A Fény mindig erőt ad

Megszentelt térben imádkozom érted!

„Aki volt már igazán összetörve, az sokaknál jóval több szeretetet képes adni. Ha voltál már a sötétben, megtanulsz értékelni mindent, ami ragyog.”- Zachry K. Douglas

Megtapasztaltam az életemben sok mindent – jót, rosszat, szépet, csúnyát,  születést, halált. Átéltem, mit jelent ez a idézet a mindennapok sodrában. A Fény mindig erőt adott.  Az időn során szokásommá vált áldást és segítő Istenangyalokat küldeni azoknak, akik számítanak rám. Nem szánalomból, hanem felemelő örömből, megszentelt térben imádkozom azokért, akik nehéz feladatokat írtak meg maguknak csodás leszületésük idejére, a megtapasztalni való lehetőségek színpadára.
Van ahol oldás, van ahol blokkoldás – és van, amikor a Jóisten emelő energiája segít és ad erőt a tovább lépéshez.

Legyetek Mindannyian Áldottak! Szeretettel, léleköléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium-spiritiszta orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Minden kihívás egy megoldandó feladat

Amikor összecsapnak a hullámok

Veled is megesett már, hogy mélyen a hullámvölgy völgyének alján érezted magad. Talán most is benne vagy, vagy épp jössz ki belőle…nagyon nehéz. Erősnek lenni és menni tovább. Mert ugye tudod, hogy van tovább?
Mindig van tovább, mert nem véletlenül hullámvölgy…ott a hullám, a magaslatok, a csodás dolgok, csak most épp ezt kell megélned, hogy megfelelően tudd értékelni majd a jót. Lehet, hogy most úgy érzed minden szétesik körülötted és képtelen vagy ennyi mindent a helyére rakni, de tudd, hogy képes vagy rá. Hogyne lennél rá képes, hiszen minden erőd megvan hozzá. Sőt, tudom, hogy ezt most még nehezebb elhinni, de tudd azt is, hogy nem véletlenül alakulnak úgy a dolgok az életedben ahogy épp történnek.
Lehet az ami most úgy érzed szétomlik az nem a te utad, nem a te feladatod, nem az a munkahely ahol dolgod van, nem az a kapcsolat amelyben kiteljesedhetsz. Nehéz elhinni, de így van ez jól…és végül minden a helyére kerül és arra is képes leszel, hogy köszönetet mondj mindazokért a nehézségekért amik értek az életben… – Lélekdesszert


Az akadályok néha „sorspróbát” takarnak, minden kihívás egy-egy megoldandó feladat csupán – megerősítenek, sikerélményt adhatnak számodra… és előbb, vagy utóbb megtalálod a helyes irányt.
De ha még sem így lenne, és nagyon, de nagyon eltévedettnek éreznéd  magad  életed sorsvesztőiben, felkereshetsz sorselemzéssel –  lélekfejlesztő tanítóként segítő tanácsadással,  oldó, blokkoldó tudatot és tudatalattit  tisztító energiákkal  várlak –  hogy jobban átláthasd  az életedet. Keres bizalommal – ha nem szeretnél kimozdulni kamerás skypeon is működik, érdeklődj a részletekről. Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium-spiritiszta orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

 

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Időutazás!

A múlt titkai

Ha tudni szeretnéd, hogy előző életedben hogyan, s miként találkoztál-e már a mostani pároddal kérhetsz tőlem ‘auraolvasást’. Egy úgynevezett lélekterápia alkalmával visszatérhetünk az időbe, és megnézhetjük mi volt veletek akkor – és ez hogyan kapcsolódhat a mostani találkozótokhoz. Léleklátó spiritisztaként tudok ebben segíteni neked – különleges élmény, meghatározó sorsikus időzítés.


Néha fontos tudni, hogy mi vetett véget a kapcsolatnak: halál, megcsalás- de az is elképzelhető, hogy 
nincs is egyáltalán karma, és nincs spirituális adósság sem.  Gyere, ‘nézzük’ meg – jobb a bizonyosság, mint a bizonytalanság…
Lehet, hogy korábban a mostani párod a gyermeked volt, vagy talán a nagypapád… és így tovább…sokféle lehetőség létezhet.
Ha kíváncsi vagy – egyeztess velem időpontot a  foglalkozásra – jelentkezhetsz kamerás messengeres találkozóra is. Szeretettel várom az ezoterikus  Hölgyeket egy kis ‘időutazásra’, múltkutatásra! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium-spiritiszta orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

 

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek.


A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával.

Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is.
Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásban. Ilyen az élet!

Ha van valami olyan az életedben, amit nem akarsz, akkor ne aggódj tovább miatta, és ne is beszélj róla! Az energia, amit belefektetsz, életben tartja. Ne fektess bele több energiát és el fog tűnni!
Andrew Matthews

ÁLDOTT NYÁRI NAPFORDULÓT kívánok szeretettel, Mindenkinek!


Az élet az emberekről szól akiket megismersz, és a dolgokról amiket létrehozol velük. Úgyhogy menj, és kezdj el valamit csinálni.
Éld meg az álmaid és kövesd a szenvedélyed.
Engedd meg magadnak, hogy élvezd a pillanatot, az életet, hogy csináld, amit szeretsz.
Áraszd ki belső fényedet a környezetedre, vond őket melegségbe.
Engedd el a félelmeket, a gondokat, helyezd őket Isten kezébe.
Erősítsd meg önmagadba vetett hitedet, önbecsülésedet, önbizalmadat.
Foglalkozz pozitív gondolatokkal, sétálj lelked napsütötte utcáin.
Mosolyogj!

Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta

léleklátó médium-spiritiszta orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Bárcsak…


„Bárcsak az emberek emlékeznének … hogy kókuszolajjal moshatnak fogat, hidratálhatják a bőrüket banánnal, mézzel vagy néhány csepp olívaolajjal.
Hogy nincs jobb sampon, mint a szódabikarbóna, nincs jobb hajlazító, mint az ecet, nincs jobb fertőtlenítőszer, mint a házi szappan…..
Ez a borostyánvíz puhává és fényessé teszi a hajat, a csalán főzetű víz eltávolítja a korpát és a fejbőrproblémákat, a rozmaringos víz pedig erősíti a hajat és megakadályozza a kihullást, és nincs olyan krémfürdő, mint a tojássárgája….
Hogy a hajadat kamillateával világosíthatod, dióhéjjal sötétítheted, fehér hajadat burgonyahéjvízzel boríthatod, a barna néhány árnyalatát fahéjból, citromból és mézből készült maszkkal világosíthatod…
Hogy a citrusfélék héjának vizével mosogathatsz edényeket, padlót és kristályokat…
Hogy nagyon könnyű nem fogyasztani műanyag hulladékot.
Hogy mindig van egy hely, ahová el lehet temetni a szerves anyagokat.
Hogy az alkohol, a hidrogén-peroxid és az ecet keveréke erős gombaölő, akárcsak az oregánó olaj, a szódabikarbóna, a fokhagyma vagy a kókuszolaj.
Hogy fokhagymával, ecettel és mézzel antibiotikumot lehet készíteni…..
Hogy a jó élethez valójában nagyon kevés kell!
Hogy a rendszerből való kilépés nem azt jelenti, hogy harcoljunk bárkivel is, hanem hogy emlékezzünk arra, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk.
Kevéssel is megteremthetsz egy világot… csak azzal, hogy felismered, hogy MI választjuk meg, hogyan.
Emlékezzünk a gyökereinkre, szerezzük vissza az emlékezetünket.”

Suzana Belezova: A mágia suttogása

Válj igazivá!

Elérkezett az idő a lélektársak találkozásokra

Az idei év 2022, a hatos rezgése alatt áll. A kulcs szavak: Szerelem-szeretet-lélektársi kapcsolat-összeköltözés-együttélés-házasság-család-harmónia.

Idén meseszerűen, csodával határos módon találnak egymásra a párok – szempillantás alatt történek meg a felismerések, és szinte napokon belül alakítják ki a  közös életüket. Teljesen más minőséget képviselnek a mostani kapcsolódások, mint az eddig létrejött szövetségek. Nincsenek kérdések, csak harmónia és béke van. Ezeket a csodás találkozásokat mind-mind óriási belső munka előzte meg. Csak a tiszta lelkedre rezonál rá egy ugyanolyan tiszta lelkű ember. Először igazivá kell válnod, hogy találkozz az igaziddal.  Aki a hiány terében él, az nem tud pozitív kapcsolódást bevonzani. Tudatalatti energetikai felszabadító blokkoldással, szívcsakra tisztítással várom a hölgyeket, oldani kell, ott ahol a blokkoló félelem minták nem engedik meg neked, hogy a lélektársi minőséged sikeres legyen. (pld. félelem az elhagyatottságtól, félelem a szabadságot korlátozó kapcsolattól, félelem attól, hogy nem vagy elég jó, önértékelési problémák,  stb.)

A foglalkozás alatt megtanulhatod, hogyan válj igazivá! Terápiás konzultációval kereshettek – hívj és egyeztess velem időpontot. Szeretettel várom párkapcsolati tanácsadóként kapcsolati tanácsadásra a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium-spiritiszta orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Avatar


Egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na’vik az emberhez hasonló faj – de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért. De nagyon nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot. A veterán azonban más céllal érkezett. Az új test új, titkos feladatot is jelent számára, amit mindenáron végre kell hajtania.
https://mega.nz/file/34UEhJBI#gI0XUujjzWW_7dD5IvRTpA7n_WQXA3haIyMKQH_RTzE

Szent Iván éjjele a szerelmesek éjszakája!

Szent Iván éj a varázslatok éjszakája

Szent Iván éjjele – a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezzük a  szerelmesek éjszakájának.  Az év legmisztikusabb, legvarázslatosabb éjszakáján varázsolj magadnak szerelmet!

Ezen az éjjelen érdemes mindenféle mágikus varázslatot végezni – és ebben a füstölő és a gyertya mint a mágia eszköze is szerepelhet. Érdemes tértisztítás csinálni előtte, avagy a szerelmi oltárodat használni ez ügyben. És ne felejtsd el elültetni a feng-shui szerinti bágua sarokba a ‘szerelem virágodat’! De készíthetsz szerelmi oltárt is az otthonodban, és ha már van aktivált újra.
Szent Iván éj éjszakáján sok lelki szerződés köttetik. Az Időkapuban Hániel arkangyal, a Szerelem angyal is jelen lehet – imagináld szeretettel. Ha már kész és érett vagy a kapcsolódásra az égiek megjutalmazhatnak, hamarosan találkozhatsz a jövendőbeli pároddal.
Ha párkapcsolati gondjai lennének tudatalatti szívcsakra blokkoldással, szerelem vonzással, párkapcsolati rontáslevétellel, személyre szabott párkapcsolati tanácsadással, szerelemi jóslásal,  valamint szerelmet megerősítő angyalos mágiával is kereshetsz –  szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket angyalos stúdiómba.  Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Spirituális tanácsadás