetőségeket. (A Hold az Oroszlánból vasárnap lép át a földies Szűz jegyébe.)

Légy intuitív, hallgass és bízz a megérzéseidben, a sugallatokban.
Akárhogy is lesz, vigyetek egy kis szint és vidámságot a szilveszteri buliba – habár még bezártság van! – ünnepelni, álmodozni jó dolog lesz! Uriel arkangyalt hívd az új élet tervezéshez.

Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyílvános a világhálón:
https://asajah.hu

Karácsonyi Angyal jóslás!

 

A lapokat Dr. Doreen Virtue mágikus Angyalokkal gyógyító jóskártya csomagjából húztam, az angyalok vezették a kezem, fogadjátok szeretettel:

Önelfogadás

Túl kemény vagy magadhoz – mondják az Angyalok. Még ha nagyon magasak is az elvárásaid, rettentő fontos, hogy szeretettel tud nézni önmagad. Az önvádak csak emésztőgödörré változtatják a lelket. Az önfejlesztés gondolatához pozitív beállítottság kell. Nézd magad az Angyalok szemével és látni fogod, milyen tökéletes és szent gyermeke vagy Istennek. Talán a múltban követtél el hibákat, mégse lehet olyan szavad, gondolatod, vagy tetted, amely elfordítaná tőled Isten szeretetét. Az Angyalok elfelejtették a hibákat, s csak azt hallják, hogy Isten szíve dobog benned. Feltétel nélkül szeretnek, és azt kívánják szeresd te is így önmagad.

Spirituális fejlődés
Mostanában talán mindenfélét érzel: zavarodottságot, izgalmat, félelmet és csodálatot. Új kapcsolatod az isteni szférával úgy hat rád, hogy szeretnéd minden idődet az olvasásnak, a tanulásnak és a meditálásnak szentelni. Viszont attól félsz, hogy így elesel minden más dologtól. Milyen hatással lesz megújult spiritualitásod a munkádra, a házasságodra és a barátságaidra? Az ilyen aggodalmak el tudják rontani a spirituális tanulás örömét.

Inkább add át őket Istennek, kedvesem! Bízz benne, hogy minden pillanatban szeretnek, vezetnek és védenek téged. Ne aggodalmaskodj azon, hogy miként fedi egymást a jövőd és a a spirituális fejlődésed. Bízz benne, hogy az a Hatalom, amelyik megadta neked a spirituális fejlődést, minden másra is ügyelni fog. Ez a Hatalom gondoskodik minden bolygóról az égen, s téged is a tenyerén hordoz.

Átadás és elengedés
Ha az életedben valami rosszul működik és te mégis ragaszkodsz hozzá, az nem fog meggyógyulni. Ha a szerelmi életed, a pénzügyeid,a karriered vagy az otthonod közül bármelyik boldogtalanná tesz, engedd el. Ere kér a kártya. Ha megszólal benned a félelem: De fogok-e valamit jobbat találni helyette? – akkor a helyzeted csak romlik.
Ha azonban hajlandó vagy kinyitni a markodat, és szabadságot ajándékozni, két dolog következhet : a probléma eltűnik, és a helyébe valami jó kerül, vagy egyszerűen meggyógyul. A kártya arra is kér, hogy ne számítsd ki előre a jövőt. Csak engedd el, és Isten segíteni fog.

Az Angyalok különféle üzenetekkel szeretnének segíteni Neked, hogy meggyógyíthasd, rendbe tehesd életed bármely területét, és másoknak is tudj segíteni!
A varázslatos lapok gyógyítanak, emelnek – töltekezz be a kártya angyalenergiáival.Kérhetsz jelet az angyalaidtól, ha kérdésed van, vagy ha egy döntés előtt állsz. Általában nem érdemes megmondani, milyen formában kéred a jelet. Ezt hagyd inkább az angyalokra. Tudják ők a módját, hogy miként hozzanak valamit a tudomásodra. Ne félj, Isten szeret Téged – imáid meghallgattattak – túl a végtelen időtérben…

Léleköleléssel:

 

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes személyes weboldalam nyilvános a világhálón: https://asajah.hu

Karácsony az áldás energiáját hordozza!

A Fényre várva…

Karácsony ünnepe a Fény születése: december 24. Szenteste, 25-26. Szent karácsony napja.

„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” – Pilinszky János


Ezt kérem karácsonyra mindenki számára:
Egy ölelést minden bánatra…
Egy mosolyt minden könnycseppre…
Egy álmot minden csalódásra…
Megkönnyebbülést  minden fájdalomra…
Áldás Rátok Fény és Szeretet, Angyalok vigyázzák lépteiteket!

 

Töltsétek meghittségben, erőben, egészségben, örömben és szeretetben   a szent ünnepet. Csodás energiákat kapunk az égiektől a karácsonyi ünnepkör alatt a nyugalom és a harmónia erejével. Optimistán tervezd a jövődet, válaszd a Fény útját. Ha a lelked magas frekvencián rezeg szeretetben létezel. A Mindenható Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindörökké! Ámen.
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu