A kert – tanmese

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kertész. Gyönyörű kertjei voltak, az egész faluban csodájára jártak. Egyik nap meghallotta a kertész, hogy a kereskedő fia azt meséli az apjának, és a szomszédoknak, hogy egy messzi, távoli faluban olyat látott, amit még sosem. Varázslatos kertek vannak ott, tátva marad az ember szája, ha meglátja őket. A kertész kíváncsi lett, és kifaggatta a fiút, hogy hol van ez a falu, és úgy döntött, felkerekedik, és megnézi magának, vajon mit tudhatnak az ottaniak, hogy olyan csodás kertjeik vannak.
Útnak indult, ment-ment, míg a fiú útmutatása alapján meg is érkezett a faluhoz. Már nagyon izgatott volt, biztos volt benne, hogy valami óriási titokra fog bukkanni, amit ha magával visz, az ő kertjei még gyönyörűbbek lesznek, mint eddig.
Az út szélén pipázott egy öregember, megállt a kertész, és megkérdezte, hogy merre találja a híres kerteket, amit megnézhetne. Messziről jött, szívesen tanulna a mesterektől.

Jól van. – felelte az öreg, és intett az egyik fiának, hogy mutasson egy kertet az idegennek.
Így is lett. A fiú elkísérte a jövevényt, és bemutatta neki a kertet:
Ez itt a kapu. Sajnos nagyon régi már, fel kellene újítani, mert kopott, lyukas, rozoga. Ez pedig itt a rózsabokor helye. Ki kellett vágnunk, mert ellepték a bogarak. Ahogy azt az diófát is odébb. Aztán ez a kút, ami régen itatta a növényeket, de már nincs benne víz egy csepp sem. Így nagyon nehéz öntöznünk, ezért sok virágunk, bokrunk kiszárad.
Mentek, mentek, és a kertész nagyon lehangolt lett. Hiszen ez egy beteg kert! Miért ide küldött az öreg? – morfondírozott magában.
Vissza is ment az öreghez, és elpanaszolta neki, hogy nem egészen ezért tett meg ekkora utat, és vezessék el egy olyan kertbe, ahol csodaszép növényeket lát, és megtudhatja, hogy mi a titka annak a helynek.
Az öreg most a másik fiának intett, hogy kísérje el a kertészt.
A másik fiú lelkesen, mosolyogva teljesítette apja kérését. Fel volt villanyozva, hogy valaki ilyen messziről érkezett, és kíváncsi a kertjükre.
Mikor odaértek a kerthez, boldogan vezette körbe az idegent:
Ez itt a csodaszép futórózsánk. Látja, milyen szépen benőtte a kerítést? Lassan a kapu dísze is ez lesz, olyan nagyra nőtt már! És egész évben virágzik! Ez maga a csoda! Itt pedig, ezen a helyen most ültettünk el tulipán hagymákat. Hamarosan virágok fogják kidugni a fejüket. És látja ott kend a diófát? Ez a legédesebb, legillatosabb dió a környéken! Jöjjön, kóstolja meg!
A kertész csak ámult, bámult, le volt nyűgözve! Nagy örömmel újságolta el az öregnek, hogy hát igen, ez már valami, nagyon elégedett, hogy ezt láthatta, és reméli, hogy egyszer neki is ilyen kertjei lesznek.
Az öreg csak mosolygott, majd megszólalt:
A két kert, ugyanaz a kert volt…

Terápiás megoldások!

„Változtasd meg a gondolkodásodat és megváltozik az Életed!” – Brian Tracy


Ha spirituális utadon járva, megválaszolatlan kérdéseid vannak önmagadhoz, ha újra meg újra visszatérő  gondolatok gyötörnek, ha kétségeid vannak a létezésed miértjéről, ha borúsan szemléled a dolgokat, nem látsz előre sorsutadon – várlak szeretettel terápiás megoldásokkal. A program több alkalommal igénybe vehető, ha fejlődnél, ha szintet lépnél – segítő lehetőségként órás változatban is.
Ha terapeutát keresel, megtaláltad!
Hívj, bátran, bizalommal. Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyek jelentkezését. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Értékes, tiszta céljaid…

1. Légy konkrét!
Fogalmazd meg pontosan, mi az, amit el szeretnél érni. Például ne azt tűzd ki célul, hogy többet szeretnék keresni, hanem azt hogy pontosan mennyit, mikorra, kivel, hol, hogyan. Vagy ha egészségesebb szeretnél lenni. Rendben, konkretizáld, étkezés, mozgás. Hol, kivel, mikor? Ha fogyni szeretnél, fogalmazd meg, mennyit, hogyan, kivel, milyen módon, mikor.

