Nálam nagy kedvenc!

Diétás gyömbéres limonádé 

Hozzájárul a fogyókúrához, így ez a hűsítő, nyári ital nemcsak finom és egészséges lesz, de diétás is.

Hozzávalók:

– 1 liter víz
– 3/4 bögre citromlé – frissen facsart
– 1-2 vékony citromszelet
– 4 szelet gyömbér – lereszelve is hozzáadhatod
– sztívia ízlés szerint
– jég


Elkészítése: Egy kancsóba öntsd bele a citromlevet, a vizet, valamint az édesítőszert. Jól keverd el, majd tedd hozzá a citromszeletet és a gyömbéreket – reszelve vagy szeletben. Hagyd egy órát állni, majd tedd be a hűtőbe. Jégen szervírozd citrommal díszítve.
A gyömbérnek hasonlóan stimuláló hatása van, mint a koffeinnek, ezért naponta két kanálnál ne egyél belőle többet, a terhes nőknek pedig legfeljebb fél kanál javallott.
Ennek a stimuláló hatásnak köszönhetően viszont több kalóriát égethetsz el edzés közben, így a gyömbérnek köszönhetően hosszútávon laposabb lehet a hasad.

A gyömbéres víz fogyasztása étkezés előtt stimulálja az emésztést. A gyömbér ráadásul csökkenti a kortizol nevű hormon termelését, ami hozzájárul a hastájéki zsír lerakódásához.

És a végére egy pró tipp a fogyáshoz: Jó, ha a vizespohár vagy -palack egész nap kéznél van, és folyamatosan kortyolgatsz, ám három alkalommal érdemes egy-egy pohárral meginni egészen. Ez a három főétkezés, a reggeli, az ebéd és a vacsora előtti fél óra. Ilyenkor a víz segít abban, hogy az étel laktatóbbá váljon, ugyanis tömeggel tölti fel a gyomrodat, és az ételekben található rostok is megdagadnak benne.
Ezzel elérheted, hogy szinte bármilyen fogás kiadósabbá váljon, aminek köszönhetően ritkábban éhezel meg és általánosságban kevesebbet eszel majd.

Nyirokháztartás energetikai méregtelenítéssel, fogyást segítő energia-pecséttel várlak, ha csinosodni szeretnél! Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Minden a helyére kerül…



„Lesznek pillanatok az életben, amikor minden úgy érzi, hogy szétbomlik,

amikor a terveid feloszlanak,
a kapcsolatok megváltoznak,
a lehetőségek kicsúsznak a kezeid közül,
és az előttünk álló utat kétség és félelem homályosítja el.
Azokban a pillanatokban könnyű elhinni, hogy az élet összetör.
De mi van, ha ehelyett szétszakít?
Mi van, ha a káosz teret szabadít valami nagyobbnak,
valami nem csak azzal igazodott, amit szeretnél,
de azzal, akivé válsz?
Bízz benne, hogy a felszín alatt mélyebb rend van.
Ha nem is látod, az élet neked dolgozik.
Ami olyan, mintha minden szétesne, az az igazság az, hogy minden csendben a helyére kerülne.
A növekedés gyakran ott kezdődik, ahol a kényelem véget ér.
Lélegezz, add meg magad, és bízz a kibontakozásban, nem fogsz darabokra hullani.
Ahogyan a dagály formálja a partot minden hullámmal, úgy formálódsz, egyre szebb leszel, egészebb, inkább önmagad.
Bízz abban, hogy minden a helyére kerül.”
Spirit of a Hippie

Egy új korszak veszi kezdetét

Július 7-én az Uránusz az Ikrek jegyébe lép!

A sorsfordító bolygóváltásban figyeljünk arra, hogy ne pörögjünk túl, türelmesebbek legyünk, hirtelen ne döntsünk. Felismeréseink által új nézőpontok szerint is cselekedhetünk. Most elérhetsz oda, ahol helyed, tered, dolgod van, ahol a szíved szabad lehet. Nyiss és kapcsolódj az új energiákhoz. Az Uránusz az Ikrekben 2033-ig fog tartózkodni.


