Tanmese

Egy afrikai gazda egyik nap egy nála megszálló utazó kereskedőtől hallott egy történetet olyan emberekről, akik elmentek Afrika szívébe, ahol gyémántmezőkre leltek, és mesésen meggazdagodtak. Ez izgalomba hozta és elhatározta, hogy eladja gazdaságát, megszervez egy karavánt, elindul a kontinens belsejébe, hogy ő is megkeresse a maga gyémántjait.
Sok éven át kutatott a kincsek után. Végül elfogyott a pénze, és mindenki magára hagyta. Kétségbeesetten vízbe ölte magát.

Közben a birtok új gazdája egyik nap a szamarát itatta a folyóból, amely átszelte a birtokát. Észrevett egy követ, amely különös módon verte vissza a fényt. Hazavitte, és el is felejtette az egészet. Néhány hónapra rá ugyanaz az utazó kereskedő bekopogtatott hozzá, és megszállt nála éjszakára. Amikor meglátta a követ, izgalomba jött, és megkérdezte, hogy netán a régi gazda visszatért?

– Nem – jött a válasz – rég nem hallottunk felőle, de miért olyan izgatott?

A kereskedő felvette a követ, és ezt mondta:

– Ez itt egy nagy értékű gyémánt!

Az új birtokos kételkedett, de a kereskedő kérte, hogy mutassa meg a helyet, ahol találta. Elmentek a folyóhoz, körülnéztek, és találtak egy újabb gyémántot, aztán egy újabbat, újabbat és újabbat. Kiderült, hogy az egész birtok egy hatalmas gyémántmező.
Az előző birtokos elindult a kontinens belsejébe anélkül, hogy körülnézett volna, milyen gazdagságok vannak a közvetlen közelében. Nem vette észre, hogy a gyémántok ott hevernek a lábai előtt.
Az első gazda ugyanis nem jött rá: a nyers gyémánt nem hasonlít ahhoz, amit már megmunkáltak. Egy tapasztalatlan szem számára úgy néz ki, mint a kavics. Metszeni, csiszolni kell ahhoz, hogy úgy nézzen ki, mint amit az ékszereken látunk.

A tanulság: Előfordulhat, hogy a mi gyémántmezőnk is ott van az orrunk előtt, de kemény munkának van álcázva. A mi gyémántmezőnk talán a képességeinkben rejlik, a képzettségünkben, a tapasztalatainkban, a szorgalmunkban, a városunkban, a kapcsolatainkban. Talán ott hevernek a lábunk előtt a gyémántok, csak figyelmesen körül kell néznünk, és dolgoznunk kell a csiszolásukon. Nem kell beutaznunk a világot, nem kell felforgatni az életünket. A legtöbb esetben ott van az ujjunk hegyében, amit keresünk. Felületesen szemlélve azonban nem tűnik kedvező lehetőségnek. Sok esetben inkább kemény munkának látszik.

Figyelj és hallgass rám
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te tanácsot adsz
nem teljesíted a kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg
az érzéseimet, és te elmagyarázod,
hogy miért rossz, hogy úgy érzek,
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
és te úgy érzed, hogy valamit
tenned kell, hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy
te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj
és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj,
sem, hogy tegyél,
nem kértem mást,
csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
amit nekem kellene megtennem,
csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy érzek, ahogy érzek,
még ha ez az érzés számodra érthetetlen is,
lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
és értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság,
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást,
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát te is kérlek, figyelj rám, és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy kicsit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni. – Ágnes Begin