2. Legyen mérhető!
Csak a mérhető cél ér valamit. Csak akkor tudod valóban kimondani, hogy elérted a célt, ha mérhetően érted el. Bármilyen mérési kritériumot használhatsz, de feltétlenül válaszold meg a következő kérdést: „Honnan fogom tudni, hogy elértem a célomat?”

3. Legyen elérhető!
Fontos, hogy olyan célt válassz, ami reális, elérhető. Ha túl magasra teszed a lécet, akkor az csalódáshoz vezethet. Némi önismeret kell hozzá, hogy belődd, mi az a szint, amit még meg tudsz valósítani. Például ha most kezdesz el életmódot váltani és mozogni, akkor ne a maratont tűzd ki, hanem egy kisebbet, amit ha elérsz, sikerélményed lesz és további motivációd a folytatáshoz. Ha túl alacsonyra teszed a célt, akkor viszont nem jelent elég kihívást és nem lesz elég húzóereje.

4. Legyen fontos!
Olyan célt tűzz ki, ami fontos neked. Ha például fogyni szeretnél, de nem érzed elég égetőnek a szükségét, akkor nem fog menni. Neked kell belülről érezni, hogy miért akarod. Amíg nem tartod elég fontosnak, addig kifogásokat fogsz gyártani és nem fog menni.

5. Adj neki határidőt!
Ha határidőt adsz a célodnak, akkor komolyan fogod venni. Akkor érezni fogod, hogy ez sürgető. Határozd meg, mikor kezded el a célt, mikorra éred el.

6. Legyen sajátod a cél!
Elsőre furán hangozhat, de ha más határozza meg a te célodat, azt nem fogod olyan komolyan venni. Például ha előírják neked, hogy nyelvvizsgáznod kell, de ez egy rád erőltetett külső nyomás, nem pedig egy belőled fakadó szándék, addig nem fog menni, mert nem tudsz vele azonosulni. Ellenben ha sajátodnak érzed a célt, pontosan tudod, hogy miért akarod, akkor sokkal jobban fogsz érte küzdeni.

Engedd meg magadnak, hogy sikeres légy!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Angyali megerősítések

– Angyalok vesznek körül ebben a pillanatban.
– Az Angyalok Isten fényét sugározzák rám, és rajtam keresztül a világra.
– Elfogadom ezt a szeretetet Istentől és az Angyaloktól.
– Megérdemlem a szeretetet.
– Megérdemlem a boldogságot.
– Megérdemlem, hogy egészséges legyek.
– Megérdemlem az égből érkező segítséget, és most rögtön el is fogadom.
– Kérem Istent és az Angyalokat, hogy vezessenek, és segítsenek nekem.
– Hallgatok belső hangomra és megérzéseimre.
– Belső hangom és érzéseim Istentől és az Angyaloktól érkező útmutatások.
– Mindössze vezettetésre van szükségem.
– Teljes hittel követem az útmutatást.
– Tudom, hogy Isten és az Angyalok szeretnek engem, és most ebben a pillanatban is vezetnek.
– Elfogadom az Angyalok szeretetét.
– Elfogadom a szeretetet.
– Szeretek.
– Én vagyok a szeretet.
– Szerető szívű vagyok.
– Mindenki szeret engem .
– Mindenkit szeretek.
– Mindenkinek megbocsátok. Megbocsátok önmagamnak.
– Mindenkivel, akivel találkozom, átadom Isten szeretetét.
– Figyelemmel kísérem a gondolataimat, és csakis pozitív, szeretetteljes
gondolatokat engedek meg magamnak.
– A szeretet bőségesen jelen van a világban.
– Mindenki számára van bőven elég.
– Mindenből bőségesen jut nekem.
– Csodálatos, szeretetteli embereket hívok be az életembe.
– Az Angyalok és én örömmel üdvözlünk minden új alkalmat, amikor
szolgálhatjuk a világot.
– Folyamatosan jutalomban részesülök.
– Életem harmonikus és békés.
– Békés vagyok.
– Ragyogó vagyok.
– Boldog vagyok.