Az Uránusz a Merkúr felsőbb oktávja, a  születési képletünkben megmutatja, hogy melyik sorsterületen kell éljük. Az Ikrekbe lépésével felfordulást hoz: hirtelen változásokat, és meglepetéseket is okozhat. Hatalmas inspirációt adhat arra, hogy merészkedjünk a megszokott kereteken kívül, keressük a tágabb megoldásokat, legyünk találékonyabbak, gondolkodjunk merészebben.
Misztikus felismeréseink jöhetnek, szokatlan, újszerű,  remek ötleteink születhetnek, zseniális feladatmegoldó képességgel áldanak az égiek –  csak ne állj ellent. Előre nem tervezett, váratlan lehetőségek kerülhetnek elénk, szabadabbá és függetlenebbé válhatunk. Lehetőségünk lesz a legjobb megoldást választani.
Bátran lépjünk szövetségre az energiákkal, és fogadjuk be a különleges fordulatokat.
Semmi kétség, véget ért a régi, és kezdetét veszi az új felvonás életünk izgalmas, nagy színpadán!

Ha bele szeretnél nézni a jövődbe – negyedéves előretekintő tarot-elemzéssel kereshetsz – tarot, számmisztika, asztrológia, auraolvasás. A szeánsz alatt vendégünk lesz az Idő angyala és  a Látomások angyala is.
A hét minden napján várom a Hölgyeket, Istenangyalos energiákkal behangolt stúdiómba –  a családodnak is szeretettel segítek. Energetikai oldás és blokkoldás is a program része, valamint személyre szóló ezoterikus tanácsadás. A nagy érdeklődésre tekintettel időpontot foglalni érdemes lesz.
Online, előre egyeztetett videóhívásra is van lehetőség – érdeklődhetsz erről nálam, a face chat-en üzenetben.

Csodás, áldásos sorsikus lehetőségeket kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

A pozitív gondolkodás ereje


„Csak akkor veszítünk energiát, ha az élet unalmassá válik az elménkben. A tudatod elunja magát, és belefárad a semmit tevésbe. Nem kell fáradtnak lenned.
Kezdj el érdeklődni valami iránt.
Kezdj el lelkesedni valami iránt.
Vesd bele magad teljes valóddal.
Lépj túl önmagadon.
Légy valaki.
Csinálj valamit!
Ne üldögélj sopánkodva, olvasva az újságot, és azt mondva: „Miért nem teszek valamit?” Az ember, aki cselekszik, nem fáradt. Ha nem jó ügyekben munkálkodsz, nem csoda, hogy fáradt vagy. Szétforgácsolod magad. Hanyatlani kezdesz. Beszáradsz.
Minél jobban beleadod magad valami sokkal nagyobba, mint ami te magad vagy, annál több energiád marad. Nem lesz időd megrekedni a saját érzelmi problémáidban.”
Norman Vincen Peale

Júliusi energiák Áldás havában

Kreatív, lendületes időtérben.

Több bolygó is retrográdba vált júliusban a Neptunusz, a Szaturnusz és a Merkúr kezdi meg hátráló-tolató mozgását. Extra időt kapunk terveink, céljaink átgondolására. Lesz egy csodás Tízmilliószoros napunk is.
Erre a hónapra a misztikus-mágikus Kazanlár tarot nagy arkánumából: A Diadalszekér VII. – A Remete X. – és A Torony XVI. lapokat húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam. Gondold végig merre mennél, mit szeretnél, lépj előre és indulj el, teremts egy szebb világot magadnak.
Július a hetes rezgése alatt áll. A 7-es szám szimbolizálja az elmélkedést, a gondolkodást, a megvilágosodást, a spiritualitást, a tudást és a bölcsességet.
Az előttünk álló időszak sok izgalmas találkozót tartogat, és hozhat újszerű ötleteket, megoldásokat, támogató új barátokat, váratlan pozitív lehetőségeket.
A nyáridő angyalai: Muriel – a családi összetartás angyala, Mihály – a siker angyala és Raziel a tettek angyala. Imagináld őket angyalszertartásban.


A hónap jelentősebb napjai:

Július 4-én a Vénusz az Ikrekbe lép. Hozhat hirtelen találkozásokat, meglepő fordulatokat pénzügyeinkben, kapcsolatainkban. Kapcsolat-építésre, komfortzóna elhagyására, és nyitni az újra, kitűnő időszak.

Július 5-én a Neptunusz bolygó retrográd mozgásba kezd. Az intuíció bolygója december 10-ig inaktív marad. A visszatérő gondolataink jelzik mi az, amivel többet kellene foglalkoznunk.

Július 7-én az Uránusz az Ikrek jegyébe lép át. A sorsfordító bolygóváltásban figyeljünk arra, hogy ne pörögjünk túl, türelmesebbek legyünk, hirtelen ne döntsünk. Felismeréseink által új nézőpontok szerint is cselekedhetünk.

Július 10-én a Bak teliholdat üdvözölhetjük. A telihold arra inspirál, hogy tudatos felelősséggel tegyünk rendet az életünkben. Nézzünk racionálisabban a dolgokat – ne az elavult régi hitrendszeri minták szerint éljünk.