Mindig csak a pozitívra koncentrálj! Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket angyal tanfolyamaimra és őrangyal behangolásra is.
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A Sors, mint esély


„A sors nem véletlenek sorozat, nem csapás ami ellen küzdenünk kell. A sors: esély. Esély az emberi teljesség és tökéletesség megvalósítására. Ezért sorsunkat meg kell tanulnunk megismerni és megérteni.” – Thorwald Dethlefsen

Tudatszintek


A tudatosság szintjei

‘Olyan az életed amilyen tudatszinten vagy.’ – David R. Hawkins

A tudatosság különböző szintjei: szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem, vágyakozás, harag, büszkeség, bátorság, pártatlanság, hajlandóság, elfogadás, ésszerűség, szeretet, öröm, béke és végül megvilágosodás.

1. A szégyen szintje
Ezen a szinten a neurotikus állapot dominál. A félénkség, a visszahúzódás és a befelé fordulás. Az ilyen ember azt gondolja, az egész világ elítéli őt, paranoiás állapotok léphetnek fel és hallucinációk. A szégyenalapú egyén általában maximalizmussal és merevséggel próbálja kompenzálni kiszorítottságának érzését, erkölcsi szélsőségeket, kegyetlenséget tanúsítva.

2. A bűntudat szintje
Ezen a szinten az embert vagy befolyásolják és büntetik, vagy pedig ő manipulál és büntet. Kifejezetten foglalkoztatja a bűn gondolata, cselekedeteit a bűntudat vezérli, amelyet másokra is próbál kivetíteni.

3. A fásultság szintje
Ezen a szinten a kétségbeesés és reménytelenség uralja az érzéseket. Az élet értelmetlennek tűnik, ahogy a jövő is. Az embert az általános tehetetlenség érzése tölti el. Függ másoktól, az emberek olyan áldozatként tekintenek rá, akinek megmentésre van szüksége.

4. A bánat szintje
Ezen a szinten a tartós melankólia dominál, az elvesztett dolgok miatti szomorúság. Aki ezen a szinten van, folyton bánatot lát maga körül, az életkörülményeket és magát az életet búsan szemléli. Azt érzi, hogy semmi sem pótolhatja az elveszített dolgokat.

5. A félelem szintje
A félelem gátat szab a személyes fejlődésnek és gátlásokhoz vezet. Az ember ekkor olyan erős vezetőktől várja a megoldást, akiknek sikerült már legyőzni félelmeiket, tőlük várja, hogy kiemeljék őt a kétségbeesés bugyraiból, hogy felszabadítsák önnön rabszolgaságából.

6. A vágyakozás szintje
Az, ha vágyunk valamire, számos humanitárius tevékenységben való részvételre ösztönözhet. Sok mindenre vágyhatunk – anyagi javakra, díjakra, elismerésre –, amelyek érdekében hajlandóak vagyunk erőfeszítéseket tenni. A vágy azonban a függőség szintje is ugyanakkor: az alkohol, cigaretta, étel utáni vágy. Ez a felhalmozás és kapzsiság szintje. Amiért nem működik: mert egy vágy kielégítése után egy újabb következik, aminek újból eleget kell tenni. Ilyen alapon az egyre nagyobb összegek, értékek begyűjtésének rabjává lehet válni.

7. A harag szintje
A vágyakozás frusztrációhoz vezet, ami utána haraggá válhat. Ez később romboló vagy építő jellegű tettekhez is vezethet, az egyenlőtlenség és igazságtalanság által kiváltott harag ugyanis számos társadalomformáló tevékenységhez és mozgalomhoz vezetett. A harag vezethet függetlenséghez is, de rosszabbra is fordulhat: könnyen átalakulhat utálattá, ami az élet minden területén maró hatású.

8. A büszkeség szintje
Ezt a szintet akkor érjük el, amikor tekintélyre teszünk szert a foglalkozásunk kapcsán. Ez az a szint, ahová az emberek többsége el szeretne érni. A büszkeség itt szépnek tűnhet – igen ám, de csak előző szintekhez viszonyítva. A társadalomban a büszkeség jó erénynek számít, de ennek ellenére igen sérülékeny, mert külső tényezőktől függ. Ha ezek a külső tényezők többé már nem járulnak hozzá a büszkeség kialakításához, akkor könnyedén visszaeshetünk az előző tudatszintekre. A büszkeség árnyékos oldala az arrogancia és a „keretbe nem illő” dolgok megtagadása, ami gátat szab a személyes fejlődésnek.

9. A bátorság szintje
Ezen a szinten lesz az ember igazán erős. Elkezd felfedezni és megtapasztalni új dolgokat, amit pedig tesz, az motiválja és inspirálja őt. A bátorság energiát ad az új dolgok tanulására, de a fejlődés és a tanulás már nem bizonyulnak annyira nagy feladatnak. A bátorság erőt ad a növekedéshez és ahhoz, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, még ha azok továbbra is ott vannak.

10. A pártatlanság szintje
Aki ezen a szinten van, már nem lát mindent fekete-fehérben. Már nem tekint mindenre olyan mereven, rugalmasabb és nem bocsátkozik általános ítélkezésbe. Ha nem az elképzelése szerint alakulnak a dolgai, akkor nem érzi magát leigázva, megrémülve vagy feszélyezve. A pártatlan ember könnyedén tesz olyan kijelentést, hogy „ha nem kapom meg ezt a dolgot, akkor majd megkapok mást.” Ezen a szinten már nem annyira megfélemlíthető, mivel tisztában van erejével. Nem próbál semmit bizonyítani, nem foglalkoztatják a konfliktusok vagy a versengés, nem próbálja befolyásolni mások viselkedését. Ez már érzelmi stabilitás szintje.

11. A hajlandóság szintje
Ezen a szinten tapasztalható meg a leggyorsabb fejlődés. A hajlandóság szintjén az embernek sikerül túltenni magát az élete problémáin és kész száz százalékban részt venni az ÉLETBEN. Innentől válik igazán barátságossá és a siker szinte automatikusan jelentkezik életében. Bármilyen tisztségben hajlandó dolgozni, ha szükséges, és nem érzi magát alávalóbbnak, ha alacsonyabb beosztásban van. Empatikusabb mások igényeivel szemben, szívesen segít másokon és hozzájárul a társadalmi jóléthez.

12. Az elfogadás szintje
Ezen a szinten a boldogságot már nem a külső dolgoktól várjuk. Rájövünk, hogy nem azok a dolgok tesznek boldoggá, amelyek rajtunk kívül állnak. A szeretetet már nem felajánljuk vagy elvesszük, hanem belülről érezzük. Az elfogadás emberének élete aktív, rejtett szándékoktól mentes. Nem él már a „mi a jó?” és „mi a rossz?” keretei között, hanem reális problémákat old meg. Nem riasztja el a nehéz munka, sőt, ez örömmel tölti el. Nem diszkriminál és toleránsan elfogadja a dolgokat. A hosszú távú célkitűzések fontosabbá válnak számára a rövidtávúaknál.

13. Az ésszerűség szintje
A tudomány, a racionalitás szintje. A Nobel-díjasok szintje. Az ésszerűség viszont, mint belső erény, önmagában nem vezet közelebb az igazság megismeréséhez. A racionalitás a mai technológiai világban elengedhetetlen, ám ugyanakkor komoly akadályt is képez a magasabb tudatszintekre való jutás előtt, ha nem vagyunk képesek túltekinteni fölötte.

14. A szeretet szintje
A társadalomban a szeretet általában a következő dolgok egyvelegét jelenti: fizikai vonzalom, birtoklás, kontroll, függőség, erotika és újdonság. Alapjában véve ezek a dolgok mind haragot és függőséget rejtenek azon személy vagy dolog iránt, amit szeretünk. Az igazi szeretet viszont a feltétlen, változatlan, tartós szeretet. Nem hullámzik, mert nem befolyásolja semmilyen külső tényező. Az igazi szeretet igazából a világgal való kapcsolattartás módja: megbocsájtani, gondoskodni és elviselni. Ebben áll a szeretet szintje.

15. Az öröm szintje
Ez a gyógyulás, az együttérzés, a spiritualitás szintje. Az a szint, amikor képesek vagyunk megőrizni pozitív hozzáállásunkat, bármilyen nagy baj is érjen az életben.

16. A béke szintje
Ezen a szinten minden eleven és energiát sugároz. A történelem nagy spirituális tanítóinak szintje. Az a szint, ahol a formális vallást a tiszta spiritualitás váltja fel, ezzel feleslegessé téve azt.