Július 13-án a Szaturnusz tolató mozgásba vált. Nagyobb kihívások, életleckék is jöhetnek – a karmikus piros pontokat kaphatunk, ha jó ‘vizsgázunk’ sorslépéseinkben.

Július 18-án a Merkúr abbahagyja égi útját, és tolató mozgásba vált egészen augusztus 12-éig. Okozhat kisebb káoszt a retrográd hatás, Jóvátételre kaphatunk jó alkalmat, ügyeljünk a félreértésekre kommunikációnkban – átgondoltan fogalmazzunk, egyértelműen beszéljünk. Elakadt, megakadt dolgainkban az újratervezésre is kaphatunk most egy nagy adag kreatív energiát.

Július 22-én 15 óra 29 perckor a Nap átlép az Oroszlán jegyébe. Motiváló időszak ez az önkifejezésre, az életöröm megélésére – tartózkodjunk azonban a túlzásoktól.

Július 24-én az Oroszlán újholdat köszönthetjük. Lendületes, aktív energiákkal áldanak az égiek: a nagy változások, változtatások idejében merni, lépni, elindulni, cselekedni itt az idő.

Július 28-án Tízmilliószoros nap lesz. A különleges mágikus energiákban a spirituális fejlődésnek a legjobb ideje lehet. Imákra, meditációkra, lelki gyakorlatokra, beavatásokra remek az időtér energetikája.

Július 31-én a Vénusz bolygó átlép a Rák jegyébe. Kapcsolódásaink meghittebbé válhatnak szeretteink felé. Az érzelmes energiákban az otthon teremtési, öngondoskodási kedvünk megnő. Intuíciónk, belső megérzéseink is aktiválódnak.

Részletesebben, még bővebben a napi face jegyzeteimben olvashattok.


A jelenlevő plútói rezgések erőt adnak nézeteink, sorsdolgaink átalakítására, ha nyitottabbakká leszünk a változtatásra. Gondolkozzunk el a lehetőségeinken, és tudatosan válasszuk a legjobb megoldásokat.
Felmerülő konfliktushelyzetben pedig legyünk empatikusabbak: vita helyett inkább koncentráljunk a megértésre és a kompromisszumra.
Elakadásoknál keress meg: Ezoterikus foglalkozással –  a blokkoldás is a program része.

Csodákkal megáldott, lehetőségeket, kreatív új kezdeteket kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

Sorstisztító-emelő időben

H e t i   t a r o t
június 30-tól- július 6-ig.

A Szaturnusz-Neptunusz csodás energiái uralják az időteret. Ez a hét kedvez a sorsunk jobb átlátásában, és a  karmaoldásban, sorstisztításban. Égi segítőinktől lelki-szellemi vezetőinktől nagy útmutatást kaphatunk álmainkban, meditációinkban, imáinkban.

„A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’.

A hét eleje (hétfő) föld elem minőségben lesz.
Az olvasás kellemes kikapcsolódás lehet – hasznos a takarítás. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Fogyasszatok adalék-és tartósítószer mentes ételeket, táplálkozzatok egészségesen. Kozmetikára, bőrápolásra, regeneráló-erősítő masszázsra, hajvágásra rendkívül jó energiák lesznek. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek  kedvező alkalmai jönnek – bölcsen cselekedjetek!  A Hold a Szűz jegyében jár, július 1-én, kedden 23:16-kor lép át a Mérleg levegő jegyébe.
A hét eleje a marsikus rezgéseivel kedvez a kreativitásnak, a tudatos sorsépítő munkának: remek ötleteink születhetnek a jelenlevő jupiteri energiákban.
Az Akasztott ember XII. – Lásd másként, nézd meg fordított nézőpontból a helyzetet. Szemléld olyan perspektívából, ahonnan eddig még sohasem tetted, úgy, ahogy eddig még sohasem! Minden történést, valamint önmagadat, a gondolataidat, ítéleteidet nézz meg másként.
Ha gátként jelenik meg: megrekedtél egy szinten és ez gátol a kiteljesedésben. Válts nézőpontot, szemléld az ügyet más perspektívából.
Negyedéves, jövőbenéző,személyre szóló tarot-elemzéssel is kereshettek.