17. A megvilágosodás szintje
Az emberi tudat legmagasabb szintje, ahol az emberség az istenséggel keveredik. Nagyon ritka. Krishna, Buddha és Jézus voltak ezen a szinten. Csupán a megvilágosodás szintjén levő személyek gondolata is növeli a tudatszintet. Ez az a szint, amikor az emberi lét az Univerzummal azonosul.
David R. Hawkins az „Erő kontra erő”

Átélni megélni –  szinteket lépni,  felsőbb szintre kerülni  életprogram lehet. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Hatalmas erő van a kimondott szavaidban…

„Hatalmas erő van a kimondott szavaidban. Építhetsz, rombolhatsz. Megalázhatsz, felemelhetsz. Bátoríthatsz, depresszióba lökhetsz. Létrehozhatsz, megsemmisíthetsz. Életeket formálsz át vele, hatással vagy másokra, nyomot hagysz. Lehet, hogy valaki a szavaid hatására fog bele az álmai megvalósításába, lehet, hogy valaki a szavaid hatására mond le a céljairól. Lehet, hogy valaki a te bátorításodra kezd hinni magában, lehet, hogy valaki a te alázásod következtében kezdi el vagdosni magát. Felelősséggel tartozol a szavaidért. Felelősséggel tartozol a szavaid következményéért. Megmutathatod az életet, a halálba taszíthatsz. Mosolyt csalhatsz arcokra, könnyeket a szemekbe. Börtönbe zárhatsz vagy szabaddá tehetsz. Minden kimondott szóval történelmet írsz. Adsz. Elveszel. Felüdítesz. Elkeserítesz. Ölsz. A kimondott szó lehet fegyver, lehet gyógyír, lehet mentőöv, lehet csapda, lehet emésztő tűz, lehet frissítő víz. A kimondott szó elvégzi a dolgát, nem tudod visszavonni. Súlya, ereje, hatása van, életeket változtatsz meg.
Te döntesz: áldás vagy átok leszel?” – Lydia Finlandia

Sosem vagyunk egyedül…

SZERESD MAGAD, MERT CSAK AKKOR LESZEL KÉPES VILÁGODBAN KITELJESEDNI – HARMÓNIÁBA ÉLNI A VILÁGGAL!

Nem tudnánk létezni spirituális segítőink nélkül, akik magasabb szinten rezegnek, ezért a legtöbben közülük nem látjuk őket. Pedig folyton velünk vannak, és türelmetlenül várják, hogy a segítségüket kérjük. Tiszteletben tartják a szabad akaratunkat és nem avatkoznak közbe csak akkor, ha erre kérjük őket. A legtöbb útmutató belülről, megérzésként jön, de más emberek is utat mutathatnak, akik a spirituális segítőink küldöttei. Figyelj oda rájuk, és hallgass a jó tanácsaikra.
Ha lelki békében élsz önmagaddal tudsz összhangban rezegni a valóságoddal. Ha belül rendbe teszed a világodat, akkor kívül a világod megváltozik. Ha pozitív maradsz akkor te magad állítod össze és alkotod az életed. Szeresd hát, tiszteld és becsüld magad! Tiszta, erős akarattal tudsz csak „teremteni.”
A változás, változtatás életprogram – ezért is ajánlok szeretettel energetikai tisztításokat, hogy könnyebb legyen. A harmonizáló- blokkoldó kezelések sokat segítenek ebben. A tudatra ható tisztító energiák a pozitív változást hozzák el neked.  Angyali oldások, blokkoldás, energetikai szint emelés.
Szeretettel várom foglalkozásaimra a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A nő mosolya


Aurélie, a fiatal párizsi étterem tulajdonos egyik napról a másikra egyedül marad, amikor elhagyja a barátja. A nő bánatosan kóborol Párizs utcáin, amikor egy kis könyvesboltban rábukkan egy regényre – az első mondatok nem csak az ő étterméről, hanem róla is szólnak. Vajon sikerül megtalálni a regény szerzőjét?
https://videa.hu/videok/film-animacio/a-no-mosolya.-2014.avi-hr4a9fenzSO9Ah1T?fbclid=IwAR3mvnb4Y0KnNV7BvoyRuBjW05a98rADUzSdSfBCN0z_jR7rPPBNwhXqBec

Spirituális tanácsadás