A hét közepe (kedd, szerda, csütörtök) levegő elem minőségben lesz.
A zenehallgatás, koncert kitűnő időtöltés – hasznos a természetjárás, aktiválja a gyökércsakrád.  Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket.  A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Hidratáljatok rendszeresen – ne várd meg míg szomjas leszek, mert az már a kiszáradás jele. Kozmetikára, bőrápolásra, erősítő, regeneráló masszázsra a kedd, szerda, csütörtök jó lesz – a szerda, csütörtök a hajmosásnak-festésnek is kedvez. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyűeknek kedvező napjai lesznek – használjátok ki a jó lehetőségeket!  A Hold a Mérleg jegyében jár, július 4-én, pénteken 11:32-kor lép át a Skorpió víz jegyébe.
A hét közepe az uránuszi-vénuszban sikeres lehet az elengedő munkára, önkorlátozásaink elengedésére – érdemi beszélgetésekre, kapcsolat tisztításra, harmonizálásra.
A Csillag XVII. – Higgy abban, hogy minden egyre jobb, bizalommal tekints a jövőbe és a legjobbra számíts. Légy optimista és hagyd, hogy fokozatosan feltáruljanak előtted a jobbnál jobb lehetőségek: tágítsd ki a látóköröd. A gyógyulás, a javulás útján vagy. Ne téveszd szem elől céljaidat. Emlékeztesd magad céljaidra, vezérelveidre, értékeidre, arra, hogy minden csodálatosan alakul és minden azért van, hogy téged segítsen.
Ha gátként jelenik meg: a halogatás akadályoz, valamint az, hogy levetted tekinteted a vezércsillagodról, célodról, vágyadról. Mit akarsz valójában és mit vagy hajlandó tenni érte.
Ha nem tudod, nem érted mi miért volt,van az életedben, kereshetsz: Ezoterikus foglalkozással egy sorselemző-önismereti foglalkozással, amelynek az energetikai blokkoldás is a része.


A hét vége (péntek, szombat, vasárnap) víz elem minőségben lesz.
A meditáció lélekemelő-tisztító program lehet – hasznos a nagymosás. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a cukor és a szénhidrát lesz.
Készíthettek gyümölcs salátákat –  vitaminokban gazdag ásványi anyag forrás, és vendégváró is lehet. Kozmetikára, bőrápolásra, erősítő-és regeneráló masszázsra remek lesz – a hajvágást inkább halaszd el,mert könnyen korpa-és csomóshaj kialakulásához vezethet. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse  – vegyétek észre!  A Hold a Skorpió jegyében jár, július 7-én, hétfőn 0:06-kor lép át a Nyilas tűz jegyébe.
A hét vége az uránuszi-vénuszi rezgésekben a teremtő munkánkban lesz nagy segítő. Cselekvő energiákkal kezd el a sorsépítést: indulj el! A marsikus energia most is bölcs rezgésekkel támogat, megmutatja hol, mit és hogyan tudsz jobbá tenni életedben.
Vasárnap már az uránuszi-neptunuszi-szaturnusz mutatja a helyes irányt, hogyan teremthetünk harmóniát.
A Világ XXI. – Engedd el a kétségeket, jó úton vagy. Engedd meg magadnak, hogy kiteljesedj ebben a helyzetben. Tudatosítsd magadban, hogy jó helyen vagy, nem véletlen az, ahol vagy, ott vagy,ahol lenned kell. Hagyd, hogy minden a helyére kerüljön: légy önmagad, érezd át, éld meg teljességedet, belső egységedet és a minden létezővel való egységedet is.Hagyd, hogy kibontakozzon mindaz a csoda, ami rád vár!
Ha gátként jelenik meg: ez a lap akadályként menekülést szimbolizál. Tisztázd magadban, mit jelent számodra a kiteljesedés, a helyeden lenni.
‘Hadó-szeánszra’ várom azokat a kedves Hölgyeket, akik úgy vélik elakadtak az életükben, a Fény hazában levő szeretteink sokat tudnak segíteni, családi karma oldására is van lehetőség.


A héten jelenlevő nyilas rezgésekben bölcsülünk, aktiválódnak világos gondolataink, felismeréseink születnek sorsunkat illetően.
Ha kíváncsi vagy ki voltál előző életedben, jelentkezhetsz hozzám egy különleges szeánszra – az Idő angyalával várlak.
A Sorsangyalok (Uriel, Melathiel, Hachamel) egész héten támogatnak bennünket – angyalos szertartás mágiában kérheted őket – a sorsúton haladásban.


Személyesen tudlak fogadni angyalos stúdiómban, de kereshetsz előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni, gyere hozzám angyalozni: https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
https://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
https://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
https://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

2002 óta foglalkozom spirituális ezotériával – Előző életből hozott okkult és misztikus tudással születtem.
Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.

Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
https://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást – délelőtt 10-től este 20-ig jöhetsz hozzám a hét minden napján.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Napi tanítások, megosztások a facebook profiloldalamon  – hálás vagyok és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Tápláld magad pozitív gondolatokkal

Minden gondolat rezgés

„Változtasd meg a gondolkodásodat és megváltozik az Életed!” – Brian Tracy

Aki  pozitív gondolatokat táplál, pozitív élményeket vonz. Amikor valaki erős szándékkal vagy üzenettel rendelkezik, ezt energetikai szinten is közvetíti környezete felé. Ez megmagyarázhatja azokat az eseteket, amikor: Gondolunk valakire, és hamarosan jelentkezik, vagy segítségre van szükségünk, és váratlanul felbukkan a megfelelő személy. Bizonyos lehetőségek ‘maguktól’ megtalálnak bennünket…csodák történnek velünk.

A rendszeres energetikai tisztítás segíthet abban is, hogy olyan embereket és helyzeteket vonzunk be életünkbe, amilyet szeretnénk. Ha tudatosan akarod használni az energiádat, emeld a rezgésszinted: pld. meditáció, mozgás, természetben töltött idő. https://asajah.hu/alternativ-gyogyaszat-5/


Magas vibrációs/rezgésszinten pedig megkaphatjuk azt a támogatást az Univerzumtól, amire szükségünk van. Az energetikai kezelés havonta javasolt, hogy tudatosabb életet élj.
Hatására jobban át tudod látni a dolgaidat, helyes döntéseket hozhatsz, el tudod engedni a múlt félelmeit, stressz helyett a jövődre koncentrálva élhetsz.
A kezelések Istenangyalos energiákkal behangolt meditációs, nyugodt térben történnek, ellazult relaxált állapotban.

Magas rezgésszinttel Várom a Hölgyeket, a hét minden napján új angyalos stúdiómba –  a családodnak is szeretettel segítek!Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Angyali megerősítések


– Angyalok vesznek körül ebben a pillanatban.
– Az Angyalok Isten fényét sugározzák rám, és rajtam keresztül a világra.
– Elfogadom ezt a szeretetet Istentől és az Angyaloktól.
– Megérdemlem a szeretetet.
– Megérdemlem a boldogságot.
– Megérdemlem, hogy egészséges legyek.
– Megérdemlem az égből érkező segítséget, és most rögtön el is fogadom.
– Kérem Istent és az Angyalokat, hogy vezessenek, és segítsenek nekem.
– Hallgatok belső hangomra és megérzéseimre.
– Belső hangom és érzéseim Istentől és az Angyaloktól érkező útmutatások.
– Mindössze vezettetésre van szükségem.
– Teljes hittel követem az útmutatást.
– Tudom, hogy Isten és az Angyalok szeretnek engem, és most ebben a
pillanatban is vezetnek.
– Elfogadom az Angyalok szeretetét.
– Elfogadom a szeretetet.
– Szeretek.
– Én vagyok a szeretet.
– Szerető szívű vagyok.
– Mindenki szeret engem .
– Mindenkit szeretek.
– Mindenkinek megbocsátok. Megbocsátok önmagamnak.
– Mindenkivel, akivel találkozom, átadom Isten szeretetét.
– Figyelemmel kísérem a gondolataimat, és csakis pozitív, szeretetteljes
gondolatokat engedek meg magamnak.
– A szeretet bőségesen jelen van a világban.
– Mindenki számára van bőven elég.
– Mindenből bőségesen jut nekem.
– Csodálatos, szeretetteli embereket hívok be az életembe.
– Az Angyalok és én örömmel üdvözlünk minden új alkalmat, amikor
szolgálhatjuk a világot.
– Folyamatosan jutalomban részesülök.
– Életem harmonikus és békés.
– Békés vagyok.
– Ragyogó vagyok
– Boldog vagyok.

Kánikula italok

Lehűtve az igazi!


A Borsmenta: az egyik leghűsítőbb gyógynövény. Teáját lehűtve, citrommal ízesítve fogyaszthatjuk a nyári nagy melegben.
A Hibiszkusz: csak úgy, mint a borsmenta, csodásan frissít a hibiszkusz is…nekem most ez lett a kedvencem.
Az Édeskömény: ha valaki a fűszeresebb ízek kedvelője, számukra szuper választás az édesköményből készült, hűsítő tea.
A Citrom: A citromos víz. Nem csak lehűt, de a C-vitamin raktáradat is feltölti – mentával is megvarázsolhatod.

Ha útra kelsz, a a túlélő ásványvizes palack mindig kéznél legyen – tombol a kánikula – gondoskodj magadról, hidratálj rendszeresen. Szeretettel-léleköléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Spirituális tanácsadás